Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-27 / 49. szám
2007. február 27., kedd HÁTTÉR /3 KILÉT RÖVIDEN • Hazatalálás. „A nagy Nimród unokája, avagy Attila király színeváltozásai a világ emlékezetében" címmel dr. Varga Tibor tart előadást február 27-én 18 órától Nyíregyházán, a Váci Mihály Művelődési Központban a „Hazatalálás" rendezvény- sorozat keretében. Pöttyös álmok Száraz Ancsa_____________ * szancsa@inform.hu A gyerek semmiről sem tehet. Sem arról, ha a szülei nem teszik fel maguknak a kérdést: tisztességesen fel tudom-e nevelni az ötödik, hatodik, hetedik gyerekemet, sem arról, ha a családi kassza tartalma a vacsoraasztal helyett a játékgépbe kerül. Arról sem, ha az anyuka azzal intézi el a napi étkezést, hogy ad reggel pénzt chipsre, és arról sem, ha a legtöbb kérdésre sajnos az a válasz: nincs. És ahol a nincs az úr, ott előfordulhat, hogy az iskolában elhangzó kérdésre, ami a leghőbb vágy tárgyát kutatja, a válasz egy Túró Rudi. A magyar gyerekek egyötöde nagyon szegény. Az adatok mögött jobb sorsra érdemes kisfiúk és kislányok vannak. Ők még nem tudnak tenni azért, hogy nekik jobb legyen, s minél kisebbek, annál kevésbé értik a nap mint nap tapasztalt különbségeket. Mindenki egyenlőnek születik, ám nem mindegy hová. Hiszen ahol kevés pénzt kell sokfelé osztani, ott nagyon nehéz jól tanulni, sokra vinni - enéíkül pedig nem lehet feljebb jutni. Ha pedig marad minden a régiben, teljesen mindegy, hogy a mókuskeréken éppen hol állunk - a végén úgyis alul maradunk. Te milyen gyakran eszel főtt ételt? A suliban nagyon finom a kaja. Kedvencem a bableves és a krumplifőzelék. Vacsorára néha főtt ételt eszem. Nagy József, 3. osztályos diAk N aponta eszem levest és másodikat az iskolában, a kedvencem a krumplifőzelék. Ezt anyukám csinálja a legfinomabban. Blahota GAbor, 1. OSZTÁLYOS diAk E bédet és uzsonnát is kapok az iskolában, a konyhásnénik nagyon jól főznek, és eleget adnak. A vacsim csupán egy szelet kenyér és gyümölcs. Rézműves Barbara, 3. osztályos diAk E n mindennap eszem főtt ételt. Olvastam is, és a tanár néni is mondta, hogy a sok édesség menynyire nem egészséges. Papp Attila, 4. osztályos diAk N aponta eszem a sulimenzán, nem vagyok válogatós, finomakat főznek, és jól lehet lakni az adagokkal. Ádám Attila, 3. osztályos diAk VILLAMVOKS V /> vv v /// v vvvv« /vwVvv'.Vvv JwJ «S. » » v v\ Ön szerint korán érkezett vasárnap Magyarországra az első gólya? Szavazók száma: 313, 2007. 02. 26. 18 óra Következő kérdésünk: Ön mindennap meleg ételt szokott vacsorázni? UWE www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Már nem mese a kőleves ■ Hazánk 2,2 millió gyermeke közül 430 ezren nagyon szegénynek tekinthető. Nyíregyháza (KM - Sz. A., S. M.) - Ma Magyarországon minden ötödik gyermek anélkül fekszik le aludni, hogy aznap meleg ételt fogyasztott volna, a hazánkban élő 2,2 millió gyerek közül négy- zázharmincezer nagyon szett .............................................. Ez csak a jéghegy csúcsa, amit persze lehetőség szerint orvosolni kell. Hüse Lajos ..............................................ff génynek tekinthető - hangzott el egy hazai rendezésű, a Eltérő árakon Nyíregyházán 2128 gyerek étkezik ingyenesen, 1185-en rászorultsági támogatást kapnak, kétezerkilencszázhatvan- kilencen pedig 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe. Nyíregyháza több iskolájában is 340 forintot kell fizetni a tízóraiért, ebédért és uzsonnáért, aki csak ebédel, annak 221 forintba kerül. Nagyon ízlik az ebéd! gyermekszegénységet középpontba állító konferencián.- A gyermekszegénység sajnos sokkal összetettebb probléma annál, mint hogy nem eszik a gyerek - hívja fel a figyelmet Hüse Lajos szociológus, a Gyermekjóléti Szolgálat igazgatója.- Ez csak a jéghegy csúcsa, amit lehetőség szerint orvosolni kell, de az a legnagyobb baj, hogy ezeknek a gyerekeknek nincs jövőjük. Az Háztartások megoszlása Magyarországon Százalék A háztartásban nincs aktív kereső Van munkanélküli Van gyeden, gyesen, gyeten lévő személy Gyermekes szegény háztartások 37 43 42 Cvsíika; ország anyagi hátrány mellett érzelmi hátrány is éri a kicsiket, és a későbbi kapcsolataik is sajátosan alakulnak. Ez utóbbi oka, hogy ezek a családok elsősorban a hasonló helyzetű közösségekkel barátkoznak és egymásra vannak utalva. Kitörési pont lehet Ez oda vezet, hogy a felnövekvő generáció nem lát olyan jövőképet, amelyet köMit egyen a gyetek? Tízóraira, uzsonnára megfelel egy szend- vics, tejtermék, vagy egy gyümölcs. Fontos, hogy a reggeli tartalmazzon gabonakészítményt, állati eredetű fe- hérjét, friss zöldséget és folyadékot. A gyerekek éhesen soha ne feküdjenek le aludni! _________________ Az ebéd meleg étel legyen. Ajánlatos a főzelékféléket gyakran szerepeltetni az (Fotó: Balázs Attila) vetendőnek tartana. Az oktatás és a képzés lenne a megoldás, hiszen a „szegény” gyerekek szüleinek többsége dolgozik, tanult is, csak nincs kellőképpen megfizetve. Ezeknél a gyerekeknél kitörési pont lehet, ha olyan példát látnak, amit követendőnek ítélnek meg. k m tippek szon.hu • Vitanap. Parlamenti vitanap a gyermek- szegénységről, a cikk letölthető (PDF, 28 kB) étrendben. Emellett ehetnek burgonyavagy rizsalapú köretet is, és ritkábban tésztaétel is fogyasztható. ________ Hetente 1-2 alkalommal száraz hüvelyesek is adhatók leves, saláta, vagy főzelék formájában. A zöldségek jó, ha már az ovisok étrendjében is szerepelnek nemcsak leves, főzelék, köret, hanem friss saláták formájában is. Üdülési csekk Nyíregyháza (KM) - Egy olvasónk azt kérdezi, hogyan rendelhet üdülési csekket?- A Nemze- ti Üdülési / Szolgálat Kft. 1146 Buda- pest, Hermina út 63. saját ügyfélszolgálati irodáiban személyesen, faxon leadott üdülési csekk megrendelés formanyomtatványon, vagy a www. udulesicsekk.hu webol- dal „Üdülési csekk Online megrendelés” programján keresztül lehet - tudtuk meg a Nemzeti Üdülési Alapítványtól. Papon nem éheznek ■ Az óvodába 68 gyermek jár, a fele ingyen étkezik, s 15-en fizetnek teljes térítési díjat. Pap (KM - Gy. L.) - Papon a nyersanyagnormát igen alacsonyan állapították meg, ami azt jelenti, hogy az étkezési térítési díj sem sok. Amint azt érdeklődésünkre Maximovits György polgármester elmondta: az a gyermek, aki naponta háromszor étkezik az iskolában, mindössze 210 forintot fizet, egy ebédért pedig 146 forintot. De ez a díj is feleződhet, ha az egy családtagra jutó jövedelem nem éri el a mindenkori nyugdíjminimumot, azaz gyermekvédelmi kedvezményre jogosult. Papon a 176 iskolásnak a hétharmada például a térítési díjnak csak a felét fizeti, az alsósok között akadnak, akik teljesen ingyen étkeznek. A fele ingyen étkezik Az óvodába 68 gyermek jár, a fele ingyen étkezik, s mindössze 15-en fizetnek teljes térítési díjat, a többiek 50%-os kedvezményben részesülnek. Az kizárt, hogy Papon tanítási napokon éhezzen egy iskolás vagy óvodás, ugyanis az is- kolatej-akció keretében mindennap kapnak a gyerekek tejet, kakaót vagy Túró Rudit. JÓKÍVÁNSÁGOK Születésnap: ________________ Terdik Tibornak Encsencsre! Nagyon sok boldog születésnapot kíván az egész család: 20/499-5097 _____ Bakos Gábornak Csarodára! Sok szeretettel köszöntünk 18. születésnapod alkalmából! Kívánjuk, hogy sikerüljön az álmaidat valóra váltani. Apa, anya, Viki: 30/439-0105 __________■ Névnap: Boldog névnapot és születésnapot Nyírtétre Soós Ákosnak és Soós Lu- cának: 30/444-8611 _________ Jókívánságait SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft + áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 16 óráig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyarországban megjelenik jókívánsága. _____________ Névnapmenü Február 27, kedd: Ákos, Bátor február 28, szerda: Elemér, ~ március 1, csütörtök: Albin, Albina, március 2, péntek: Lujza, március 3, szombat: Kornélia, Nelll HÍVJA A KELET-MA6YAR0RSZÁ6 FŐSZERKESZTŐJÉT! Várjuk olvasóink véleményét! ■ Szerda délután egy órán át hívhatják olvasóink Szabó Miklós fő- szerkesztőt. Nyíregyháza (KM) - Szerkesszük együtt a Kelet-Ma- gyarországot! Lapunk készítésének ez a mottója, hiszen célunk az, hogy olvasóink számára fontos információkat, érdekes és tanulságos történeteket adjunk közzé nap mint nap. Éppen ezért kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére, amelyek lehetnek bírálatok, kritikák, javaslatok. Mindazok, akik szívesen mondanák el véleményüket, megtehetik szerdán, február 28-án délután 4 és 5 óra között, amikor Szabó Miklós főszerkeszFontos | Hj Időpont: február 28., szerda 16-17 óra között. Telefonszám: 42/501:517, vagy 501-510/4200 tő válaszol telefonon az érdeklődőknek. Amennyiben a közvetlen vonal foglalt lenne, a melléken felvesszük nevét, telefonszámát és visszahívjuk. NÉZŐPONT MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT