Kelet-Magyarország, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-20 / 17. szám

2007. január 20., szombat MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Új szóvivő. Kerék-Bárczy Szabolcs, ko­rábbi Los Angeles-i főkonzul lett a Magyar Demokrata Fórum új szóvivője - jelentette be Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Új, dina­mikus kommunikációra készülünk, az erre történő felkészülésünk első lépése, hogy sajtószóvivővel kívánunk az elkövetkezen­dő időszakban dolgozni - mondta. Elutasítják Budapest (MTI) - A rendőri vezetés a legha­tározottabban elutasítja a testület belső internetes fórumán korábban meg­jelent cigányellenes meg­nyilvánulásokat - jelen­tette ki az országos rend­őrfőkapitány pénteki saj­tótájékoztatóján Budapes­ten. Bene László altábor­nagy hangsúlyozta, hogy nagyon sajnálja a történ­teket, és elítéli azokat a rendőröket, akik ilyen módon túllépték a szabad véleménynyilvánítás ha­tárait. A történtek után a 30 rei őrnek többn pos, az élőit letek leküzí sét célzó tré­ningen kell részt vennie. „Hibás döntés volt" Budapest (MTI) - Hibás döntés volt a választási irodákra bízni a kisebb­ségi választási jegyzék összeállítását - állapí­totta meg többek kö­zött Kaltenbach Jenő a 2006. évi települési ki­sebbségi választásokról szóló jelentésében, amelyet pénteken is­mertettek a sajtó kép­viselőivel Budapesten. A nemzeti és etnikai ki­sebbségi jogok ország- gyűlési biztosa kifogá­solta azt is, hogy a jegyzékbe való felvétel­ről szóló döntés meg­hozatalában az érintett kisebbségek, illetve megbízottaik nem ve­hettek részt. Két számjegyű inflációra számít a jegybank elnöke Budapest (MTI) - Járai Zsigmond jegy­bankelnök szerint az idei év első felében né­hány hónapig akár 10 százalék fölötti lehet az adott havi, egy évre visszatekintő pénz­romlás. A jegybankelnök ezt az MNB által szervezett Inflációs célkövetés című konfe­rencián mondta pénteken Budapesten. A jegybankelnök elmondta: a múlt év végi kor­mányintézkedések, törvényi változtatások, il­letve a helyhatósági körben eldöntött áreme­lések hatására már most látszik, hogy na1 gyobb lesz az idei első félévben a fogyasztói árak emelkedése, mint azt korábban a jegy­bank szakemberei várták. Hangsúlyozta: az MNB legfőbb célja továbbra is az árstabili­tás elérése, ami Magyarországon 3 százalék körüli inflációt jelent. Hiányos megbeszélés Budapest (MTI) - Göncz Kinga szerint veszélyezteti a nemzeti érdekek közös és eredményes képviseletét, hogy a Fidesz távol maradt a kormányfő és a magyar EP- képviselők egyeztetéséről. Úgy látja, azok az országok tudtak sikeresek lenni az Európai Unióban, amelyekben a képviselők meg tudtak állapodni nemzeti ügyek képvise­letében. A megbeszélésen az energiapolitika, a schengeni csatlakozás és az Európai Unió bővítésének kérdéseiről folyt a szó. A Fidesz azért nem képviseltette magát, mivel szerin­tük a kezdeményezés őszintétlen PR-fogás. A megbeszélésen (Fotó: MTI) Évértékelés februárban Budapest (MTI) - Orbán Viktor február 16-án, a Millenáris Parkban tartja szokásos évértékelő beszédét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére - mondta az MTI-nek az egyesület program- irodájának vezetője, Molnár Adrienn. A rendezvény február 16-án, pénteken délután öt órakor kezdődik majd. Az egyesület először 1999=ban kérte fel Or­bán Viktort (az akkori miniszterelnököt) év­értékelésre, így az idei lesz a küencedik al­kalom. Gyökeres átalakítást tervez ■ Fodor Gábor indul az SZDSZ elnöki posztjáért - ezt tegnap jelentette be. Budapest (ÉKN - SzP) - Radikális reformok előtt áll a Szabad Demokraták Szövet­sége, a márciusi küldöttgyű­lés mérföldkő lesz a párt éle­tében - legalábbis ezt állítja Fodor Gábor. Az SZDSZ ügy­vivője meghívott vendégei előtt tegnap jelentette be, hogy indul a Kuncze Gábor távozásával megüresedő elnö­ki posztért. Riválisa hivata­losan egyelőre nincs, de úgy tudjuk, Kóka János gazdasági miniszter is pályázik a poszt­ra. Egyes elemzők szerint Szent-Iványi Istvánnak, az Eu­rópai Parlament SZDSZ-es képviselőjének is vannak pártelnöki ambíciói. Gyakorlati liberalizmus Fodor Gábor és Szent-Iványi István Az ügyvivő szerint az SZDSZ- nek szinte minden területen gyökeres megújulásra van szüksége, melybe a kor­mánnyal és az ellenzékkel va­ló viszony átértékelése is be­letartozik. Úgy véli, hogy az Pártok szavazótáborai Százalékos megoszlás MSZP új SZDSZ-nek erőt kell mutat­nia és gyakorlati liberaliz­must kell képviselnie, amit következetes politikai elvek és hosszú távú érdekek képvi­seletével lehet elérni. „Nincs két értékrend, az SZDSZ-nek ugyanazt kell képviselnie, akár kormányon van, akár el­lenzékben” - mondta a politi­kus, aki szerint szélesíteni kell a belső pártdemokráciát, új fiatal tehetségeket kell be­vonni a párt mindennapi éle­tébe és vissza kell hozni azo­kat az embereket, akik koráb­ban fontos tagok voltak, „de valamilyen sértettség miatt el­hagyták a pártot”. Külön hangsúlyozta, hogy elnökké választása esetén nem lesz kormánytag. „Az SZDSZ elnökének az önálló, megújult pártot kell felépíte­nie, ez pedig összeférhetetlen a kormánytagsággal” - fogal­mazott. Akik ott voltak A tájékoztatón több liberá­lis képviselő és ismert sza­bad demokrata politikus je­Az MSZP tart a változástól? Több szocialista vezető attól tart, hogy a március­ban választandó új SZDSZ- elnök nem tudja majd úgy összefogni a kisebb kor­mánypárt frakcióját, mint Kuncze Gábor. A hírszer­ző.hu szocialista forrásai szerint ha az SZDSZ új ve­zetője nem tud olyan össze­fogást teremteni a párton belül, mint Kuncze, az po­litikailag kényes intézkedé­sek elfogadásakor problé­mákat okozhat. Némelyek úgy fogalmaztak, nehezen elképzelhető, hogy Magyar Bálint vagy Pető Iván Fo­dor Gábor „szekerét tolná”. Mások azonban úgy véle­kednek, az SZDSZ-en belül olyan erős a kormány in­tézkedései iránt való elkö­telezettség, hogy a tisztújí­tás nem teszi kockára az együttműködést. HATTER Ágyszám: végső esetben a tárca dönt ■ Rugalmasan kezeli a szaktárca a régiók kifo­gásait. Legalábbis egy ideig. Budapest (ÉKN - SzP) - Az ország hét régiójából eddig három utasította vissza Mol­nár Lajos egészségügyi mi­niszter kórházi ágyszám- javaslatát. A nyugat-dunántú­li, az észak-alföldi és a dél-al­földi regionális egészségügyi tanácsok döntöttek így. A végső döntés A tárca január 8-án küldött ajánlatot a régióknak, azoknak pedig január 28-ig kell vissza­küldeniük javaslataikat a tár­cához. Úgy tudjuk, hogy a do­kumentációnak tartalmaznia kell az egyeztetések jegyző­könyveit, a többségi és kisebb­ségi véleményeket, amelyekből a tárca számára kiderül, mi volt az oka annak, hogy a megállapodás megszületett vagy éppen nem született meg. „A kórházfejlesztési tör­vény úgy rendelkezik, hogy ha a régióknak nem felel meg a minisztérium ajánlata, ön­állóan hozhatnak döntést a kapacitás átalakításáról” - tudtuk meg a Kormányszóvi­vői Irodán. Abban az esetben, ha a régió meg tud állapodni a helyi kapacitásokról, a dön­tést a minisztérium tisztelet­ben tartja és elfogadja, ha nem születik megállapodás, akkor a tárcára száll át a dön­lent meg, többek között Béki Gabriella, Bőhm András, Szent-Iványi István, Gulyás József, Kis Zoltán, Ungár Klára, Bauer Tamás, Mécs Imre és John Emese. Jelen volt Bozóki András, volt kul­turális miniszter is, ellenben Kuncze Gábor, Pető Iván és Magyar Bálint nem volt ott. Kóka János gazdasági mi­niszter továbbra is lebegteti azt, amit a pártban hónapok óta tényként kezelnek, azaz, hogy megmérkőzik a liberá­lisok elnöki posztjáért. Kóka János környezetében úgy tud­ják, a gazdasági miniszter február elején áll a nyilvá­nosság elé, hogy bejelentse, ő is indul az SZDSZ elnöksé­géért. Kóka a hírek szerint támogatói közt tudhatja a kmf/ppefc.szon.hu •Az alapok. Az SZDSZ alapszabályzata (PDF, 1 MB) regnáló pártelnököt, de az üz­leti karrierjét elindító Ma­gyar Bálintot is. Szakértők szerint, ha most volna az SZDSZ elnökválasztása, fölé­nyesen győzedelmeskedhetne Fodor Gábor. A március 31.-április else­jei elnökválasztásig azonban még hónapok vannak hátra, addig megváltozhatnak az erőviszonyok. 8d<wi % jrS £m Ry £4 i Az SZDSZ-ben Kóka János kép­viseli azt a kontinuitást, ami a párt demokratikus ellenzéki ha­gyományaiból fakad - Kóka Já­nos olyan „dinamikus, csinálós ember", aki képes folytatni az SZDSZ-nek a demokratikus el­lenzék korszakára jellemző akti­vitását. Rajk László, az SZDSZ alapító tagja Budai Bernadett, a Vision Consulting politológusa: Az SZDSZ legnagyobb problémája, hogy továbbra sem képes azt a 10-15 százaléknyi szavazóréteget megszólí­tani, akik bizonyítottan liberális attitűddel rendelkeznek. Az elmúlt években visszaszorult azon szimbolikus ügyek képviselete, amelyek a liberálisan gondolkodók számára az érzelmi, kulturális azonosulást tennék lehetővé, megalapozva az elkötelezett, identitás-alapon kötődő szavazótábor kialakulását. Vélhetően ezen ügyek erőteljesebb képviselete hozzájárulna ahhoz, hogy 2010-ben az SZDSZ ne kerüljön ismét veszélyesen közel az ötszázalékos küszöbhöz. Gyulai Attila, a Political Capital szakértője: Az biztos, hogy bármelyik jelölt lesz is a párt elnöke, nem csupán a kampányban, de az azt követő „hétköznapi" koalíciós munkában is rendszeresen láthatóvá kell majd tennie a két kormánypárt közötti különbséget annak érdekében, hogy a potenciális szavazók előtt igazolja az SZDSZ politikáját. Fodor Gáborra és Kóka Jánosra is igaz ugyanakkor, hogy már hetekkel ezelőtt megkezdték a kampányt, a nyilvánosság előtt is saját párton belüli potenciális választóiknak üzentek. Mind a két esélyesnek tartott jelölt nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az MSZP-től való távolságot hangsúly­ozza, ami a párt döntésének egyik legmeghatározóbb szempontja lehet. tés joga, ami azonban nem je­lenti azt, hogy automatikusan a miniszteri ajánlatban meg­fogalmazottak lépnek életbe, vagyis a tárca eltérhet az ajánlatban megfogalmazottak­tól. Ez utóbbi esetben - hason­lóan a kórházfejlesztési tör­vény kidolgozásához - a vég­ső döntés meghozása előtt a tárca egyeztetni fog az érin­tettek képviselőivel. A Kormányszóvivői Iroda szerint a kórházrendszer átala­kításának nemcsak az a célja, hogy mindenkit ott lássanak el, ahol a betegségének legmeg­felelőbb kezelést kaphatja, ha­nem az is, hogy az átalakítás kérdésében a leginkább érin­tettek, azaz maguk a régiók dönthessenek. „A kormány ép­pen ezért bízik abban, hogy a régiók is belátják, érdekük, hogy a döntés minél előbb megszülessen” - mondták kér­désünkre a szóvivői irodán. Fidesz: „Ez megbukott" A Fidesz szerint az, hogy már öt regionális egészségügyi tanács uta­sította el a tervezett kór­házbezárásokat, a terve­zett kórházi ágyszám- csökkentést, azt jelenti: megbukott a kórháztör­vény - közölte az ellenzé­ki párt kommunikációs vezetője, Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztató­ján Budapesten. Nil CT IIE. IS 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom