Kelet Magyarország, 2006. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-14 / 266. szám
2006. november 14., kedd KIÜT GAZDAFIGYELŐ /IS • Krumpliház. Ipari célokat szolgáló, génmódosított burgonyát termesztenek jövőre Németországban. Műanyag, papírsimító és építőanyag is készíthető belőle. • Pókcsoda. Amerikai kutatók megfejtették a pókfonál páratlan erejének titkát. Az anyag 30-40 százaléka az a polimer, amiből a golyóálló mellények is készülnek. • A tökfejü fa Nagy-Britanniában hökkentette meg bámulóit. Nem biológiai csodáról van szó: a tök egyszerűen feltekergőzött indájával a tőle csaknem két méterre lévő fenyőre, és azon növesztette meg termését. A fának jókora töke nőtt: 15 kilós, minek láttán senki sem hisz a szemének Szabolcsi baromfi Angliába Kisvárda (KM) - A madárinfluenza-ve- szély elmúltával fellendült a baromfipiac megyénkben is. Az angolok nagy mennyiségben veszik át a feldolgozott baromfit. Jelentős beruházás a befejezéséhez közeledik Kisvárdán és Petneházán. A Master Good cégcsoport ügyvezető igazgatója ifj. Bárány László elmondta: az influenzaveszély jelentős veszteséget okozott a cégnek, ám az utóbbi hónapokban fellendült a hazai és a külföldi piac. Az új angol partner nagy mennyiségben veszi át az árut. Szükség van a hatékonyság növelésére és a gépi beruházásokra. Kisvárdán 140 millió forintos gépi beruházás van folyamatban. Petneházán a hűtőház bővítése, a gépek korszerűsítése 60 millió forintba kerül. A két beruházást a Munkaügyi Minisztérium és a Területfejlesztési Tanács támogatta, korábban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium is adott támogatást. Idén (főleg a második fél évben) az export a tavalyihoz képest a duplájára nőtt. Tavaly 17 milliárd forint volt a cégcsoport árbevétele, idén várhatóan 20 milliárd forint lesz. A bővítésnek örülhetnek a kistermelők, az alapanyag-beszállítók, hiszen pluszjövedelemhez jutnak. Tavaly 350 ezer szabad tar- tásos baromfit vett át a Master Good, idén várhatóan 500 ezret vesz át. Kis lovas. Ebből a kállósemjéni kislányból egyszer egy nagyobb lovon, még nagy lovas is lehet. (Fotó. amatőr) Mit is tud a biomassza? Nyíregyháza (N. Z.) - A biomassza-felhasználás lehetőségeit és korlátáit megvitató regionális fórumra várják az érdeklődőket november 28-án 14.30 órától, Nyíregyházán, a Nyírségi Civil Házban. Az eseményt a Magyar Természetvédők Szövetsége és az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület közösen szervezi. A fórum célja, hogy teret biztosítson a biomassza-felhasználással kapcsolatos különböző nézetek, vélemények széles körű megismerésének és megismertetésének. A szervezők véleménye szerint ez azért is lényeges dolog, mert nápjaink fontos kérdésköre a biomasszából nyerhető energiatermelés, melynek környezeti, szociális aspektusai eddig még kevéssé ismertek. Mi lekvár helyett inkább pálinkát főzünk. Kicsit fura vele először a palacsinta, de meg lehet szokni! Újkrumpli a karácsonyi piacra A nyári ültetésü, foszlós héjú Pannónia fajta késő őszi betakarítása teségek csökkentése érdekében a betakarított burgonyából a betárolás során el kell távolítani az esetleges anya-, valamint a rothadt gumókat és a válogatott, egészséges készletet - megfelelő szellőztetéssel - minél hamarabb le kell szárítani. A piac magas követelményeinek csak a legjobb minőségű termék tud megfelelni. Az e növény számára kedvező, könnyen felmelegedő, laza szerkezetű humuszos homoktalajokon elsősorban a korai burgonya előállításának növelésére kell törekedni, és bővíteni kell az ebből előállítható termékek körét. Angliában például „Christmas potato”, más fejlett Európai országokban „Baby potato” néven decemberben is kapha(Fotó: a szerző) tó „primőr jellegű” burgonya. Ebben az évben - a mórahal- mi kísérleti próbatermesztés eredményeként - november hónap végétől a piaci igény felmérésére néhány ezer kilogramm igazi „Pannónia Karácsonyi újkrumpli” is megjelenik majd a hazai kínálatban, s egészen januárig gazdagítani tudja azt - ismertette dr. Kruppa József. Hazánk éghajlata elsősorban a korai és vírusrezisztens fajták termesztésére alkalmas. Kisvárda (N. Z.) - A burgonya vetésterülete Magyar- országon az utóbbi években folyamatosan csökkent. Idén összesen kb. 25 ezer hektár volt, amiből megyénk mintegy 1400 hektárral részesült. A termőterület megoszlásában megfigyelhető a hazai fajták részarányának lassú növekedése. A fogyasztók kezdik megszeretni az egyes sárga héjú, kitűnő ízű fajtákat is, mint pl. az új magyar korai, vírusrezisztens fajtát, a Pannóniát. Dr. Kruppa József Nemesítője a kisvárdai Dr. Kruppa József, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Növénytudományi Tanszékének vezető kutatója. Az eredményes termesztés eléréséhez nagyon lényeges a harmonikus tápanyag- és vízellátás biztosítása is. A 2006- os év csapadékos tenyészidő- nek mondható, s ezért a fitoftóra és a baktériumos fertőzések következtében megnövekedhet a tárolási veszteség. Fontos teendő tehát ennek megelőzése. A rothadási veszA csökkenő vetésterületen magasabb színvonalú termesztéssel kell a hazai ellátást biztosítani. ínyenceknek való Külleme foszlós héjú - ami tipikusan magyar jellemzője az „újkrumplinak” -, vagy héjától megfosztva vákuumcsomagolású, a fel- használás szempontjából több célra (pl. sütés, főzés) is hasznosítható. Az íze emlékeztet a köztermesztésben már nem szereplő régi magyar fajtákéra (Gülbaba, Kisvárdai rózsa). Az élvezeti értéke magasabb, a béltartalmát tekintve pedig vitaminban (C-vitamin) gazdagabb, mint a sokszor nem friss, hanem fojtott, akár több hónapig is tárolt import újburgonyáé. Igazi ínyenceknek való, új termék lesz, amelynek előállítását további agrotechnikai, tárolástechnológiai és minőségi kutatásokkal folyamatosan továbbfejlesztik majd. Több pénz agrárkörnyezetre Harmonikusan egymáshoz illeszthető a természetvédelem és a gazdálkodás. Nyíregyháza (KM) - Az elmúlt évek igazolták, hogy a természetvédelem, az agrárkörnyezetgazdálkodás és a mezőgazdasági tevékenység szorosan összefügg. Ennek a gazdálkodók is hasznát látják, hiszen a vidékfejlesztési programok keretében 1 forint nemzeti forrás mellé 3 forint Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) által illetve 4 forint Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) által finanszírozott uniós forráshoz jutnak. Az NVT agrár-környezetgazdálkodási támogatások azt a célt szolgálják, hogy megfelelő jövedelemszinten gazdálkodjanak azok a gazdák, akiknek olyan helyen van a földjük, ahol az agroökológiai adottságok lehetővé teszik, hogy ott a minőséget szem előtt tartva tudjanak előállítani egészséges termékeket. Hirdessen Ön is a Kelet-Magyarország hasábjain! s \mport ágyak álasztéka ndelheto, ; leszállítjuk. ő, Petőfi u. 98 tefán CAMION STEFAN - CAMION KFT. TRUCK SHOP 4090 Polgár, Szabolcs u. 29. AJÁNLATUNK NEM CSAK KAMIONOSOKNAK! ♦ Fagyállók és egyéb vegyi termékek ♦ Fűthető üléstakarók 12V-24V ♦ Hóláncok ♦ CB-felszerelések ♦ Feliratozott pufajkák Szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkat megújult üzletünkben! Tel.: 52/392-396. Kezdő vállalkozók 6,3 millió forintos támogatósa pályázattal. Iroda: Nyíregyháza, Benczúr tér 17. Tel./fax: 42/315-962, 30/9536-966 Telephely-iroda: Nyíregyháza, Tiszavasvári út (46., 47. km között) Tel./fax: 42/401-628, 30/466-4936 Megkezdtük a Vakond 2 Kombi- középmély altalajlazító - forgalmazását! Szerviz: Tel./fax: 42/401-628 30/635-2739 ISO 9001 minősítéssel rendelkezünk! traktorok ■ .... 61-180 l0arS.www.agrgHnpu.hu/nlorvoi »mali njprvmGaxiUro.hu Traktorvásár! IMIng 25% salát erő 5,5%-os kamattal. twtzts - akar 11 • Zetor Proxima 61-72-82 lóerő • Zetor Fortéra 92-103-110-120 lóerő • Kerti traktorok (30-35-45 lóerő) és kiegészítők • MTZ traktorok (82-92-105-130-150 lóerő) • Használt Zetor forgalmazása hitelre is. GEHL rakodók, teleszkópos rakodók mezőgazdasági-, építőipari adapterekkel MOSt ét*erftes~ \ A november 14. és december 15. között megrendelt és megvásárolt akciós gépekre az AGROKER HOLDING ZRT. különlegesen nagy kedvezményt biztosít vásárlóinak. Sfoggia Sigma pneumatikus preciziós szemenként vetőgép 4 OOO OOO Ft -FÁFA Felszereltség: Hidraulikusan összehúzható vázszerkezet, 800 l-es rozsdamentes műtrágya tartály, 3x20 l-es mikrogranulátum JS adagoló, rozsdamentes vetőszerkezet 2 garn. vetőtárcsával, műtrágya injektáló, kettős támasztó és kettős tömörítőkerék. Sfoggia Thema 6 soros kultivátor 1 750 OOO Ft + ÁFA Felszereltség: Hidraulikusan felhajtható vázszerkezet, paralelogramma felfüggesztésű művelőkocsik, mélységhatároló kerékkel, 5 db rugóskapával, és növényvédő tárcsával tagonként, 800 l-es rozsdamentes műtrágyatartállyal. • Dragoné Athos 1000 l-es axiál, turbina0800 mm, szivattyú: 110 l/perc-50 bar 770 OOO Ft + ÁFA • Dragoné Athos 1500 l-es axiál, turbina 0900 mm, szivattyú: 150 l/perc-50 bar 1 120 OOO Ft + ÁFA • Dragoné Athos 2000 l-es axiál, turbina0900 mm, szivattyú: 150 l/perc-50 bar . 1 150 OOO Ft + ÁFA Minden típusú axiál ventillátoros permetezőgép turbina lapátszöge fokozatmentesen állítható, a turbinaház rozsdamentes acélból készült. • MARANI GT-30 100/320 2 030 OOO Ft + ÁFA • MARANI GT-30 100/300 2 200 000 Ft + ÁFA • MARANI GT-50 110/350 2 580 OOO Ft + ÁFA • MARANI GT-70 120/400 3 400 OOO Ft + ÁFA • Az öntöző berendezések rendelhetők 63, 75, 82, 90,100,110,120,135 mm tömlő-átmérőkkel, a tömlők hossza egyedi igényekhez igazítható. ■ A gépek átadása 2006. december 24-ig megtörténik. Az árak 270 Ft/Euro deviza árfolyam mellett értendők.- A vásárlás pénzügyi konstrukciója 3 éves futamidejű lízing, vagy AGROKER részletfizetési kedvezmény, mindkét esetben 25%-os önerővel. XgSökeü www.agrokerholding.hu Nyíregyházi AGROKER Holding Zrt. Nyíregyháza, Kinizsi u 2. Tel.: 42/598-475, 70/ 3310-442 AGRO ÁRUHÁZ Nyíregyháza, Debreceni u. 233. Tel.: 42/598-900 Regionális Központok: Nyírbátor, Mátészalka, Kisvárda, Fehérgyarmat HIRDETÉSEK I 1 I