Kelet Magyarország, 2007. április (64. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-23 / 94. szám

2007. április 23., hétfő KIJUT MINDENFELŐL /2 • Kiadta a Tubes-hegyre tervezett kato­nai lokátor telepítésére vonatkozó első fokú építési engedélyt az első fokú ható­ságként eljáró Honvédelmi Minisztérium építéshatósági osztálya. Új tisztség- viselők Budapest (MTI) - Szűcs Erika és Schiffer János országgyűlési kép­viselőt választotta az MSZP választmánya a testület elnökhelyettese­ivé - jelentette be Simon Gábor választmányi el­nök szombaton. Szűcs Erikát (képünkön) újra­választották erre a tiszt­ségre, míg Schiffer Já­nost újonnan választot­ták meg az elnökhelyet­tesi pozícióba - közölte Simon Gábor a választ­mány ülése után. Elmondta azt is, hogy megválasztották a vá­lasztmány három bizott­ságának elnökét. Ismer­tetése szerint a társadal­mi kapcsolatok bizottsá­gának elnöke Havas Szó­fia lett, a stratégiai bi­zottság vezetője Barabás Já­nos, a szerve­zeti, személyi és költség- vetési bi­zottságot Tukacs Ist­ván vezeti. Szobor­rongálók Pozsony (MTI) - Egyértelműen szán­dékos pusztításnak látszik a pozsonyi Petőfi-szobor ellen el­követett támadás: az ismeretlen tettesek valamilyen eszközzel levágták a költő és a múzsáját jelképező szoboralakok kezét, a március 15-i koszo­rúkból pedig a szlo­vák nemzeti jelképet formáló kettős ke­resztet építettek a szobor előtt. Az MTI pozsonyi tudósítójá­nak értesülése szerint aligha férhet hozzá kétség, hogy szándé­kos szoborgyalázás, egyértelmű roncsolás történt, mert a jelzett csonkolásokon túl­menően a szobor minden sérüléke­nyebb részét „lefa­ragták". Egyes véle­mények szerint az is­meretlen szoborron- gálók Szili Katalin há­romnapos felvidéki körutazásának óráira időzítették a szobor elleni támadást. 137 éve született Lenin, erre emlé­keztek tegnap Moszkvában. (Fotó: epa) Német aggodalom Berlin (MTI/Reuters) - Az orosz rend­őrségnek tüntetőkkel és újságírókkal szem­beni kíméletlen fellépése tovább fokozta azt a szkepszist, amely Németországban tapasz­talható az Oroszországhoz fűződő szoros partneri viszony iránt. A berlini kormány „súlyos incidensnek” tekinti a moszkvai és szentpétervári utcai megmozdulásokon tör­ténteket - idézte vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung a kancellári hi­vatal egy magas beosztású tisztviselőjét. gU helyi, országos és nemzetközi friss hírek már tora reggel & képekkel, videókkal is közelebb hozzuk a valóságot m teret kapnak a vélemények gjf a leggyorsabb tájékozódási lehetőség www.szon.hu Pokolgép robbant Két öngyilkos merénylő pokolgéppel megrakott járművével hajtott bele vasár­nap egy rendőrőrs épületébe az iraki főváros, Bagdad délnyugati részében, 13 ember meghalt, 82 megsebesült. A rob­banás számos környékbeli épületet, rend­őrségi járművet megrongált. Az áldoza­tok között rendőrök és polgárok is van­nak. Az elmúlt hónapokban az amerikai és iraki erők több ezer katonát vezé­nyeltek Bagdadba, hogy megakadályoz­zák egy vallási alapokról induló polgár- háború kirobbanását. A csapatok növelé­sével ugyan csökkent a különböző halál­brigádok által megölt személyek száma, de az autóba rejtett pokolgépes robban­tásoké nem. Múlt szerdán közel 200 em­ber vesztette életét több autós merény­letben az iraki fővárosban. (Fotó: epa) Ha nincs vizitdíj, támogatják ■ A Fidesz öt feltétellel támogatja Horváth Ágnes leendő egészség- ügyi minisztert. Budapest (MTI) - A Fidesz öt feltétel teljesülése esetén tá­mogatja Horváth Ágnes új egészségügyi minisztert - mondta Pesti Imre, az ellenzé­ki párt országgyűlési képvise­lője szombati sajtótájékoztató­ján. Az MSZP nevében reagá­ló Kökény Mihály közölte: az egészségügyi reformot illetően nem fognak letérni a kormány- programban kijelölt útról. Az első négy feltétel A Fidesz abban az esetben támogatja az új egészségügyi KEilTkm tippek .szon.hu • Országgyűlés. Előzetes (PDF, 1.33 MB) minisztert, amennyiben a kor­mány visszavonja a vizítdíjat és a kórházi napidíjat, felül­vizsgálja a kórházbezárásokat, valamint a beutalási rendet és az ágyszámelosztást, illetve le­tesz a több-biztosítós rendszer bevezetéséről, és abbahagyja a pénzkivonást az egészségügy­ből - jelentette ki Pesti Imre, aki Horváth Ágnes mai bizott­sági meghallgatása előtt vilá­gossá kívánta tenni a Fidesz álláspontját ebben az ügyben. A politikus szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj visszavo­nását az indokolja, hogy az utóbbi időben közel három­millió ember vált szegénnyé, így sokak számára kifizethe­tetlen a két díj. A fideszes képviselő szerint a kórházbezárások újragondo­lására azért van szükség, mert több európai szintű in­tézmény, így az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a svábhegyi gyerek­kórház, vagy a szülészetek megszüntetése álláspontja sze­rint erősen megkérdőjelezhe­tő, és továbbra sem tudni, hol kezelik tovább a betegeket. Szerinte végérvényesen el kell halasztani a több-biztosí­tós rendszer bevezetését, mert szakmai konszenzus van ar­ról, hogy drágább és nem hoz nagyobb egészségnyereséget, mint a Fidesz által támogatott egybiztosítós modell. Kérdés­re válaszolva ugyanakkor el­mondta: a Fideszben még nem döntöttek arról, hogy a több­biztosítós modellt ellenző nép- szavazási kezdeményezés mö­gé álljanak-e. Mint mondta, újra kell gon­dolni a beutalási rendszert és az ágyszámelosztást is, mert egyes intézmények olyan nagy területet és ehhez olyan szűk kapacitást kaptak, hogy nem tudják ellátni a betegeket. És az ötödik... Pesti Imre ötödik feltétel­ként azt nevezte meg, hogy a kormány fejezze be a pénzki­vonást az egészségügyből, mert elfogadhatatlan, hogy a konvergenciaprogramban 250 milliárdos forráskivonást ter­veznek az ágazatból. Gyengéden bánik Gyurcsány az egészségügyi reformmal Tudatában van a magyar minisz­terelnök az egészségügyi reform politikai veszélyeinek, ezt mutatja, hogy nagy jelentőséget tulajdonit a részletes tárgyalásoknak és a kompromisszum keresésének a té­mában - írta szombati számának kontinentális kiadásában a Finan­cial Times című brit napilap, amelynek munkatársa a héten Londonban sajtóbeszélgetésen vett részt Gyurcsány Ferenccel. Stefan Wagstyl cikke - amelynek címe szerint a miniszterelnök gyengéden bánik az egészség­üggyel - azt is jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc egyelőre nem tette le voksát egyik finanszírozá­si rendszer mellett sem, hanem csupán arra emlékeztetett, hogy az EU-ban többféle megközelítés létezik az állami dominanciát al­kalmazó svéd modelltől a piaci irá­nyultságú holland rendszerig. Utalt ugyanakkor a szerző arra, hogy a két magyar koalíciós párt között éppen ez az egyik vitatéma. Nem térnek le a kijelölt útról Az MSZP nevében reagá­ló Kökény Mihály közölte: az egészségügyi reformot ille­tően nem fognak letérni a kormányprogramban kijelölt útról. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke hozzátette: a szocia­listák az egészségügyi re­form folytatását, és a koráb­ban kialakult ellentétek ke­zelését várják Horváth Ág­nestől. A szóvivői iroda közlemé­nye kitér arra, hogy az ellen­zéki párt újból bebizonyítot­ta: a múlt konzerválásának a pártja, és nem az emberek és a betegek érdekeit, hanem a politikai haszonszerzést tartja szem előtt. „Erre a populista politiká­ra két magyarázat lehet. Az egyik, hogy a Fidesz szerint az egészségügyi rendszer úgy jó, ahogy van - a beteg­nek és orvosnak is megalá­zó hálapénzzel, a mérhetet­len pazarlással és a felgyü­lemlett igazságtalanságokkal együtt. A másik magyarázat, hogy az egészségügy rendbe­tételére a Fidesznek nincs egyetlen ötlete sem, ezért ér­demi, felelős javaslatok he­lyett azonnal elutasít min­den kezdeményezést, ami az igazságosabb, hatékonyabb és színvonalasabb ellátás megteremtését szolgálja” - olvasható a közleményben. Mintegy ezren tüntettek a kormány ellen szomba­ton Toroczkai László szervezésében. A Hősök terére ős­magyar viseletben, történelmi zászlót lobogtatva érke­zett egy nagyobb csoport, akik között 50 fiatal gázálar­cot Viselt. (Fotó: MTI) Sarkozy lehet a befutó? ■ Sarkozy és Royal pár­viadalát jósolják a választások előtti utolsó közvélemény-kutatások. Párizs (MTI) - A CSA inté­zet felmérése szerint Sarkozy az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában a szavazatok 26,5 százalékát, míg fő vetély- társa, Ségolene Royal szocia­lista jelölt 25,5 százalékát szer­zi meg. Jean-Marie Le Pen népszerűségén fél százalék- pontot javítva a voksok 16,5 százalékára számíthat - a szél­sőjobboldali politikus ezzel le­taszítja a dobogó harmadik fo­káról az ily módon csak a ne­Sarkozy (jobbra) családjával ér­kezett a szavazásra (Fotó: epa) gyedik helyre befutó Francois Bayrou centrista jelöltet, aki a szavazatok 16 százalékára számíthat. Iraki tervek Harry herceg elrablására Részletes emberrablási és merénylet­tervekkel várják az iraki milíciák Har­ry herceget, a brit trón harmadik szá­mú várományosát, akit egységével együtt hamarosan a dél-iraki hadszín­térré vezényelnek - írta a The Obser­ver. A legnagyobb vasárnapi balolda­li brit lap értesülése szerint a felkelő­csoportoknak informátoraik vannak a dél-iraki brit támaszpontokon, és eze­ket utasították, hogy kövessék nyo­mon a várhatóan májusban Irakba érkező Harry egységének mozgását. A The Observer vasárnapi értesülése szerint a dél-iraki milíciák vezetői már ki is osztották Harry fotóját a térség­ben működő fő felkelőegységek tag­jainak. A síita fegyveres csoportok mesterlövészei utasításba kapták, hogy keressék és vegyék célba a her­ceget, a szunnita lázadók ugyanak­kor el akarják fogni és túszként akar­ják fogva tartani Harryt, hogy majd foglyok elengedését és a brit erők ki­vonását követeljék szabadságáért - áll a brit lapban. Az egyik idézett milí­ciavezér szerint Harrynek lehetetlen lesz elkerülnie, hogy felfedezzék, mi­vel arcát az irakiak jobban ismerik, mint „a világhírű futballistákét, példá­ul Zidane-ét vagy Ronaldinhoét". A herceg - aki egyenes ági trónörö­kösként, Károlyhoz és Vilmoshoz ha­sonlóan a walesi hercegi rang birto­kosa, hadseregbeli megszólítása pedig Wales hadnagy - már kadétként vilá­gossá tette, hogy nem fog eltűrni ma­gával szemben semmiféle kivételezést, es ha alakulata frontszolgálatra megy, megy ő is. „Nem azért szenvedtem vé­gig Sandhurstöt, hogy itthon ücsörög­jek, amíg a fiúk az életüket kockáztat­ják" - mondta egy sokat idézett nyi­latkozatában; __________ A királyi sarj háborús bevetéséről hó­napokig folyt a vita a brit hadsereg parancsnoki szintjein. A fő ellenérv - a herceg személyes biztonsága mellett - az volt, hogy a brit trón várományo­sának mint Tehetséges célpontnak a jelenléte jó eséllyel alakulatára irányí­taná a felkelők és az öngyilkos merénylők figyelmét. Wales hadnagy azonban állítólag még azt is kilátás­ba helyezte elöljáróinak, hogy lesze­rel, ha nem engedik meg neki a front­szolgálatot _________________________ Negyedszázada ő lesz az első a kirá­lyi családból, aki tényleges frontszol­gálatot teljesít háborús övezetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom