Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-28 / 50. szám
2007. február 28., szerda MINDENFELŐL /2 KEIIT J J . V vJv . . . _ V ... V • Ünnepi kérdések. Az esetleges március 15-i erőszakos események bekövetkezése kapcsán a Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatást kért az országos rendőrfőkapitánytól arról, hogy történtek-e a jogsértések megelőzését szolgáló intézkedések a rendőrségnél a gumilövedék használatával, illetve az azonosító jelzéssel kapcsolatban - közölte a civil szervezet kedden. Miféle félelem igazgat? Szegő Péter peter.szego@inform.hu Ne féljetek! - a hétvégén két állami vezetőnk is fontosnak tartotta megüzenni ezt. Előbb Sólyom László fejezte ki aggodalmát, miközben a kommunizmus áldozataira emlékezett. Az államfő a néhai II. János Pál pápát idézve bíztatott minket, mire a miniszterelnök azt mondta, hogy „Magyarországon ma tartózkodni kell a radikalizmustól, de félni semmitől nem kell". (Az előzmény egyébként Orbán Viktor üzenete volt, mely szerint „a félelemkeltés a kormányprogram rangjára emelkedett".) Praktikus lenne, ha az a politikus, aki félelemről beszél, mindig körülírná nekünk, hogy pontosan mitől is kell félnünk. A pannon pumától vagy a vadásztól? Az utcán lévőktől vagy a rendőrségtől? A reformtól vagy a fájdalomtól? Konkrétan. Csak hogy tudjuk, merre hány méter. Miért miről van szó? Elképzelhető, hogy politikusok nem is értünk aggódnak, hanem magukért, csak ezt mégsem mondhatják ki nyíltan egy beszédben? Az aggodalom csak projekció lenne? Pszichológia értelemben vett kivetítés? Vagy még rosszabb: csak nem azért kell a félelemről beszélni, hogy féljünk? Legalább egy kicsit, ha mást nem, minimum fészkeíődjünk és vakarózzunk. Az állami ünnepeken pedig ne fesztiválokra járjunk, hanem otthon kuksoljunk... Ha nem is félelmetes, de annál szomorúbb: sajnos ez utóbbi feltételezés tetszik valószínűnek. Választ vár Budapest (MTI) - Pelczné Gáli Ildikó, a Fidesz alelnöke kedden levélben fordult a miniszterekhez, akiktől arra vár választ, hogy támogatták-e a gyermekpornóval összefüggő - a jelenlegi gyakorlatot enyhíteni kívánó - törvénymódosító javaslatot az ezzel foglalkozó kormányülésen. A képviselő korábban nem tekinthetett be a vonatkozó dokumentumokba. A Kormányszóvivői Iroda azt közölte: a kormányüléseken nincs formális szavazás, így Pelczné Gáli Ildikó képviselő kérése értelmezhetetlen. Az Ab megsemmisítette tegnap az elvárt adót Budapest (MTI) - Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az elvárt jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az elvárt adó adóelőlegének a megfizetéséről szóló rendelkezést. A testület sajtófőnöke, Sereg András egyebek között azt is elmondta a Magyar Távirati Irodának: az Alkotmánybíróság szerint az elvárt adó nem áll közvetlen összefüggésben az adófizetésre kötelezett adóalanyok tényleges jövedelmi-vagyoni viszonyaival, ezektől függetlenül ír elő ténylegesen meg nem szerzett jövedelem után adófizetési kötelezettséget. Mi használható oszlatásra? hoz” - áll a tárca közleményében. A közelmúltban többször felvetődött a gumilövedékek használatára vonatkozó jogi szabályozás felülvizsgálatának szükségessége, ez indokolttá teszi a hatályos szabályozás indokainak áttekintését - írja a minisztérium. Kétharmad kell hozzá A minisztérium felidézi: a gumilövedékek használatának alapvető jogi szabályait a rendőrségről szóló törvény határozza meg. A rendőrségi törvény tömegoszlatásra vonatkozó szabályai értelmében, ha a jogellenesen összegyűlt, illetőleg jogellenes magatartást tanúsító tömeg a szétoszlásra irányuló rendőri felszólításnak nem tesz eleget, a tömeggel szemben vízágyú, pirotechnikai eszköz, gumilövedék, ingerlőgáz, elfogó háló, lóhá(Fotó: EPA) ton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatás alkalmazható. Az eszközök alkalmazására a tömeget előzetesen figyelmeztetni kell. Garanciális szabály, hogy tilos a tömeget korlátozni a helyszínről történő eltávozásban, továbbá tilos a tömegoszlatásra lőfegyvert használni - olvasható a minisztériumi közleményben. Ezzel együtt nem valószínű, hogy elveszik a gumilövedéket a rendőröktől, ugyanis a jogszabályt az alkotmány értelmében a jelenlévő ország- gyűlési képviselők kétharmadának szavazatával lehetne megváltoztatni. Forrásaink szerint a szocialista frakcióban „nem érzékelhető igény a jogszabály ilyen formájú módosítására”. ÜS.I.iT kmf/ppefc.szon.hu • Jogszabály. A rendőrségi törvény (PDF, 42 kB) Balog Zoltán (Fidesz): _______________________________ Március 15. békés ünnep lesz, ha a kormány nem arra használja fel a nemzeti ünnepet, hogy a rendőröket ismételten békés emberek ellen irányítsa. Megfelelő utasításokat kell adni a rendőrségnek, és akkor nem lesz erőszak. Amíg nincsenek törvényi garanciák, fennáll a veszélye annak, hogy a rendőri brutalitás megismétlődik. Vadai Ágnes (MSZP): _______________________________ Egyszerűen nonszensz azt állítani, hogy a rendőrök a gumilövedéket nem a törvényeknek megfelelően használták. A rendőrségi törvény pontosan leírja, hogyan és mikor lehet használni. Persze lehet módosítani, de ehhez várjuk a konkrét javaslatot. A rendőrségi és a gyülekezési törvényt komplexen kellene felülbírálni. ■ Nem tűnik valószínűnek, hogy elveszik a gumilövedéket a rendőröktől. Budapest (ÉKN - SzP) - Törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Fidesz a gumilövedékek használatának megtiltásáért - jelentette be az emberi jogi bizottság fide- szes elnöke. Balog Zoltán képviselőtársával, Kontrát Károllyal közösen jegyzi az indítványt, amely rendőrségi törvényben megtiltja a gumilövedékek használatát. Frattini ajánlása Az ügy előzménye, hogy az elmúlt héten Magyarországon járt Franco Frattini, az unió jogi és igazságügyi biztosa, aki tett néhány nyomatékos ajánlást elsősorban a kormány, s annak illetékes minisztere számára. Frattini arra intette a hatóságokat, hogy „megfelelő felkészítéssel minimálisra csökkenthető az eről ' PBÓ ÉS KQMTM Októberi utcakép szak”. „A rendőrség nemrég francia egységektől kapott gyakorlati útmutatást” - reagált Frattini ajánlásaira a magyar rendőri vezetés. „Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium üdvözli, hogy a Fidesz visszatérni látszik a parlamenti politizálás„Mindenki visszatér a Parlamentbe" ■ Gyurcsány Ferenc: Nem kell erőszak kirobbanásától tartani március 15-én. Budapest (MTI) - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a március 15-i nemzeti ünnep alkalmával politikai feszültséggel lehet számolni, de az erőszak kirobbanásától nem kell tartani, mint attól sokan félnek - közölte kedden a Dow Jones hírügynökség budapesti tudósítója, aki részt vett a kormányfő és a Budapesten akkreditált külföldi újságírók találkozóján. „Aggodalom igen, de...” „Politikai feszültség és aggodalom lesz, de nem hiszem, hogy erőszak is lenne” - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök hozzátette, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz ugyanakkor kockáztat azzal, hogy a tavaly októberi budapesti zavargások színhelyére hirdetett nagygyűlést. „A nagygyűlés színhelye üzenet a szélsőségesen radikális erőknek” - mondta. Ugyanakkor leszögezte, hogy a szélsőséges radikalizmusnak csökken a támogatottsága Magyarországon - tette hozzá a tudósító. „Ennek a folyamatnak az lesz a vége, hogy mindenki visszatér a Parlamentbe, hogy ott végezze a munkáját, a radikális retorika pedig egy valóban kicsiny kisebbségre marad” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. 80 információ a támadásról Budapest (MTI) - Mintegy nyolcvan értékelhető információt kapott eddig a rendőrség a február 13-i, Teve utcai rendőrszékház elleni támadással összefüggésben - mondta el kedden az NNI szóvivője, Horváczy Emese, aki szerint ezeket a bejelentéseket jelenleg is ellenőrzik. „A hamiskártyás lebukott" ■ Kifogásolja MSZP-s képviselőtársa felszólalását Harrach Péter. Budapest (MTI) - Harrach Péter, a KDNP alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy Szabó Zoltán MSZP-s képviselő hétfői napirend előtti felszólalásában összevetette a nemrégiben nyilvánosságra került, a „Gyurcsány-kormány betelepítükröző kormányelőterjesztést” az Orbán- kormány által 1999-ben alakí- Harrach Péter tott népesedés- politikai tárcaközi bizottság jelentésével. Harrach Péter szerint a két anyag jelentősen különbözik, hiszen a Gyurcsány-kormány- nak készült dokumentum szerinte nem szakmai anyag, hanem egy nem nyilvános korAZ ELŐZMÉNYEK Szabó Zoltán hétfői napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy az Or- bán-kormány által alakított bizottság jelentése szerint ahhoz, hogy Magyarország lakossága 2050-re is tízmillió maradjon, évente húszezer bevándorlónak kell letelepednie Magyarországon. Következik-e mindebből, hogy Orbán Viktor még 2000-ben 2-2,5 millió bevándorló letelepítését akarta előkészíteni? - tette fel a kérdést, majd válaszolt rá: természetesen nem, hiszen maga az akkori jelentés is képtelenségnek nevezte ezt a forgatókönyvet. Ebből annyi következik, hogy az Orbán-kormány komolyan szembenézett a népességfogyás problémájával - mondta. mány-előterjesztés, míg az Orbán-kormány időszaka alatt készült tanulmányok könyv formájában megjelentek, de az irányított betelepítésre vonatkozó javaslatot nem fogadta el a polgári kormány, hanem a családtámogatásra helyezte a hangsúlyt. „A hamiskártyás lebukott, és még ő vádaskodik” - így értékelte az Orbán-kormány volt minisztere. Nyomásgyakorlás Budapest (ÉKN) - Egyre több a 30 évesnél fiatalabb, szakirányú képzettséggel rendelkező és jobboldali, konzervatív beállítottságú a hazai médiában dolgozók között - derül ki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége felkérésére az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportja által végzett felmérésből. A 940 sajtómunkás megkérdezésével végzett felmérés szerint a száz válaszadóból 43 találkozott már politikai, 73 pedig gazdasági nyomásgyakorlással. Grafika: Észak-Keleti Napló, forrás: Magyar Újságírók Országos Szövetsége „Aggodalomra j nincs ok" az infláció miatt Budapest (MTI) - Bár i rövid távon az infláció i magasabb lesz a korábban vártnál, a jegybank j új prognózisa szerint jö- í vőre a korábban vártnál j kisebb lesz, így nincs ok I aggodalomra - mondta j Simor András (képűn- j kön), a Magyar Nemzeti : Bank elnökjelöltje kedden az Országgyűlés Eu- j rópai ügyek bizottságának ülésén. „Ha az inf- I láció elszaba- _ I dúlna, akkor kordában tudjuk tartani, aggodalomra tehát nincs ok - jelen- ^ tette ki.