Kelet Magyarország, 2007. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-08 / 184. szám

2007. augusztus 8., szerda KIIIT MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Öt vízágyú. Szerdán érkezik meg há­rom új vízágyú a rendőrséghez - mondta ei Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány kedden. Hozzátette: az eddig a rendőrség tulajdonában lévő két vízágyút is felújították. „Az ügyészségen múlik..." Budapest (MTI) - A rendőrségen megtör­téntek a tavaly őszi események után indokolt személycserék, a továbbiakban az ügyészsé­gen múlik, talál-e jogsértéseket a rendőri in­tézkedések között, amelyek büntetőeljárást alapoznak meg - mondta Bencze József orszá­gos rendőrfőkapitány. Nyilvánosságra került minden dokumentum, ami kapcsolatba hozha­tó a rendőrség tavaly őszi fellépésével. Az elő­ző országos főkapitány, három országgyűlési bizottság előtt adott tájékoztatást a rendőrség tavaly őszi fellépéséről - tette hozzá. EP-választás Romániában Bukarest (MTI) - No­vember végén vagy de­cember elején szervezik meg a romániai európai parlamenti választást - közölte kedden Bogdan Olteanu, a román képvi­selőház elnöke (képün­kön), aki a bukaresti kormányfő bizalmas em­berének számít. A pon­tos időpont meghatározá­sa kizárólag Calin Popes- cu Tariceanu miniszter- elnök hatáskörébe tarto­zik. Olteanu szerint a kormányfő várha­tóan szeptem­berben kon­zultál a pár­tokkal, s ennek nyo­mán kitűzi majd a sza­vazás pon­tos dá­tumát. Populista ígéret Varsó (MTI) - Jaros- law Kaczynski (ké­pünkön) lengyel kor­mányfőre nézve kompromittáló hang- felvételek nyilvános­ságra hozatalával fe­nyegetőznek a kor­mánykoalíciós tag Önvédelem populista párt politikusai. „Sok felvétel van, s mind jól be van biztosítva" - jelentette ki Janusz Maksymiuk, az Önvé­delem alelnöke. A párt tavaly ősszel - vezérének, Andrzej Leppemek a kor­mányból való me­nesztése után - meg­kezdte terhelő bizo­nyítékok gyűjtését. Erdőn, az erdélyi hírportál Nagyvárad (ÉKN) - Új magyar nyelvű er­délyi hírportál indult. A cél a regionalitás, tehát az erdélyi „lefedettség”: a közérdeklő­désre számot tartó nemzetközi, országos, po­litikai hírek mellett fellelhetők lesznek a szűkebb közösségeket érintő információk is, mindaz, ami fontos lehet a különböző tele­püléseken, régiókban élő magyaroknak. A gazdag video- és fotóanyag mellett a szóra­koztatást szolgálják az olyan oldalak, mint a Humor, Életmód, Bulvár, Erotika stb., vala­mint a bulifotók Erdély különböző nagyvá­rosaiból. A portál szerkesztői nagy hang­súlyt fektetnek a szolgáltatásokra is: apró- hirdetések, ingatlanok és autók hirdetései, állásajánlatok, mozi- és tévéműsorok, egész Erdélyt felölelő időjárás-jelentés. Ilin Az Erdély Online már elérhető a www.erdon.ro címen. iszol ElíOSZOR! www.szón.hu N lg' Helyi, országos és nemzetközi friss hírek már kora reggel m képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot m teret kapnak a vélemények Qf a leggyorsabb tájékozódási lehetőség Vízum kell... ...ha innen oda (a hazánkkal vízummegállapodást kötött országok közül azok, ahova magyar ál­lampolgárok vízummentesen csak diplo­mata-, szolgálati vagy egyéb speciális út­levéllel utazhatnak, magánútlevéllel nem) 1 Algéria 2 Azerbajdzsán 3 Fehéroroszország 4 Ecuador 5 India 6 Irán 7 Jemen 8 Kambodzsa 12 4 18 9 Kazahsztán 10 Kína 11 Kirgizísztán 12 Kuba 13 Laosz 14 Mongólia 15 Oroszország 16 Örményország 17 Seychelle-szígetek 18 Szváziföld 19 Tádzsikisztán 20 Thaiföld 21 Törökország 22 Türkmenisztán 23 Üzbegisztán % 24 Vietnam 15 21 17 14 10 20^24 Grafika: Észak-Keleti Napié, forrás: Külügyminisztérium (A graáka a Külügyminisztérium honlapján található lista alapján készült, amely lista csak a Magyarországgal vizummegállapodást kotort országokat tartalmazza.; 19 18 7 30 24 27S 253! „322136 329 37 23 12 2 4 28 1 9 13 15 40 38 34 11 17 26 31 16 10 20 35 22 14 41 8 .ha onnan ide 6 33 (a hazánkkal vizummegállapodást kötött országok közül azok, amelynek állampol­gárai hazánkba vízummentesen csak dip­lomata*, szolgálati vagy egyéb speciális út­levéllel utazhatnak, magánútlevéllel nem) 8 Fülöp-szigetek 9 Grúzia tö Hongkong 11 India 12 hán 13 Jemen 14 Kambodzsa 1 Albánia 2 Algéria 3 Azerbajdzsán 4 Fehéroroszország 5 Bosznia-Hercegovina 6 Dél-Afrtka 7 Ecuador 15 Kazahsztán 16 Kína 17 Kirgizísztán 18 Kolumbia 19 Kuba 20 Laosz 21 Macedónia 22 Makaó 23 Málta 24 Marokkó 25 Moldova 26 Mongólia 27 Montenegró 28 Oroszország 29 Örményország 30 Peru 31 Seycheiie-szigetek 32 Szerbia 33 Szváziföld 34 Tádzsikisztán 35 Thaiföld 36 Törökország 37 Tunézia 38 Türkmenisztán 39 Ukrajna 40 Üzbegisztán 41 Vietnam Ha tízből egy nem jut ki ■ Vízummentesség Amerikával? Nem elérhe­tetlen. De nem is kardi­nális diplomáciai kérdés. Budapest (ÉKN - BAL) - Magyaroroszágról is élénk fi­gyelem kíséri a folyamatot, ami - sokak reménye szerint - előbb-utóbb ahhoz vezethet, hogy az Egyesült Államokba vízum nélkül lehessen utazni. Ma ez még máshogy van: az Amerikát megcélzó utasoknak beutazási engedélyért kell fo­lyamodniuk - amit vagy meg­kapnak, vagy nem. Az eluta­sításban részesülők aránya tíz százalék körül mozog. Ez egyébként a tekintetben is fontos kritérium, hogy való­ban megtörténik-e belátható időn belül az előrelépés: az elutasítottak arányától (azaz a beengedést illetően „nem kí­vánatos” személyekétől) függ, az USA megadja-e a kedvez­ményt, felemeli-e majdan a so­rompót. .................. Ez egy folyarnat, amely a rend­szerváltozás óta tart, mióta egy sor kapu megnyílt. Odze György .........................*................”1? Fejleményként értékelte a hazai sajtó a napokban, hogy maga Bush elnök tett lénye­ges gesztust most: aláírta a törvénycsomagot, amelynek része a vízummentesség új fel­tételeinek meghatározása. Hozzáértők szerint ma már nem kérdés, Magyarország a kedvezményezettek között lesz-e; csak az, mikortól. A tíz százalék alatti „visszautasí- totti arány” ehhez jó alapot nyújt. Optimista becslések szerint ennek már jövő évben meglehet az eredménye. Nem személyivel- Ez egy folyamat, amely a rendszerváltozás óta tart, mió­ta egy sor kapu megnyüt - utal vissza az előzményekre Odze György, a Külügyminisztérium lapunk által megszólaltatott szóvivője. - Hosszú idő óta folynak a tárgyalások az Egye­sült Államokkal, különféle szinteken, nem is mindig a nyilvánosság előtt. Az Európai Unió egyébként általában is azért „lobbizik”, hogy vala­mennyi állampolgára azonos elbírálás alá essen. A magya­rok vízummentességével kap­csolatos jogszabályváltozást a kongresszus mindkét háza tá­mogatta, Bush elnök pedig azt mondta, dolgoznak rajta. En­nél többet a magyar diplomá­cia nem tehet, a vízumkérdés szuverén ügye minden állam­nak. Fontos szempont a bizton­ság: Amerikába sokan akarnak „bejutni”, ezért a fokozott elővigyázatosság. Ám ami min­ket, magyarokat illet: akinek jók a papírjai, tisztességesek a szándékai, nagy valószínű­séggel kap beutazási engedélyt. A majdani vízummentességre ugyanakkor technikailag is fel kell készülni. Tehát ha mond­juk ma aláírnák, sem mehet­nénk már holnap pusztán sze­mélyivel Amerikába. HUT kmf/ppefr.szon.hu •Dokumentum, az Amerikai Egyesült Államok - a www.kum.adatlapja (PDF, 93 kB) Felirat a falon (Fotó: epa) Tüntettek Peking (MTI) - Hat külföldi tüntetett kedden a kínai nagy fal egy Pe- kinghez közeli, sok turis­ta által látogatott szaka­szán, Tibet függetlensé­gét követelve. Kilakoltatás. Több száz izraeli határ­őr megkezdte kedd haj­nalban zsidó telepesek kilakoltatását két házból a ciszjordániai Hebron- ban. Ä határőrök két házat ürítettek ki a bib­liai település régi piac­terén. A lakóépületek­ben egy-egy ingatlanbi­torló család és az őket támogató ultranaciona­lista fiatalok tucatjai el- barikádozták magukat. (Fotó: EPA) = | Közlekedésfejlesztés: támogatás, előlegezve ■ A kormány támogatja a 4-es metró uniós fi­nanszírozását - jelentet­te a szakminiszter. Budapest (FH) - A kormány szerdai ülésén várhatóan tá­mogatni fogja azt a fővárosi projektet, amin keresztül Bu­dapest összesen 250-260 mil­liárd forintnyi uniós támoga­tást kaphat a 4-es metró meg­építéséhez - jelentette be ked­den az önkormányzati és terü­letfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon elmondta: a kabinet szerdai ülésén a 2007 és 2013 közötti időszakra összesen 1000 milliárd, ezen belül a követke­ző két évre 600 miliárd forint­nyi közlekedésfejlesztési támo­gatásról dönthet, miután az Európai Unió az elmúlt 10 nap­ban 15-ből 13 magyar operatív programot elfogadott. Akciótervek A kormány eddig 14, ezek­hez kapcsolódó akciótervet fo­gadott el és szerdán tárgyalja a közlekedési operatív prog­ram első kétéves akciótervét is. Összesen 60 projektet nyújt be az előterjesztő gazdasági és a területfejlesztési miniszté­rium. A tervezett beruházások között szerepel a 4-es főút 2x2 sávossá szélesítése 2013-ig, va­lamint a szolnoki északi, a kis­újszállási és a debreceni elke­rülő utak megépítése is. Ezen kívül Debrecen, Miskolc és Szeged villamoshálózatainak korszerűsítése, illetve a Szol- nok-Debrecen vasútvonalak 120-160 kilométer per órás sze­relvényekkel járhatóvá tétele is - közölte Bajnai Gordon. EGY MONDAT A kormány által teremtett kaoti­kus helyzetet jellemzi, hogy Baj­nai Gordon területfejlesztési mi­niszter kedden azelőtt beszélt az uniós közlekedésfejlesztési for­rások elosztásáról, hogy arról a kormány döntött volna. Pelczní GAll Ildikó, Fidesz Fidesz: Védjék a vagyont! Budapest (MTI) - A Fidesz azonnali lépéseket vár a kormánytól annak érdekében, hogy akadá­lyozza meg az állami va­gyon „elkótyavetyélését” - mondta Ágh Péter, az ellenzéki párt politikusa, a Magyar Posta székházá­nak eladása kapcsán fo­galmazva meg aggályo­kat. A Fidesz felháborító­nak tartja, hogy az el­adott székházak helyett új palotákat építenek, mi­közben mind nehezebbé válik az emberek élete. Adócsomag: a szaktárca egy újságcikket magyaráz ■ Nem halasztják el évekig a komplex adó­csomag bevezetését - mondja a szóvivő Budapest (MTI) - A ver­senyképességi kerekasztal ál­tal megfogalmazott komplex adócsomag nem évekig, ha­nem csak jövőre nem lép még hatályba, az adóbevallásokkal kapcsolatos egyszerűsítési ja­vaslatokat pedig még nem is nyújtották be az Országgyű­lésnek, a Pénzügyminiszté­rium erre csupán még készül - közölte a többi között a tár­ca szóvivője, Pichler Ferenc kedden a Magyar Távirati Irodával A szóvivő azzal kapcsolat­ban hívta fel erre a figyelmet, hogy a Népszava keddi számá­ban a Veres János pénzügy- miniszterrel készült egész ol­dalas interjút a címoldalán összefoglalva a lap azt írta: „a versenyképességi kerekasztal által megfogalmazott komplex adócsomag egyelőre még éve­kig nem lép hatályba. Jóllehet már benyújtottak a parla­mentnek néhány egyszerűsí­tési javaslatot az adóbevallá­sokkal kapcsolatban”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom