Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-24 / 47. szám

nah, Jarilág és Autós oldalak. ÁNAPLÓ MAGYARORSZÁG Független napilap LXIV. évf., 47. sz. Ára: 79 Ft, előfizetőknek: 54 Ft 2007. február 24. Szombat Elismerés Nyíregyháza (KM) - Az áldozatsegítő felada­tok végrehajtása során nyújtott kiemelkedő együttműködéséért Her- ka Béla r. alezredest a megyei rendőr-főkapi­tányság bűnmegelőzési szakemberét miniszteri kitüntetésben részesítet­ték csütörtökön. UASARNAPI m Feng shui Biztosan sok ember tapasztalta már, hogy míg egyik helyiségben jól érzi magát, a másik­ban kevésbé. Vagy akár egy helyiségen belül is van olyan sarok, ahol bármikor megnyugszik, és van olyan is, ahol nem találja helyét. Látvány Bátorban Nyírbátor (KM) - Hagyományőrző cél­lal idén első alkalom­mal rendezik meg a jelmezes, reneszánsz karneváli felvonulást február 24-én, szom­baton 16 órától a Várkastély környékén - tudtuk meg Hege­dűs Ágnestől, a kul­turális központ igaz­gatójától. Forgalmirend-változás Nyíregyháza (KM) - Hétfőtől Nyíregyhá­zán a Dózsa György utcának a Vay Á. krt. és római katolikus templom közötti szaka­szán megváltozik a forgalmi rend. KELIT-WACYARQRHÄC S 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25 ® (42) 501-510 A természetes népmozgalom főbb adatai az év első négy hónapjában Magyarországon, fő Házasság­kötés Élve­születés Halálozás 2006 ■HNPáfT' I 44 513 Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: KSH Késik az új igazolvány ■ Nem lehet tudni, hogy mi lesz azokkal, akik feb­ruár 28-ig nem kapják meg az új igazolványt. Budapest (KM) - A köz- gyógyellátási igazolványok kiadása jelenleg akár hónapo­kat is csúszhat. Nem tudni, az eddig beérkezett mintegy 230 ezer igénylő közül hányán kapták meg a kártyájukat. A késések oka az, hogy az egész­ségbiztosítási pénztárakhoz, hiányos dokumentumok ér­keznek a települések jegyzői­től. Jelenleg egy január 22-én kelt rendelet értelmében feb­ruár 28-ig mindazok a betegek ingyenesen megkaphatják a gyógyszereiket, akiknek ugyan még tavaly lejárt a kár­tyája, de az új még nem ér­kezett meg. A patikák közül viszont többen is azt tapasztalták, hogy a közgyógyellátásra jo­gosító kártya számát beütve a számítógépes rendszer letiltot­ta a gyógyszer ingyenes kiadását, holott a beteg a fen­ti rendeletek értelmében hasz­nálhatta volna a kártyáját. A patikus ezt nem bírálhatja felül, ugyanis az OEP adatbá­zisával vannak összekötve, és ha a tiltása ellenére ingyen kiszolgálja a beteget, a gyógy­szertár állja a költségeket. Halál a határon Beregsurány (KM) - Vám- vizsgálat közben néhány nap­ja meghalt egy ukrajnai állam­polgár a beregsurányi határ- állomáson. (A hatóságok most hozták nyilvánosságra.) A szemtanúk szerint, a beregszá­szi B. István (56) poggyászát a magyar oldalon tételes vám- vizsgálatnak vetették alá. Miu­tán a vámtisztek közölték ve­le, hogy az engedélyezettnél több cigarettáért 10 ezer forint bírságot kell fizetnie, a férfi visszafordult, majd összeesett és a mentősök megállapítása szerint infarktusban meghalt. Számháború Vásárosnamény (KM) - Tegnap már 16. alkalommal rendezte meg, ezúttal közel 3 ezer résztvevőt vendégül látva, Vásárosnamény a Zrínyi Ilo­na Országos Matematikaver­seny megyei fordulóját. összemérték tudásukat (Fotó: Cserepes Sándor) Ragyogásban, jói jött apa napszemüvege a tegnapi ragyogó napsütés­ben, ami újra kicsalogatta a kicsiket a játszóterekre. (Fotó: Racskó Tibor) ÜgyfélkÖZpOnt. Nyíregyháza belvárosában vonta össze korábbi ügyfélszolgálati irodáit a Nyírségvíz Zrt.: a Vay Ádám körúton, az Univerzum Üzletházban, 130 négyzetméter alapterületen hat ügyintézői munka­hellyel. (Fotó: Racskó Tibor) HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom