Kelet-Magyarország, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-24 / 20. szám
2007. január 24., szerda KilET KÖZBIZTONSÁG /8 • Holtan találták Kedd délután Kántor- jánosiban holtan találtak a lakásában egy 83 éves asszonyt. A halál oka egyelőre ismeretlen. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit és a halál pontos okát. • Szerszámgépeket lopott. Ismeretlen tettes tört be egy nyíregyházi asztalosműhelybe január 20-a és 22-e között. Az elkövető mintegy 700 ezer forint értékben tulajdonított el szerszámgépeket. A rendőrség megkezdte a nyomozást. Lejárt a benyújtási határidő Nyíregyháza (KM) - Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal felhívja ügyfelei figyelmét, hogy a 2006. évi XLVII. törvény, - mely élet elvesztése és munkaszolgálat jogcímeken biztosított lehetőséget új kárpótlási kérelmek beadására - benyújtási határideje 2006. december 31-ével lejárt. Az Igazságügyi Hivatal megkezdte az összes beérkezett kérelmek családegyesítését, mely alapját képezi a megfelelő jogarányú kárpótlás megállapításának. A magas kérelmek számára tekintettel kérjük ügyfeleink türelmét a szükséges intézkedések megtételéig, és kérelmeik érdemi elbírálásáig. Letartóztatták a gazolot Kékese (KM) - A Nyíregyházi Városi Bíróság elrendelte annak a 29 éves kisvárdai férfinek az előzetes letartóztatását, aki szombat éjjel autójával Kékese határában halálra gázolt egy kerékpárral közlekedő 46 éves asszonyt, majd a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta. A gázolót bravúros gyorsasággal vasárnap hajnalban már elfogta a rendőrség. A kisvárdai férfit ittasan okozott halálos közúti baleset és segítségnyújtás elmulasztása miatt vonják felelősségre. Dányi Béla (jobbra) átveszi a kinevezést (Fotó: Sipeki Péter) Kinevezések a megyei katasztrófavédelemnél Nyíregyháza (KM) - Kedden ünnepélyes állománygyúlést tartottak Nyíregyházán, a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, melyen kinevezéseket jelentettek be. Január 15-i hatállyal a szolgálat érdekében az Országos Katasztrófavédelem (OKF) főigazgatója kinevezte Dányi Béla pv. alezredest, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettesének. A kinevezési okmányt az OKF képviseletében dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy adta át. A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója január 1-jei hatállyal kinevezte Varga Béla tű. alezredest a Polgári Veszélyhelyzet-kezelési Osztály vezetőjévé, Szűcs Szilárd pv. őrnagyot a Mátészalkai Polgári Védelmi-kirendeltség vezetőjévé. Megbízta a Csengeri Polgári Védelmi Iroda vezetésével Fülöp Károlynét. Eredményes munkája elismeréseként 15 év alkalmazási jogviszony után dicséretben és jutalomban részesítette Nagy Zoltán pv. alezredest, a Tiszavasvári Polgári Védelmi Kirendeltség vezetőjét. Az állománygyűlés végén Pernyák Sándor tű. ezredes megyei igazgató ismertette a megyei katasztrófavédelmi szervezetben bekövetkezett változásokat, illetve a főbb veszély- forrásokat. Lopás a buszon Nyíregyháza (KM) - Egy idős férfi kabátzsebéből lopták el tárcáját pénteken napközben a Nyíregyházán közlekedő 12-es buszon. Az ismeretlen tettes után nyomozás indult. A rendőrség azt tanácsolja az utazóknak, hogy értékeiket zárható belső zsebben, vagy magukhoz szorított, csukott táskában tartsák. Nekiment a tolatönak? A helyszíni információk szerint vasárnap este egy Polski Fiat 126-os vezetője Nyíregyházán a Vasvári Pál utcán gépkocsival tolatva akart beállni, amikor egy_Ford a Rákóczi utca felöl az Őz utca irányába tartva a kiskocsi oldalának hajtott. A tömegkülönbség miatt a Ford szabályosan 1 félretolta maga elől a kisautót, amelynek vezetője megsérült, saját erőből nem . is tudott kiszállni, ezért a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből. Grafika (a baleset feltételezett lefolyása): Kelet-Magyarország, további képek: Utánpótlást nevelnek ■ A felkészítés sikerét bizonyítja, hogy a jelöltek zöme jól teljesítette az első próbát. Budapest (KM - F. A.) - A múlt hét végén Budapesten sikeresen levizsgázott 26 ifjú tűzoltójelölt, akik a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közös szervezésében, az elmúlt év szeptember 11-én kezdődött 4 hónapos tűzoltó-szakképző tanfolyamon vettek részt. Holes István A sikeres vizsgát tett tüzoltójelöltek (Fotó: Holes István) ................................ff A vizsga után Holes István tű. alezredes, osztályvezető elmondta: a megye számos részéről (Nyíregyháza, Kisvár- da, Záhony, Nyírbátor), valamint a szomszédos Hajdú-Bi- har megyéből (Hajdúnánás, Berettyóújfalu, Püspökladány) érkeztek szeptemberben hozzánk a hallgatók. Az első két hónapban a tűzoltószakma elméleti alapjaival (égés-oltás elmélet, tűzoltási és műszaki ismeretek) és a szerelési fogásokkal ismerkedtek meg a beiskolázottak, a második két KHÍX kmtippek szon.hu . • Szakképzés. Tűzoltó-szakképzés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. (PDF, 2 MB) hónapban pedig irányított önképzés keretében a gyakorlati ismeretszintjüket bővítették. A képzési program szerint a négy hónap leteltével Budapesten, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban kellett vizsgát tenniük. A vizsgázóknak az első napon tesztlapot kellett kitölteniük, majd gyakorlatban is bizonyítottak. A második napon műszaki ismeretekből, valamint tűzoltási és katasztrófa-elhárítási ismeretekből tettek szóbeli vizsgát. A felkészítés sikerét bizonyítja, hogy a 19, megyénkből és 7, Hajdú-Biharból érkezett tűzoltójelölt zöme jól teljesítette a vizsgafeladatokat. Varga Ferenc tű. alezredes, a vizsgabizottság elnöke hangsúlyozta, hogy ez csak a kezdeti lépést jelenti életükben, hiszen a tűzoltószakmában is igaz: gyakorlat teszi a mestert, folyamatos tanulással és gyakorlati tapasztalatszerzéssel bővíthetik tudásukat. Újabb tanfolyam indul Megyénkben, Nyíregyházán a Nyíregyházi Regionális Központ szervezésében február hónapban is tervezik 25-25 fő beiskolázásával regisztrált munkanélkülieknek 640 órás (4 hónapos) tűzoltó szaktanfolyam indítását, tandíjmentesen. Szükség is van az utánpótlásra, hiszen jelentős létszámnövekedés lesz a második fél év elején szerte a megyében a hivatásos ön- kormányzati tűzoltóságokon. Bosszúból rongált Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a héten kihallgatta azt a 34 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szilveszter éjszaka betört egy szerszámgyártó cég telephelyére, és ott 15 millió forintos rongálási kárt okozott. Vallomása szerint a volt alkalmazott bosszúból tette tönkre a gépeket, mert főnöke kirúgta. A telephelyre saját kulcsával ment be, ivott egy kis pezsgőt, majd összetörte a drága berendezéseket. Végül, hogy elterelje magáról a gyanút, és betörésnek tüntesse fel a dolgot, levágta a lakatot a bejáratról. Elkapták az egyik rablót Nyíregyháza (KM) - Még január 13-án éjjeli 1 órakor Nyíregyházán, a Katona utcán ismeretlenek megtámadtak egy középkorú férfit és erőszakkal elvették az értékeit. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrs nyomozásának eredményeként az egyik gyanúsítottat, egy 41 éves büntetett előéletű férfit kedden elfogták és őrizetbe vették. Társát, egy 25 éves férfit, aki az adatok szerint részt vett a bűn- cselekmény elkövetésében, még keresik. A keletkezett kár jelentős (Fotó: Pusztai Sándor) Ráfutásos koccanás éjjel Nyíregyháza (KM) - Két VW ütközött egymásnak keddre virradó éjszaka Nyíregyházán, a Csalié közben. Az elöl haladó VW vezetője elmondása szerint a Korányi Frigyes utca irányából haladt az Ószőlő utca felé, ahová be akart kanyarodni, ezért fékezett. A mögötte haladó másik VW ekkor ütközött neki. A sofőröket a mentők megfigyelésre kórházba vitték. HÍREK Szükség van utánpótlásra, hiszen jelentős létszámnövekedés lesz szerte a megyében a tűzoltóságokon. Az FHB Jelzálogbank nyíregyházi fiókját megújítjuk. Az átmeneti időszak alatt a Nyár u. 8. alatt várjuk Önöket. >