Kelet-Magyarország, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-18 / 15. szám
2007. január 18., csütörtök HAZAI TÁJAKON /II KIIIT HÍREK • Cukros szemek A Nyíregyházi Cukorbetegek Egyesülete január 19-én 17 órakor tartja a Városmajori Művelődési Házban soron következő összejövetelét. A foglalkozás témája: a cukorbetegség és a szem. Előadó: dr. Czeglédi Miklós főorvos. • Oklevélátadó. Immár évtizedes hagyomány, hogy a Nyíregyházi Főiskolán minden naptári évben kétszer, januárban és júniusban kerül sor oklevélátadó szenátusi ülésre. A hét végén azok a végzettek veszik át diplomájukat, akik úgynevezett keresztféléves képzésben kezdték meg tanulmányaikat a főiskolán. Kiaknázatlan lehetőségek Nyíregyháza (KM) - Megtelt a nyíregyházi városháza Krúdy Terme szerdán délelőtt - a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa által szervezett fórumon az Észak-alföldi és az Észak-magyarországi Régió civil szervezeteinek képviselői találkoztak. A tanács elnöke, Németh Ferenc a támogatási forrásokkal kapcsolatban elmondta: a következő két évben 6,8 milliárd forint áll a rendelkezésükre. A Magyar Államkincstárat Bárány Pál képviselte a fórumon, s a 2. körös pályázatokról tájékoztatva a jelenlevőket elmondta: a beküldési határidő január 29., a rendelkezésre álló forrás összege 42 millió forint. A tanácskozáson elhangzott: nincsenek kihasználva azok a lehetőségek, melyek a nemzetközi kapcsolatok pályázati összegekkel való támogatását segítik. Ezt támasztja alá, hogy a régió közel 400 településéről az elmúlt évben mindössze 72 pályázatot nyújtottak be a határokon átnyúló együttműködés kialakítására, ráadásul ezek nagy része is a megye- székhelyekről érkezett. Viszlát Európa - int a nyíregyházi csapattárs, Demeter Péter Gibraltárban, a kikötő felé tartva ißl WWW.SZOn.hu (Fotó: Nyéki Zsolt) Bamako felé a Szaharán át Marokko (Ny. Zs.) - Átautózva Délnyu- gat-Európán, kedden már Afrika földjére léptek az anti-Dakar Raliként is emlegetett 2. Budapest-Bamako futam nyíregyházi résztvevői. Az idén már 105 kalandvágyó csapat között ott küzdi le immár a sivatagi kilométereket az a félig nyíregyházi team, amelynek tagja kollégánk is. Nyéki Zsolt, a KM szerkesztő újságírója egy marokkói internetezőből küldte haza első fényképes tudósítását. Ezt a mostanit, az előzetesen megbeszéltek szerint folyamatosan követik majd a további, izgalmasnak ígérkező beszámolók, amelyeket természetesen megosztunk a Kelet-Magyaror- szág olvasóival. Ne csak tanuljon, tudjon is! Debrecen (ÉKN) - Olyan innovatív szakemberek képzése a cél, akik az iskolapadban tanultakat a gyakorlati életben képesek alkalmazni, szükség szerint továbbfejleszteni, és akik mindemellett szervezési, irányítási feladatok ellátására is képesek - a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum három karának (mezőgazdaság-tudományi, agrár- és vidékfejlesztési, műszaki főiskolai) dékánjai fogalmaztak így egy sajtóbeszélgetésen. A centrumnak alapvetően három nagy feladata van: az ágazati kutatásfejlesztés, a gazdálkodást segítő szaktanácsadás, valamint a vidék- és területfejlesztési tevékenység. A karok és a kutatóintézetek szoros együttműködésének köszönhetően a centrum az agrár-felsőoktatás, kutatás és szaktanács- adás központja és koordinátora a régióban. Az intézmény a mezőgazdasági oktatás mellett az élelmiszeripar, a környezetvédelem, a természetvédelem, a vadgazdaság, a szaktanácsadás, a szolgáltatások, a kereskedelem, a szakigazgatás és a pénzintézetek számára képez jól felkészült fiatal szakembereket. Velük kapcsolatban alapvető elvárás az, hogy ne csak tanuljanak, hanem amikor arra kerül a sor, tudjanak is... Kettős avatás Kettős avatási ünnepséget rendezett szerdán a kemecsei önkormányzat. Fülöp István, a megyei önkormányzat elnöke először az elmúlt hónapokban felújított egészségügyi központot adta át, majd felavatta a központi orvosi ügyelet számára készült új épületet. Az egészségügyi központ felújításakor szigetelték a külső homlokzatot, kicserélték a nyílászárókat és a tetőhéjazatot. Az akadálymentesítést is elvégezték. A központi ügyelet új épületével korszerű sürgősségi ellátásban részesülhetnek az ügyelethez tartozó négy település - Tiszarád, Beszterec, Vasmegyer és Keme- cse - lakói. (Fotó: M. Magyar László) A falvak kétharmada nélkülöz Jogosultág: ha az egy családtagra jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot. Beszterec, Gelénes, Kö- mörő (KM - Gy. L.) - Ország- gyűlési határozat készül a gyermekszegénység csökkentéséről. A segélyezési küszöb alatt élő gyermekek számát 700 ezer és 900 ezer közé becsülik - szól a fáma. Sok gyerek él olyan háztartásban, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a segélyezési küszöböt - a mindenkori nyugdíjminimumot, ami jelenleg 26 830 forint, februártól pedig 27 130 forint lesz. Annak jártunk utána, hogy megyénk néhány kistelepülésén mit mutatnak a számok. Beszterecen 141 iskoláskorú gyermek közül 94-en jogosultak úgynevezett gyermekvédelmi kedvezményre, mely a térítési díj, egyéb költségek átvállalásában, évi két alkalommal pénzbeni (5-5 ezer főtt .................... Gelénesen a 70 gyermek közül 11 nem jogosult gyermekvédelmi kedvezményre. Fülöp Károly rint) juttatásban realizálódik. Az 50 óvodáskorú gyerek közül pedig 44-en kedvezményezettek. Míg az összes gyermek 72 százaléka él olyan családban, ahol az egy családtagra eső jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot, az óvodásnál ez az arány 88 százalék. A szegénység Beregben és Szatmárban még szembetűnőbb. Gelénesen például a 70 iskolás- és óvodáskorú gyermek közül mindössze 11 nem jogosult gyermekvédelmi kedvezményre, ami azt jelenti, hogy a családok 84 százalékában alacsonyabb az egy főre jutó jövedelem 26 830 forintnál. Kömörőn 95 iskoláskorú közül 74-en élnek szegény családban (78 százalék), míg 22 óvodásból 20-an (90 százalék) jogosultak támogatásra. Ösz- szességében tehát Kömörőn a családok 80 százalékában nem jut egy családtagra 26 830 forint. kmf/ppefr.szon.hu • Szegénység. Korábbi publikációink gyűjteménye letölthető (PDF, 70 kB) Pár száz forinton múlik És akkor még nem szóltunk azokról a családokról, ahol csupán néhány száz, vagy ezer forinttal haladja meg a határt az egy főre jutó jövedelem, ezért nem jogosultak a gyerekek kedvezményre. Ám ettől szegények, sőt, még szegényebbek, hisz attól a segítségtől is elesnek, amit jogosult társaik megkapnak. A színház szeretete Nyíregyháza (KM) - Kará- di Zsolt „Ványa bácsi én vagyok” című kötetét mutatták be szerdán a megyei-városi könyvtárban. A színházkritikákat tartalmazó gyűjteményben hetven elemzés kapott helyett abból a kétszázból, amelyek 1985 óta a Szabolcs-szat- már-beregi Szemle, a miskolci Holnap, s főképpen a Kelet-Ma- gyarország és a Nyíregyházi Napló hasábjain megjelentek. A szép számú érdeklődő által kísért rendezvényen elhangzott: fontos, hogy a kritikus szeresse a színházat, mert csak akkor tud hitelesen, őszintén írni az előadásokról. A hetven írás soraiban lelepleződik az a történelmi idő, amely meghatározta működését - írja az ajánlásban a szerző. A bemutatón a szerző beszélgetőtársa Nagy István Attila volt. Önkiszolgáló. Ha megéhezik, begyénél van a finom falat. Nyíregyházán, a Tavasz utcában fotózta le a kenyérhéjjal a nyaka körüli madarat KM-riporter olvasónk. (Fotó: Bánszki Tímea) január 13-tól 21-ig Nissan modellek várják, hogy a legkedvezőbb áron találhassák meg új gazdáikat! Látogasson el hozzánk, és érdeklődjön az ajánlatok részleteiről márkakereskedésünkben! SHIFT expectations Nyíregyháza NIS-SUN AUTOHAZ A képek illusztrációk. Jelen reklámban közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötést ajánlatnak Az ajánlat a 2007. január 13. és 2007. január 2t. között megkötött vevői szerződésekre érvényes, Az ajánlat további kedvezményekkel nem vonható össze www.ntesan.hu HIRDETÉS 1