Kelet Magyarország, 2007. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-11 / 84. szám
2007. április 11., szerda • Bio. Sheryl Crow híres amerikai énekesnő és dalszerző biodízel hajtotta busszal utazik egyetemről egyetemre az Egyesült Államokban, útjának minden állomásán beszédet tart és koncertet is ad, hogy felhívja a figyelmet a globális felmelegedés veszedelmére. A „szokásos" földrengések Athén (FH) - Két földrengés rázta meg Görögország nyugati részét kedd reggel: az első a Richter-skála szerinti 4,7-es nem sokkal hétfő éjfél után, a második 5,4-es erősségű hajnali 5 óra után történt. A hírek nem szólnak áldozatokról vagy károkról. Európában Görögországban mérik a legtöbb földrengést. Lee filmen Peking (FH) - Negyvenrészes televíziós sorozat készül Kínában Bruce Lee életéről. A Kínai Központi Televízió már el is kezdte a forgatást. A küzdőspor-1 tok királya 1973-ban, 32 éves korában^ halt meg. Sziáminál szokás? (Fotó: Archív) Allergia Budapest (MTI)- Nem ritkaság a macskaszőr-allergia, de ennek fordítottja is előfordul: brit kutatók becslése szerint száz házimacska közül legalább kettő allergiás az emberre. Kimutatták, hogy az emberallergiás macskák a hajra és a korpára érzékenyek, de a házipor és a dohányfüst is kiválthatja a tüneteket. Az állat rögtön vakaródzni kezd, prüszköl és folyik az orra, amint megjelenik egy ember a közelben. Eltérített repülőgép Ankara (MTI) - Egy férfi eltérített kedden egy török személyszállító repülőgépet, amely Diyarbakirból Isztambulba tartott, de ehelyett Ankarában kellett leszállnia. A rendőrség letartóztatta a gépeltérítőt, aki azt állította, hogy robbanóanyag van nála. A repülőgép a Pegasus magán-légitársasághoz tartozik, és 176 utas volt rajta. Új VIP-temető Moszkvában Moszkva (MTI) - A következő kétszáz évre megoldja az oroszországi notabilitások végső nyughelyének gondját az új moszkvai VIP-temető. A probléma sürgetővé vált, hiszen 1991 óta tüos temetkezni a Vörös téren. A legelitebbnek számító moszkvai temetőben, a No- vogyévicsij-kolostor nekropoliszában gyakorlatilag nincs már szabad sírhely. A Szgonnyi- ki nevű falu mellett létesülő 53,7 hektáros komplexumban - amelynek a területe hétszer nagyobb, mint a Novogyevicsij-kolostor temetője - 30 ezer sírhelyet alakítanak ki. Amennyiben minden a tervek szerint megy, már 2009-ben beköltözhetnek az új temető első „lakói”. Kutya nehéz volt kivárni, míg a húsveti nyulak végre abbahagyják a kolbászolásukat, mert elvileg mi szünet- mentes kedvencek vagyunk egész évben. (Fotó: Archiv) | A skót szomszédok beszélgetnek:- Hallom, szomszédasszony, hogy a férjét sikerült leszoktatnia a dohányzásról! Hogy csinálta?- Egyszerű volt. Minden barátját megkértem, hogy ezentúl ne kínálják meg. További viccek: humor.szon.hu Platina nyakláncot néz egy érdeklődő Sanghajban. A kínai ékszerpiac alakulása jelzi, hogy egyre több a luxusfogyasztó az országban. (Fotó: EPA) Magyarul szóltak a világűrben Koroljov (MTI) - Huszonhét év óta először magyar nyelvű beszélgetés hangzott el a Föld és a világűr között hétfő este, közép-európai idő szerint 11 óra tájban, amikor a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) frissen megérkezett Charles Simonyit öccse, Simonyi Tamás köszöntötte. „Huszonhét éve nem volt magyar kommunikáció az űrből” - köszöntötte Simonyi Tamás a bátyját, aki aztán az első magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal váltott néhány szót, megköszönve neki élménybeszámolóit és tanításait. Farkas Bertalan is tiszta szívből köszöntötte a „második magyar kozmonautát” anyanyelvűnkön. A húsvéti petárdák halottjai Athén (MTI) - Noha hatóságilag már régóta tilos a húsvéti petárdázás, idén is három halottja volt a húsvéti ünnepeken a durrogtatásnak Görögországban. A Krisztus feltámadásának ortodox ünnepe alkalmából robbantgatott petárdák és felröppentett rakéták évről évre balesetek tucatjait okozzák Görögországban annak ellenére, hogy a rendőrség az ünnep közeledtével mindig figyelmeztet a veszélyekre, és igyekszik megakadályozni a tiltott tevékenységet. Agrinion városában egy ötvenéves férfi, az Égei-tenge- ri Ikaria szigetén egy 39 éves ember halt meg vasárnap ilyen robbanás következtében. Tömegbaleset Colombo (FH) - Legkevesebb tizenheten meghaltak, kéttucatnyian megsérültek, amikor egy menetrend szerin-, ti autóbusz összeütközött egy sörösüvegeket szállító teherautóval Srí Lanka déli részén. A rendőrség tájékoztatása szerint 17 halottal a két jármű a karambol után lángra kapott és kiégett, miközben az utasok többségét éppen kimenekítették a roncsok közül. Sok balesetet a gondatlan sofőrök okozzák: figyelmen kívül hagyják a jelzéseket, és tiltott helyen előznek. KÉPES KRl Még oroszul is. az angol és a német mellé szeretné fölvenni az orosz nyelvet is a nyíregyházi Moravecz Dóra (17). További képek és videó Dóráról: r03lV.' '0.1’.. ' ! (Fotó: Balázs Attüa) Live Aid - szól a „világzene" Madonnán bizonyosan nem fog múlni az akció sikere (Fotó: epa) Gigantikus koncertek a klímaváltozás ellen - Madonna és a Genesis is fellép. London (FH) - Madonna, a Genesis, James Blunt és a Red Hot Chili Peppers is fellép július 7-én a londoni Wembley Stadionban azon a Live Earth nevű koncerten, amellyel a szervezők a klímaváltozás ellen hívják fel a figyelmet. Londoni központ A londoni stadionban összesen tizenhét előadó - köztük még a Foo Fighters, a Duran Duran, a Snow Patrol és a Ra- zorlight - ad koncertet, de a brit főváros mellett párhuzamosan Johannesburg, Rio de Janeiro, Sanghaj, Sydney and Tokió is helyet ad az összesen több mint száz fellépőnek. Hétfőn megerősítette szereplését a Beastie Boys, David Gray, Damien Rice, John Legend, a Black Eyed Peas, a Bloc Party, Corinne Bailey Rae, a Keane és Paolo Nutini. A koncertekre szóló jegyekre péntektől egy internetes oldalon lehet jelentkezni, egy ember maximum két belépőt vehet április 18-ától darabját 55 fontért (20 ezer forint). Többmilliárdnyian A Live Aidre emlékeztető gigantikus esemény egyik főszervezője az egykori amerikai alelnök, A1 Gore, aki reméli, hogy több milliárd nézője lesz a koncerteknek. A jegyekből származó bevétel három környezetvédelmi alapítvány számláját gyarapítja majd. Doors-alapítók Budapest (MTI) - A legendás amerikai The Doors együttes létrehozásának 40. évfordulójához kapcsolódva Ray Manzarek billentyűs és Robby Krieger gitáros - mindkettő a zenekar alapító tagja - július 7-én este Budapesten ad koncertet. Ha nem bírja autója hitelét . Áur/r// Vétónk SXlt-et nyerhet! jttß. uki Varázs Most Önnek is van egy jó ajánlatunk! Új autójáért fizessen kevesebbet! 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/D Tel.: 06-42/420-273 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Tel.: 06-45/416-142 3950 Sárospatak, Wesselényi út 36. Tel.: 06-47/511-418 HIRDETÉS