Kelet-Magyarország, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-22 / 18. szám

2007. január 22., hétfő KELET MINDENFELŐL /2 • „Rendszerváltók Szövetsége". Ma­gyar Rendszerváltók Országos Szövetsége néven, mintegy száz résztvevővel, új szer­vezet tartott alakuló konferenciát szom­baton Budapesten. Rónai János, a konfe­rencia főszervezője és a szövetség ügyvi­vője szerint az új szervezet legfontosabb célja a jelenlegi kormány távozásra bírása. Ahmadinezsád ismét elutasított Teherán (MTI) - Az ENSZ Biztonsági Taná­csának tíz új határozata sem változtathat Irán atomprogramján - közöl­te vasárnap Mahmúd Ahmadinezsád iráni el­nök a parlamentben el­hangzott, az állami tele­vízió által közvetített be­szédében. Az ENSZ BT 2006. december 23-án ha­tározatot fogadott el az Irán elleni büntetőintéz­kedésekről, miután az nem hagyott fel urándú­sítási munkálataival. Iráni tényezők kemé­nyen reagáltak a világ- szervezet határozatára, kifejezve országuk szán­dékát, hogy „a korábbi­nál még eltökélteb- < ben” folytassa a nukleá­ris tévé- j kenysé- get. Nem tanít többé Párizs (MTI) - Robert Redeker francia filozó­fiatanár, akit muzul­mán szélsőségesek ta­valy halálosan megfe­nyegettek az iszlámot szenvedélyesen táma­dó cikke miatt, szom­baton bejelentette, hogy visszavonul az is­kolai tanítástól. Az 52 éves Redeker telefon­rögzítőjét és elektroni­kus postafiókját azután áraszották el a halálos fenyegetések, hogy megjelent az iszlámot indulatosan támadó cikke a Le Figaro pári­zsi napilap egy tavaly szeptemberi számá­ban. A cikk megjelené­se után rázúduló fe­nyegetések hatására feladta addigi gimná­ziumi állását egy Tou­louse melletti települé­sen, és azóta fegyveres rendőri védelem alatt, rejtekhelyeken él csa­ládjával együtt. Orbán Viktor: Jelentéktelen... Budapest (MTI) - Egy jelentéktelen ügy­ről van szó - nyilatkozta Orbán Viktor Blikknek, azzal a Magyar Nem­zetben a hét elején megjelent állítással kapcsolatban, hogy Schmidt Mária pártot alapíta­na. „Nem tartom ezt egy lénye­ges ügynek. Van az országnak elég baja így is, például a sze­münk láttára bukott meg épp az egészségügyi reform. Mi ezekkel próbá­lunk meg foglalkozni. Az emberek bajban vannak” - mondta a Fidesz elnöke a lapnak. Arra a kérdésre, hogy kinek állhatott ér­dekében az említett hírt nyilvánosságra hoz­ni, a pártelnök azt válaszolta, hogy spekulá­ciókkal nem foglalkozik. A Fidelitas Kóka Jánosnak: Hagyja abba az ámokfutást Budapest (MTI) - A Fidelitas arra szólítja fel Kóka János gazdasági minisztert, hogy „hagyja abba az ámokfutását”, ne hátráltassa, hanem segítse a fiatalokat a jö­vő építésében. Erről Koszorús László országgyűlési képviselő beszélt a Gazdasági Miniszté­rium épülete előtt vasárnap. A Fidelitas alelnöke arra is Koszorús felszólította Kóka Jánost, hogy László ne tegyen rosszat a fiataloknak, ne vegye el az utazási kedvezményeket. Véle­ménye szerint az utazási kedvezmények elvé­telével újra átverték a fiatalokat, amibe nem fognak beletörődni, és elfogadni sem tudják. A Fidelitas alelnöke felháborítónak tartja, hogy miközben a gazdasági tárca kilenc ked­vezménykategóriát szüntetett meg, 300 millió forintot költ önmaga reklámozására. Saját apja adta fel Dink tizenéves gyilkosát Isztambul (MTI) - Beismerő vallomást tett az a török tizenéves, akit a rendőrség előzőleg meggyanúsított Hrant Dink örmény nemzetisé­gű török újságíró meggyilkolásával - jelentette vasárnap a török tömegtájékoztatás. A 17 éves Ogun Samas beismerte, hogy ő követte el a gyilkosságot. A rendőrség közlése szerint a fiú apja tett bejelentést náluk, miután felismerte a fiát a tévében bemutatott felvételeken. Az 53 éves Dinket pénteken lőtték agyon isztambuli munkahelyének bejáratánál. A már többször bíróság elé állított örmény újságíró nacionalis­ta körök célpontjává vált, miután nyíltan be­szélt a törökországi örmények ellen a XX. szá­zad elején elkövetett tömeges gyilkosságokról, népirtásként emlegetve a történteket. szombaton a Orbán Viktor Házhoz mentek a tüntetők Félpályás útlezárás volt Miskolcon is szombaton - a kormány távozását akarják (Fotó: v. cs.) ■ Gyurcsány Ferenc tá­vozását követelték a vil­lája közelében tüntetők a hétvégén. Budapest (MTI) - Kor­mányellenes demonstrációk kezdődtek szombaton reggel, félpályás útlezárásokkal és forgalomlassításokkal, az or­szág több megyéjében is - így Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban is - civil kez­deményezésre, a Szövetség az Igaz Országért mozgalom szervezésében. A mozgalom december 18-án alakult meg. Szőts Béla, a mozgalom egyik alapítója elmondta: követelik, hogy a magyar társadalom­ban és gazdaságban kialakult erkölcsi és gazdasági válság felelősei távozzanak a köz­életből. „A kormány érdeke” Nem csak az utakon volt demonstráció szombaton. Gyurcsány Ferenc távozását követelték szombaton mint­egy 1500-an a miniszterelnök budai, Szemlőhegy utcai há­za közelében, ahol a rendőr­ség fémkordonokkal zárta le az utat a kormányellenes tün­tetők elől. A pesti oldalról, a Vértanúk teréről indult de­monstrálok a Fájd utcáig me­hettek és mintegy 50 méterre közelíthették meg a miniszter­elnök rózsadombi villáját, ahol hosszasan skandálták „most legyél bátor, gyere ki a házból, Gyurcsány bűnöző”. ■ Horn Gyula volt szo­cialista kormányfő sze­rint vissza kellene vonni a vizitdíjat. Budapest (MTI) - Horn Gyula szerint nem kellene be­vezetni a vizitdíjat, mert elfo­gadhatatlan a „népnevelési célú pénzbesze­dés”; erről a volt miniszter- elnök a Vasár­napi Híreknek adott interjúban beszélt. „Ne röstelljük elvetni azt, ami rossznak bizonyult. így pél­v kmf/ppe/c.szon.hu •A vizitdíjról. A hatályos egészségügyi törvény ren­delkezései. (PDF, 264 kB) A kordonok előtt egy autó te­tejéről Halász József, a Forra­dalmi Nemzeti Bizottmány társelnöke azt mondta: „a ma­gyar nép spontán jognyilatko­zatot tesz”, mivel a kormány erőszakos hatalomgyakorlást folytat, ezért jogosan próbálja megdönteni az MSZP-SZDSZ hatalmát. Bene Gábor, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvi­vője arról beszélt, a kormány akarata, hogy a tüntetések erőszakba csapjanak át és er­dául vonjuk vissza vizitdíjat. Ugyanis elfogadhatatlannak tartom a pusztán népnevelé­si célú pénzbeszedést” - mondta a szocialista politi­kus. „Ne ugorjunk fejest” Horn Gyula az egészségügyi reformmal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ennek hibái és az által okozott gondok „rendkívül kedvezőtlenek mind az MSZP, mind pedig a kormány számára”. A politi­kus úgy látja: a mára kialakult helyzet megérett az érdemi vál­toztatásokra, ezért fordulatot javasolt a reform kezelésében. Ennek részeként az eddig történeket a reform kezdeti szakaszának kellene tekinteni re példa az MTV-székház ost­roma, ahol provokátorok ve­zették át a békés tüntetést vandalizmusba. „Lenne lehetősége” Gonda László, az árpád­sávos és nemzetiszínű zászló­kat lobogtató tüntetőknek úgy fogalmazott, „a miniszterel­nöknek most lenne lehetősé­ge, hogy kijöjjön várából és ingyen bekísérhessük a bolon­dokházába”. Fáber Károlv. a demonstrá­ció főszervezője elmondta, hogy egy átlagos család köz­üzemi díjait tartalmazó csek­keket juttatott el Gyurcsány Ferencnek a Miniszterelnöki Hivatalon keresztül, hogy így tiltakozzanak a drasztikus áremelések ellen. A Rendszer- váltó Fórum vezetője bejelen­tette, minden héten egy-egy kormánypárti vezető politikus házához vonulnak demonst­rálni, hogy tiltakozzanak a kormány megszorító intézke­dései ellen. Nagykövet, bekéretve Budapest (MTI) - Hét­főre hivatalába kérette Persányi Miklós környe­zetvédelmi miniszter a né­met nagykövetet, hogy a Németországból érkező il­legális szemét ügyéről tár­gyaljanak. A találkozón várhatóan szóba kerül az is, hogy a német hatósá­gok miért nem reagáltak még a magyar hivatalos kérésre, hogy szállítsák vissza Németországba a hulladékot. Eddig 4700 tonna bálázott, vélhetően Németországból származó szemétről vettek fel jegy­zőkönyvet. „Ne röstelljük elvetni, ami rossz" Horn Gyula Hillary Clinton is indul ■ A volt first lady is elindul az amerikai elnökjelöltségért folyó versenyben. Washington (MTI) - Hillary Rodham Clinton demokrata párti, illetve Sam Brownback republikánus párti szenátor is bejelentette szombaton, hogy elindul a 2008-as amerikai el­nökválasztás megnyeréséért fo­lyó versenyben. Clinton lehet az Egyesült Államok első női elnöke és az első olyan elnök, aki egy korábbi elnök házas­társa. „Elindultam, és győzni akarok” - jelenti be a volt first lady internetes honlapján. A másik oldalról Hillary Clinton bejelentése után pár órával jelentette be Sam Brownback is, hogy ring- be száll. „Családom és én megtesszük az első lépéseket a Fehér Házba vezető úton” - közölte. A Republikánus Párt konzervatív szárnyának Sam Brownback (Fotó: epa) vezetőjeként elkönyvelt kan­sasi szenátor ádáz ellenfele a művi terhességmegszakítás­nak, és általában is a szociá­lis kérdésekben konzervatív keresztény rétegek szószólójá­nak tartják. Topekában mon­dott szombati beszédében az 50 éves szenátor hangsúlyoz­ta: harcolni kíván „Amerika kulturális értékeinek a megújításáért”, s azt ígérte, hogy kiemelt figyelmet fordít majd a családok összetartó erejének fokozására. HATTER Nőnek eddig nem sikerült ■ Női elnökjelöltet még soha nem indított egyik nagy amerikai párt sem. Washington (MTI) - Geral­dine Ferraro, New York állam képviselője volt az első nő, aki alelnökjelöltje lett egy nagy pártnak, a demokratáknak Walter Mondale elnökjelölt mellett 1984-ben. Elnökjelölt­választási versenyben összesen nyolc nő indult az Egyesült Ál­lamok történetében: 1872-ben Victoria Woodhull, az 1884-es- re és az 1888-as választásra Bel- va Ann Lockwood, az 1964-es- re Margaret Chase Smith, az 1972-esre Shirley Chisholm, aki az elnökjelöltségért induló nők között az első fekete bőrű volt. Ugyanekkor Patsy Mink, az 1988-as választásra Pat Schroeder, a 2000-esre Eliza­beth Dole, a 2004-esre Carol Moseley Braun. Bill Clinton és felesége, Hillary Clinton (Fotó: EPA)- javasolta Horn Gyula, majd hozzátette: a 2007-es esztendőt arra kellene szánni, hogy a szükséges intézményrendszert és a jogi hátteret megteremtse a kormány. A volt miniszter- elnök azt is javasolta, hogy „ne ugorjunk fejest a több­biztosítós rendszerbe”, amit véleménye szerint csak na­gyon alapos előkészítéssel szabadna bevezetni. I EGY MONDAT Kizárólag az MSZP és az SZDSZ parlamenti képviselői tehetnek ar­ról, hogy ma Magyarországon az embereknek vizitdíjat kell fizetni - a vizitdíj rossz az embereknek, ezért a kormány vonja vissza. Cser-Palkovics András, Fidesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom