Kelet Magyarország, 2007. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-25 / 224. szám

2007. szeptember 25., kedd KEIIT SPORT /II • Nem rostokolnak. Az újonc Hansa Rostock lesz Dárdai Pál csapatának, a má­sodik helyezett Hertha BSC-nek a vendé­ge a német labdarúgó-bajnokság 7. for­dulójában, kedden 20 órától. • Visszalépett. Térdsérülése miatt le­mondta a szereplést a hétfőn rajtoló, bangkoki férfi tenisztornán Rafael Nadal, a világranglista második helyezettje. Túlélte Moszkva (MTI) - Túlélt egy ellene elköve­tett merényletet Moszk­vában Szergej Szlobin, Oroszország első számú autóversenyzője. A 37 éves pilóta egy alvázra erősített bombát hozott működésbe, amikor be­indította terepjáróját. A robbanás komoly káro­kat okozott a kocsiban, de Szlobin kisebb sérü­lésekkel megúszta az esetet. Szlobint hazájá­ban az első orosz Forma- 1-es versenyzőként emle­getik, ugyanis 2002-ben szerződést kötött a Minardi istállóval - igaz, futamon sosem sze­repelt. Szávay Ágnes Huszadik New York (MTI) - A múlt heti pekingi tor­na döntőjében mér­kőzéslabdáról nyerő Szávay Ágnes három helyet javítva már 20. a női teniszezők vi­lágranglistáján. A bel­ga Justine Henin vál­tozatlanul fölényesen vezet az orosz Szvet­lána Kuznyecova előtt. KÉZILABDA NB II. Férfi _____________ ______________________ Fehérgyarmati VSE-FeiÁII-Heves 42-30 (23-14) Fehérgyarmat, 400 néző, v.: Berényi, Varga. Fehérgyarmat: Nagy - Gacsályi 4, Siket 8, Csapos, Koncz 13/1, Munkácsi T. 5, Kiss N. 11/4. Csere: Miskolczi, Török (kapusok). Bihari 1, Kozma, Szabó P., Simon, Balogh G. Játékos-edző: Csapos Já­nos. Kiállítások: 6, illetve 4 perc. Hétméteresek: 6/5, illetve 2/1. A két csapat között osztálykülönbséq volt. Ifi: 28-31. Tiszavasvárl-Balmazújváros 23-23 (9-10) Tiszavasvári, 250 néző, v.: Pavlovics, Aczél. Tiszavasvári: Boczák- Fedor 4, Róka 5, Gáli, Kiss 10/3, Magyar, Rontó 1. Csere: Kerékgyártó (kapusok), Lukács, Herbák 3, Simon, Csócsics. Edző: Rontó Zsolt. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 5/3, ill. 3/2- Az utolsó percben (20-23) a sírból hozta vissza az egy pontot a lelkesen, de sok hibával játszó hazai csikócsa­pat. Ifi: 27-21. Hajdúszoboszló-Mátészalkai MTK 28-42 (12-T9T Hajdúszoboszló, 150 néző, v.: Gábor, Takács. Mátészalka: Leskó L. - Varga R. 2, Kirvai J. 8, Kun L. 13 / 3, Varga T. 5, Pásztor A.6, Balia J.6. Csere: Kuliár F, Kiss Zs, Szerdi, ifj. Varga T„ Gaál B Edző:Falcsik Miklós. Kiállítások: 6, ill. 14 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 3/3. A szalkaiak végig vezetve, magabiztosan győztek. _______________________________ Női Mátészalkai MTK-Cegléd 24-21 (12-9T Mátészalka, 100 néző, v.: Fülöp, Nyéki. Mátészalka: Kun K.- Hegedűs K. 4, Kovács M. 7/3, Németh N. 3, Katona 4, Kosz- tyú V. 1, Kiss J. 2. Csere: Soltész V. (kapus), Jakab I. 3, Tengyel E.. Edző: Kosztyúné Huszák Erika. Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3. Nem játszott jól a Szalka, a haj­rában azonban helyén volt a lányok szive. Ifi: 24-25. ______ Jászszentandrás-Kólcsey DSE 35-23 (13-10) Jászszentandrás, 50 néző, v.: Moldován, Ökrös. Kölcsey: Sza­bó V. - Hruska, Tilki 3, Márkus 2, Máté 1, Papp A. 1, Bakti 1. Csere: Aranyosi (kapus), Gaál 15/7, Ducsai, Kelemen, Mó­ré, Kékesi, Karalyos. Edző: Hadobás István. Kiállítások: 12, il­letve 8 perc. Hétméteresek: 3/2, illetve 8/7. Az alaposan megerősített hazaiak ellen a 35. percben még 14-13 volt az eredmény, azonban a sérülések és betegségek sújtotta Köl- csevnek ezután semmi sem sikerült. Ifi: 22-20. Kállósemjén-Ozd 24-24(12^427 Nagykálló, 150 néző, v.: Búzás, Tóth. Kállósemjén: Herdon E. - Poór 5, Herdon É. 3, Szabó V. 1, Tar 4/3, Frank 6/2, Kosztonyák 1. Csere: Papp J., Oláhné (kapusok), Boda, Nagy M. 2, Molnár 2, Kékesi. Edző: Hanufer Sándor. Kiállítások: 10, ill. 6 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 6/5. A hazaiak nagyon meg­szenvedtek ezen a mérkőzésen, ezzel együtt közelebb álltak a győzelemhez. Ifi: 17-37. Pontmentés. Lopez (jobbra) góljá­val még a Valladolid vezetett, ám a 87. percben Saviola révén a Real Madrid egyenlített, így ponttal távoztak Robbenék. (Fotó: epa) Emberhátrányban sem hátráltak ■ A Nyíregyházi KSE vert helyzetből állt talp­ra, és szép győzelmet könyvelhet el. Nyíregyháza (KM - K. T.) - Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Nos, a Nyíregyházi KSE élvonalbeli kézilabdacsapatának háza tá­ján igazán tudják értékelni a Hort SE legyűrését (23-22) - naná, hisz alig egy hónapja még, és talán manapság is a lét a tét az élvonalbeli kézi­labdacsapat számára. Bár az M .............................................. A többségében alacsonyabb osz­tályból érkezett játékosoknak egyelőre nehéz alkalmazkodni a heti öt edzéshez. Rácz Sándor .............................99 aktuális ellenfél nem nevezhe­tő világverő legénységnek, nem adta könnyen a bőrét. A nyírségi fiatalok - kiegészül­ve a harcedzett „öregekkel”- még azt is elviselték, hogy a Kovács László, Oláh Barna duót a második félidőben vég­leg kiszórta a játékvezetői pá­ros. Eme csapást átlagon felü­linek titulálható produkciók­kal (Pulay, Rácz Róbert, Danes, Braun) ellensúlyozta a házigazda. lí.m kmf/ppekszon.hu • Góllövőlista. A férfi kézilabda NB I. A cso­portjának legeredményesebb játékosai. (PDF, 165 kB)- Nagyon örülök annak, hogy a végjátékban józanok maradtunk, és a jelenlegi kö­rülményeket tekintve szép győzelmet könyvelhetünk el - fogalmazott Rácz Sándor, az NYKSE trénere. - Nem vol­tunk frissek ezen a mérkőzé­sen, amire számítottam: az el­múlt hét ugyanis hajtós mun­kával telt. A többségében ala­csonyabb osztályból érkezett játékosoknak egyelőre nehéz alkalmazkodni a heti öt edzés­hez, viszont hozzá kell szok­niuk, mert szükség van a ke­mény melóra! A küzdenitu- dásnak máris bizonyítékát ad­ták, a második félidőben pél­dául a sorozatos emberhátrá­nyok következtében vert hely­zetből álltak talpra. Ráadásul kipattanó labdákból, amelyek rendre az ellenfélhez kerültek, „olcsó” gólokat kaptunk, mi­közben nekünk valamennyi találatért meg kellett dolgoz­nunk. Bursac góljai Bozidar Bursac alig né­hány hónapja még az NYKSE színeiben szerepelt - a beállós jobbára a vé­dőmunkából vette ki részét. Az elmúlt évad dere­kán előbb Gyöngyösre, majd az újonc Horthoz szerződött, amelyben im­már jobbátlövőként jeleske­dik: a szombati mérkőzésen nyolc gólt szerzett - négyet akcióból! Mit tesz a kény­szer... Meccslabdáról vesztettek Gödöllőn ■ Túl korán hitték el a nyíregyháziak, hogy karnyújtásnyira kerül­tek a sikertől. Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Álomszerűén kezdődött a nyitány: zsinórban tizenegy (!) pontot gyűjtött a Betonút- NRK Nyíregyháza a női röp­labda Közép-európai Liga gö­döllői nyitányán. A bajnoki fi­nálé visszavágóján Akimova szerváit, jelentősen hozzájá­rult a tetemes előnyhöz. Az el­ső két szettet simán nyerték a vendégek, a legvérmesebb hazai szurkolók fabatkát sem adtak volna kedvenceik feltá­madásáért.- Felhívtam a játékosok fi­gyelmét arra, hogy akár húsz perc múlva vége lehet a meccsnek, de azért még sokat Akimova parádésan kezdett (Fotó: KM-sport) tenni. Ehhez képest alaposan elpáholtak bennünket a har­madik szettben, a negyedik­ben hamar elhúztak, csak fu­tottunk az eredmény után. A döntő játszmában bárki nyer­hetett volna, sajnos, a meccs­labdát sem tudtuk értékesíte­ni - idézte fel a fájó veresé­get Kőhalmi Richárd, a Betonút-NRK edzője. - Koráb­ban az volt az erősségünk, hogy egységes teljesítményt nyújtott a csapat. Ezúttal töb­ben a szokottnál halványab­bak voltak, ez vezetett a 2:3- hoz. Nem jött jól az ered­mény, de nem esünk kétség­be, levonjuk a tanulságokat. Mindenesetre december 21-én szeretnénk visszavágni! Irány Szlovénia Szombaton ismét idegenben lépnek pályára Erdősnéék, 18 órától a szlovén Novo Mesto vendégei lesznek. kmf/ppek.szon.hu • Nyitány. A gödöllői meccs beszámolója le­tölthető, (PDF 35 kB) Elcsúsztak. Az oszt­rák bajnokságban az Álba Volán hokisai ha­zai jégen kaptak ki 4-1- re a címvédő Salzburg­tól, a képen a vendég Koch és Gröschl ko­rongcsatája. (Fotó: EPA) Visszatekerik az idő kerekét a kosarasok A szolnoki fellépés után a héten szerbiai túra következik az NYKK számára. Nyíregyháza (KM - B. T.) - Három szoros mérkőzéssel, ám három vereséggel zárta a szolnoki felkészülési tornát a Marso-Vagép NYKK élvonal­beli férfi kosárlabda-csapata - de ha a három sikerrel zárult hazai viadal után azt írtuk, hogy ilyenkor még nem az eredményesség a lényeg, ak­kor ez a mostani fellépésre is igaz. Oukid megsérült Sokkal fontosabb, hogy ko­moly riválisok ellen mérhette le játékerejét a Prelevics-gár- da, amely a 2007-es bajnok és kupagyőztes Szolnokkal, a ta­valyi MK-első Kecskeméttel és a román élcsapatok közé tar­tozó Sibiuval mérhette össze tudását. Némi meglepetést okozott, hogy a Szolnok- NYKK meccs csak a harma­dik helyről határozott, de a bajnokságban biztosan min­den másképp lesz. A nyíregyháziak háza táján gondot jelent, hogy Tarek Oukid bokája megsérült, ő a második és harmadik mécs­esén nem is léphetett pályára. Az amerikai Ross Mouton vi­szont újra meggyőző volt, így biztosra vehető a maradása. Ami a továbbiakat illeti, a nyíregyháziak most három héttel visszatekerik az idő ke­rekét, és az augusztus végére tervezett szerbiai túrát ezút­tal pótolják. A gárda csütör­tökön kel útra, és két nap alatt két élvonabeli újvidéki csapattal, a KK és a Radnics- ki Növi Saddal mérkőzik meg. Bíró: három gól Nyíregyháza (KM) - Sajná­latos hiba következtében hét­fői számunkban nem közöltük a Vámosoroszi-Sonkád (4-3) megyei másodosztályú labda­rúgó-mérkőzésen a vendégcsa­pat gólszerzőjének nevét: nos, Bíró Tamás három találata is kevés volt a pontszerzéshez. kmf/ppefc.szon.hu • A meccs. Az adatok letölthetők, (PDF 47 kB) GÓLVADÁSZLISTA NB I._____________________________ 8 gólos: Waltner (ZTE). _______________ 6 gólos: Urbán (MTK). ___________. 5 gólos: Bárányos, Hercegfalvi (Bp. Hon­véd), Sitku (FC Fehérvár), Kanta J. (MTK), Fülöp (Siófok). ______________________ NB II. Keleti csoport _______________ 8 gólos: Urbin (Bocs). ________________ 6 gólos: Petneházi (Orosháza). _________ 5 gólos: Ndjodo (Ferencváros), Ragó (Me­zőkövesd), Rusvay (Vác-Újbuda). ________ NB III, Tisza-csoport _______________ 6 gólos: Rezes (DVSC ll-DEAC), Lovas M. (Hajdúböszörmény), Papp Z. (Nyírmada), Balázsi (Várda SE). 4 gólos: Murák (Balmazújváros), Bíró Zs. (Nagyecsed), Dávid (Nyíradony), Spekker (Várda SE). _________________________ Carmo Suzuki-dr. Zilahi megyei I. osz­tály _________________________ 7 gólos: Ádámszki (Kemecse), Ignácz J. (Nagyhalász), Erdei Z. (Nyírbátor). _______ 6 gólos: Lengyel Á. (Tiszavasvári). 5 gólos: Szabó M. (Mándok), Széplaki (Nyír­bátor), Szatmári (Nyírtelek), Ács A. (Tisza­becs), Papp S. (Tiszalök). ______________ Megyei II. osztály __________________ Kerekes-csoport ___________________ 6 gólos: Jónás (Pap). _________________ 5 gólos: Kovács II L. (Ajak), Kamarás (Dombrád), Dallos (Fényeslitke), Deák B. (Gyulaháza), Szabó G. (Pap). ___________ Dijözón-csóport ________ 9 gólos: Veres S. (Nyírlugos). __________ 7 gólos: Gombkötő Z. (Demecser), István (Nyíribrony). ________________________ 5 gólos: Pelyák, Tímár Zs. (Nyírgyulaj), Sza­bó K. (Nyírmihálydi). _______________ Sandra Bútor-csoport ______ 8 gólos: Bíró T. (Sonkád). _____________ 7 gólos: Bákonyi (Nyircsaholy). _________ 6 gólos: Kiss A. (Nyírmeggyes), Varga B. (Vámosoroszi). ______________________ 5 gólos: Szender (Nyircsaholy), Czibere N. (Porcsalma). t ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom