Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-20 / 168. szám

2007' július 20., péntek KELET ÉGTÁJ /8 Nyíregyházi kiadás Olmann Lászlónétól, a nőszövetség megyei elnö­kétől kaptuk a tájékoztatást arról, hogy a megyei nő­szövetség idei hagyomá­nyos Anna-bálját tartja jú­lius 28-án, szombaton 20 órától a Hotel Koronában. Juhász Petra Nyíregyháza (KM) - A Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium ta­nulója, Juhász Petra örömmel mesélt nemrégiben elért sikereiről.- Idén Szombathelyen rendezték meg a „kis OKTV”-nek nevezett Savaria Történelemverseny országos döntőjét. A megyei fordulóból ketten jutottunk to­vább a városból. Az országos versenyen a 10. helyezést sikerült megszereznem. A verseny témája a Török kor Ma­gyarországon volt - mesélte Petra. A jól megérdemelt vakációját töltő lány hozzátette: fontos volt a különböző szakirodalmakban való jártasság, és az egyetemes történelmi háttér átlátása. Két szóbeli és egy írásbeli fordulóból állt a verseny, a zsűri neves szakértők­ből állt. A döntéshozók elmondták: fele­letünk bármelyik egyetemi vizsgán megállta volna a helyét!- Ez a verseny nagyban növelte lel­kesedésemet, így ősztől még többet foglalkozok majd kedvenc tárgyammal. Fagyiárus. Van csavart és gömbös, hagyományos, süteményes és természe­tesen gyümölcsös fagyi is. Ebben a ká­nikulában a hideg nyalánkságot sokan kedvelik. (Fotó: Olajos Tamás) Elindult a Nyíregyháza blog Nyíregyháza (KM) — A blog egy inter­netes napló, ahol megjelenhetnek vélemé­nyek, hírek, fotók. Nyíregyháza az a város, ahol életünk nagy része zajlik, ahol ügyeket intézünk, ahol kikapcsoló­dunk, s ahol időn­ként bosszanko­dunk. A Nyíregyhá- za-blog pedig a Sza­bolcs Online oldalán az a hely, ahol Olva­sóink is elmondhatják véleményüket, beszá­molhatnak fontos vagy kevésbé fontos ese­ményekről, ahová feltehetik fotóikat, videói­kat. Az itt szereplő hírek a portálon más he­lyen is megtalálhatók, ám azt szeretnénk, ha a blogban szereplő anyagok önálló életet él­nének, ha kialakulna egy közösségi fórum, amihez mindenki hozzászólhat, amihez min­denki hozzáteheti azt a pluszt, amivel a Nyíregyháza blog más lesz, mint a többi. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észre­vételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk ha­sábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk szemé­lyesen, levélben, vagy e-maiiben. E-maB: kefet@keiet.szon.hu. Tef.: 42/501-5t0. Az oldal szerkesztői e-mail cím, telefonszám: Nagy István Attila nagyia@kelet.szon.hu ______20/480-1663 Sipos Marianna mariann.sipos@ikelet.szon.hu 20/914-0620 Száraz Ancsa szancsa@inform.hu 20/468-7630 Elnézést kémek a hölgytől ■ Az „Utazási feltéte­lek" szerint az utasok kézipoggyászt vihetnek magukkal. Nyíregyháza (KM) - A Ke- let-Magyarország napilap 2007. július 16-i számában Kiss Józsefné 84 éves nyugdí­jas szóvá teszi, hogy a múlt héten csütörtökön (július 12- én) kb. 15.15 órakor leszállí­totta az ellenőr az autóbusz­ról azzal az indokkal, hogy fi­zessen a bevásárlókocsijáért, mert nagy helyet foglal el. ff***-........................ Az utazási felté­telek a „Nyír­egyháza helyi autóbuszjáratok menetrendje” fü­zetben megtalál­ható. Ignácz László ................................ff A történteket sajnáljuk, az ellenőr eljárása miatt elnézé­sét kérjük, bár az ellenőr el­mondása szerint a bevásárlás­hoz használt kézikocsija az utazási feltételekben meghir­detett méret- és súlyhatárnál terjedelmesebb volt - írta mill kmí/ppek.szon.hu •A panasz. Olvasónk észrevétele (PDF 24 kB) Ignácz László, a Szabolcs Vo­lán Zrt. vezérigazgatója. A Volán társaság által meg­hirdetett „Utazási feltételek” szerint az utasok kézi- poggyászt vihetnek magukkal. Kézipoggyásznak minősülnek azok az egy személy által is könnyen hordozható 10 kg-nál nem nagyobb tömegű és egyik irányban sem terjedelmes tár­gyak, amelyeket az utas az autóbuszba magával visz. Az utazási feltételek a „Nyíregy­háza helyi autóbuszjáratok menetrendje” füzetben megta­lálható - kaptuk a tájékozta­tást. Pótdíjat kell fizetni Az utazási feltétel szerint kézipoggyászként nem szállít­ható olyan tárgy, amely az utasoknak kényelmetlenséget okozhat, szállítását jogszabály vagy hatósági rendelkezés tilt­ja, a járművet megrongálhat­ja vagy beszennyezheti. Az az utas, aki csomagként, kézi- poggyászként nem szállítható tárgyat visz be a járműbe, a helyi önkormányzat által megállapított 2800 Ft pótdíjat köteles fizetni. Megítélésünk szerint az ellenőr még ha jog­szerűen is, de nem humánu­san járt el, amikor szóvá tet­te a minden bizonnyal látha­tóan koros utassal szemben a kézikocsi súlyát, terjedelmét, azonban állítása szerint az utas döntött úgy, hogy a pót- díjfizetés helyett úticéljától egy megállóval hamarabb le­száll. Levelét köszönettel vettük - írta a vezérigazgató - a soron következő oktatások alkalmá­val felhívjuk az ellenőrök fi­gyelmét az utasbarát ellenőri magatartásra, hogy hasonló eset ne forduljon elő. A tör­téntekért ismételten elnézését kérjük - ismételte a szolgálta­tó vezetője. A terjedelmes csomag pótdíjköteles (KM-illusztráció) Eufórikus \ ■ A margitszigeti nagy siker után a nyíregyházi közönséget is meghó­dítják. Nyíregyháza (KM) - Ugyan a Musical Színház már számos alkalommal megízlelhette a si­ker ízét, de a Jekyll és Hyde című produkciót ez idáig egy­szerre nem üdvözölte ennyi ember, mint a napokban, a Margitszigeti Szabadtéri Szín­padon. „Valóban hatalmas sikere­ket éltünk már meg a Jekyll és Hyde, valamint a többi dara­bunk révén, de mivel a margit­szigeti előadásoknak mindig különleges atmoszférájuk van, ezért most szinte eufórikus Tivadarban ■ Az ifjaknak a tivada- ri pihenés teljesen in­gyenes a támogatók­nak köszönhetően. Nyíregyháza (KM) - A Mentor Alapítvány 2004-ben alakult meg Nyíregyházán, amely a beteg személyek re­habilitációja és a hátrányos helyzetű emberek képzésének segítése mellett egészség- megőrzéssel és betegség- megelőzéssel is foglalkozik. A gyermekek részére táborokat, üdüléseket szerveznek. Az idén nyáron 18 nyíregyházi | PIACI ÁRAK R:& fV'á■'i ' l f í: | Tojás 19-24/db Uborka 50-80 Csiperkeqomba 500-600 Szőlő 1200-1500 Palánták: Burqonya 80-180/kq Kíqyóuborka 100 Laskaqomba 700 Citrom 400 Paradicsom 20/szál Káposzta 60-150 Hónaposretek 80-100/cs. Mák 800 Narancs 300-350 Paprika 8 Kelkáposzta 120-150 Fehér paprika 250-350/kq Dió 300 Kivi 100/db Karalábé 8-10 Kapor 60-100/cs. Lecsópaprika 150 Dióbél 1200-1600 Banán 400/kq Káposzta 8-10 Karfiol 250/kq Kaliforniai paprika 1800 Akácméz 1000-1200 Grapefruit 600 Zeller 10-15 Karalábé 50-100/db Csípős paprika 50-100/db Viráqméz 900-1000 Ananász 600/db Padlizsán 30 Sárqarépa 250/kq Lecsópaprika 350/kq Alma 100-300 Tyúk 1500/db Uborka 40 Petrezselyem 200-250/cs. Csemeqekukorica 25-40/cső Szilva 200-400 Csirke 800 Ternye 40 Petrezselyemlevél 40-50 Sárqaborsó 120-150/kq Körte 400 Előnevelt csirke 180 Cinerália 40 Brokkoli 400/kq Szárazbab 500-700 Ribizli 200 Naposcsibe 70-80 Verbéna 50 Zeller 120-150/db Zöldbab 250-300 Meggy 250-500 Kacsa 1500 Petúnia 30-40 Fejes saláta 150-120/fej Napraforqómaq 100 Őszibarack 200-600 Előnevelt kacsa 260 Törpedália 80 Vöröshaqyma 180-200/kq Tök 100-150 Sárqabarack 300-500 Naposkacsa 250 Cserepes beqónia 100-200 Sonkahaqyma 150/cs. Padlizsán 500 Földieper 1200 Előnevelt liba 190 Büdöske 30-50 Fokhaqyma 50—70/fej Cukkini 500 Görögdinnye 60-70 Naposliba 600 Kerti qerbera 40-50 Paradicsom 200-300/kg Patisszon 200 Sárgadinnye 200 Gyöngytyúk 2200 Muskátli 150 angulatban a társulat Részlet a musicalből hangulatba került az egész tár­sulat. Nem csoda, hiszen mind­két előadás után állva tapsolt a közönség. Egy színész ennél nagyobb elismerést nem kap­hat” - mondja Molnár László, a kettős szerep megformálója, egyben a darab rendezője. A magánszínházként műkő­táboroznak gyermek számára rendeznek táborozást Tivadaron. A beteg gyermekek gyógyulását köve­tő táborozás július 30-tól au­gusztus 4-ig tart, s a tábor programjában szerepel kirán­dulás (Kisar, Nagyar, Szat- márcseke, Kölese, Túristván- di), strandolás, szó lesz továb­bá a környezetvédelemről és az egészséges életmódról, s es­ténként tábortűz mellett ele­veníthetik fel az aznapi élmé­nyeket a fiatalok. Az ifjaknak a tivadari pihenés teljesen in­gyenes a támogatóknak - köz­tük a Szerencsejáték Zrt. főtá­mogatónak - köszönhetően. dő csapat nem áll meg a mar­gitszigeti frenetikus előadások után. Visszatérnek korábbi si­kereik helyszínére, a Nyíregy­házi Szabadtéri Színpadra, ahol július 20-án és 21-én játsszák az elegáns angol elme­orvos és a dühöngő őrült tör­ténetét. Állatbarát napközi Nyíregyháza (KM) - Újra megnyitotta kapuját az Állatbarát Alapítvány ingyenes nyári napközije. Szeretettel várnak min­den 9-14 év közötti fiatalt, aki a szünidőben szeretne kutyákkal és cicákkal fog­lalkozni, állatvédelmi, ál­lattartási ismereteket sze­rezni. A heti turnusok so­rán szabadtéri progra­mok, kutyasétáltatás és fürdetés várja az érdeklő­dőket. Részletes informá­ció és jelentkezés: Állatba­rát Alapítvány, Nyíregy­háza, Csatorna u. 2. Tele­fon: 42/727-736. Mitől drágulhat meg a taxizás? ■ Mire figyeljünk, ha a taxizás kényelme mellett a viteldíj mér­téke is számít. Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházi olvasónk jelez­te: egyik reggel taxival ment a vasútállomás­ra, és még azon a napon egy má­sikkal utazott hazáig. A két díjtétel között lényeges elté­rés volt. Mi az oka? Ferku Szabolcs elmondta: a taxi­társaságok nem azonos tari­fával dolgoznak. Az utasnak jogában áll árajánlatot kér­ni nemcsak telefonon, ha­nem akkor is, ha a várako­zó szolgáltatók közül vá­lasztja ki a számára szimpa­tikusát. Igaz, hogy a végső árat a taxióra mutatja meg, de a kért ajánlat és a taxi­óra állása között az eltérés nem lehet több 10%-nál. Ha ennél több, vagy túlzottnak érezzük a viteldíjat, akkor forduljunk panaszunkkal a Fogyasztóvédelmi Felügyelő­séghez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom