Kelet Magyarország, 2007. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-20 / 168. szám

2007. július 20., péntek KELET i . M Vegyen hólapátot Pók Viktória viktoria.pok@inform.hu Álmodni sem lehetne jobb világot. Elárasztanak bennünket a szebbnél- szebb, harsány színű, gusztusos portéká­kat kínáló prospektusok. Egy ráérős há­ziasszonynak vagy úrnak semmi más dolga nincs, csak lapozni, összehasonlí­tani, karikázni, szorozni, osztani és dön­teni. Megszoktuk már, hogy kínálati piac van, minden eladó és minden kapható. Belátom, a rám amúgy nem gyakran jel­lemző' optimizmus most mégis elhamar­kodott volt. Gyermekmedencét kerestem. Amolyan se nem kicsi, se nem nagyot. Ami éppen arra jó, hogy kora délelőtt és késő dél­után - amikor szabad napra merészked­ni az emberfiának - némi felüdülést nyújtson a nővérem nagyinál nyaraló, vízimádó lurkóinak. Múlt hét végén megkezdtem az akciót az akciós újság segítségével. Egyik hiperben semmi. A másikban emlékeznek rá, hogy volt valamilyen va­lamikor, de leginkább csak az újságuk címlapján találkoznak vele. A harmadik­ban nem is árulnak. A negyedikben ta­lán kapnak majd, a következőben nem is biztatnak. Biztosan megint én vagyok a hülye, akarom mondani a buta. Hát il­lik kánikulában medencét keresni? Már tudom, botorság. Persze érthetetlen szá­momra, hogy a szezonális termékekből, már ha léteztek egyáltalán, miért nem lehet azonnal utánrendelni, esetleg gyár­tani ha kifogy. Lehet, hogy mindet felvá­sárolták, hogy a téli zimankóban műjég­pályaként használják a vízzel töltött al­kalmatosságokat. Most már csak egyet ajánlok. így kánikulában melegen (na nem úgy!) mindenkinek. Azonnal indul­janak el hólapátot venni. Viszket a bal térdem, havas lesz a január!!! B i; blop.ston.hu p blog kívül szőke Aszfaltolvasztó forróság Nyíregyháza (KM) - A kánikula jelentős negatív hatást fejt ki az utak burkolatára is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az útellen­őrök folyamatosan vizsgálják a közúthálózat állapotát.- Az aszfaltbeton burkolatú utak, elsősor­ban a nyomvályúsodási hajlam növekedése miatt kerülnek veszélybe, ez ellen különösebb beavatkozást előzetesen nem lehet tenni. Az alsóbbrendű úthálózat több évtizedes kialaku­lása során a legszélesebb körben használt kö­tőanyag a hígított bitumen volt. Ez olyan anyag, ami hosszú évek elmúltával is „felkú­szik” a burkolat felszínére, és ez okozza a bi­tumenes foltokat, az úgynevezett „izzadást”. Ezt úgy tudjuk gátolni, hogy zúzalék és mész­kőőrlemény keverékét szórjuk a burkolatra. Kérésünk a közlekedőkhöz, hogy ha meglát­ják a szórógépeket, csökkentsék a sebességü­ket, mert bár a kiszórt mennyiség nem jelen­tős, és csúszásveszélyt sem okoz, eleve a szó­rás művelete miatt is tanácsos a sebességet csökkenteni, és a lassabban haladó szórógépet körültekintéssel kikerülni - mondta Szőnyi Zsolt, a Magyar Közút Kht. szóvivője. ön szerint tovább fokozódhat a meleg? Szavazók száma: 159, 2007. 07. 19. 18 óra Igen 79,25% Nem 20,75% Következő kérdésünk: Ön tud-e úszni? tp , www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Strandolhatunk ingyen is! ■ Bányatóban fürdött, kanálisba fulladt, tilos­ban pancsolt, tóban lelte halálát. Nyíregyháza (KM) - A ká­nikulaimádók nem panasz­kodhatnak. Most jó idő jár a strandolókra, a napozást sze­retőkre, a vizek kedvelőire. A vakációzó gyerekek a besöté­tített szobában is pihegnek, egy dolgot élveznek igazán, ha kedvükre fürdőzhetnek. Sze­rencsésnek mondhatja magát, akinek a kertjében kis pan­csoló várja a csemetéket. A medencetulajdonosok úgy érezhetik: megütötték a főnye­reményt. Akinek nincs házi strand, az biztosan vízparton töltené a kánikulai napokat. W..................................................................... Az előírásokban v foglaltak megkö- £ ■ \ vetelése nem ön­célú dolog, ha- y nem az élet és testi épség meg- őrzését szolgálja Bartók László ....................................JJ Már ha telik rá. A híradások gyakran szólnak arról, a fővá­rosban, a megyeszékhelyeken már a belépés is több ezret kóstál. Csak azért, hogy lete­rítsék kis pokrócukat, mélyen zsebbe kel nyúlni egy átlagos méretű magyar családnak. Arról meg már nem is szól a fáma, mi van akkor, ha az az átok kőiké megkíván egy lán- gost vagy egy fagyit, ha a ma­ma főtt kukoricát enne, a pa­pa pedig leöblítené az otthon­ról hozott rántott csirkét egy Strandolás Szabolcs-Szatmár-Beregben Napijegyek árai, forint/fö 1 Tiszavasvári, strand Rakamaz, Tisza-Camping 3 Záhony, uszoda Tuzsér, szabadstrand Ibrány, szabadstrand Nagykálló 7 Nyírbátor Fehérgyarmat, strand 9 Kisvárdai Vérfürdő Vásárosnamény-Gergelyiugornya Szabadstrand ingyenes 11 Vásárosnamény-Gergelyiugornya Atlantika Vizividámpark Tivadar, szabadstrand Levelek, Vizisport centrum Dombrád, tiszai szabadstrand Nyíregyháza, Elményfürdö frissen csapolt jeges sörrel. Spórolási szándékkal sokan il­legális fürdőhelyet választa­nak, amivel viszont az életü­ket teszik kockára.- Az engedéllyel üzemelő strandokon a szabályokat be­tartó fürdőzők biztonságban tudhatják magukat. Az előírá­sokban foglaltak megkövetelé­se nem öncélú dolog, hanem az élet és testi épség megőrzé­sét szolgálja - figyelmeztetett Bartók László rendőr alezre­des. A hétvégére is kánikula ígérkezik, strandkörképünk­ből megtudhatja, merre érde­mes indulnia. Örömmel tudatjuk, van né­hány kijelölt, ÁNTSZ által Nyíregyháza, Fürdőház Nyíregyháza, Parkfürdö 19 Nyíregyháza, Júlia Fürdő Grafika; Kelet-Magyar ország rendszeresen vizsgált fürdő­hely, ami ingyen látogatható. A legtöbb fürdőben délutántól kedvezményes jegy is váltha­tó. Van ahol 50 százalékot is megtakaríthat, aki munkaidő után indul strandolni. A rend­szeresen fürdőzők bérletet is válthatnak, a diákok, nyugdí­jasok ugyancsak árenged­ménnyel mártózhatnak. És még egy jó hír a végére, a for­róságra való tekintettel a leg­több helyen meghosszabbított nyitvatartás mellett várják a vendégeket. kmf/ppek.szon.hu •Óvatosan. Jó tanácsok fürdőzöknek letölt­hető: (PDF 65 kB) A kijelölt strandokon biztonsá­gos a fürdőzés (Fotó: Racskó Tibor) : Ön hogyan védekezik a tűző nap ellen? N aptejet használok, és a kisfiáimra is nagyon odafigyelek, nehogy leégjenek. A legmagasabb faktor­számú naptej mellett időnként árnyékba vo­nulunk, vízben hűtő- zünk. A kicsikre kala­pot adok, mert védi a fejet és a tarkót is! Tóthné Bakti Laura, ÉDESANYA K ereskedőként dol­gozom, nem köny- nyű nap mint nap hosszú órákig helyt állni a tűző napon, a rekkenő hőségben. Többnyire napernyő alatt állok, és sok fo­lyadékot iszom, körül­belül napi 4-5 liter ás­ványvizet, hűsítőt. MAtyók BarnabAs, KERESKEDŐ E gész jól viselem a meleget, s legalább ilyen jól a terhességet is. A kétéves kislá­nyommal a nyírbátori strandon nagyon él­veztük a hűs vizet a kánikulában. Fényvé­dő krémet használok és sok folyadékot fo­gyasztunk. Lőrincz Klaudia, KISMAMA H űsítő nélkül poko­li lenne a hőség! Mindenkinek tanácso­lom: előző este rakjon egy-két flakon vizet, üdítőt a fagyasztóba reggelig, egész nap hi­deg marad! Odahaza megy a ventilátor, és a szoba hűvöse is kel­lemes. Balaton LAszló, nyugdíjas E leinte naptejet használtam, most már szép barna va­gyok. Tovább szeret­nék bámulni. Akár egész nap képes va­gyok napfürdőzni, vi­zezem, hűtöm magam, ez még jobban barnít! Botos Ilona, diAk üüSÜü i video.szon.hu Olvasóink véleményét videón is megtekintheti Magép I» a Suzuki Vagép szalonban! Az akció időtartam 5 1/100 km, C02-kibocsátás (kombinált): 16: s 16 - augusztus 20-ig és a készlet erejéig érvényes. NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 www.vagep.hu EGÉSZ HÉTVÉGÉN SZERETETTEL VÁRJUK

Next

/
Oldalképek
Tartalom