Kelet-Magyarország, 2007. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-28 / 149. szám

2007. június 28., csütörtök SPORT /11 A Volán-Sényö NB lll-as futball­csapatának mutatói 2006/2007-ben A házi góllövőlista: Nyisztor Donát 9, Haburcsák Krisztián 8, Tóth Tibor 6, Tóth Csaba 5, Bagoly Zoltán 3, Knoblok Sándor, Ruska Tamás, Asztalos Krisztián 2-2, Bodnár Csaba, Székely Zoltán, Fiumei Viktor, Puskás László 1-1. Koemanék újra a Wembleyben Nyírpazony (KM) - Fennállása legna­gyobb sikerét érte el a nyírpazonyi futball­csapat azzal, hogy - ahogy a helyiek fogal­maztak - alulról a harmadik osztályba ke­rültek. Magyarán, a Nyírpazony a 2007/2008- as sorozatban szerepel majd először klasszi­kus megyei bajnokságban, hiszen a III-IV. osztály bevezetése előtt ko­rábban rendre a városkör­zetiben volt érintett. Volt is nagy öröm vasár­nap a megye három Nyír­egyházi csoportjának baj­nokánál: a Nyírtura legyő­zését követően záróvacso­rával múlatták a perceket. Biri József, aki negyven éve tevékenykedik a gár­dánál, elnöki beszédében pedig kijelentette: a gárda természetesen vállalja a megyei II. osztályú indulást. Méghozzá nem is akármilyen kö­rülmények között! A pazonyiak ugyanis a tavasz folyamán felújították pályájukat, emi­att egyetlen meccset sem játszottak hazai környezetben. A fáradozás megérte, a gyep ugyanis kiváló minőségű lett a pazonyi „Wembley-ben”. Koeman, azaz Seregi Mi­hály edző pedig készítheti csapatát a maga­sabb osztályra, amelynek az ismertebb játé­kosok közül tagja id. Koskovits György és Pitács György is. Bajnok lett a Nyírpazpony (Fotó: amatőr) Reálisnak tűnő sényői pozíció Haburcsák (balra) és Fiumei is alapember volt (Fotó: Racskó Tibor) ■ A társaság kissé vis­szaesett a tavaszi foly­tatásra, de a fiatalítást így sem adják fel. Sényő (KM - B. T.) - Nem sikerült megőriznie őszi hato­dik helyezését a Volán-Sényö NB III-as futballcsapatának, a tavaszi visszaesésnek köszön­hetően a kilencedik helyen kötött ki Rubóczki Tibor le­génysége. Ami feltűnt még: idegenben jobban teljesített a gárda, mint saját környezeté­ben, de ez már majdhogynem hagyomány Sényőn. Tavaszi kapusgondok- Egy kicsit csalódást oko­zott a csapat tavaszi szerep­lése, de azt kell mondani, va­lahol ez a realitás - értékelte a történteket Rubóczki Tibor játékos-edző. - Az őszi keret­ből Bodnár Csaba, Kóka Ró­bert és Ruska Tamás távozott, emellett kapusgondokkal is küszködtünk, hiszen Polgári László felépülése a vártnál hosszabb időt vett igénybe, az ifikapusunk, Fucsovics Péter pedig nehezen bírta a kettős terhelést. Rengeteg volt a vé­delmi megingásunk, különö­W ...................... Harmadik éve vezérei bennün­ket ez az elv, mi nemcsak két huszonegy éven alulit szerepelte­tünk. Rubóczki Tibor ........................................— » sen hazai pályán, rendre egy-két, esetenként három gó­los hátrányt kellett volna le­dolgoznunk, ami persze nem mindig sikerült. Az is nehe­zítette a helyzetünket, hogy sok volt a kiállítás, ami az adott meccsen, illetve az el­tiltás miatt a következő fordu­lókban is éreztette hatását. Amivel nyugtathatják ma­gukat a sényőiek, az az, hogy a csapat tovább fiatalodott, így azért ennek a gárdának van jövője. Rutinos emberek- Harmadik éve vezérel bennünket ez az elv, mi nem­csak két huszonegy éven alu­lit szerepeltetünk, éppen ezért az alap célkitűzésünk mindig az, hogy maradjunk bent és lehetőleg szolgáljuk ki saját közönségünket - így Rubócz­ki Tibor. - Szerencsére a tá­mogatók nem fordultak el tő­lünk, ami arra is utalhat, hogy összességében nem já­runk rossz úton. Ugyanakkor a bajnokság színvonala várha­tóan emelkedni fog, Így a kö­vetkező évben a jelenlegi mag mellé egy-két rutinos játékos­ra is szükségünk lesz, hogy továbbra is helyünk legyen az NB III-as mezőnyben. AfJUöf kmtippek szon.hu • Első kör. A csapat őszi teljesítményének • taglalása, letölthető. (PDF, 123 kb) Húzóember Az egyéni teljesítménye­ket az alábbiak szerint ér­tékelte a tréner: - Nehéz olyan játékost találni a ke­retben, aki végig egyenlete­sen, kiemelkedően teljesí­tett volna, ha többen játsza­nak huzamosabb ideig jól, akkor nyilván előrébb vég­zünk. Ha mégis ki kell emelnem valakit, az Haburcsák Bertalan, mert az utolsó három meccsen húzóembernek bizonyult. LABDARÚGÓ MEGYEI III. ÉS IV. OSZTÁLY III. osztály Nyíregyházi csoport: Tiszaeszlár-Napkor 2-1 (1-6), Gesz- eréd-Bashalom 4-1 (8-2), Nyírtét-Vasmegyer 0-2 (3-1), Tiszatelek-Tiszadob 5-0 (0-1), Nagycserkesz-Gávavencsel- lő 3-3 (0-3), Ramocsaháza-Nyírbogdány 1 —3 (6—2), Nyír­pazony—Nyírtura 3-1 (1-2). A felnőttbajnokság végeredménye: _1. Nyírpazony 26 21 3 2 86-30 __6FL 2. Napkor ___ 26 18_2__ 6 68-34 56 3. Nagycserkesz 26 13 _8^___5 7348 47 4. Vasmeqyer 26 13 8 5 63-39 47 5. Gávavencsellő 26 13 4 9 68-48 43 6. Tiszatelek 26 1 1 5 10 5^45 38 7. Tiszaeszlár ___26 11 4 1 1 57-65 37 8. Ramocsaháza 26 11 3 12 49-57 36 9. Nyirboqdány 26 10 2 14 38/44 32 10. Geszteréd * 26 8 _9 ___9 43-43 32 VT Bashajom __ 26 7 4J5 44-64 25 12. Nyirtura___________26 ' 6 ~ 6 14 41-72 24 13. Tiszadob * _26 ___ 3 7 16 24-75 15 14. Nyírtét ______ 26____4 1 21 35-77 13 * 1 büntetőpont levonva ___ Az ifjúsági bajnokság végeredménye: 1. Ramocsaháza 26 22 1 3 129-32 67 2. Tiszadob _________26 18 3 5 82-38 57 3. Nyírpazony ____ 26___17 5 4 86-31 56 4. Napkor ___________26 16 3-7 90-40 51 5. Vasmeqyer* 26 14 3 9 100-73 41 ' 6/Nyirboqdány * 26 13 5 8 ~ 66-45' 40 7. Geszteréd ________26 jj_ 4 11 83-52 _37 8. Tiszaeszlár ________26 11 4 11 50-57 37 9. Gávavencsellő 26 10 4 12 54-55 34 10. Nagycserkesz » _____26 10 2 14 56-77 28 11. Nyirtura ______26 7_1 18 33-74 22 12. Bashalom __ 26 _5 ___3 18 47-93 18 13. Nyírtét * _ 26 4 ___1 21 32-151 12 14. Tiszatelek _________26 _3___3 20 32-122 12 * A Nagycserkesztől, a Nyírbogdánytól és a Vasmegyeitől 4-4, a Nyírtéttől 1 büntetőpont levonva Vásárosnaményi csoport: Beregsurány-Nagyvarsány 3-2 (2-5), Aranyosapáti-Vitka 4-2 (6-4), Lövőpetri-Kisvarány 4-1 (3-1), Tákos-Jánd 2-1 (5-2), Barabás-Beregdaróc 1-1 (5-2). A felnőttbajnokság végeredménye: 1. Mezöladány 24 21 - 3 87-18 _63_ 2. Aranyosapáti______24 15 3 6 79-47 48 TBereqdaróc 24 15 3 6 62-34 _48 4. Naqyvarsány ______24 14 2 8 67-35 44 5. Barabás _ 24 14 1 9 82-33 43 6. Bereqsurány ______24 14 1 9 53-47 43 7. Lövőpetri _____24 12 3 9 60-53 39 8. Vitka 24 " 9 6 9 72-49__33 9. Jánd * ___________24 9 1 14 53-72 27 10. Tákos 24 7 2 15 32-64 23 11. Gelénes * ___24 6 _3 15 42-72 19 12. Kisvarsány _ ___24 ~ 2 - 22 19-122 5 * A Gelénestől 2, a Jándtél 1 büntetőpont levonva______ Az ifjúsági bajnokság végeredménye: _JL Barabás 24 21 1 2 143-37 64 2. Lövőpetri 24 19 3 __2 145-21 60 3. Mezöladány 24 18 2 4 144-44 56 4. Naqyvarsány 24 16 3 5 144-38 51 5. Gelénes __________24 14 1 9 99-68 43 6. Kisvarsány ________24 11 3 10 66-55 36 7. Bereqdaróc _______24 11 2 11 62-107 35 8. Vitka . 24 9 1 14 98-89 28 9. Aranyosapáti _____24 8 3 13 75-142 27 10. Jánd________24_ 8 3 13 62-102 26 11. tákos ______ 24 5 1 18_43-126 16 12. Bereqsurány " 24 3 - 21 33-191 ___9 IV. osztály Nyíregyház; ; söpört: Nagykálló SE-Tiszavasvári SK 7-6, Berkesz-Buj 0-3, Nyírtelek Szabadidő SE-Magy 4-0, Bi- ri-Demecser-Borzsova 3-3, Tiszadada-Frimex FC 6-1, Szé- kely-Belegrád 4-2. A bajnokság végeredménye: 1. Nagykálló _________30 24 3 3 114-45 75 2. Nyírkércs__________30 22 1 7 131-54 67 3. Nyirjákó 30 20 5 5 76-37 65 4. Érpatak 30 18 1 11~ 108-78 55 5. Székely ___________30 15 8 7 68-38 53 6. Tiszavasvári 30 14 6 10 96-67 48 7. D.-Borzsova JSO 13 4 13 69-71 _43 8. Nyírtelek __________30 12 7 11 64-69 43 9. Maqy ____________30 13 3 14 76-78 42 10. Biri ______ 30 12 6 12 73-83 42 11. Tiszadada ____ 30___12_ 5 13 94-91__41 12. Beleqrád * 30 11 4 15 ___75-76_31 13. Kemecse II * ■ 30 8 4 18 59-101 26 14. Búi ______________30 6 4 20 38-93 22 15. Frimex * __________30 3 5 22 48-102 13 * A Belegrádtól 6, a Kemecse il-től 2, a Frimextől 1 bün­tetőpont levonva __________________________________ Fehérgyarmati csoport: Botpalád-Szamosbecs 0-3, Fü- lesd—Kisaplád 4-6, Pátyod-Hermánszeg 9-0, Hodász-Gé- berjén 3-0, Rozsály-Ura 2-2, Kántorjánosi-Csaholc 3-0, Csengerújfalu-Szamosszeg 3-5. A bajnokság állása: 1. Pátyod * __________28 23 1 4 121-25 68 2. Kispalád __________28 18 5 5 96-41 59 3. Szamosbecs 28 17 6 5 74-39 57 4. Rozsály * _________28 16 4 8 98-54 51 5. Hermánszeq _______27 16 - 11 66-72 48 6. Szamosszeq * 27 13_ 7 7 71-62 42 7. Ura * _____ 28 12__8 8 71-60 40 8. Csenqerújfalu * 28 10 7 11 80-92 33 9. Hodász 28 10 3 15 47-72 33 10. Fülesd » __________28 10 4 14 52-77 30 11. Nyírcsászári _______28 8 6 14 56-52 30 12. Kántorjánosi _______28 8 4 16 53-76 28 13. Géberjén * ________28 6 2 20 47-102 16 14. Csaholc * 28 3 1 24 40-143 4 * A Csaholctól 6, a Csengerújfalutól, a Fülesdtől, a Géber- jéntől, a Szamosszegtől és az Urától 4-4, a Pátyodtól 2, a Rozsálytól 1 büntetőpont levonva AUTÓ SZAKÁCS KFT. HIVATALOS MÁRKAKERESKEDŐ 4405 NYÍREGYHÁZA, DEBRECENI U. 320. (A régi 4-es mellett) TEL./FAX: 42/462-353 E-maíl: hyundai@autoszakacs.hu www.hyundaiszakacs.hu HIRDETÉSEK KELET

Next

/
Oldalképek
Tartalom