Kelet-Magyarország, 2007. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-23 / 69. szám

2007. március 23., péntek SPORT /10 KIÜT «tortiomio Még felesleges számolgatni Scottnak (5) nem volt könnyű dolga Lapov „árnyékában" (Fotó: Balázs Attila) ■ Vége a „nagyok" elleni sorozatnak, de most jön csak a ne­heze! Nyíregyháza (KM - B. T.) - Horváth Imre látszólag hezi­tált. Mert bár László Róbert já­tékra jelentkezett, a Marso- NYKK edzője azonban a kezdés előtt azon töprengett: tíznapos kihagyás után meg merje-e kockáztatni a vajdasági hátvéd kezdősorba jelölését a Pécs el­len. A szerdai kosárlabda-baj­noki melegítése közben László egyik kísérleténél aztán odave­tették Pipinek: ha ezt bedobja, akkor kezdjen. Bedobta. Ezzel nagyjából el is dőlt a meccs, hiszen a mezőny legeredmé­nyesebbje került pályára, a já­tékos 29 szerzett ponttal zárta a találkozót. Egy dobás „döntött”- Hajlottam rá, hogy Robi a kezdő ötösben kapjon helyet, már csak azért is, hogy beme­legedve kezdje a mérkőzést, és a sérülése után ne esetleg „hi­deg” lábbal kelljen beállnia - mondta a témáról Horváth Im­re. - Az ominózus dobás is se­gített megoldani a dilemmát, ráadásul a játékos is jelezte, hogy rendben van a lába, így nem volt visszaút. Kétségtelen, kmf/ppefc.szon.hu •Számokban. A mérkőzés teljes statiszti­kája letölthető. (PDF, 93 kB) ő és a szintén ponterős Savic is sokat tett a sikerért, de most inkább a csapatmunkát emel­ném ki, a végjátékban minden­kinek volt egy-egy olyan meg­mozdulása, amellyel lendített a szekerünkön. Az első félidőben a támadójátékunk volt eredmé­nyesebb, védekezésben több hi­bát vétettünk, elsősorban Alek- szicsről késtünk le többször is.. A szünetben ennek a kérdés­nek a megoldásáról beszélget­tünk, és a folytatásra javult is a védekezésünk. A támadása­ink ugyan akadoztak, illetve a lepattanózással végig gond­jaink akadtak, de hatalmas küzdenitudással sikerült meg­szereznünk a győzelmet. Kettő is elég lehet A trénernek korábban volt egy olyan ígérete, hogy igazá­ból csak a Pécs elleni meccset követően érdemes számolgatni a felsőházba jutást illetően. Nos, a pillanat eljött...- Hűha, most vagyok bajban - jelzi a szakember, hogy még mindig nem tiszta a kép. - Egy dolog látszik biztosnak: ha a hátralévő négy meccsünkből hármat megnyerünk, akkor ott vagyunk a felsőházban. Persze, kettő is elég lehet a többi ered­mény függvényében. A Pécs el­leni találkozót egyébként azért tartottam mérföldkőnek, mert ezzel a meccsel letudtuk az úgynevezett nagycsapatokat. Ugyanakkor a hátralévő fordu­lókban csak papíron vár ránk könnyebb folytatás, senki ne gondolja, hogy vasárnap, a Dombóvár elleni hazai mécs­esén nem kell majd megdolgoz­nunk a sikerért. Fagyás után A 79-74-re végződött mérkőzésen 68-63-nál „megfagyott” az ered­mény. A csapatok három és fél percen keresztül nem találtak be, ezalatt 5 hazai és 4 pécsi támadás futott a pályán. A bara­nyaiak egy alkalommal 57 másodpercen át birtokol­ták a labdát, ez idő alatt hat sikertelen, többnyire palánk alatti kísérletük perdült le a gyűrűről. Lefékeznék Lovasékat az ibrányi rangadón ■ Sényőn a tavasszal egyaránt két vereséggel kezdő együttesek mér­kőznek egymással. Nyíregyháza (KM - L. T. L.)- Ami az NB II-ben Tuzsér- Nyíregyháza vasárnap, azzal egy időben az NB Ill-ban: Ib- rány-Balkány. ízig-vérig me­gyei rangadó a Tisza-csoport- ban! Megyei párharcok A listavezető utóbb Lovas góljával győzte le a pályaava- tón a Volán-Sényőt, amiért ugyanúgy három pont jár, mintha nagyobb különbséggel nyert volna a Mirgai-alakulat. Ezúttal ahhoz az Ibrányhoz utaznak a balkányiak, akik alig egy hete meglepő módon csak ikszeltek hazai környezet­ben a mátészalkaiakkal. Az él­mezőnyhöz tartozó csapatok párharca izgalmas presztízs­meccset ígér. W ................................................... Újoncokat ava­tunk az U tizen- valahányból, re­mélem a fiatal titánok élnek a lehetőséggel. Tóth Zoltán ...................................................W Más miatt lesz érdekes a Ra- kamaz sényői vendégjátéka (úgyszintén vasárnap 15 órá­tól), az egyaránt két vereséggel Az ibrányi Csáki (jobbra) korábban Dán ellen beleszaladt egy po­fonba, ezúttal inkább mosolyogna (Fotó: Racskó Tibor) kezdő gárdák játszanak egy­mással. A továbbra is imponálóan szereplő nyírmadaiak szomba­ton délután Berettyóújfaluban bizonyíthatnak, vasárnap pe­dig a sok sebből vérző máté­szalkaiak Nyíradonyban lép­nek pályára. I.II.IT kmtippek.szon.hu • Menetrend. A Tisza-csoport további sor­solása letölthető. (PDF, 31 kB) Labdarúgó NB 111. Tisza-csoport, 16. forduló: szakvezetői várakozások A FORDULÓ MÉRKŐZÉSE V 3 ------^Cv J J Jw « ctX V V . Nagy csapatok Ecseden Nyíregyháza (KM) - A sorozat folyta­tódik: a labdarúgó megyei első osztály­ban zsinórban tudják le a rangadókat. Ezúttal a táblázat tetején posztoló Nagy- ecsed fogadja az ugyancsak élcsapatnak számító Nagykállót - a házigazda nyolc­pontos előnyét próbálja állandósítani. Berettyán Gábor edző (Nagyecsed): - A követke­ző öt forduló eredményei döntően befolyásolhatják a végső sorrendet. Ennek megfelelően készülünk a tavaszt remekül kezdő Kálló elleni meccs­re, melyen a csapat mindent meg fog ten­ni a győzelemért. Márton István játékos­edző (Nagykálló): - A Vár da SE után újra egy bajnokesélyessel csapunk össze, idegenben a döntet­lenből indulunk ki, de nem mondunk le a győzelem lehetőségéről. Eltiltott: Márton I. (három sárga lap). Esélylatolgatá _______ Berettyán Gábor Márton István Tiszalök-Nyírkarász _______2H______2-1 Kemecse-Naqyhalász 1-0 ______2-0 Várda SE-Tiszavasvári 2-1 ______2-1 Záhony-Nyírbéltek _______2^2______1-0 Szatmárcseke-Tiszabecs 2-1 ______2-2 Nyírbátor-Fehérqyarmat 1-1 ______1-0 Naqyecsed-Naqykálló 1-0 ______0-1 Az Újfehértó szabadnapos. Ibrány (4.)-Balkány (1.) _____________________________ Németh Károly, ibrányi edző: - A Balkány a legtapasztal­tabb és a legcéltudatosabb csapat az osztályban, méltán vezeti a bajnokságot. Minden mutató mellettük szól, és ha elsők akarnak lenni, minket is le kell győzniük. Szeret­nénk javítani a múlt heti teljesítményünkön, és jó volna az alkalomhoz illő és szintű mérkőzést produkálni. Simon és Tilki sérült, eltiltottunk nincs. ________________________ Mirgai László, balkányi edző: - A Mátészalka elleni dön­tetlent biztosan nem tervezték be az ibrányiak. Mivel ez a csapat megérdemelné, hogy dobogón végezzen, ha nem akarnak leszakadni, mindenképpen győzniük kell hazai pályán. Ez lehet a mi esélyünk, hiszen nyerési kényszer van a hazaiakon, mi a döntetlennel is versenyben mara­dunk a bajnoki címért. Szabó Péter háromsárgás, Daru sé­rült. Volán-Sényő (9.)-Rakamaz (5.) _______________________ Rubóczki Tibor, sényői játékos-edző: - Legutóbb Rakama- zon bizonyos okok miatt parázs hangulatú meccset játszot­tunk. Mindkét együttes két vereséggel kezdett, tehát most valamelyik mindenképpen elkezdi a pontgyűjtést. Remé­lem, mi leszünk azok, ha nyerünk, lépéselőnybe kerülünk a Rakamazzal szemben. Nyisztor és Székely szereplése kér­déses;____________________________________________ Veigli Géza, rakamazi edző: - A gondjaink nőttek, hiszen Riczut és Lippát kiállították a múlt hét végén, így rájuk nem számíthatok. Mindkét eddigi meccsünket apróbb figyelmet­lenségek miatt vesztettünk el. Csak magunkkal kell foglal­koznunk, ha jól összpontosítunk, pontot szerezhetünk. A pillanatnyi forma dönti el a vasárnapi bajnokit. _________ Berettyóújfalu (11.)-Nyirmada (2.) Szilágyi Bertalan, nylrmadai edző: - Ősszel emlékezetes. jó meccset játszottunk a Berettyóújfaluval, sok technikás, a futsal NB l-ben edződött játékos alkotja a csapatot. El­lenfelünk két döntetlennel nyitott, emiatt biztosan győze­lemre törnek. Igen ám, de bennünket pedig köteleznek az eddigi eredményeink, éppen ezért várható izgalmas mér­kőzés;____________________________________________ Nylradony (12.)-Mátészalka (7.) ______________________ Tóth Zoltán, mátészalkai edző: - Ibrányba mindössze tizen­két játékossal tudtunk elutazni, viszont magunkkal vittük a szívünket és az eszünket, így elhoztunk egy pontot. Na, most abból a csapatból kiestek öten (Török piros lap, Bel- lon, Puskás három sárga lap, Czvik kéztörés, Nagy Szabolcs betegség miatt hiányzik vasárnap), ezért ismét újoncokat avatunk az „U tizenvalahányból". Remélem a fiatal titá­nok élnek a lehetőséggel, és kitesznek magukért Adony- ban. LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY, 17. FORDULÓ (KEZDÉS: 15 ÓRA) Dijözán-csoport ______________________________________ Tippel: Fekete László, a Kótaj edzője. ____________________ Vasárnap. Levelek (3,)-Nyfriugos (4.): - A papírforma hazai győ­zelmet Ígér, ugyanakkor a Lúgos mindenkire veszélyes. _____ Nyiribrony (8.)—Nyírgyulaj (11.): - A hazai csapat otthon tart­ja a három pontot.____________________________________ Apagy (10,)—Nyírmihálydi (9.): - A meccs után helycsere lesz. Kölyök SC (7.)-Bökőny (13.): - Hazai pályán esélyesebb a Kö­lyök, de nem lehet félvállról venni a Bökönyt. _____________ Nylrvasvári (12.HCálmánháza (14.): - Kiesési rangadó a javá­ból. Nem fognak birni egymással. _______________________ ófehértó (5.)-Szakoly (15.): - Az Ófehértö otthon játssza a fut­ballt, begyűjti a három pontot.__________________________ Káliósemjén (16.)-Kék (6.): - A bentmaradásért küzdő hazaiak­nak számára létkérdés a három pont megszerzése, de a Kék rutinos csapat és így nehéz lesz. Kótaj (2.)—Nyírtelek (1.): - A táblázat alapján rangadó, de más a valóság, nagyon fiatal a csapatom. Az edzőmeccseken rap­szodikusan teljesítettünk, bizakodom, hogy rossz után ezúttal jó játék következik. A bajnok évek óta mindig elvérzik Kótaj­ban remélhetőleg most is Így lesz! ______________________ Kerekes-Nyirség Tuzép csoport Tippel: Révész József, a Dombrád szakosztályvezetője. ______ Szombat. Rohod (16.)-Anarcs (14.): - A papírforma hazai si­kert sejtet, de az Anarcs okozhat meglepetést. ________ Vasárnap. Gyulaháza (11 .HJjdombrád (4.): - Az Ujdombrád „pontos" túrát tesz. ___________________________________ Pusztadobos (5.)-Vaja (6.): - Ugyan a papírforma a hazai csa­pat mellett szól, de a Vaja képes a meglepetésre. __________ Mándok (1 ,)-Tlszamenti SE (7.): - A Mándok nem hibázhat. Demecser (8.)-Ajak (3.): - Otthon veszélyes a Demecser, iksz lehet. Pátroha (12.)-Komoró (10.): - Szoros meccsen hazai győze­lem. ________________________________________________ Pap (13.)-Jéke (15.): - Mindkét csapat rosszul rajtolt, min­denesetre a Pap nyerhet._______________________________ Dombrád (8.)-Tiszakanyár (2.): - A vendégek magasabb osz­tályba készülnek, ami tiszteletet parancsol, mi viszont lelkes közönségünk előtt győzni szeretnénk. ____________________ Win Corner-csoport ___________________________________ Tippel: Kodácsi Bálint, a Tunyoqmatolcs edzője. ___________ Szombat. Vámosoroszi (S.Hurricse (16.): - Ha a Túrricse foly­tatja az őszi szereplését, akkor Vámosorosziból sem visz el pon­tot^________________________________________________ Kocsord (2.)-Nyírcsaholy (7.): - Háromesélyes meccs. A Csa­holy meglepetést okozhat. _____________________________ Méhtelek (14.)-Nagydobos (6.): - A Nagydobosnak hosszú időt kell megtenni az ikszért. Nábrád (13.)-Tyukod (11.): - Két lelkes csapat játszik. Dön­tetlent tippelek._______________________________________ Vasárnap. Tarpa (5.)-Tiszakóród (9.): - A hazai csapat talán esélyesebb. ___________ Tisztaberek (12.)-Ny(rmeggyes (15.): - Fontos meccs mindkét csapat számára: olyan szoros a tabella, hogy egy győzelem­mel nagyot lehet előrelépni. ______________________ Ópályi (3.)-Porcsalma (10.): - A meccs után Ópályiban marad a három pont. _______________________________________ Tunyogmatolcs (4.)-Csenger (1.): - Ha a sérült játékosok felépülnek, lehet esélyünk. Saját közönségünk előtt minden­képpen nyerni szeretnénk. kmf/ppefc.szon.hu • Múltidéző. Az őszi „odavágók" eredményei, letölthető. (PDF, 44 kB) Tabella J J J J J J J J J J J J J J J J _» J J J J J J J J J J J J J J J J J ^ J J J J J J J J J V V J WV Jj A bajnokság állása:______________________________i ~T~Szolnok________22 17 5 1690-1443 39 2. Atomerőmű SE 22. 15 7 1716-1588 37 3. Albacorr.p 22 ~ 14 8 1832-1769 36 4. Pécs ___________22 14 8 1810-1757 36 5. Körmend _______22 13 9 1626-1546 35 6. Falco KC _______22 13 9 1810-1729 35 7. Nyíregyháza 22 12 10 1744-1676 34 8. Zalaegerszeg 22 12 __ 10 1735-1658 34 9. Kaposvár * _____22 12 10 1660-1606 33 10. Kecskemét 22 11 11 1744-1779 33 11. Dombóvár 22 9 13 1914-1903 31 12. Sopron _________22 6 16 1784-1864 28 13. Vásárhely ______22 3 19 1641-1923 25 14. Debrecen *« 22 3 19 1398-1863 23 •-ónként egy büntetőpont levonva ;v .. .;. ■„.......--------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom