Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-28 / 50. szám

HIRDETÉS /4-5 íros Nyíregyházán tház épül a Nyírség szívében Nem betonkolosszus lesz! eremgarázs, átrium, díszkivilágítás Szerencsés döntés volt, hogy a beruházók a Nyíregy- án székelő „A Stúdió” tervezőcsoportra bízták ennek tesítménynek a megálmodását, hiszen - ahogy mon- ii szokás - ők úgy ismerik a várost, mint a tenyerüket, iné élik napjaikat, nekik testközeli a „szőke város” gulata, az épületegyüttesek harmóniája, s a fellelhe- líszharmónia. Aztán az sem mellékes, hogy Tenkely ibolcs és Tisza András ügyvezetők, László Zoltán tár­ágában találni a Kossuth-díjas Bán Ferenc vezető ter­űt, akinek nevéhez nem véletlenül fűződik számos tos létesítmény terveinek megformálása. Ők mond­- Egy ilyen kötött funkciójú áruház és szolgáltató­don! megtervezése más épületekhez képest bonyo- abb, összetettebb dolog. Ráadásul a Jókai térre a vá- rendezési terv nem jelölt ki határozott célt, hogy a gy Imre téri részt ne is említsük. Volt elképzelés ide b is, köztük például szállodára, de befektető híján dk sem jutott el a tervezőasztalig. Aztán azt is tekin- te kellett vennünk, hogy egy ilyen drága belvárosi tek minden négyzetméterét gazdaságosan, s úgy kell Bán Ferenc hasznosítani, hogy a létesítmény ne fojtsa meg a kör­nyezetét, nyújtson kellemes látványt, emelje meg a bel­város miliőjét. Ehhez messzemenően igazodnunk kel­lett a már meglévő közeli nagyobb épületekhez: a pati­nás Takarékpalota, az újabban készült szálloda - ami jelenleg irodáknak ad helyet - vagy például az Európa Ház, a Biztosító, illetve a művelődési központ arcula­tához, szintjeihez, nehogy valamilyen kakukktojás ala­kuljon itt is, mint a város más részén. Azzal is tisztában voltunk a megbízáskor, hogy lesznek majd támadások az elképzelésekkel szemben, amit még gerjesztett az is, hogy gyorsan kellett produkálnunk látványtervet, ami valójában egy nyers épületvázlat volt csupán, s ez megrémisztett egyeseket. Akkor terjedt el a rémhír a városban, hogy a téren egy hatalmas betonkolosszust Tisza András húznak fel. Amikor aztán az általunk elképzelt végső látványterv, majd a makett is a nyilvánosság elé tárult, érezhetően csökkent az ellenállás, nőtt a kíváncsiság az egyébként a térnek jóindulattal sem nevezhető város­részen egy minden vonatkozásban szépnek és hasznos­nak ígérkező, 21. századba illő létesítmény felépítése iránt. Történt némi korrigálás a légiesebb látvány terve­zésére, a dobozérzet feloldására, de fő jellegében úgy készül a Korzó bevásárlóközpont, ahogy mi elképzel­tük. Persze a speciális igények miatt felkértünk sok, jól képzett tervezőt a bedolgozásra, közel százan adták tu­dásukat a jelentkező feladatok elvégzésére. Csak érdekességként említjük: felesleges volt az ag­godalom a megszűnő tereken volt autóparkolóért: egye­dülállóan az országban, két épület alatt, két szinten, az eddiginél háromszor több, összesen 630 autót lehet itt majd elhelyezni egyszerre, a beruházó szerint olcsób­ban, mint a felszíni kiemelt zónákban. A már említett ko­pár tér megszűnése sem érinti érzékenyen a várost, hi­szen közismert, hogy Nyíregyháza az ország egyik leg- parkosítottabb városa, ahol szinte egymásba folynak a tágas zöldfelületek. S hogy a Korzó nem valamilyen új­kori kővár lesz, arra garancia: a beruházó engedte, a leg­nemesebb anyagokat tervezzük a kivitelezők keze alá, ami időtálló, mint például a titáncink, a borításnál a mű­vészi kőtáblák, a tükröződő üveg, az ellenálló fémleme­zek. Aztán: mint a legtöbb bevásárlóközpont, ez is egy befelé forduló ház, de az átriumos részeivel, kiképzései­vel nappal természetes fények töltik majd be a hatalmas tereket, de az esti séta is valóságos élményt nyújt az épü­let díszkivilágításával. Tenkely Szabolcs László Zoltán icapu nevet akarták adni a létesítménynek, de Nyír­házának még a bevezető utak elején sem volt kapu- nemhogy a belvárosban, vélekedtek többen. Hátha i most említett, nagyméretű, nagy teherbírású alap, ami csoda folytán kiemelkedne a felszínre, felérne hatalmas városkapuval, amolyan kisebb kínai fal­ami rengeteg anyagot emésztett föl a teljes bizton- érdekében.- Most már túl vagyunk a felszín alatti rész alapozá- nunkájának nagyobb részével, s jöhet az alapkőleté- Ha visszaidézem az elmúlt heteket, úgy érzem, az 5 lépés, a forgalom kialakítása volt az eddigi legna- >bb feladat. Ilyenkor a leggondosabb körültekintés llett is előfordulhatnak problémák, ütközések, az , lüktető belvárosban érthetően idegesebbek az érn­ék, a gépjárművezetők. Szerencsére nagyobb baj n történt, s ehhez jelentősen hozzájárultak a helybe- zakhatóságok, közműgazdák is, amelyekkel sikerült lartneri viszonyt kialakítanunk, a jelentkező problé- kat gyorsan megoldani.- Eddig enyhe telünk volt, jól haladhattak a kivite- 5k, ezért a 2008. március 15-i átadás több mint re- ny. Most jön majd az építkezés látványosabb része, ehetőleg a nyíregyháziak nagy érdeklődése mellett, laguk is meggyőződhetnek róla, hogy hozzáértő, rgalmas emberek formálják a belváros legújabb is ékszerdobozát. Magánerőből szépül a belváros Tehermentesítik a Kossuth teret Csabai László- né Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere:- Sok vita előzte meg ennek a térnek a sorsát, a legtöbben azt szerették volna, hogy itt is park létesül­jön, újabb zöldfelülettel. A dön­tésnél az első szempont az volt: valamit mindenképpen kezdeni kell a belvárosnak ezzel a lyu­kas részével. Miután itt eddig sem pihentek a városbeliek parkban, s Nyíregyháza köztu­dottan nem nélkülözi a zöld, kellemes tereket, azt a javaslatot támogattuk, hogy valamilyen szép, többfunkciós létesítmény kerüljön ide magánerős beruházásként, ami egyúttal valójában megnöveli majd a belvárost, amit már ré­gen kinőttünk. A Kossuth tér ugyanis egész évben rendkívül túlterhelt, szükség mutatkozott olyan megoldásra, amely egyszerre tehermentesíti és tovább bővíti-szépíti a centrumot, de nem terheli a város kasszáját, az adózók pénzét. Amikor ismertette elkép­zeléseit a leendő befektetői csoport, mindezt megerő­sítette. Igaz, hogy először mi is nagyobbnak láttuk a létesítményt, mint amilyenre gondoltunk, de főépíté­szünk észrevételét akceptálta a beruházó, készségesen átterveztette a lakossági észrevételeknek megfele­lően, s csak ezután kezdődtek a kivitelezési munkála­tok. Örömünkre nagyon jó az együttműködésünk a beruházóval, s az egyik legismertebb kivitelezővel, tehát nem fenyegeti semmi a megvalósítást. Mások már elmondták, ez a Korzó kereskedelmi szolgáltatóház nagyon fontos kulturális feladatokat is ellát: mindezekre nem volna most pénze a városnak. Ezen túl a beruházó vállalta a Dózsa György utca Korzóig vezető szakaszának kiépítését sétálóutcává: kevés hazai városunk dicsekedhet majd ilyen nagy felületű pihenőövezettel, mint amilyen a mienk lesz jövő tavasztól, díszburkolattal, pihenőpadokkal, a sok zöldben szökőkúttal. Már most is érezhető a for­galom zajának csökkenése ezen a városrészen, igaz, a közműkiváltások egy ideig még okoznak kellemet­lenséget. Még teljesebb lesz a belváros nyugalma, ha szeptember végén az autópálya eléri Nyíregyházát, s ha a már meglévő mellett a nyugati elkerülő szakasz is elkészül. A központba csak a bevásárláshoz, a szó­rakozáshoz igyekvők gépkocsijai közlekednek majd a föl dalatti garázsokhoz. Szeretném megnyugtatni a városcentrumban lévő kiskereskedőket, hogy a Kor­zó üzletei nem szorítják ki őket, mert áruik nem konkurálnak az övéikkel. Az említetteken túl más problémák megoldását is sürgeti és lehetővé teszi jövő tavasztól a Korzó Üz­letház. Ismert, milyen nagy gondja a városnak a Vá­ci Mihály Művelődési Ház helyzete: itt nemcsak je­lentős felújításra, hanem némi funkcióváltásra is szükség van. Ha sikeres lesz a pályázatunk, 2009-10 táján elkezdődhet ennek az épületnek a megfiatalítá­sa, s néhány funkciót átvehet tőle a most épülő Kor­zó. Emellett felgyorsulhat a környező, mára elhasz­nálódott épületek korszerűsítése, megszépítése is. Ta­lán nem túlzás azt mondani, hogy most éli reneszán­szát, megújulását szép városunk centruma, amiért ér­demes eltűrnünk néhány átmeneti kellemetlenséget is. Bízom benne, hogy az eredmény Nyíregyháza vá­rosközösségének örömet szerez majd. Tudnivalók az építményről Építtető: Kulcsforma Ingatlanhasznosító Kft. 1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. Fővállalkozó: Korzó Bevásárlóközpont Hasznosító Kft. 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. Projektigazgató: Litvai Zoltán 42/415-962 Generálkivitelező: STRABAG ÉPÍTÓ ZRT. 1135 Budapest, Szegedi út 35-37. Fel. műszaki vezető: Besenyői Szabó Gábor Pál 1124 Budapest, Muskátli u. 5. Generáltervező: A STÚDIÓ 90 Építéstervező Kft. 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 5. Üzletek bérbeadása: Bessenyei Szilvia: 06-30/6307674 Bilinszki Ferenc: 06-20/3369294 CD

Next

/
Oldalképek
Tartalom