Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-02 / 179. szám

2007. augusztus 2., csütörtök KÖZBIZTONSÁG /8 • Holttest a földúton. Július 31-én Tor­nyospálca és Lászlótanya között holtan találtak egy 33 éves aranyosapáti férfit. A rendőrségi vizsgálat adatai szerint a fiatal­ember segédmotor-kerékpárral közleke­dett a földúton és felborult. A halál oka csak a boncolás után derül ki. • Betörések. Kedd reggelre ismeretlen tettes tört be egy Nyíregyházán épülő la­kásba, ahonnan egy egymillió forintot érő kazánt vitt el. A város egyik telephelyéről szerszámgépeket loptak el összesen 400 ezer forint értékben. Berki Gyula Negyven éve tűzoltó Tarpa (H. I.) - Berki Gyula 1943. május 31-én született Tar- pán. Édesapja kertész, édesanyja háztar­tásbeli volt, aki tizenegy gyermeket ne­velt. Gyula a kilencedik volt a sorban. Általános iskolai tanulmányait befejezve megszerezte a motorfűrész-kezelői vizs­gát, pályafutását a tarpai termelőszövet­kezetben kezdte. Jőkötésű, életerős fiatalember volt, s 14 évesen hívták a helyi tűzoltó-egyesü­let csapatába. Innentől kezdve vett részt a járási tűzoltóversenyeken, ahol több­nyire szép sikereket ért el a tarpai ver­senyraj. De nem csak a sportversenye­ken járt élen, hanem amikor kellett, részt vett a szakmai továbbképzéseken és a gyakorlatokon is. Szívesen emlékszik vissza még most is első tűzoltóparancsnokára, Óbis Gyulára, a közkedvelt helybéli tanáremberre. A legnagyobb tűzeset a településen emlékei szerint 1958-ban volt. Akkor Molnár Lajos szalmatetős vályogháza vált a lángok martalékává. Zsuzsikával 1971. november 1-jén kel­tek egybe, aki Tiszaföldvárról származik. Hét gyermekük született, közülük Gyula maradt Tarpán, aki szintén a tűzoltóe­gyesület tagja. Néhány száz méterre la­kik családjával a szülői háztól. Berki Gyula 1989 óta nyugdíjas, min­den idejét a ház körüli teendők töltik ki, hisz a másfél hektáros kertben mindig akad tennivaló. De Tarpán nincs tűzoltó­rendezvény nélküle, mert ő a főszakács. Legutóbb még Újfehértón is ő szabott fa­zont a körömpörköltnek. Tizennégy uno­kájuk van, közülük 5 fiú. Már nem rendőrök Kisvárda (KM) - A májusban emberrab­lás gyanújával őrizetbe vett kisvárdai rend­őrök szolgálati jogviszonyát még akkor, a bűncselekmény kipattanásakor azonnali ha­tállyal megszüntette állományilletékes pa­rancsnokuk. A most napvilágot látott sajtó­hírekkel szemben az érintettek egyike sem rendőr már - áll az MRFK közleményében. Hidegvérű sorozatbetörő Ófehértó (KM) - A Máriapócsi Rendőrőrs 12 rendbeli, vagyon elleni erőszakkal elköve­tett lopás megalapozott gyanújával július 30- án őrizetbe vett egy petneházi lakost. Az el­járás jelenlegi adatai szerint a 22 éves, va­gyon elleni bűncselekmények miatt többszö­rösen büntetett előéletű férfi az elmúlt he­tekben Ófehértón és Ramocsaházán éjszaka tört be magánházakba és melléképületeikbe. Előzőleg kerékpárral terepszemlét tartott, ki­szemelte leendő áldozatait - többnyire idős embereket. Megfigyelte, hová tud könnyen bejutni, hol hagyják nyitva éjszakára az ab­lakot. Sok helyen csak a szúnyoghálót kel­lett kiszakítania. Minden alkalommal el­lenőrizte: a sértett alszik-e, majd megkereste a lakásban tartott készpénzt. Komoly össze­get sehol sem talált, legnagyobb zsákmánya 80 ezer, a legkisebb 1500 forint volt. Sőt, elő­fordult, hogy üres kézzel menekült az abla­kon át. A hidegvérű tolvaj egy-egy éjszaka több házban „kutatott”. A feltételezett tettest széles körű nyomo­zás eredményeként fogták el a máriapócsi rendőrök. A házkutatáskor előkerültek a be­töréseknél használt eszközök, de foglaltak le az ellopott pénzből is. A férfi részletes beis­merő vallomást tett. Feltehető, hogy más környékeken is követett el hasonló bűncse­lekményeket. Kapitányi chatelés Nyíregyháza új rendőrkapitányát, dr. Gere Zoltánt kérdezhették a Szabolcs Online látogatói szerda délelőtt egy teljes órán keresztül. A rendőri munka csaknem vala­mennyi aspektusát érintették a kérdezők. A kapitány például a biztonsági övét be nem kapcsoló rendőrsofőrre vonatkozó kérdésre megjegyezte: „A megkülönböztető jelzést nem használó, előállítást nem foganatosító rendőrautókra is az általános közlekedési szabá­lyok vonatkoznak.” A képen az előtérben: Gere Zoltán, Pataki Gabriella munkatársunk és Fülöp Gergely sajtóreferens. (Fotó: Sipeki Péter) A chat teljes szövegét a ytp'hjt! szón I u oldalon találják. Kmi Dohány helyett papír Papír volt a kartonban A gyanútlan emberek olcsó csempészcigiért fi­zettek, de a pénzért csak papírt kaptak. Tarpa (KM) - A nyíregyhá­zi Fővámhivatal Mobil El­lenőrző Csoportja kedden Tar­pán, a Petőfi utca egyik ingat­lanán tartott jövedéki ellenőr­zést. Korábban alapos gyanú merült fel, hogy a ház tulaj­donosa - aki rendszeresen jár Ukrajnába - csempészetből származó dohányterméket árul. A pénzügyőrök átvizs­gálták a lakóházat és a mel­léképületeket, azonban ciga­rettát nem találtak. Viszont más érdekességet igen - tud­tuk meg Kupecz József szóvi­vőtől. Ugyanis 60 karton cigaret­tának látszó hamisítvány ke­IH.IT kmtippek.szan.hu • Cigifogások. Korábbi cikkek gyűjteménye letölthető. (PDF, 52 kB) rült elő. Ekkor kiderült, hogy a ház tulajdonosa extraha­szonnal dolgozik, hiszen a tő­le cigarettát vásárlókat egy­szerű trükkel csapja be. A gyanútlan vásárló az olcsó, csempészetből származó füstölni valót kifizeti, azon­ban a pénzéért nem kap mást, csak papírral kitömött ciga- rettás dobozokat vagy karto­nokat. Az ellenőrzés végén a ház tulajdonosa viccesen megje­gyezte:- Én a vásárlók egészségét kímélem, nem a pénztárcáju­kat! Megszöktek a nővérek Nyírbátor (KM) - A 14 éves Mocsár Erika és a 13 éves Mocsár Krisztina július 7-én szökött meg egy nyírbátori gyermek- védelmi intézetből. Erika kb. 170 cm ma­gas, vékony testalkatú, hosszú fekete haja gön­dör. Utolsó ismert ruhá­zata: sárga póló, fehér melegítő alsó piros csík­kal és fehér strandpa­pucs. Húga kb. 160 cm magas, kissé zömök, fél­hosszú haja vörösre fes­tett. Utoljára fekete pó­lóban és fekete nadrág­ban látták. A közigazgatási eljá­rást folytató Nyírbátori Rendőrkapitányság kéri, hogy aki tud a keresett gyerekek hollétéről, hív­ja a (42) 281-666-os, vagy a 107-es rendőrségi tele­fonszámot! Koccanás Egy Lada tartott szerda délután Nyíregyházáról Nagycserkesz felé, < város határától 400 méterre eddig tisz­tázatlan okból ütkö zött a mellette lévő kamion oldalának. (Fotó: Pusztai Sándor Tűzoltótanfolyamok a megyében Nyíregyháza (KM) - Három negyvenórás tűzoltó alaptanfo­lyamot is szerveznek a közel­jövőben Kemecsén, Ibrányban és Nyíregyházán. A tanfolya­mokat péntek, szombat, vasár­nap tartják. A Nyíregyházi Re­gionális Képző Központ szerve­zésében, a Munkaügyi Központ finanszírozásában augusztus­ban és októberben újabb 640 órás (4 hónapos) tűzoltó szak­képző tanfolyamok beindítását tervezik. A jelentkezés egyik feltétele a 40 órás alapképzésen való részvételt igazoló bizo­nyítvány. A nyári alaptanfolyamokon több mint hatvan fiatalember sajátítja el a tűzoltó szakma alapvető elméleti ismereteit és a gyakorlati fogásokat. Közü­lük kerülhet majd ki a kétszer 25 pályázó. kedvezmény! augusztus 2-3-án (csütörtök, péntek) 20.00 óra KIÜT A Kelet bemutatja: Mészáros Árpád Zsolt koncert ^jüDusicai Nyíregyháza, Grund, a VMK alatt. Válassza On is a Keletet! Használja ki az előfizetői előnyöket! Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Mészáros Árpád Zsolt koncertjére 2007. augusztus 2-3-án (csütörtök, péntek) 20.00 órakor, a nyíregyházi Grund színpadra (VMK alatt). A Kelet-Magyarország eiőfizetőjeként Önök most 3000 Ft helyett - 400 Ft kedvezménnyel - 2600 Ft-ért válthatják meg ülőhelyes belépőiket szerkesztőségünkben (Nyiregy- ■ ■ a u yt u I háza. Dózsa Gy. u. 4-6.), vagy leadhatják jegyrendeléseiket a mátészalkai és kisvárdai irodánkban is. I I É afl I ^ | További információ: 40/424-424. | ^ ^ « ■ il Akciónk a készlet erejéig érvényes. Előfizetéssel csak nyerhet! http://elonyok.szon.hu IdUUUiflifllUUUal

Next

/
Oldalképek
Tartalom