Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-06 / 31. szám
2007. február 6., kedd KELET «MUlOliliS GAZDAFIGYELŐ /8 • Üzemanyagár. Sorozatos árcsökkentés után szerdán drágulnak az üzemanyagok. A Mól 5 Ft-tal emeli a benzin és a gázolaj árát, az átlagár 250 Ft körül alakul. • Madárinfluenza. Francia, ukrán, román* bolgár és szlovén vadmadarakban találták meg korábban a H5N1 madárinfluenzának azon típusát, amely genetikailag megegyezik a Lapistón másfél hete talált vírussal, mutatták ki az angliai referencialaboratóriumban. • Egymillió aláírást adott át hétfőn a Greenpeace az európai fogyasztóvédelmi biztosnak, követelve a génmódosított takarmánnyal etetett állatokból készült hús- és tejtermékek megkülönböztetett jelölését. Ötszáz önként biztosított Jubileumi gépkiállítás A múlt hét második felében négy napon át várta a gépesítés iránt érdeklődőket az AGRO + MASH- EXPO 2007. Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás. A nemzetközi összehasonlításban is rangosnak számító eseményt immár 25. alkalommal rendezték meg Budapesten a vásárvárosban. A látogatók között szép számmal voltak megyénkben érdeklődők is, akik az agrárágazat e fontos hátterének aktuális kérdéseivel, hiánypótló termékekkel, különleges szolgáltatásokkal és a gyakorlatban is alkalmazható új megoldásaival ismerkedhettek meg. (Fotó: Nádast Zoltán) Nyíregyháza (KM) - Felét a gazdálkodók, felét az állam állja annak az elemikár-enyhí- tési alapnak, amelybe január végéig lehetett jelentkeznie a gazdálkodóknak a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH). Az önkéntes alap többnyire a nem biztosítható elemi károknál - ár- és belvíznél, fagykárnál, jégkárnál és aszály esetén - nyújthat segítséget a gazdáknak. A rendszerhez csatlakozott termelők a teljes területük után idén szántóföld esetén hektáronként 1 ezer forintot, míg a gyümölcsösöknél hektáronként 3 ezer forintot fizetnek. Megyénkben több mint 500 termelő közel 20 ezer hektár területtel lépett be az önkéntes mezőgazdasági biztosítási rendszerbe, velük kötött szerződést az MVH. A becslések szerint megyénkben körülbelül 20 ezer olyan termelő gazdálkodik, akiket az elmúlt években az időjárás viszontagságai miatt valamilyen kár ért. Ezért azzal számol az MVH, hogy a jövőben újabb gazdálkodók kívánnak majd csatlakozni az önkéntes mezőgazdasági biztosítási rendszerhez. Azok, akik a jövőben a gazdálkodásból biztonságosabb, kiszámíthatóbb jövedelmet remélnek, később csatlakozhatnak az önkéntes mezőgazdasági biztosítási alaphoz, de ennek újabb időpontját még nem tudni, mikor jelölik ki. Dorottya is időjós Nyíregyháza (KM) - Február 6. - Dorottya napja. Nagybiccsen azt tartották, hogy ezen a napon nem jó varrni, mert az ember ujja megfájdul. A napján mosott ruha Szlankahermány szlovákjai szerint már megszárad a kerítésen. Ilyenkor már némi enyhülés tapasztalható. Az Ágotától (február 5.) megszorított időjárást, a hideget Dorottya tágítja, azaz enyhíti. Szegváron azt tartották, hogy „Ágota szorítja, Dorottya tágítja” napján már engedni kezd az ágotai fagy. A szigetközi mondásban azonban „Dorottya szorítja, Julika tágítja; Kisújszálláson pedig: „ha Dorottya szorítja, Zsuzsanna megtágítja”. Persze fordítva is igaz. ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog. KELJE kmf/'ppek.szon.hu •Február jeles napjairól érdekességek letölthető. (PDF, 44 kB) Mankót veszíthetünk ■ Lenti: ha ez megtörténik, akár megyénk agrároktatása is veszélybe kerülhet. Nyíregyháza (KM) - Félelemmel tölti el a megyei agrár-felsőoktatást, illetve a termelőkkel együtt az egész kertészeti ágazat jövőjéért is aggodalmat érző megyei közgyűlést az a lehetőség, hogy megbomlik a termelés- oktatás-kutatás korábban jól működő hármas egysége. Az újfehértói kutatóállomás tervbe vett privatizálása, valószínűsíthető Debreceni Egyetemhez kerülése pedig további erózióját jelenti majd Szabolcs-Szatmár- Bereg agrárágazatának. A fentieket dr. Lenti István, a megyei közgyűlés tanácsnoka vázolta tegnapi sajtótájékoztatóján, hozzá szomorú jövőképet is felfestett arra az esetre, ha a fentiek szerint megy tovább a forgatókönyv. Elmondta: a megyei közgyűlés, megtartandó megyénk számára a nagymúltú újfehértói kutatóállomást, javasolta az agrártárcának, segítsen hozzá, hogy a kutatóbázis a Nyíregyházi Főiskola kertészeti oktatásának színvonalát növelhesse a jövőben. Az FVM elutasító választ adott, így dr. Lenti a sajtó nyilvánosságát kihasználva utolsó szalmaszálként a megye kormánypárti politikusainak a figyelmét kívánja felhívni, hogy nem is kevés politikai tőkéjüket vessék latba Újfehértó és a megye érdekében. Farmgyakorlat Nyíregyháza (KM) - Külföldi szakmai gyakorlatot szervezett ebben az évben is hazai agrárszakembereknek a szakminisztérium képzési és szak- tanácsadási intézete (FVM KSzI). A 3-19 hónap időtartamú gyakorlatra 18-30 év közötti szakemberek jelentkezését várják. Németországban, Franciaországban, Dániában, Hollandiában, Svédországban, Svájcban, az Egyesült Királyságban és az USÁ-ba nyílik lehetősége agrárdiplomás fiataljainknak, hogy külföldi tapasztalatokat szerezzenek. A szakmai és egyéni szempontokat figyelembe veszik a gazdaságok kiválasztásánál, s lehetővé teszik a gyakornokok számára a nyelvtanulást, az ország kultúrájának, a környezetnek a megismerését, baráti és egyéb kapcsolatok kiépítését is. u r, r , A részletes programismertető, valamint ■ : a jelentkezési Teltételek az FVM és a Kbzl honlapján ismerhetők meg ( www.kszi.hu , Külkapcsolatok/Farmgyakorlat link) PIONEER STÚDIUMOK Gondolkodjunk együtt - a termelő és a Pioneer - a termelésről, hónapról hónapra! A PIONKER Stúdiumok februári sorozatában a kukorica kapcsán a bioetanol jövőjéről, lehetőségeiről, a napraforgó esetében pedig az Express® toleráns gyomirtási technológiáról adunk információkat a termelőknek. PIONEER. A DuPont Company Bioetanol kukoricából A magyar mezőgazdaság, ezen belül a kukoricatermesztés egy újabb fordulóponthoz érkezett. A kukorica intervenció körüli bizonytalanságot sok szempontból feloldó új lehetőség, a kukorica alapú bioetanol-előállítás adhat új lendületet a magyar mezőgazdaságnak és ezen belül a gazdaságos kukorica- termesztésnek. A kukoricából történő etanolerjesztés során a kukorica keményítőtartalmából etanol és szén-dioxid keletkezik. A legjobb és leggyengébb hibridek között kb. 7% etanol- kihozatal a különbség. Az etanolkihozatal meghatározásában a keményítőtartalom önmagában nem elegendő, mivel az összes keményílőtartalom 52%-ban, míg a kinyerhető keményítőtartalom 62%-ban függ össze a végső alkoholkihozatallal. A Pioneer kidolgozott egy olyan új módszert, amely több mint 21 600 labor és nagyüzemi erjesztésen alapul, és amely már 94%-os biztonsággal határozza meg a végső alkohol- tartalmat. Az új módszerrel a Pioneer gyorsan cs biztosan tudja meghatározni a legjobb etanol kihozatalú hibrideket, melyeket az angol elnevezés rövidítésével HTF hibrideknek neveznek. A módszer megbízhatóságát a Pioneer 10 amerikai etanol üzemmel együtt vizsgálta, ahol a Pioneer HTF hibridjei 1-4,8%-kal magasabb etanol kihozatali biztosítottak, mint az üzem által korábban felvásárolt hibridek. Ezen HTF hibridekből a Pioneer tenyészidőben (FAO 280-560), termőhelyi adaptációban és árban széles skálát biztosít az önök számára. Az 1. sz táblázatban felsorolt HTF hibridek minden évjáratban és termőhelyen lehetőséget nyújtanak Önnek a lehetséges leggazdaságosabb és legbiztonságosabb kukoricatermesztésre a télvevőipar által preferált termek előállítása mellett. Hibrid Tenyészidő ~ PR39D8Í FAO 280 2 Új í PR38B12 FAO 310 'T'-M PR37D2S | FAÓ 330 .....PR38B85..... FAO 360..... PR38A24 FAO 380 2 I j_í PR37YÍ2 FAO 380 '"'AS> ~ PR37F73 .......................FAO 430 PR36K67 FAO 480 PR34B97 FAO 540 PR34H31 FAQ 560 Sipos Péter Kukorica termékmenedzser A PR63E82 Express® toleráns napraforgó a legjobbak között A napraforgó Express® gyomirtószerrel való kelés utáni gyomirtásának lehetősége 2006 tavaszán teremtődött meg hazánkban. A várva várt technológia két szempontból is fontos a termelő számára: 1. A napraforgó termesztéstechnológiájának mindig a gyomirtás volt az az eleme, amely behatárolta a kultúra elterjedéséi azokra a területekre, ahol a nehezen irtható gyomnövények jelenléte kifejezett volt. Egyre jelentősebbé vált tehát az igény a posztgyomirtás iránt napraforgóban, és ez az igény tovább fog fokozódni az elkövetkező években. 2. Olyan hibridet váltak a termelők, amely megbízható, magas termőképességével nem jelent megalkuvást a herbicid toleráns napraforgó gyomirtási technológiában gondolkozók számára. Erre az igényre jelent meg válaszul a PR63E82-es hibrid. A technológia bevezetésének sikerességét mutatja, hogy mindjárt az első évben több mint 33 ezer hektáron választották a PR63E82-es hibridet Magyarországon, Közép-Kelet- Európában pedig több mint 85 ezer hektáron használtak Express® toleráns napraforgót. A PR63E82 nem ismeretlen a termelők számára, hiszen a Pioneer az elmúlt négy év alatt mintegy negyedmillió hektáron veteti PR63A82-es hibridjének az Express® toleráns és pe- ronoszpórarezisztens változatáról van szó. Az E82-es mind a Diaporthéval, mind pedig a Sclerotiniával szemben jobb ellenállósággal rendelkezik, mint az A82-es. Az alaphibrid is, és a toleráns változat is kitűnő évet zárt 2(X)6-ban. Az E82-es az OMMI kisparcellás kísérleteiben az A82-es mögött a 4. helyen végzett, a Pioneer saját kísérleteiben is hasonló eredményeket kaptunk, az üzemi tapasztalatok szintén nagyon pozitívak. A technológiát használók 83%-a elégedetten nyilatkozott a hibrid teljesítményével és a gyomirtóhatással kapcsolatban egyaránt. Mi is az igazi előnye a PR63E82-es napraforgóhibrid használatának? Egy 33 ezer hektáron már bizonyított, kiváló teljesítményű hibrid termesztésének lehetősége még a leggyomo- sabb területeken is. Dr. Piukovics László Olajnövények termékmenedzsere Bevált hibridek, megbízható genetika syngenta Tisztelt gazdatársak! A téli időszak egy kis időt ad a gondolkodásra. Ezen gondolkodás pedig arról is szól, hogy mit és mennyit termesszünk az előttünk álló évben. Az is lényeges, hogy a termesztendő növénynek milyen a várható nyereségtartalma. Jelen cikkünkben gondolkozzunk együtt a napraforgóról, mely iránt várhatóan nagy kereslet lesz az ősszel, s esetében a tavalyinál magasabb átvételi árat prognosztizálnak. Az sem mellékes, hogy a napraforgó aszálytűrése jobb, mint a kukoricának, s meglehet e tulajdonságának nagy hasznát veszi majd az idén. Egyes körzetekben, mint a legnagyobb árbevétellel rendelkező - kukoricabogár miatti vetésváltást lehetővé tevő növényként szerepel. Elérkeztünk a kérdéshez, melyik cég napraforgóhibridjeiben bízzunk meg?! A Syngenta a világ első számú napraforgós cége, egyben Európában is piacvezető. Magyarországon a napraforgó-vetésterület több mint felén NK-s, vagyis Syngentás hibridek vannak vetve, de régiónkban, például Hajdú- Bihar megyében a 70%-ot is meghaladja ezen fajták aránya. Vagyis ha 10 gazdából több mint 7-nek Brio, Alexandra, stb. van a tábláján, ez egyfajta megbízhatóságot, teljesítményt, elégedettséget mindenféleképpen tükröz. Vegyük sorjában, hogy a jó gazda miért választ a Syngenta kínálatából napraforgófajtát?! • A legnagyobb termésre képes hibridek itt találhatók. (Brio, Deifi, Armoni, Alexandra, Ferti, Dolbi, Arena, stb.) Alapvetően ugyanis nekünk a termés mennyisége határozza meg, hogy mennyit fogunk „keresni”. Mellesleg a legjobb hektolitersúlyú anyagok, vagyis egy pótkocsira nagyobb súly fér, mint a versenytársak anyagaiból. Itt tehát a szállításon plusz pénzt takarítunk meg. • Stabilan nagyon jó, sőt pl. a Brio, Armoni esetében egyenesen kiváló olajtartalom jellemzi „őket”, ami olajprémiumban jelentkezik, vagyis megint csak többlet árbevételről beszélünk. • A legkényesebb pont: a betegségellen- álló-képesség. Ezen a téren az NK-s hibridek felülmúlhatatlanok. Ha ugyanis ebben a tulajdonságban „lazít” valaki, úgy az előző két pont megvalósulását kockáztatja vagy hiúsítja meg. Évek óta, a köztermesztésben, a hivatalos OMMI kísérletekben, a rendszerek (KITE, IKR) kísérleteiben azért hozzák ezek az anyagok a LEGJOBB eredményeket, mert termő- képességükhöz kiváló ellenállóképesség párosul. Alexandra, Brio, Deifi: a iegerősebb Diaporthe és Sclerotinia toleranciájú fajták. Mindegyik hibridünk rezisztens (teljes mértékben ellenálló) az összes magyarországi pero- noszpóra rasszra. Magyarországon ez egyedülálló, csak a Syngenta mondhatja ezt el magáról. Szádor rezisztensek- Szabolcsban különösen fontos lehet. • Egyéb fizikai tulajdonságok: Akár az OMMI, akár az egyetemi adatokból kitűnik, hogy nem magas hibridekről van szó (Dolbi kifejezetten alacsony). így a hidastraktorra épített technológia esetén is alkalmazhatók. Egyéb alkati tulajdonságaik, mint a tányér állása, bókolása és alakja is kedvező. A legjobban mézelő napraforgók. • A legbiztosabb, korszerű megoldások: HO - magas olajsavtartalmú hibridek. Piacvezető az NK Ferti, mint a legnagyobb területen vetett, legnagyobb termőképességű HO napraforgó. IMI - imidazolinon rezisztens hibrid. NK Meldimi. Lehetővé teszi a kétszikű gyomok állományban való irtását. Egy olyan technológia, ahol már nemcsak a gyomirtás a jó, hanem a hibrid is. Egy olyan megoldás, ahol a hibriddel nem történt semmilyen „baleset” 2006-ban. Nagyon gyomos terület (szerbtövis, parlagfű, acat, stb) esetén ajánljuk ezt a megoldást. Reméljük, felkeltettük figyelmét! További kérdéseivel tiszteljen meg bennünket! Szentesi László 20/9142 490 Bakó Zsigmond 30/4995 351 HIRDETÉSEK HÍREK