Kelet Magyarország, 2006. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-18 / 270. szám
2006. november 18., szombat • Elárverezik Houston házát. Kényszerárverésre bocsátják Whitney Houston amerikai popsztár New Jerseyben álló házát, mert több mint 200 millió forintnak megfelelő összegű adóhátralékot és kifizetetlen patikaszámlát halmozott fel. Az ingatlan két részből áll, a kisebb mintegy 180 millió forintnak megfelelő értéket képvisel, a nagyobb pedig átszámítva 1,12 milliárd forintot ér. Összeütközött két tehervonat Varsó (MTI) Összeütközött két tehervonat péntekre virradóra Lengyelországban, a közép-nyugati Zarin falu mellett. A balesetben az egyik vonat vezetője meghalt. Az egyik szerelvény 40 vagon cementet szállított. Tíz vagon kisiklott, aminek következtében több órára megbénultak az ország legfőbb észak-déli vasútvonalai. Száz jármű szaladt össze Isztambul (MTI) - Száz jármű összeütközött és 33 személy megsérült pénteken egy török autópályán. A baleset a sűrű ködben a bolgár határ közelében történt. Legalább két személy sérülése élet- veszélyes. Daniel Craig (Fotó: Archív) Rekord Budapest (FH) - Egy nap alatt 1,7 millió fontos (650 millió forint) bevételt hozott a mozipénztáraknál az Egyesült Királyságban a legújabb James Bond-film, a „Casino Royale" - derül ki a pénteken nyilvánosságra hozott adatokból. Ez az eddigi legnagyobb összeg, amelyet egy Bond- film egy nap alatt kaszált az országban. A legutóbbi, 2002-ben készült Halj meg máskor című titkos- ügynökkaland 8,5 millió fontot fialt a bemutató napján. A „Casino Royale"- ban először szerepel az új Bond, a szőke, kék szemű Daniel Craig, aki a kritikusok szerint remekel. mf Ha csak tehetem minden komolyabb újságba bekukkantok, mert szeretnék tájékozottabb lenni, mint a szomszédék macskája. (Fotó: Czakó József) Fizetéslevonás járna munkahelyi dohányzásért? Róma (MTI) - Olaszország lehet az első állam, ahol a dohányzás miatt elmaradt munkáért járó pénzt levonják az alkalmazottak fizetéséből. Olaszország az elsők között volt Európában már akkor is, mikor a dohányzásra kijelölt helyekre szorították vissza a füstölgőket a munkahelyeken. Most újabb szigorítás készülődik: egy javaslat szerint a dohányos alkalmazottak fizetését csökkenteni kellene a káros szenvedéllyel töltött idő miatt elmaradó munka díjával. Kovács a feleségével sétál. Egyszer csak megszólal:- Vágj boldog és megelégedett képet!- Miért?- Mert ott jön az első anyósom. További viccek: mmor.szon.hu KIÜT Fiona Swarovski, a Swarovski kristálybirodalom örökösnője bemutatja új belső téri dekorációit a bécsi Hofburg- ban Luxury, please címmel nyílt kiállításon. (Fotó: EPA) Megölik a bálnákat Tuktoyaktuk (Kanada) (MTÍ) - Menthetetlen az a mintegy nyolcvan bálna, amelyeket a jég zárt csapdába Kanada északnyugati partjainál, ezért a helybeliek leölik őket. Az észak-kanadai inuitok (eszkimók) már fel is készültek arra, hogy leöljék a több tucat beluga fajtájú cetet, amelyek hetek óta több öbölben vergődnek bezárva, ugyanis az öblök és a nyílt tengerrel összeköttetést biztosító 300 méter széles csatorna vize befagyott. A hatóságok szerint a nagy testű vízi emlősöknek - akik már csak egy apró nyíláson keresztül jutnak levegőhöz - semmi esélyük nincs arra, hogy visszajussanak a tengerbe, ezért meg kell ölni őket, mert előbb-utóbb megfulladnának vagy éhen vesznének. Angelina gorillái rendőrkézen ■ A másik eset az volt, amikor egy másik testőr egy brit fotóst fojtogatott. Mumbai (India) (MTI) - Az indiai rendőrség pénteken őrizetbe vette Angelina Jolié három angol testőrét, mert az egyik forgatási helyszínen, egy iskolában szülőket és gyermekeket lökdöstek, sértegettek. A perpatvar csütörtök délután történt, amikor az iskola kapuit, amelyek a forgatás ideje alatt zárva voltak, kinyitották, hogy a szülők hazavi- hessék gyermekeiket, és a tanúk szerint a testőrök a szülőket és gyermekeiket lökdösve azt kiabálták: „Rohadt indiaiak!” Nem ez az első testőrbotrány Angelia Jolié és férje, Brad Pitt múlt havi Indiába érkezése óta: az egyik alkalommal egy AP-fotóst pisztollyal ütött és fenyegetett meg a színész házaspár gorillája, a másik eset az volt, amikor egy másik testőr egy brit fotóst fojtogatott és sértegetett. A világhírű művészházaspár azért tartózkodik Indiában, mert Anglina Jolié a Nagyszerű szív című filmben játszik, amely Daniel Pearl- nek, a 2002-ben Pakisztánban elrabolt és meggyilkolt amerikai újságírónak állít emléket. Hajmodell. Kifejezetten kedveli a különleges frizurákat a sza- kolyi Bocskai Rita, , aki így kiváló alanya unokatestvérének. (Fotó: Sipeki Péter) „Nincs ok a változtatásokra" Halálra koplalta magát afeletti félelmében, hogy elveszti állását (Fotó: Archív) ■ Vita a halálra koplalt brazil fotómodellről: van aki szerint ez nem a szakma problémája. Párizs (MTI) - A magát halálra koplaló 21 éves brazil modell esete nem ok arra, hogy megváltoztassák a modellekkel szembeni elvárásokat, szabályokat - jelentette ki Didier Grumbach, a francia divatházak szövetségének (Fédération francaise de la Couture) elnöke. Féltette állását Az, hogy a brazil Ana Carolina Reston szerdán kóros lesoványodás (anorexia) miatt meghalt, miután állását féltve csak almát és paradicsomot evett, s emiatt 1,74 méter magassága mellett súlya mindössze 40 kilogrammra csökkent, Grumbach szerint „társadalmi probléma, nem pedig járvány, mint például a madárinfluenza. Számos körülmény ösztönzi a fiatal lányokat fogyásra. Ez már a 60-as évek óta így van”. A bajt alaposabb felvilágosítással, nem pedig a szabályok megváltoztatásával kell orvosolni - vélekedett Grumbach, hozzátéve: „Nem lehet a divat szintjén és területén dramatizálni olyasmit, ami világméretű egészségügyi probléma.” Akiknek nem tetszett Szeptember közepén Madridban az anorexia elleni harc jegyében öt szélsőségesen sovány modellt kizártak egy divatbemutatóról. Akkor nagy nemzetközi feltűnést keltett, hogy az esemény egyik támogatója, a madridi önkormányzat nem engedte indulni azokat a lányokat, akiknek testtömegindexe (BMI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott 18 alatt volf. A súly és a magasság arányából meghatározott érték 175 centiméteres magasságnál 56 kilogrammos testsúlyt jelent. Per a „Borat" ellen Budapest (FH) - Ismét beperelték a „Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika” című film készítőit. Ezúttal egy, a vígjátékban szereplő etikettoktató fordult bírósághoz, mert akaratán kívül szerepel a világsikerű mozifilmben. • THM AKÁR • ÁRELŐNY 300 000-700 000 Ft . HETENTE WELLNESS HÉTVÉGE SORSOLÁS £ AJÁNDÉK TÉLIGUMI-GARNITÚRA AUTÓ ZENTAI Kft. Az Év Márkakereskedője 2005 —mm--------------------------------------------mmmmrnm\ Mátészalka, Meggyesi út. T.: 44/315-534, 44/500-285 Nyitva tartás: H-P.: 8-17 óráig, szó.: 8-13-ig A képen látható autók illusztrációk. Részletek és feltételek kapcsán érdeklődjön márkakereskedésünkben. *20% befizetéstől, 120 hónapra. HIRDETÉS