Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-05 / 30. szám
2007. február 5., hétfő TÁRSASÁGI ÉLET /8 KILÉT Szabó Miklós, az Inform Média Kft. ügyvezető igazgatója adja át az Év Embere díjat Gajdos Lászlónak Csabai Lászlóné és férje Fülöp István, Seszták Oszkár és Parragh Dénes Körtvélyfáy Barna és Kovács László Az Év emberével hálóztak ■ Nagyszerű hangulat volt szombaton az I. Futár Kelet-Magyarországi Borbálon. Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aulájában Szabó Miklós, az Inform Média Kft. ügyvezető igazgatójának köszöntője után Fábry Sándor szórakoztatta a nagyérdeműt, majd következett az ötfogásos borvacsora, ahol a borokat Kovács Antal, a Zwack Ház sommelierje mutatta be, a menüsort a Start főiskolai éttermének szakácsai „komponálták”. A Nine for Songs világslágerekből adott ízelítőt, a Dimenzió együttes pedig táncra invitálta a bálozókat. A bálon tartották a Futár hetilap Év embere 2006 díjkiosztóját, a díjakat Szabó Miklós adta át a győztesnek, Gajdos Lászlónak, az állatpark igazgatójának, akit Csabai Lászlóné polgármester asszony és Fülöp István, a megyei közgyűlés elnöke is köszöntött. A borárverésen a legnagyobb értékben a Szent Gaál Pincészet Brutál becenévre hallgató bora kelt el, az összbevételt a szervezők a kórház alapítványának ajánlották fel. A tombola fődíját, az Electrolux kombinált hűtőszekrényét dr. Bucs- kó István nyerte. A bál alatt az előtérben különböző kóstolók (sajt, sütemény, tarpai szilvapálinka, Unicum és Unicum Next) várták a bálozókat, akik még három asztalon kaszinózhattak is. g§KC£i www.szon.hu Nyerésben. A rulettasztalnál Pintérné Gönczi Ágnes Dr. Bucskó István nyerte meg a tombola fődíját, egy Electrolux hűtőszekrényt A Brutál becenevű bort Nagy Erzsébet és Balogh István (jobbról) vihette haza, mellettük Nagy Gábor, az egyik főszervező MSZP-SAITOTAIEKQZTATO Sérthet-e törvényt a törvényhozó? Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Pénteken olyan politikai esemény zajlott le Budapesten, a magyar parlament előtt, amiről azt hittük, hogy sohasem történik meg - kezdte szombat délelőtti sajtótájékoztatóját Tukacs István országgyűlési képviselő (MSZP).- Az őszi demonstrációk elmúltával sokan azt gondoltuk, hogy a Kossuth tér visszakapja méltóságát. Orbán Viktor vezetésével azonban a Fidesz számos képviselője megszegte a törvényt. A párt európai parlamenti képviselőjének vezetésével kesztyűt dobott a demokráciának, pedig a törvényhozó nem vitathatja az általa hozott törvényeket, mert ez azt jelenti, hogy felhatalmazást ad a jogsértésre.- Ha most nem szólunk, mi, országgyűlési képviselők - tette hozzá dr. Vojnik Mária országgyűlési képviselő akkor a jogsértések kiterjedésével fogunk találkozni. Az igazi kérdés az, megsérthetne a törvényt a törvényhozó. Tárlat és koncert Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Városi Galéria Pál Gyula Termében február 7-én (szerdán) 16 órakor nyitják meg Zsadányi Zsolt festőművész kiállítását. A tárlatot Székhelyi Edith festőművész ajánlja a közönség figyelmébe. A Zeneiskola volt növendékeinek koncertjét rendezik február 9-én 17 órakor az intézmény hangversenytermében. fidesz-sajtőtáiékoztató Képviselőink is bontottak ■ A frakcióülésen határoztak arról, hogy a Parlament köré vont vasfüggönyt lebontják. Nyíregyháza (KM) - Szombaton a Fidesz MPSZ politikusai Kordonbontás a szabadság jegyében címmel tartottak sajtótájékoztatót a megyeszékhelyen. Dr. Simon Miklós elmondta, pénteken frakcióülésen határoztak arról, hogy a tavaly októberben a Parlament köré vont vasfüggönyt lebontják. Ezért a polgári engedetlenségtől sem riadtak vissza, s tettük következményeit is vállalják. Mádi László hangsúlyozta, nem lehet kordonnal korlátot szabni a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságnak. Úgy véli, a rendőröknek nincs keresnivalójuk a Kossuth-téren. Czomba Sándor képviselőtársaihoz hasonlóan ugyancsak tevőlegesen részt vett a kordon lebontásában. Azt firtatta, miféle demokrácia az, ahol a kormánynak saját állampolgáraitól kell megvédenie magát? Szánkózás a váratlan télben. (Fotó: Balázs Attila) Bármilyen állapotú öreg autóját most 250 0ÖÓ Ft-ért beszámítjuk! Az akció 2007. február Fiatalító kúra! Használt autó megbízható forrásból! Nyíregyháza, Rákóczi út 60. Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Tel.: 42/597-666 Tel.: 42/59-89-59 www.csoszkft.huwww.autokosbor.hu 6039, 6035 HIRDETÉS Az All for song gondoskodott a kiváló hangulatról Fábry Sándor