Kelet-Magyarország, 2007. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-18 / 15. szám

2007. január 18., csütörtök Sima és fordított. A címvédő | Mauresmo könnyed győzelemmel bizto­sította helyét a legjobb 32 női játékos között az ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik napján, miközben a férfiaknál a tavalyi döntős Bagdatisz máris búcsú­zott. (Fotó: EPA) Eddig nem állnak rosszul, de... ■ Az alapszakasz első felében minden létező klubrekordot megdön­tött a Marso-NYKK. Nyíregyháza (KM - B. T.) - A teljes mezőny még nem, de a Marso-Nyíregyházi KK élvonalbeli férfi kosárlabda­csapata az alapszakasz feléhez érkezett, és szombaton (18 óra) a Debrecen elleni hazai mérkőzésekkel megkezdi a „tavaszi” szezont. Nincsenek tartalékok Az NYKK eddigi szereplésé­nek megítélése kettős. A csa­pat élvonalbeli történetének is­meretében a bravúros jelzőt kell használnunk, hiszen a ko­rábbi öt próbálkozás során még sosem fordult elő, hogy a gárda félidőben pozitív mérleg­gel, pozitív kosáraránnyal, ha­zai veretlenségének megőrzé­sével a felsőházi tagságot érő első nyolc helyezett között áll­jon. Ugyanakkor némi hiány­érzetünk is lehet, elsősorban ff.......... ............................................ Mellettünk szól, hogy a tavalyi bajnokságban is ilyenkor kezdtük meg a nagy me­netelésünket. Horváth Imre ......................................................ff az idegenbeli szereplés miatt. Hódmezővásárhelyen ugyan begyűjtötte a Horváth-legény- ség a „kötelező” vendégsikert, Scotték a Kecskemét skalpját is begyűjtötték (Fotó: Racskó Tibor) de Debrecenben, Szolnokon, Dombóváron és Kaposváron is olyan meccset vesztett el, ame­lyen esélye volt a sikerre. Ha ezen meccsek közül egy-kettő a zsákban lenne, akkor való­ban remek szereplésről beszél­hetnénk.- Röviden úgy ítélném meg a helyzetünket, hogy nem ál­lunk rosszul, mert hoztuk a kötelező győzelmeket, de nincs semmi tartalékunk ar­ra az esetre, ha esetleg vala­ki ellen hazai pályán meg­csúsznánk a banánhéjon - jel­A második kör A Marso-Nyíregyházi KK alapszakaszból hátralévő mérkő- Március 10.:______________________________Albacomp-NYKK zései Március 24.:______________________________NYKK-Dombóvár Január 20.: _____________________________NYKK-Debrecen Március 30.:________________________________Falco KC-NYKK Január 27.:_________________________________Körmend-NYKK Április 7.: ____________________________________Sopron-NYKK Február 3.: _________________ _ NYKK-Vásárhely Április 18.: ______NYKK-Kaposvár Február 14.: ___________________________Zalaeqerszeq-NYKK Magyar Kupa, nyolcaddöntő Február 18.: ____________________________________NYKK-Raks Február 7.:_________________________________Vásárhely-NYKK Február 24.: _________________________________NYKK-Szolnok Február 9., 19:_____________________________NYKK-Vásárhely Március 3.: Kecskemét-NYKK Az időponttal külön nem jelzett mérkőzések 18 órakor kez­Márdus 7.: NYKK-Pécs dődnek. lemezte a gárda helyzetét Hor­váth Imre, aki pár hónapos megszakítással ötödik éve irá­nyítja az NYKK-t. - Valóban még jobb lehetne a szereplé­sünk megítélése, ha idegen­ben sikerült volna még egy bravúrgyőzelmet aratnunk. De ezen már kár keseregni, a következő feladatokra kell koncentrálnunk. Módosított célkitűzés Számolgassunk egy kicsit! Az NYKK-nak a második kör­ben hét hazai mérkőzése van, ha ezek mindegyikét sikerül­ne megnyerni, akkor matema­tikai képtelenség, hogy - az eddig megszerzett hét diadal­lal együtt - 14 győzelemmel ne kerülne a felsőházba a gár­da. Eredetileg a tizedik hely megszerzése volt a cél, de az eddigiek alapján csalódás len­ne, ha nem végezne a nyolc között a gárda, ennek meg­felelően a kft. tulajdonosai módosították is a célkitű­zést, ami immár a nyolcadik helyezés. A riválisok otthonában- Ugyan valóban többször játszunk itthon a második körben, mint idegenben, mégis nehezebb a sorsolás, mint eddig volt - taglalta a helyzetet Horváth Imre. - Ha­zai ellenfeleink ugyanis több­nyire a mezőny első feléből kerülnek ki, a nyolc közé ju­tásért vívott harcban szóba jö­hető riválisaink közül pedig egyaránt utazunk a Körmend­hez, a Zalaegerszeghez, a Kecskeméthez és a Falcóhoz. Mellettünk szól, hogy a tava­lyi bajnokságban is ilyenkor kezdtük meg a nagy menete­lésünket és bízunk a további jó hazai szereplésben. Ha ez most is így lesz, helyünk le­het a felsőházban. kmf/ppeíc.szon.hu • Innen folytatják. A bajnokság állása, letölthető. (PDF, 33 kB) Rontóék nem rontottak Nálunk most 2005-os áron kaphat új Suzukit! Az akció január 1-től 31-ig tart. Részeletekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben. Használtautó beszámítás Euro-Tax felett, emelt áron. Vidéki viadal ■ Az NYKSE megnyer­te idei első előkészü­leti mérkőzését a Békés ellen. amely legyűrte az „osztály­társ” Békést. A hazai pályán fellépő NYKSE színeiben sze­repelt, mi több, három gólt szerzett Kaplonyi Zoltán, no­ha az átlövő - aki a hírek sze­rint nem fogadta el a vezető­ség által szorgalmazott szerző­désmódosítást - gyaníthatóan távozik az egylettől. Nyíregyháza (KM) - j A Kárpát Kupa után újabb rangos egyéni ver- j senyt rendezhet a Nyír- í egyházi Teke Klub. Az j NB I-es férficsapatot mű- i ködtető egyesület a Ma- i gyár Teke Szövetségtől elnyerte az országos fér- i fi vidékbajnokság meg- i rendezésének jogát, a viadalra május 5-6-án j kerül sor a Városi Sta- j dionban. Idénynyitó Nyíregyháza (KM) - A hét végén megkezdő- ! dik a fedett pályás atléti- j kai versenyek sora a í Nyíregyházi Főiskolán, I elsőként vasárnap a ser- j dűlők viadala kerül terí- j tékre. A 10.30-kor kezdő- j dő megmérettetés a me- i gyei nyüt verseny nevet j viseli, ami azt jelenti, j hogy meghívásra a szom- i szédos megyékből is ér- I keznek versenyzők. A I versenyszámok az aláb- j biak lesznek: 50 m, 50 m í gát, magas- és tá­vol- és hármas- m tffe • ugrás, 300 m, > ^^es- . 800 m, 4x1 Jf I körös váltó. Nyíregyháza (KM) - Leját­szotta első előkészületi mér­kőzését a Nyíregyházi KSE él­vonalbeli kézilabdacsapata, ÜSS ?Pprt,«on.lui Helyi és nagyvilági sport. _________________ Jegyzőkönyv Nyíregyházi KSE-Békés 35—34 (14-10) Legjobb dobók: Kleis 8/2, Doros, Var­ga L. 5-5, Medve 5/3, Gyáfrás 4, ill. Kocsis 8, Szatmári, Hímer, Oláh 5-5. Annus Adrián Edzenek Budapest (MTI) - A diszkoszvető Fazekas Róbert számára má­jusban, a kalapácsve­tő Annus Adriánnak júniusban kezdődik majd a versenyidény. Az athéni olimpián doppingvétség miatt aranyérmétől meg­fosztott két atléta je­lenleg napi két ed­zéssel készül az év fő versenyére, az osza­kai világbajnokságra. Fazekas még nem tudja, melyik verse­nyen áll először do­bókörbe, a téli viada­lokat kihagyja. Annus Adrián szeptember­ben térdműtéten esett át, így három hónapot ki kellett hagynia. Fazekas eltil­tása tavaly szeptem­berben, Annusé pedig októberben járt le. Góllal debütált Ugyanakkor lehetőséget ka­pott és egy találattal jelentke­zett az ifjúsági gárda üdvös­kéje, Rontó, Lencsés pedig re­mekelt a kapuban. Ulics (szemben) is újra szemez­hetett a békésiekkel (Fotó km) MAGYARORSZÁG /* Nyíregyháza, Orosi u. 29/a. • Tel.: 42/508-150 * SUZUKI Mátészalka, Jármi u. 55. • Tel.: 44/500-203 O A téufy Vtyts mátéiirttiittSft. Fehérgyarmat, Matolcsi u. 2. • Tel.: 44/510-090 J “ HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom