Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-20 / 43. szám
2007. február 20., kedd KELET KÖZBIZTONSÁG /4 HÍREK 'Jj JJJJJJJJJJi • Kizárták az idegenkezűséget. A nyír- kércsi garázstűznél a tűzoltóság szakértője kizárta az idegenkezűséget, a tűz keletkezésének körülményeit még vizsgálják. Mint azt lapunk hétfői számában megírtuk: szombaton éjjel egy nyírkércsi garázsban ütött ki tűz. Az ott álló tehergépkocsik közül kettő teljesen, nyolc részben kiégett. Az anyagi kár meghaladja a százmillió forintot. A móri mészárlás újabb gyanúsítottjai Mór (FH) - A móri mészárlás elkövetésével gyanúsították meg a Tatabányán péntek este elfogott férfit és társát - mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója. Bár a nyomozóknak vannak bizonyítékaik a veszprémi postásgyilkossággal kapcsolatban is, egyelőre a két férfi egyikét sem gyanúsították meg hivatalosan a bűncselekménnyel. A nyomozók egy hónapja hozták nyilvánosságra, hogy összefüggés lehet a 2002-es móri vérengzés és a 2003-as veszprémi postásgyilkosság között. Mindezt annak alapján, hogy a tarjáni erdőben egy csomagban olyan két AP típusú pisztolyból származó töltényhüvelyeket találtak, amiből az egyiket Móron, a másikat pedig Veszprémben használhatták. Az elfogottak vallomást tettek a móri vérengzéssel kapcsolatban, azt azonban a rendőrök nem árulják el, hogy pontosan mit. Bolcsik Zoltán szerint ugyanis még tart a vallomásban szereplő információk ellenőrzése. Trükkös tolvajok! Nyíregyháza (KM) - Vasárnap délután Nyíregyházán az utcán szólítottak meg egy idős férfit. Két idegen azt mondta neki, hogy ingyen adnak neki egy edény- és evőeszköz- készletet. A bácsit kocsival lakására vitték, ahol mégiscsak kértek egy kis pénzt, úgymond „benzinköltségre”. A sértett elővette megtakarított pénzét, amikor az egyik elkövető kért egy pohár vizet, amíg a bácsi kiszolgálta, ellopták a teljes összeget, valamint egy festményt és egy porcelánszobrot, ösz- szesen 150 ezer forint értékben. A városi rendőr- kapitányság nyomozást indított az ismeretlen tettesek után. Cserbenhagyó Elfogták Nyíregyháza-Oros (KM) - Pénteken Nyíregyháza-Oroson a STOP táblát figyelmen kívül hagyva hajtotta41-esfőútra egy autó, és összeütközött a szabályosan közlekedő gépkocsival. A vétlen vezető súlyosan megsérült, az okozó gyalogosan elhagyta a helyszínt. A segítségnyújtás elmulasztásával megalapozottan gyanúsítható 43 éves férfit vasárnap nyíregyházi lakásán fogták el a járőrök. Tűz martaléka lett a takarmány (Fotó: Pusztai Sándor) Takarmány- és avartűz Nyíregyháza(KM) - Vasárnap délután Nyíregyházán egy Tokaji úti porta kertjében lángolt a felhalmozott takarmány. Két jármű indult útnak a riasztást követően. A tűzoltók gyorsan megkezdték az oltást, miközben újabb riasztás érkezett, mert egy külső területen, a 38-as főút mentén az autókban ülők láttak avartüzet, és telefonon jelezték azt a tűzoltóknak. A lángok vélelmezett oka öngyulladás, ugyanis az enyhe tél nyomán igen száraz a talaj, és elég egy szikra, vagy a bomlásnak indult tavalyi növény hője, és egy szélroham után máris lábra áll a tűz- kakas. Megelőzhető kisboltrablások (1) A nagyobb összegű pénzkezelést az ügyfél- forgalom elől elzárt helyiségben végezzék! Nyíregyháza (KM - F. A.) - Az utóbbi napokban megyénkben két eset is előfordult, amikor kisboltot támadtak meg a rablók. Fehérgyarmaton egy éjjel-nappali boltot próbált meg kirabolni egy, rabló, míg február 13-án hajnalban Nyíregyházán, a lakásával egybeépült trafikjában raboltak ki egy 69 éves férfit. ff....................... Kísérje figyelemmel munkahelye környezetében a gyanúsan viselkedő személyek megjelenését, mozgását, személyleírását! Szabó Zoltán Sorozatunkban a kiskereskedelmi egységek (egyszemélyes boltok) sérelmére elkövetett rablások megelőzésének lehetőségeiről kérdeztük Szabó Zoltán r. őrnagyot, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűn- megelőzési Osztályának megbízott vezetőjét, aki elmondta, hogy érdemes megfogadni néhány jó tanácsot, amit tapasztalt bűnmegelőzési szakemberek ajánlanak. Gyanús személyek- Kísérje figyelemmel munkahelye környezetében a gyanúsan viselkedő személyek megjelenését, mozgását, személyleírását! Figyeljen azokra a személyekre, akik zavartan viselkednek, konkrét cél nélkül térnek be az üzletbe, illetve viselkedésük eltér az adott környezetben megszokottól, vagy környezetükkel össze nem egyeztethető öltözéket viselnek: pl. olyan sísapkát, amely az arcra húzva álarc is lehet! A gyanús jelenségekről, illetve személyekről adjanak tájékoztatást az üzletvezetőnek, az üzlet vagyonvédelmét ellátó biztonsági szolgálatnak, a rendőrségnek, illetve polgárőrségnek! Gyengülő ügyfélforgalom esetén se hagyják magukra kollégájukat! A nagyobb összegű pénzkezelést az ügyfélforgalom elől elzárt helyiségben végezzék! Ellenőrizze a pénzkísérés, pénzszállítás céljából érkező személyeknek az adott munka elvégzésére való jogosultságát, akár a biztonsági cég arra illetékes vezetőjénél! A szükséges mértékig ismerjék meg az üzletben foglalkoztaOrszágos razzia az utakon Az okmányoknak is rendben kell lenni (Fotó: Pusztai Sándor) Ellenőrzik a biztonsági övét, illetve a kisgyerekek gyermekülésben utaznak-e. Nyíregyháza (KM) - Elsősorban a biztonsági övék és a gyermekülések használatát ellenőrzik a rendőrök hétfőtől az utakon, ez ugyanis az új országos razzia fő eleme. Pál Sándor r. alezredes a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti alosztályvezetője, az akció parancsnoka elmondta: ezen a héten a tegnapi napot kivéve még szerdán és pénteken számíthatnak az autósok fokozott ellenőrzésre. A rendőrök elsősorban azt fogják figyelni, hogy az utasok bekapcsolják-e a biztonsági övét, illetve a kisgyerekek gyermekülésben utaznak-e. Az egyenruhások reggel hét és este hét óra között igazoltatják a sofőröket az autópáff................................................ Uniós elvárás, hogy 2010-ig felére kell csökkenteni a halálos balesetek számát, Pál Sándor ..................*....................ff lyáknál, főutakon, lakott területen kívül és belül. Az ellenőrzésre azért van szükség, mert a balesetek megelőzésénél kiemelt szerepe van a passzív biztonsági eszközök, azaz az öv és a gyermekülés használatának. Az Európai Unió korábban azt a célt határozta meg, hogy 2010-ig felére kell csökkenteni a halálos balesetek számát. Ennek egyik fő eleme - a gyorshajtás visszaszorításán kívül - a biztonsági öv használatának a jelenleginél szélesebb körű elterjesztése. A biztonsági övék használatát legutóbb tavaly májusban ellenőrizték egy országos akció során, akkor egy nap alatt 1700 autóst állítottak meg, aki nem kapcsolta be magát. A razzia része a TISPOL, azaz az európai közlekedési hálózat éves ellenőrzési tervének, így az akciót ugyanebben az időben legalább 20 más európai országban is megrendezik. Kiüli kmtippek.szon.hu • Közlekedésbiztonság. Balesetmegelőzésről, közlekedésbiztonságról, korábbi cikkek. (PDF, 16 kB) Kokaifogás Nyíregyháza (KM) - A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szombaton őrizetbe vett egy 51 éves férfit, akit délután Nyíregyházán igazoltattak. A budapesti lakhelyű taxisofőr kocsijában kb. nyolcvan gramm kábítószergyanús anyagot, feltehetően kokaint találtak. Hamis adatok Vásárosnamény (KM) - Eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki gépkocsiátírás címén még a múlt év szeptemberében a vásáros- naményi okmányirodában olyan adásvételi szerződést nyújtott be, melynek a „vevőre” vonatkozó adatai hamisak voltak. A fiktív adásvételi szerződés alapján, az okiraton vevőként szereplő, de ugyanakkor a gépkocsit meg nem vásárló személy tulajdonosként került bejegyzésre a központi adattárba. NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 HIRDETÉS tott biztonsági őr munkaköri leírását, és hangolják össze a külső szemlélő számára nem észlelhető vészjelzéseiket! A biztonsági őrt minden esetben tájékoztassák a gyanúsnak vélt észrevételeikről, személyekről! Kiüli kmf/ppefr.szon.hu • Rablások. Megyénkben az utóbbi időben előfordult rablások, korábbi cikkek. (PDF, 59 kB)