Kelet Magyarország, 2006. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-02 / 256. szám

2006. november 2., csütörtök KELET maovarousjcAo UTÁNAJÁRTUNK /9 KÖSZÖNET j j jj j j -j j ■> j j -t Szeretnénk köszönetét mondani a nyír­egyházi Jósa András Kórház Fül-, Orr-, Gé­gészeti Osztály vezető főorvosának, dr. Fü­le Erzsébet főorvosnőnek, és az osztályán dolgozó orvosoknak, ápolóknak, techni­kaiaknak, akik igen lelkiismeretesen, hu­mánusan végezték gyógyító munkájukat. Tisztelet illeti őket. Téglás Tibor és családja Kótaj, Kert út J06ASZSZEMMEL A lakók érdekképviselete Én és a barátnőm részt vettünk egy la­kásszövetkezeti közgyűlésen, ahol egy ked­vező feltételekkel megvalósuló házfelújítás volt a téma. Ezen a gyű­lésen a lakók 80 százalé­ka hiányzott, ennek elle­nére hozzájárulási nyi­latkozatot kértek tőlünk, de még egy részletes tá­jékoztatót sem mellékel­tek a fizetési feltételek­ről. Ki képviseli az érde­keinket és becsületes-e az ilyen eljárás? A lakásszövetkezet törvényes működését több intézmény sza­vatolja, így például a cégbíróság törvényes­ségi felügyeletet lát el felettük, és egy vá­lasztott szerv, a felügyelő bizottság is fo­lyamatos ellenőrzést gyakorol a lakásszö­vetkezet egész tevékenysége felett. A köz­gyűlésen ugyan a határozatképességhez a tagok többségének a részvétele szükséges, azonban ennek meghiúsulása esetén - ha ez szerepel a szervezeti és működési sza­bályzatban is - azonnal megtartható a megismételt közgyűlés, aminél már nincs ilyen arány előírva. A tagok egyenlő bánás­módjának követelményét is rögzíti a tör­vény, így minden tagra azonos feltételek vo­natkoznak. A tagoknak joguk van ahhoz, hogy a tisztségviselőktől tájékoztatást kér­jenek, az alapszabályba, a közgyűlési jegy­zőkönyvekbe, valamint a tagok jogait és kö­telezettségeit érintő iratokba betekintsenek, ezekről másolatot kérjenek. A közgyűlésen elfogadott határozatokat pedig a tagoknak harminc napon belül írásban meg kell kül­deni. Azt javaslom, hogy írásban közölje kérdéseit az igazgatósággal, amelynek har­minc napon belül írásban választ kell ad­nia. Amennyiben pedig a lakásszövetke­zet határozata jogszabályba ütközik, lehet kérni annak bírósági felülvizsgálatát a ha­tározat közlésétől számított hatvan napon belül. Vojsánszki Éva (Fotó: Sieki Péter) Tréning. A szegedi Tini-telefon Lelkise- gély-szolgalat Egyesülettel együttműködés­ben a teljes tanévben kortárs segítő és önis­mereti tréning indult a tiszadobi Gyermek- városban nevelkedő fiataloknak. A tréning vezetői Schád László és Szilágyi Margit sze­gedi pszichológusok. (Fotó: amatőr) Hívja az oldal szerkesztőjéti Mondja el, mit szeretne olvasni az újságban!-c-------Oankó Mihály ^35 Tel.: 20/466-0824 e-mail: mihaly.d t. szón. hu Lefler György Tel.: 20/468-7605 e-mail: gyorgy.lefler@kelet.szon.hu KELETI A vita tárgya: hat kölesei lány Varga Bertalanék a tíz gyerekük közül csak egyet nevelnek otthonukban (Fotó: Koncz Nóra) ■ A Kelet-Magyaror- szág segítségét kérte egy olvasónk, Varga Bertalan és felesége. Kölese (KM - K. N.) - Nyis­sa ki Berti bátyám, én vagyok!- zörget erőteljesen a Kölcsey utca végén álló ház ajtaján a közelben lakó fiatal lány. Úgy tűnik, az unokahúg be­vonása - a szomszédasszony javaslatára - jó ötlet volt, már fordul a kulcs a zárban és a szélesre tárt bejáratban meg­jelenik végre az eddig elérhe­tetlen házigazda.- Nem hallottuk a kopogást- mentegetőzik a középkorú férfi, miközben szívélyesen a ház fűtött helyiségébe invitál. A szobában barátságos me­leg fogad, meg Marika, a halk szavú feleség, karján a 7 hó­napos Tündikével.- Tessék megmondani, ha ennek a kicsinek a nevelésé­re alkalmasak vagyunk, a má­n ...............­Tönkretett már idegileg ez a hercehurca, egy­folytában bizo­nyítok, hogy ha­zahozhassam a gyermekeimet. Varga Bertalan ..............................................ff sik hatnak miért nem?! - kér­dezi a történet közepébe vág­va Varga Bertalan. Elutasították a kérelmet Nem emlékszik, pontosan mikor kezdődött a baj - talán 2 vagy 3 éve - és arra sem, miért. Csak azt tudja, hogy az önkormányzattól sorra jöttek a felszólítások, majd rendőrök jelentek meg az udvarán és el­vitték a 6 kiskorú gyermekét. A 4 nagyobb a mátészalkai Gyermekvédelmi Központba került, a 2 kicsit szintén a vá­rosban élő nevelőszülőnél he­lyezték el. Marika és Bertalan nem tudott belenyugodni a történtekbe és az év eleji eluta­sítást követően júniusban új­ra kérelmezték a 6 kislány át­meneti nevelésének megszün­tetését, illetve visszahelyezését a családba. A fehérgyarmati gyámhivatal a kérelmet az ok­tóber 12-i határozatában ismét elutasította.- Rám fogták, hogy alkoho­lista vagyok, de ez nem igaz. Meg lehet kérdezni a kórhá­zat, ahol elvonókúrán voltam, hogy a májamnak nincs baja - mérgelődik Bertalan.- Azzal is támadtak ben­nünket, hogy az én öngyilkos- sági kísérletem miatt történt minden - folytatja Marika, de férje leinti: - Rég volt az már. Tönkretett idegileg ez a her­cehurca. Egyfolytában bizo­nyítok, hogy hazahozhassam a gyermekeimet. Bár 50 szá­zalékos rokkant vagyok, al­kalmi munkát vállalok a szomszéd faluban, hogy visszakapjam a lányaimat.- A lakáskörülményeink is alkalmasak a gyerekek fogadá­sára - szólal meg halkan Ma­rika és együtt sorolják: 4 szo­ba, konyha, fürdőszoba várja itt a távol lévő családtagokat. Szabó István, Kölese jegyző­je jól ismeri a családot, s mint mondja, összetett vizsgálatok és szakértői vélemények után, hosszas mérlegelést követően kezdeményezték 2004-ben a gyerekek átmeneti nevelésbe vételét, amelynek fenntartá­sa jelenleg is indokolt. Egybehangzó állítások A gyámhatósági vizsgálat so­rán többször meghallgatták a gyerekeket is. A mátészalkai Gyermekvédelmi Központban elhelyezett 4 kislány nem tud­ta eldönteni, maradni szeretne, vagy hazamenni, úgy fogal­maztak, mindkét helyen jól ér­zik magukat. A nevelőszülőnél élő kicsik viszont egyértel­műen kijelentették: nem akar­nak Kölesébe menni. A gyámhivatal az átmeneti nevelésbe vétel megszünteté­se ügyében környezettanul­mányt szerzett be, s a kölesei gyermekjóléti szolgálat, a jegyzői gyámhatóság, illetve a védőnői szolgálat véleményét is megkérte. Mivel az eljárás során beszerzett információk, javaslatok és nyilatkozatok egybehangzó véleményt tük­röztek, a fehérgyarmati gyám­hatóság úgy határozott: az el­múlt fél év során a vér szerin­ti család és a kiskorúak kö­zötti érzelmi kötődés teljes hiánya miatt az átmeneti ne­velés egyelőre nem szüntethe­tő meg, ezért elutasította a szülők kérelmét.- Jobb helyen vannak Szál­kán a gyerekek - vélekedik az egyik utcabeli asszony. - A családi pótlék kellene Bertiék- nek, s ugyanúgy nem törőd­nének velük, mint a három felnőtt gyermekükkel.- Ez így igaz! Azokra rá se néznek, itteni családok fogad­ták be mindhármukat - trom- fol az időközben odasereglett helyiek egyike.- Én a bogarat sem bántom, a gyerekeimhez egy ujjal sem nyúltam soha - néz maga elé Bertalan, majd nagy levegőt vesz: - Ha kell, a bírósághoz fordulok, de mindenképpen visszaszerzem a lányaimat. Tucatnyian vannak erre-arra Varga Bertalanéknak 10 gyerekük született. A 3 legidősebb - az egyetlen fiú és két lány - már felnőttek, Kölesében élnek, külön a szülőktől. Négy kiskorú gyerek (12, 11, 10 és 7 évesek) a megyei önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Központ­jában, Mátészalkán van el­helyezve, kettő (6 és 4 éve­sek) szintén Mátészalkán él nevelőszülőnél. A legki­sebb, 7 hónapos kislány szüleivel nevelkedik. ^ Kisvárda, Művészetek Háza 2006. november 16., 19 óra :* Jegyek kaphatok OlÓVOtOlbOTK 1500 Ft ért özönségszervezőknél (30/5796-594, 30/5796-574), ,r valamint 1018 óra között % Kisvárda, Síent László utca 22. t. e. (Átrium Üzletház) és 14-17 óra között a Művészetek Házában. A Darvai Fotodában Kisvárda, Szent László utca 10. sz. alatt. Továbbá a rendezvény h6lySZinéni 1700 Ft-ért. ■A J fiPQLLQR KKY S23HPPO) NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK 2006 legsikeresebb csapata az ADAGIO. GOLD c. új lemezének bemutató koncertje Kisvárdán. Információ: APOLLON ART SZÍNPAD Nemzetközi színházi produkciók. Kisvárda. Szent László utca 22.1. emelet Tel./fax: 45/402-112, E-mail: apollonart@mailbox.hu BEJÁRATI AJTÓ 100 x 210-es háromkamrás műanyag bejárati ajtó zárral, kilinccsel (NEM újrahasznosított). 69.900 Ft Az ár az Áfa-t tartalmazza. Az akció nov. 2-től nov. 30-ig tart. Fényeslitke, Váci M. u. 26-28. j Tel.: 45/447-260; 30/2-060-942 A tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskoláért Alapítvány megköszöni azok felajánlását, akik adójuk 1 %-ával, összesen 213 809 Ft -tál támogatták céljai megvalósítását. A támogatásból 110 221 Ft-ot a tanulók elismerésére, 36 705 Ft-ot pedig nevezési díjra fordítottunk. A fennmaradó összeget tartalékoltuk. Jövőbeli támogatásukat reméljük. A kuratórium. Kukoricaszárítás és -vásárlás az Agrotex Kft. ebesi telephelyén bérbe is. Vízelvonás: 45 Ft/kg+áfa Tisztítás: 100 Ft/q+áfa Átvételi ár: 27 Ft/kg+áfa Fizetés: készpénzben, azonnal. Érdeklődni: 30/9430-030 vagy 30/243-0898 HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom