Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-27 / 174. szám
2007. július 27., péntek KELET SZOLGALTATAS /17 S# 4Hb ' VJNc 1*1 ^4. 21.-IV. 20. Igyekszik elkerülni a konfliktushelyzeteket. A családjában eddig nem igazán fordult elő hasonló eset most azonban a párja mintha nem bírna magával, állandóan bele akar kötni Önbe. IV. 21.-V. 20. _________________ Ha a szívére hallgatna, nem lenne olyan sikeres, mint így, hogy kimondottan az esze irányítja. Időnként azonban szívesen lemondana ezekről a kétes sikerekről, s szeretne boldog lenni. V. 21 .-VI. 21. ____________________________í______ Ha továbbra sem mer lépni, csak habozik, könnyen elszalaszthatja a jobbnál jobb lehetőségeket. Nem biztos, hogy megéri, kamatozik a hűség, lehet hogy jobb lenne, ha hátat fordítana. VL 22.-VII. 22._____________ ____________________ Nem kell semmiért szégyenkeznie, Ön mindent megtett, amit csak lehetett. Ha mégsem úgy sikerültek a dolgok, nem az Ön hibája, ezért ne legyen egy percig sem lelkiismeret-furdalása. VII. 23.—Vili. 23. _________________ Vizsgálja felül a korábbi döntéseit mert lehet hogy tévedett egy bizonyos illető megítélésében. Nem biztos, hogy olyan, mint ahogyan Ön akkor látta, és kissé talán el is ítélte őt. Vili. 24.-DC 23. _________________________________ Még semmi sincs veszve, ne kongassa meg ideje korán a vészharangot. Ha Ön is igazán akarja, akkor a partnere visszatér Önhöz. Ehhez azonban nem csupán neki kell kissé megváltoznia. IX. 24.-X. 23.___________________________________ Ügyesen taktikázik, elképzelhető, hogy minden pert megnyer, amibe csak belefog. Ez az időszak igen kedvez Önnek, szinte minden sikerül, de tartalékoljon az energiáiból későbbre is. X. 24.-XI. 22. _____________ __________________ Önnek most minden eszköz megadatik ahhoz, hogy végre sikerre vigyen egy kezdeményezést mégis habozik. Nem meri bevállalni a dolgot fél, hogy kudarc éri. Kockáztasson csak nyugodtan. XI. 23.-XM. 21.__________________________________ Nem akar valamit tudomásul venni, pedig nagyon sok múlhat azon, hogy hogyan éli meg azt a történetet ami most nem csak Önről szól. Ne ködösítsen, tárja fel a kártyáit mindenki előtt. XH. 22.-H. 20.___________________________________ Nem nyugszik már megint. Valami afelé hajija, ami nem kimondottan szabályos, mi több, tiltott. Nem lenne szabad ennyire merészen felvállalnia mindent mert később megbánhatja a dolgot. I. 21 Hl. 20. __________________________ Minden érdekli, nyitott, fogékony most olyan dolgok iránt is, amelyek elől nemrégiben még teljesen mereven elzárkózott. Valószínűleg egy bizonyos illető befolyására változott ekkorát. II. 21 HU. 20. _________________ Nem szeret mások dolgába beleavatkozni, most azonban kénytelen-kelletlen szenvedő alanyává válhat egy olyan vitának, amelyben az egyik érintett jó ismerőse, s megpróbálja megvédeni. Kenó, július 25.: 10, 12, 26, 30, 31, 34, 48, 49, 50, 51, 53, 58, 61, 65, 67, 69, 71, 73, 78, 80. Skandináv lottó, 30. hét: Első számsorsolás: 11, 3, 11, 24, 26, 31, 35. Második számsorsolás: 6, 8, 12, 14, 18, 21, 34. Az adatok tájékoztató jellegűek. A megfejtéseket augusztus 3-ig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel a hat rejtvény számát, a Kelet-Magyarország-lo- gót is, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtők között Ford VAGÉP autós ajándékot sorsolunk ki. Beküldési címünk: Kelet-Magyar- ország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. 4400 Pf. 25 ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel: 42/465-666 és a 42/402-377. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. Állandó gyógyszertári ügyeletet tart a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt._________________ Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. A VOlAN-információ: 42/598-177 UTINFORM: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB seqélyhívószáma: 188 ~ mAV: 06-40/49-49-49-es kékszám. A T-Com-tudakozó 198. A hibabejelentő: 194 Nyírségvíz Rt., ivóvíz: 310-456. Szennyvíz: 430-004________________ Nylrtávtiő Kft.: 451-644 __________________ TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764 E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 _______________________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 KELET ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Palicz Istvánt. Tel.: 42/501-510/4230 e-mail: istvan.palla@kelet.szon.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. Nyíregyháza Kisvárda Kert u. 47/A (42) 460-677 Városmajor út (45) 416-416 <B) KELET MAQYARORSZÄÜ Megfejtendő: Rainer Maria Rilke osztrák költő gondolata. LEVÉLFELADÁS KÖLTSÉGE r BORZAS, TÁJSZÓVAL VOKSOL ...-SHOW; MŰSOR JÁTÉKSZER r RÓMAI 501 NÉPIESEN KARAKTER ÁBRÁZOLÁSA ÓlR ROVÁSÍRÁS L HOMOKSZEM! BALATONI ÜDÜLÖH. cr NÉMET NÉVELŐ HÁLÓBAN ALAgDA BECÉZETT SZABOLCS T MUNKANAP HOLLAND SAJT SWT DUNÁNTÚLI MEGYE T SPORTKLUB AUSZTRÁL ú^ó DÉLBEN ESZIK GRAMM ..ISIS ,, SZICÍLIAI VULKÁN becézve VEGYI ÜZEM. RÖV. TRÉNINGRUHA TÁRSASÁGÁBAN TARLÓHÁNTÁST VÉGEZ ElQflBftRi UNITES STATES FÖLDET TOR9AT L LÉHA SZEMÉLY ÖMLŐ KÖZSÉG (8437) ERIKA. DAC, ELLENKEZÉS £1 TOJÁS, NÉMETÜL UBORKASZELET! sze^e ALACSONY A MEG.FEJTÉL T SZÜKSÉGPÉNZ MŰSZAKI DUGÓ Dl^C ÖSSZETÖR IJEDT RÉSHANG ELHAGYOTT SZÜLŐFÖLD. F^D SZÉNMONOXID PÉZTÁRCA, népesen HÉLIUM VEGYJELE MAJDNEM FBSE . LÓCASZE- RŰ ÁGY . HEGEDŰ üAték LÓ, VIDÉKEN SARLÓ AZ ESTI ÉGEN! BUDDHISTA SZERZETES 8M7. július 27. péntek « NAP kel: 04:58 nyugszik: 20:12 OISZÉQOS ELŐREJELZÉS 34 °C al 11 °C Ma ismét kánikula, derüli, az ország északi részén felhők közötti, napos idő lesz. Mérsékelt, nyugatias irányú szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra 34 fok köré emelkedik, szombat reggelre 19 fok köré süllyed. LEVE6Ö8ZENNYHETTSÉ6 Az egészségügyi határérték kb. 20-30, ózonból a nagy v árusokban 20%-a. ilXlfTTTiTT idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS A Nyírségben ma ismét kánikula, felhők közötti, napos idő lesz. Lső nem esik. Mérsékelt, nyugatias irányú szél fuj. Ajcllctnző hőmérséklet délutánra 33 fok köré emelkedik, szombat reggelre 16 fok köré süllyed. A legvalószínűbb föl)tatás: szombaton valószínűleg napos idő lesz, de késő délután, este északnyugatról hidegfronttal, szélerősö- désscl, csőkkel, kell számolni. V asárnap az ország északnyugati felén felhős, záport», hűvösebb. Dél-, Délkclct-Magyarországon viszont napos, meleg időre van kilátás. Hétfőn.- virradóan, illetve napközben végre s/erle az. országban jelentős cső eshet. Keddtől újra melegszik az idő. Szombat: 16, 34 °C /v változó Vásárnap: 18, 30 ‘C felhős , „V Hétfő: 18,17 “C bonis 4Éfa> Kedd: 10, 25 *C '<«* -V napos Szerda: 11, 27 *C napos ______________ hőmérséklet + déli fslMzst KészíttetteAz előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI" zones Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: i FAftS a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). EWS ÉVFORDULÓ SÁRDYJÁNOS Száz éve született Nagykónyiban a színész, operaénekes, érdemes művész, Sárdy János. A pápai tanítóképzőben végzett, majd Dunaföld- várott lett kántortanító. Műkedvelő előadásokon szerepelt, többnyire zenés darabokban. Hangját magánúton képeztette, az Operaházban Palotai Áipád volt a mestere. OLGA, LILIANA Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -195 cm, árad, a mederteltség 7%, a víz hőmérséklete 22 C-fok, Vásárosnaménynál -137 cm, apad, 8%, 24,8 C-fok, Záhonynál -239 cm, állandó, 9%, 24,6 C-fok, Dombrádnál 27 cm, árad, 24%, 25 C-fok, Tiszabercelnél 274 cm, árad, 41%, nem mérik; a SZAMOS Csengéméi -83 cm, árad; 3%, 22,6 C-fok, a KRASZNA Áger- dőmajomál 109 cm, árad, 22%, 21,8 C-fok, a TÚR Garbóknál -85 cm, apad, 8%, 22,6 C-fok. víshíhérsékletek Duna 20-25 °C Tisza 22-27 °C Balaton 23 °C Velencei-tó 23 “C Fertő 21 “C PBLLEE Fűfélék magas Csalán magas Útifű közepes Lórom közepes VILiSVÉROSaE Bangkok 33 °C Buenos Aires 10 “C Los Angeles 27 ”C Miami 32 °C Moszkva 25 °C TRAFFIPAX Baktalórántháza belterülete és a 41- es számú főútvonal baktalórántházi szakasza, Nyírbátor, Mátészalka illetékességi területe, Dombrád belterülete. Ha nincs mit enned, tudod mit kell tenned: vendeglataSvSzon.hu HAVER-T Étterem pízonyi Út-Család u. sarok 2007. július 27., Káposztás bableves A: Rizsfelfújt málnaöntettel B: Lapcsánka C: Rizses lecsó kolbásszal Családi, baráti, esküvői, ballagásirendezvények színvonalas lebonyolítása 110 főig. Hidegtálak készítése akár kiszállítással. ■ Az *l6fiz«tés«s menü éra: 550 Ft ■ ÉTTEREM / RESTAURANT Nyíregyháza, Lujza u. 13/B www.stellarose.hu 42/460-060 Menükiszállítás már 520 Ft-tól! Július 27., péntek: Tejfölös-zöldséges karfiolleves, Bécsi sertésszelet, párolt rizs Minden nap A és B menü mellett ínyenc, fittnes és vegetáriánus menükből választhat. Söröző Éttere«1 JWy Terasz —" Egyedi étlappal. 1/3-nyi árkedvezménnyel, hazai izekkel, várjuk Kedves Vendégeinket július 23. és július 28. között 14 órától zárásig I az Ír Pub Sörözőben és hatalmas teraszán. Pénteken és szombaton nosztalgiaest élőzenével. Görög gyümölcsleves JttfT 261 Ft Velővel töltött sertésborda J2öfT 479 Ft Kijevi csirkemell iööff 391 Ft Rántott sajt -64tff 403 Ft Túrós palacsinta vanília öntJJFff 85 Ft Soproni Ászok 251LFMmrsr 167 Ft/korsö Kaiser JWmoTU 200 Ft/korsö Ha nem fcdtk a szakács fóztje, teljes irat űzet értei Reszelttészta-leves A.: Sült oldalas, párolt káposzta, burg. B.: Húsos tészta Rendelés 9.30-ig: 06-30/690-4207 Helyben fogyasztásra 14 féle ételből választhat kedvező áron! Nyitva tartás: H-P-ig: 11.00-14.30-lg Nyháza, Szabadság tér 11. (Szakszerw-r>>iok háza. woRONAHOr^i Július 27., péntek Csontleves A. : Hagymás csirkemáj, főtt burg., cs.uborka B. : Mustáros pácolt tarja, burgonyapüré, cs.uborka A főiskolán, a teniszpályával szemben. Nyíregyháza, Sóstói út 31/b. S.: 42/444-474 Borostyán*?*I Nyíri Fészek Étterem étterem Nyháza, Ady Endre u. 43. Telefon: 461-438 (€SEE> Jókai bableves A. : Túrós sztrapacska B. : Gránátos kocka C.: Zöldborsófőzelék, tükörtojás Étlap szerinti és menü kiszállítás. Hidegtálak készítése. Rendezvények lebonyolítása. Nyháza, Rákóczi u. 26. T: 42/310-916. 20/444-7894 www.nyirifeszek.hu mmrwmrn Tárkonyos pulykaraguleves (310 Ft) I A: Rizsfelfújt, málnaöntettel (490 Ft) | B: Pikáns penne (490 Ft) ! C: Csirkemell currys karfiollal, párolt rizs (520 Ft) Házhoz szállítás, menürendelés: 9.00 óráig! 42/408-508, 30/636-4800 www.prontopizza.hu Étel házhoz szállítás REKLÁMÁRON 14-21 óráig: Rántott hekk, pir. burg. 500 Ft Rántott gomba, pir. burgonya 450 Ft Rántott csirkemell, rizs 500 Ft Rántott s.szelet, rizs 450 Ft Brassói aprópecsenye 450 Ft Párizsi s.szelet, rizs 450 Ft Pacalpörkölt, nokedli 500 Ft Napi menü: Július 27.. péntek Frankfurti leves A.: Toros szelet, rizibizl B.: Hagymás flekken, burgonya C.: Sertéspörkölt, tészta Menükiszállítás szombat, vasárnap is! EBÉD HÁZHOZSZÁLLÍTÁS A legfinomabb házias ételek szállítója! Minden hétköznap 13 féle menüből álló étlapunkról választhat, és mi akár még aznap házhoz is szállítjuk! Részletek és étlap: L www.iranycolorado.hu ÉTTEREM , MAI MEHÚ: Július 27., péntek Paszabi betyárleves A.: Csőröge B.: Mandulás rántott cs.mell, BÍ5ccsomoi3fr!oeottT/J D& 0<z>, TELEFON.: 444-200 • WWW. IRÁNY COLORADO.HU HIRDETÉSEK KELET ■ umoinit Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szaboakelet.szon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Mán László (manakelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan,toth«ikeleLgan.tlu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varaaakelet.szon.hu). Marketingvezető: Nagy Zsófia (zsofla.naavakelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteriakelet.szon.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1480 forint, negyedévre 4380 forint, fél évre 8480 forint, egy évre 15 980 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethirdakelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: keletakelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubOczkiakelet.szon.hu). Megjelenés száma: 2007/174. www.informmedla.hu MATESZ 9* print-audit