Kelet-Magyarország, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-20 / 17. szám

2007. január 20., szombat KIÜT KÖZBIZTONSÁG, FÓROM / 7 • Halálos vonatgázolás. Pénteken a Debrecen-Tócóvölgy közötti vasúti szaka­szon a Tiszalökre 9 óra 5 perckor induló személyvonat egy ismeretlen nőt elgázolt. A szerencsétlenül járt hölgy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség, a vasúttársaság szakemberei­nek bevonásával vizsgálja. Nem adott elsőbbséget Péntek hajnalban egy Renault és egy Suzuki karambolozott a 4-es főúton, a Kosbor utca közelében. A belváros irányából tartott a Kosbor utca felé a Renault Thalia, aminek vezetője a jelzőlám­pák sárga figyelmeztető jelzése alatt úgy kanyarodott balra, hogy a Nyírpazony felöl érkező, és egyenesen haladó Suzukinak nem adott elsőbbséget A két jármű frontális ütközése után két sze­mélyt kellett kórházba szállítani a mentőknek. Grafika (a baleset feltételezett lefolyása): Kdet-M agyarország, további képek: Szemtanúkat keresnek Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rend­őrkapitányság vizsgálatot folytat egy 2006. de­cember 31-én történt közlekedési baleset kö­rülményeinek tisztázására. A fenti napon a Pazonyi tér felől a Ferenc körút felé haladt egy Suzuki Ignis, mely összeütközött egy, a Korányi Frigyes utca irányából eléhajtó Ford gépkocsival. A felek nem hívtak sem rendőrt, sem mentőt, de másnap kiderült, hogy a Su­zuki vezetőjének eltört a szegycsontja. A kö­rülmények tisztázása érdekében a rendőrség kéri, hogy a balesetben érintett Ford vezető­je, illetve bárki, aki látta az esetet, jelentkez­zen a Közlekedésrendészeti Osztályon (tel.: 42/524-600, 33-60-as mellék). Érthetetlen lépések A héten is több, továbbgondolkodásra alkalmas, értékes levél jelent meg. Közülük az aktualitása miatt is fontos Balogh Józsefné: „Büntetnek, mert javu­lok” című írása. Igazán nehéz helyzet­ben a krónikus betegek vannak. Nem elég a sors által rájuk szabott próbatétel­ből adódó többletkiadások, most még plusz fizetniük kell. Olvasónk leveléből kiderült, csontritkulás miatt rendszeres ellátásra szorul. Ő nagyon becsületesen beszedte a gyógyszert, megjelent a vizs­gálatokon, s az állapotában ezért némi javulás tapasztalható. Nem, nem gyó­gyult meg, csak nem romlott a helyzete. Most meg éppen emiatt nem kaphatja meg a támogatást. „A támogatás 90%-os, nélküle egyhavi adag közel 10 000 forint­ba kerülne. Egészen elképesztő, hogy azért büntetnek, mert javulok! Ez az ál­lapot gyógyszer nélkül romlik. A szinten tartáshoz szükséges a gyógyszerezés.” Valahogy, valami nincs rendben ezzel az egészségügyi változásokkal. Vagy rossz a kommunikáció, vagy nincs jól kitalálva a rendszer. (Szerk.) Koccintás Már hagyomány, hogy a megyei rendőr-főkapi­tányság vezetése az új év elején koccintásra hívja meg a megyei média képviselőit. Az újévi jó­kívánságokkal „tűzdelt” köszöntőn dr. Andrékó János főkapitány nagy vonalakban ismertette a rendőri állomány múlt évi tevékenységét, az elért eredményeket és az ez évi terveket. A képen előtérben középen Mán László főszerkesztő-he­lyettes, Bagoly Dániel (balra) az MTI nyíregy­házi irodájának vezetője és Andrékó János. (Fotó: Pusztai Sándor) A lakosság bízik a rendőrségben ■ A nyugdíjba vonult rendőrök pótlása gon­dot okozott a megye rendőri vezetésének. Nyíregyháza (KM - P. S.) - Hagyomány, hogy a sajtó munkatársai kötetlen beszél­getés keretében találkoznak a megyei rendőrfőkapitánnyal újévi pohár köszöntő keretén belül. Dr. Andrékó János ez­redes, előrehozott statisztikai adatokban ismertette a tava­lyi esztendő eredményét, nem hallgatva el a nehézségeket sem. Ezen belül elmondta: a lakosság bizalma erős, a köz­vélemény bízik a rendőrség­ben, és nem történt olyan sú­lyos bűncselekmény, ami az állampolgárokat felzaklatta volna. Kevesebb bűncselekmény- A cél hagyományosan az volt, hogy a bűncselekmények száma ne nőjön. Sőt, némi visszaesés volt a számukban, és ez megfelelt az elvárások­nak. A kistérségekben és né­hány nagyvárosban (Nyíregy­háza, Fehérgyarmat, Záhony, Vásárosnamény) ez a csökke­nés meghaladta a 10 százalé­kot is. A bűncselekmények struktúrájában nagy változá­sok nem történtek. A leglénye­gesebb eredmény, hogy a szer­vezett bűnözés továbbra sem tudott a megyében kialakulni. A nyomozás eredményessé­gi mutató átlaga 60 százalék fölötti, ami kiemelkedően jó, de ezen belül is Fehérgyarmat az országos első helyével tisz­teletet érdemel. Igen jók a mutatói Vásárosnaménynak, és Mátészalka is 73 százalékos mutatóval a legjobbak közt említhető - tette hozzá a főka­pitány. kmf/ppeíc.szon.hu • A rendőrség. Megyénk főkapitányságának elért eredményei (PDF, 276 KB) Nápolyi paradicsom A paradicsom a házuk­hoz tartozó kicsiny „téli­kertben” termett dézsában. A magot még Nápolyból hoztuk, ahol a nagyobbik lányomék laktak. Egyéb­ként a többi teljesen nor­mális paradicsom volt. Itt említem meg, hogy az ugyanonnan származó cit­romfánk is terem folyama­tosan. Nyáron a szabadban tartjuk, csak télére hozzuk be. Nem igényel különö­sebb dolgot, csak egy kis citrustápot, illetve időn­kénti sörös lemosást. Mint sportvezető sokat járunk A melegházi csodaparadicsomom (Fotó: amatőr) külföldre, és mindenhon- került meghonosítani a nan hozunk növényeket. kertünkben. Több bambuszfajtát is si- Miló András Kosárfonás A téli időszakban a falu­ban élő férfiak ügyesebbjei kosárfonással is foglalkoztak. A mindennapi életben hasz­nált eszközt fahordásra, csö­ves tengeri szedésére, zöld­ség-gyümölcs betakarítására is alkalmazták. Az ártéri fü­zesek jó alapanyagul szolgál­tak a mesteremberek által alaposan, precízen, nagy ter­het bíró kosarak megfonásá- hoz. A fűzvessző igen rugal­mas és ezért gúzst, kötelet, halászati eszközöket is készí­tettek belőle, sőt, a népi épít­kezésnél is hasznosították, a paticsfal vázának alapanya­ga. Nagy kosárfonó dinasz­tiák éltek Beregdarócon, Tar pán és Timár községekben. Az 1950-es években Kosárfo­Várjuk leveleiket a 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. címre, e- mailjüket a kelet@inform.hu címre, te­lefonszolgálatunk a 42/501-510 (4280-as mellék) számon fogadja hí­vásaikat, személyesen a Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. alatt, 9 és 16 óra között kereshetik fel olvasószolgálatun­kat. A leveleket terjedelmi okokból rö­vidíthetjük megjelenéskor. Nem közöl­hetünk azonban jogszabályokba ütkö­ző tartalmú, vagy névtelen leveleket. Kérjük, tüntessék fel a levélen/e-mailen a telefonszámukat is. nó Háziipari Szövetkezetek alakultak, ami munkát adott a falvak lakosainak, illetve a régi hagyományokat megőrizte az utókor számá­ra. Régen a falun élők vala­mennyien ismerték a vessző fonásának fortélyait, hiszen apáik a gyermekeiknek örö­kül hagyták a különböző technikákat. A XXI. század korában már kevés igazi ko­sárfonómester él, kihalás fe­nyegeti az ezen mesterséget űzőket, amivel műltunk egy része halna ki. Patak GAbor A mi kincsünk Gázt találtak Makón! - hal­lom a rádióban. Na végre, valami jó hírt is lehet halla­ni ebben az országban. Azon­ban hamar elvették a kedve­met, mert a hír azzal folyta­tódik, hogy az országnak nincs pénze a kitermelésre, így hát eladjuk. Milliárdokat rejt a drága magyar föld, mi­közben az ország a csőd szé­lén áll. De nekünk nem kell a kincs! Mi holmi energiaki­termeléssel nem foglalko­zunk, megkapjuk a szomszéd­tól jó drágán. Az sem számit, hogy sokaknak adna munkát, és 40 évig biztosítaná a ma­gyar hon gázfogyasztását. Ne­künk nem kell a magyar kincs. Hát tényleg kiárusít­juk az országot? Kepics Ildikó AZ ÉLET ÍRTA Szívesen segít unokájának ■ A nyírjákói nagyma­mának mindig nagy örömére szolgál, ha együtt van a család. Nyírjákó (KM - V. K.) - A nyírjákói nyugdíjas Matyi Miklósné, Marika szívesen mesélt lányáról, valamint unokájáról a Kelet-Magyaror­Élmenyek A Kelet-Magyarország hagyományte­remtő céllal, véletlenszerű választással, telefonon kérdezi olvasóit: Történt-e ve­le mostanában olyan esemény, melyet szívesen osztana meg a lap olvasóival? szágnak. Örömmel osztja meg a lap olvasóival, hogy milyen boldog, amikor együtt a csa­lád: nagymama, nagypapa, va­lamint lányuk és az unoka.- Egy lányom és egy kis- unokám van - kezdte a beszél­getést Marika. - Nyírjákón élünk mindannyian, így nap mint nap találkozom velük. Lányom Baktalórántházán dolgozik, de minden este be­néz hozzánk munka után. Unokám már nem is olyan kisfiú: hatodik osztályba jár. Sanyika ügyes az iskolában, bár lehetne kicsit szorgalma­sabb is. SZAVAZÁS SMS-BEN a Én minden rajtakapott szemetelőt közmunkára ítélnék, az önkormányzatok szabályozhatják ezt rendelet­ben- A Vadló a Elég szigorú, csak be kel­lene tartatni. De minden­ki szemérmeskedik, homokba dugja a fejét. Magus 9 Érdekes, mindenhol azt hallom, hogy szidják a sze- metelőket, mégis van, aki ki­hordja az árokba a hulladékot. H A csikk is szemét, kedves dohányosok! Külföldön Önök sem merik eldobni a ci­garettavégeket. Bálvány Ön szerint elég szigorúak a törvények a szemetelőkkel szemben? M IVAffAftlV SHIM UifVAoIfllll 111JM iiiiiSMS­Séta. A januári napsütés kicsalja a gazdit és a kutyust egy kis sétára. (Fotó: Olajos Tamás) v i I, „I niriii nnnr i - _______i__r__i__________________*

Next

/
Oldalképek
Tartalom