Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-27 / 174. szám
2007. július 27., péntek KELET MEGYEI TÜKÖR /9 VÉLEMÉNYEK A SZON-RÓL Biztosítás nincs, pedig terepjáróra futja, de nem ám Nivára, hanem valami jó felvágós autó keli, nagy terepjáró, könnyűfém tárcsákkal, lesötétítve, legalább 10 miiiáért. Ja, hogy biztosítás nincs, minek, az állam úgyis ad mindent. ____________________hullarablo Most csupán azokat az embereket irritálja és azon emberekben vált ki nemtetszést, akik nem tudnak az adott útszakaszon közlekedni. Sokan így ahelyett, hogy csendesen egyetértenének a gazdákkal, konfrontálódnak velük és mozgalmukkal. Ezt a vitát nem a közúton kell megvívni! ________________^^_________ ht12 Ezzel az erővel minden MÁS VÁLLALKOZÁS is tüntet- hetne, hőböröghetne, követelőzhetne támogatásokért! ___________________________diplomatikus Ezek a gazdák bezzeg kussolnak, amikor jó a termés, akkor vajon normálisan fizetnek adót? nyiltoni60 Hogy a gazdák nem adóznak? Őstermelői nélkül nem adhatja le a terményét, és már ott helyben a felvásárló levonja az adót, tehát ennyivel kevesebb kerül kifizetésre. Ha 120 évig élnél, akkor sem dolgoznál negyed annyit,mint ezek az emberek. A tudatlan csürhe itt a sok hozzád hasonló fafejű sötétség fejedelme. A bunkóságoddal nem kéne villogni. ________Amanda Miért ne tüntessenek, ha úgy érzik nem jól működik a kormány. Itt mindenki sír az áremelések a rossz megélhetés miatt, és ha van egy pár ember, aki felszólal ellene, rögtön lehurrogják. A nyugati országokba et- től 100 szór keményebb tüntetés van. SZARVI Panelporszívók és városi tápos csirkék! Ezekkel a gazdákkal egy napot se bírnátok a földeken! Felhozzátok itt azt hogy milliós terepjáró, de be kell látnotok, hogy nagyon kevésnek van. Hizlaljátok a tepsi seggetek a klímás irodában. Ez nem baj, ezt is meg kell valakinek csinálni. Mint ahogy termelni is kell zöldséget és gyümölcsöt, mert ha mindent külföldről hoznánk be, akkor többe kerülne az ellenszérum, mint a vitamin tabletta. _____________________________________preq Az én reakcióm ez volt az engem akadályozó demonstrációra: NEM VÁSÁROLOK MAGYAR _MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKET._______________feketeaa KÍVÁNCSIAN VÁROM, HOGY HA 25-30 MILLA KÁR ÉRTE A TERMELŐT, AKKOR TAVALY MENNYI ADÓT FIZETETT BE? kennymate Egy SEMMILYEN KÖLTSÉGGEL NEM JÁRÓ irodakukac se mondja, hogy nem fizetünk adót, meg hogy minden gazdálkodó milliomos. Szívesen feladnám az egészet egy jó állásért. ______________________nemtomi A kulákokkal mindig baj volt, ugye sztálinkák meg rákosi matyikák:) ki kell irtani mind. Ha nem megy fegyverrel, majd megtesszük kiéheztetéssel. ubul Azért mert valaki megtermeli a kenyérnek valót, nem kellene lenézni. És ha ez ennyire irigylésre méltó, akkor nyugodtan belefoghat bárki és próbálja ki milyen a jelenlegi körülmények között gazdálkodni, és napról napra élni. ____________________Doradoel Nemtomi, kedves! Önnek nem volt kapa a kezében még életében! Önnek a száján esik ki az a bizonyos mezőgazdasági eszköz. Meg persze az Önhöz hasonló véleményű, irodakukac, agymosott egyéneknek sem. ____________ ferike49 Szerintem a gazdákat támadó és védő oldalnak is van igaza, az biztos hogy a sok városinak gőze sincs arról, hogy mennyi gazdamunka van akár egy kiló kenyérben. fttzls Találkoznak Ha a hangulat megengedné, akár együtt is reggelizhetnének a miniszterrel az agrárdemonstráció résztvevői, hiszen szabadságát megszakítva ma reggel felkeresi őket Gráf József. A helyszíni egyeztetéseket követően a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Demonstrációs Bizottság tagjaival ül tárgyalóasztalhoz Nyíregyházán, a megyeháza épületében. Egyébként a demonstráció második napja is nyugodtan telt el. (Fotó: Racskó Tibor) További fotók és videó: C83ÖÍ www.szon.hu A „bezzeg" lengyelek Napraforgó Kisvárda (KM) - Kiemelten a napraforgó-faj- takérdésről, valamint a globális klímaváltozás kórokozókra gyakorolt hatásáról lesz szó a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Nyíregyházi Kutató Központja Kisvárdai Teichmann- telepén augusztus 1-jén megrendezésre kerülő tanácskozáson. A rendezvény szervezői 10 órától várnak minden érdeklődőt. 1 A lengyelek tavaszi fagykára 800 millió zloty, a kormány gazdabarát hiteleket folyósít. Nyíregyháza, Warsó (KM- G. B.) - A lengyel „bezzeg” példa többször is elhangzott már a szabolcsi gazdák követelései során. A Kelet-Ma- gyarország a Warsóban élő egykori újságíró munkatársától kért információt, mit is tett a warsói kormány fagykárt szenvedett gazdái érdekében. Szilágyi Szabolcs a következő megoldásról számolt be: - A lengyel kormány július első hetében határozott arról, hogy támogatást nyújt azoknak a gazdáknak, akiknek május elején lefagyott a zöldség- és gyümölcsültetvénye. Kományzati becslés szerint az ország területén 145 ezer hektárt sújtott összesen 800 millió zloty (mintegy 52 milliárd forint) összegű kár. A támogatások összege nem haladhatja meg az adott gazdaságban a fagykár miatti jövedelemcsökkenés 80%-át, a nehezebb, így például a hegyvidéki körülmények között gazdálkodóknál pedig a 90%-ot. A kártalanítási kormány- program szerint a lefagyott ültetvényeken a termelés újraindításához felvett hitelek visszafizetésének időtartamát 5 évre hosszabbították. A programban egyéb kölcsönvisszafizetési feltétel-enyhítések is szerepelnek a fagy károsultak számára. MSZP-SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ V v'V'VWVv-V’V’JVwv-vVWVWVVVWVVWÖWV^’V'VWVWV'V'Vvi Megyénknek kellő a súlya Nyíregyháza (KM - P. I.) - A megyét érintő fejlesztési lehetőségek és aktuális politikai kérdések címmel hirdetett sajtótájékoztatót tegnap az MSZP megyei területi szövetsége, ahol dr. Veres János pénzügy- miniszter, a párt megyei elnöke elmondta: a kormány nyilvánosságra hozta az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül elsőként elfogadott projektek részletes listáját. Megyénk megfelelő súllyal szerepel a listán.- A nyertes projektgazdáknak sok tennivalójuk lesz a novemberi kormánydöntésig. A négy- és ötszámjegyű utak felújítása, korszerűsítése szintén a nagyprojektek között van - tudtuk meg Gazda Lászlótól. Feljelentették a kormányfőt Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - A parlamenti pártok felelősök az országban kialakult válságos helyzetért: szélsőséges baloldaliság jellemzi az MSZP-t, tétova jobboldaliság a Fidesz-t, opportunizmus az MDF-et és fasizálódás az SZDSZ-t, míg a tehetetlenség a KDNP-t - foglalta össze a parlamenti pártok bírálatát csütörtöki sajtótájékoztatóján Názon Gyula, a Nemzeti Keresztény Polgári Párt alelnöke. Kántor József pártelnök bejelentette: július 25-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon feljelentették a kormányfőt mulasztásos vétség megállapítása végett. ^ttttSSEN miTDÍJAr/ Ingyenes hallásvizsgálat! Nyíregyháza, Tavasz u. 8. Telefon: 42/402-705 ©IDEX high definition hearing A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát! Dr. Szőke Katalin bőr- és nemtgyógyás2, kozmetológus főorvos Nyíregyháza. Sólyom u. 29. Bőrgyógyászati rendelés: Hétfő, kedd, szerda 17 h-tól 20 h-ig Csütörtök 9 h-tól 12 h-ig Allergiavizsgálat- BIOREZONANCIA Hétfő, kedd, szerda. 9 h-tól12 h-ig Bejelentkezés: 42/437-330, 30/908-7947 Dr. Hock Csaba ortopéd sebész adjunktus Nyíregyháza, Holló u. 29. Rendelés: Hétfő 17 h-19 h-ig Mozgásszervi megbetegedések vizsgálata, kezelése. Tel.: 30/9538-432 Alexandra Biobolt Fit Shape»» kozmetikumok forgalmazása. A termékek magyarorszagi fejlesztésuek, és gyártásúak, a legnagyobb természetes hatóanyag-tartalommal! A termékek nagy része csak természetes Illóolajokat tartalmaz, parfümöt nem! Több szinergikus vagy kiegészítő kezelést biztosító hatóanyagot alkalmazunk egyszerre a termékben, azaz komplex bőrápolást biztosítunk, Nyíregyháza Tokaji út 4. Tel.: 70/312-7120 Fax:: 42/430-732 Ideggyógyászati magánrendelés Dr. Szulics Péter neurológus szakorvos Rendelési hely: Nyíregyháza, Mosolygó u. 2/A. Csütörtök: 17.00-19.00 Újfehértó, Szent I. u. 8. Kedd: 17.00-19.00 Előjegyzés: 20/9238-805 FOGORVOSI MAGÁNRENDELÉS Esztétikai fogászat, fogbeültetés, foghúzás, beültetés altatásban is! Cserélje kivehető fogsorát fix hídra egy hét alatt V fogbeültetéssel Nyháza, Krúdy Gyula u. 26. Telefon: 42/402-912 www.fogbeultetes.fw.hu) A fehér egészséges fogakról A fehér, egészséges fogakról kérdeztük Dr. Szokol Diannát, fog- és szájbetegségek szakorvosát.- Nekünk is lehet olyan szép mosolyunk mint a hírességeknek?- Persze, manapság a fehér fog, szép mosoly nem elérhetetlen vágyálom. Számos fogfehérítési módszer van, mindenki maga döntheti el pénztárcájának vagy igényeinek megfelelően, hogy melyik mellett dönt. A technikai fejlődéssel számos eszköz áll a fogorvosok rendelkezésére a fogfehérítés terén. Kiemelném a plazmalámpás, nagy intenzitású, kék fénnyel működő gépünket, amely egy speciális fehérítő formula segítségével kíméletesen és gyorsan fehéríti a fogat. Az eredmény akár 30 perc után is szemmel látható, és megjegyzem, hogy a dohányzás vagy kávé okozta elszíneződéseket is nagy hatásfokkal korrigálja.- Harminc perc nem tűnik hosszú időnek.- Az eredmény kárpótolni fog minket, továbbá a fogfehérítés közben egy szemüveg segítségével nézhetjük kedvenc filmünket vagy zenét hallgathatunk, kellemesen relaxálhatunk miközben a gép eltünteti a hosszú évek elszíneződéseit.- Mennyire fájdalmas a beavatkozás?- Teljesen fájdalommentes, a fehérítés után fogunk érzékenyebbé válik, de ez hamar elmúlik, és utána bátran mosolyoghatunk.- Ha már szép mosoly, akkor a fogfehérítésen túl mit tudna még javasolni?- Természetesen a legszebb az egészséges fog, ingyenes szaktanácsadással állunk minden hozzánk forduló rendelkezésére. Főleg hölgyek számára lehet érdekes a kozmetikai fogászat által nyújtott lehetőség, a fogékszer.- Ékszert ragasztanak a fogra?- Igen, de ez nem ilyen egyszerű művelet. Egy szép fogékszer mindenki tekintetét a fogra vonzza, ezért fontos, hogy fogunk egészséges és megfelelően előkészített legyen. Rendelőnkben vállaljuk fogékszerek szakszerű elhelyezését, és ha valakinek egyéni ékszerigényei vannak, abban is tudunk segíteni, a teljes körű fogászati ellátás mellett.- Ha valaki kedvet kapna egy fogfehérítésre vagy fogékszerre, esetleg szükségét érzi fogászati beavatkozásnak hol tud bővebb információhoz jutni?- Hamarosan elérhetőek leszünk az interneten is, de addig a 20/9203-745-ös telefonszámon kaphatnak az érdeklődők tájékoztatást a különböző fogfehérítési eljárásokról, azok árairól de mivel a személyes konzultáció során tudjuk megtalálnia a legjobb megoldást, ezért a 42/443-012-es telefonszámon kérhetnek az érdeklődők hétfőn, kedden, szerdán délutánra, csütörtökön és pénteken délelőttre időpontot. A rendelőnk a Korányi Frigyes u. 56. szám alatt található, mindenkit szeretettel várunk. Dr. Szokol Diana Jf Új generációs bőrlecsiszolás a bőr újjászületése • kombinált kezelések fájdalommentesen > pigmenthibák, fény okozta károsodások csökkentése . matt, fénytelen, eJszarusodott bőt regenerálódása Simái Marianna kozmetikusmester Nyíregyháza, Inczédy sor 2. Tel.: 42/104-154, 30/596-5000 C imái Lszepscghai iPulse Í200 Villanófényes, végleges szőrtelenítés- Végleges szőrtelenítés,- Pigmenttoltok eltávolítása,- Hajszálerek eltüntetése,-Acne kezelése,-Arcfiatalítás.-10% kedvezménnyel ha ajándék utalványt igényeli • •flashcosmetic Nyíregyháza, Jókai tér 6. Bejelentkezés és információ: 20/9880-406 oiKresák Ilona Csípőn s’ Gerincen Nyíregyháza Szarvas u. 26. Belelentkezés: 42/318-892 30/24-93-993 Nyíregyháza belvárosában elegáns és barátságos környezetben ■ Emlő-, has-, fül,orrplasztika ■ Zsírleszívás INFARKTUSMEGELÖZÉS ÉRVIZSGÁLAT ARTERIOGRÁFFAL ORSZÁGOSAN www.icc.hu icc@t-online.hu +36-20/969-3535 +36-30/5888-326 +36-20/4242-692 i/iu'jÚllj'&L) ll Ú §3 ■ Ránctalanítás 81317 Fortis Ultra Kft Nyíregyháza, Krúdy-ház,-/ . Szabadság tér 10-12. sz. I/I. Telefon:30/956-1942 3®*- j. www.fortisultra.hu i / fut Dr. Füle Erzsébet Fül-orr-gége Gyermekfül-orr-gége szakorvos v "í £ Dr. Elek Ibolya íkíJáÉ&wll Fút-or-gége. gyermekfuészét és auűiologvs szakorvos > Csak előjegyzés alapján! Bejelentkezés: 06-30-956-1942 telefonon Mikulás Lászlóné/llciikó asszisztensnél (a telefon szám hétköznaponként 14-20 óra között hívható.) 43961 1 ) Dr. Harsányi l / Nándor \ plasztikai /sj) sebész főorvos i j Telefon: x/ 20/979-2912 HIRDETÉSEK