Kelet-Magyarország, 2007. május (64. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-05 / 104. szám
2007. május 5., szombat KELET «A&V*ftOft«XáS ÉGTÁJ / 9 RÖVIDEN • Jógatanfolyam. A Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum jógatanfolyamot szervez kezdőknek. Az első foglalkozás időpontja május 10., csütörtök 17.30 óra. Frissítő jóga haladóknak vasárnaponként 17.00 órától. Arany oklevelet kaptak Arany okleveles mazsorettek Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi „Jonatán” mazsorettcsoport II. korcsoportos lányai, a közelmúltban vehették át az V. hajdúszo- boszlói Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztiválon az arany oklevelet. Babka Beáta tanítványai, nem csak a zsűrinek mutatták meg tudásukat, hanem este Hajdúszoboszló utcáin végigvonulva, az ott lakóknak és a turistáknak is műsort adtak. Benne leszünk a tévében! Nyíregyháza (KM) - Hamarosan Nyíregyházára érkezik a Csalafintura! A Hálózat Televízió honismereti, turisztikai játékos sorozatának következő főszereplője a szabolcsi megyeszékhely lesz, s Komár László zenész, illetve Laki Dóra táncvilágbajnok fedezi fel a város szépségeit - mondta el lapunknak Moczó Dénes Gábor ötletgazda. Feladatokat kapnak majd, melyeket megoldva jutnak el egyik helyről a másikra, miközben Kautzky Armand narrátorként, egyben kvázi idegenvezetőként lépésről lépésre bemutatja a várost. A huszonöt perces filmet június első felében vetíti le a Hálózat Televízió, s többször is megismétli. A filmet óriásplakátok is hirdetik, többek között a fővárosban és az autópályák bevezető szakaszain is. Moczó Dénes Gábor és Gulyás Krisztina (Fotó: Racskó Tibor) Kiváló természetismerők Nyíregyháza (KM) - Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola az idén is meghirdette 4 fordulós levelezős versenyét a 2-5. évfolyamon. Az „Aranyos természetismeret” vetélkedő 12 iskola 186 tanulóját mozgatta meg. A 4. fordulóra a legügyesebb 60 diákot hívták be, akiket Csisztu Csilla, a megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Kht. csoportvezetője köszöntött, s a legjobbaknak különdíjat ajánlott fel. Első helyezést ért el Évfolyamonként: _____________________________________________ Dobránszki Gréta (Herman Ottó Alt. Isk.) Könnyű Máté (Móricz Isk.) _________________________________ Vida Franciska (Móra)______________________________________ Nagy Róbert (Eötvös, Vásárosnamény)______________________ Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola tanulói közül legjobbnak bizonyult: _____________________■ Jenei Marcell Koppány, Maczkó Ákos, Gégény Flóra, Terdik Boglárka, Berecz Judit OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Oldalunk szerkesztői várják Kedves Olvasóink észrevételeit, ötleteit arról, hogy mit olvasnának lapunk hasábjain. A közlésre alkalmas fotókat is várjuk személyesen, levélben, vagy e-mailben. E-mail: kelet@kelet.szon.hu . Tel.: 42/501-510. Az oldal szerkesztői e-mail cím, telefonszám: Nagy István Attila naqyia@ikelet.szon.hu _______20/480-1663 Sipos Marianna mariann.sipos@kelet.szon.hu 20/914-0620 Száraz Ancsa szancsa@inform.hu 20/468-7630 Ballag már... Az idén több mint kétezer diák vesz búcsút a megye- székhely önkormányzati fenntartású intézményeitől. A központi ballagási ünnepségnek - immár hagyományosan - a városháza díszterme adott otthont, ahol 82 kiemelkedő teljesítményt nyújtó diák képviselte iskoláját. A búcsúzók nemcsak a polgármester biztató szavait vitték magukkal képzeletbeli tarisznyájukban, hanem oklevél is őrzi majd a sikeres diákévek emlékét, míg a jövő szerencséjét - remélhetően - az ajándékba kapott ezüst patkómedál alapozza meg. (Fotó: Racskó Tibor) További képek és videó: www.szon.hu í Megfújták az aranyérmet Tanúsítvány Nyíregyháza (KM) - ISO 9001-2000-es minőség- irányítási tanúsítványt kapott a Sóstói Szivárvány Idősek Otthona. A minőségirányítási rendszer kiépítése 5 éve kezdődött el az intézményben és 2004 januárjában vehették át először a szakmai munka elismeréseként a tanúsítványt. Az elmúlt évek során felújították és bővítették az intézményt, s ezalatt is sikerült megőrizni a létesítmény működésének színvonalát. Ennek elismerése a megújított tanúsítvány. ■ Az együttes elkezdte első saját lemezének elkészítését, remélik, az idén be tudják fejezni. Nyíregyháza (KM) - Már külföldön is jól cseng a Solti György Rézfúvós Együttes neve. Nemcsak fellépéseik szaporodtak a határainkon túl, hanem a sikereik is. Ezúttal a zenekar két tagja, Stürzenbaum Róbert (harsona), valamint Tóth Balázs (trombita) saját kategóriájában a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára állhatott, a Nemzetközi Rézfúvós Versenyen Brnó- ban - tudtuk meg Szentpáli Roland tubaművésztől, az együttes vezetőjétől. Saját lemez A Solti együttes már az idén is mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Közreműködött ff ................... A Solti György Rézfúvós Együttes már az idén is mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Szentpáli Roland ....................................ff a Megasztáros Kontor Tamás debütáló lemezén, három koncertet adott a Művészetek Palotájában, és Szlovákiában Poprádon. Hajdú, valamint Borsod megyében turnézott a Filharmónia szervezésében. Varnus Xavérral közösen készítettek lemezt, melynek programjával a következő hónapokban országos turnéra indulnak, többek között a Pécsi Szín- és Filmművészeti Fesztiválon és a Művészetek Völgyében, Kapolcson. - Az együttes elkezdte első saját lemezének elkészítését is, és csak remélik, hogy - a számtalan meghívás mellett - lesz idő még az idén befejezni a munkát - mesélte a jövő terveit Szentpáli Roland. A harmadik helyen tupiroztak ■ A regionális elődöntőben a nyíregyházi Wesselényi együttese is dobogóra állhatott. Nyíregyháza (KM) - Május 2-án az országban hét helyszínen, köztük Nyíregyházán is lezajlottak az Országos Projektvetélkedő regionális elődöntői. A nyíregyházi elődöntőben a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola „Minden lében négy kanál” csapat győzött, második lett a karcagi Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium Csipet-csapata, a harmadik helyen pedig a nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközép- iskola és Szakiskola Tupír 2020 elnevezésű együttese végzett. A csapat tagjai voltak: Belme Zsuzsanna, Szatlószki A Tupir csapat három tagja Ildikó, Juhász Dóra, Szekeres Renáta; felkészítő tanár: Hudák Katalin. PIACI ÁRAK Tojás _____________________20-24/db Burgonya _______________100-180/kq lljburgonya ________________500-600 Káposzta __________________100-250 Kelkáposzta _______________150-300 Vöröskáposzta __________________300 Savanyú káposzta_______________250 Kapor ___________________60-100/cs. Karfiol__________________400-450/kq Karalábé _______________________200 lljkaralábé_______________80-150/db Sárgarépa ______________120-200/kq Petrezselyem_______________150-300 Petrezselyemlevél _________40-50/cs. Zeller____________________60-160/db Fejes saláta ______________80-100/tő Vöröshagyma 200/kg Új darab a repertoáron ■ Gyilkos iróniájú, kacagtató komédia a körülöttünk lévő, sírnivaló világról - ez a Finito. Nyíregyháza (KM) - Május 12-én új darabot mutat be a Móricz Zsigmond Színház társulata. Tasnádi István Finito című darabjának főhőse, Blondin Gáspár, a negyvenes éveiben járó vidéki munkanélküli úgy dönt, önkezével vet véget életének. Öngyilkossága helyszínéül a magyar ugar közepén álló budit választja. Gyilkos iróniájú, kacagtató komédia a körülöttünk lévő, sírnivaló világról; klasszikus verssorokba foglalt triviális, olykor banális, de mindig „ütős” poénok; fekete humorral megrajzolt kórkép mögé rejtett empátiával megrajzolt profán sirató a mindenkori magyar kisember sorsáról. A Tóth Miklós-rendezte darab főbb szerepeiben Horváth Lászlót, Horváth Margitot, Antal Olgát, Puskás Tivadart, Petneházy Attilát és Kuthy Patríciát láthatjuk. ___________________ KELET kmf/ppe/r.szon.hu •A szereposztás. A darabról bővebben olvashat. (PDF, 72 kB) Van kiért szurkolni ■ Május 7-8-án rendezik az Országos Földrajzi Tanulmányi Verseny döntőjét. Nyíregyháza (KM) - A versenynek nagy a tétje, hisz a legjobbak képviselhetik Magyarországot a nyáron San Diegóban megrendezendő National Geographie Földrajzi Világversenyen. Közel félezer középiskolás diák vágott neki márciusban a Lóczy-verseny első fordulójának abban a reményben, hogy eredményes szereplése jutalmaként meghívást kap a májusi döntőbe - melynek harminc résztvevője között ott lesz a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium 10. évfolyamos diákja, Valasinyovszki István is, akinek felkészítő tanára Rádulyné dr. Fazekas Judit. Az első három helyezett vehet részt a világversenyen, melyen Magyarország először 2001-ben vett részt. KELET kmt/ppefc.szon.hu •Világverseny. A megmérettetésről bővebben. (PDF, 56 kB) Heni Soma Heni: 4 éves mudi keverék szuka. Április 03-án találták az Ungvár sétányon. Kicsit félénk és tart az idegenektől, de könnyen feloldódik. Egy kedves családot keresünk neki, akik sokat tudnak vele foglalkozni. ________________________ Soma: 2 hónapos keverék kan. Március Báró és Barbi végén hagyták sorsára a gazdái. Nagyon i aranyos és édes kiskutya, akit gyerekek 1 mellé is ajánlunk. Május elejétől fogad- , ható örökbe. _______________________ 1 Báró és Barbi: 4 hónapos kan-szuka ke- i verék testvérpár. Szép és ragaszkodó természetű kiskutyák. Felnőtt korukra elég I i Apolló nagy termetűek lesznek. Május elejétől foqadhatóak örökbe. ________________ Apolló: 2 éves Staffordshire terrier ivar- talanított kan. Könnyen barátkozik, nagy mozgásigényű. Csak tapasztalt kutyatartóknak ajánljuk. __________________ Lázár: 2 éves keverék ivartalanított kan. Lázár Nem mindenkit enged a bizalmába, viszont akit gazdájának tekint, azzal nagyon aranyos és ragaszkodó. Kisgyerek mellé nem ajánljuk. Kiválóan megfelel házőrzés céljára. If r I r y Állatbarát Alapítvány, Nyíregyhá- za, csatorna u. 2.