Kelet Magyarország, 2006. október (63. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-27 / 252. szám

2006. október 27., péntek KELET »AfiíAROBS* k <t UTÁNAJÁRTUNK /6 KÖSZÖNET Jólnevelt fiatalok Nemrégiben csoda történt. Idős férjem­mel sétáltunk Nyíregyházán, amikor sajnos megbotlott és elesett. Ott álltam tehetetle­nül. Végre arra jött egy fiatal társaság. Azonnal odarohantak, segítettek leültetni a közeli padra. Érdeklődtek, hogy ne hív­janak-e mentőt. Szerencsére nem volt rá szükség. A nagy ijedtségben azt sem tudtam mondani, köszönöm. Most megteszem! M. Andrásné JOGÁSZSZEMMEL A gyermek tartása Melyik szülőnek kell gyermektartásdíjat fizetni a válás után? - kérdezte egy olvasó. A házasságok felbontása során az esetek többségében a feleknek rendezniük kell a házas­sági kötelékükből szüle­tett kiskorú gyermek tar­tását. Mérvadó szabály, hogy az a szülő, akinek a háztartásában marad a gyermek, tehát aki gon­dozza, a tartást termé­szetben, míg a különélő szülő elsősorban pénzben nyújtja. Ezt nevezzük gyermektartásdíjnak. A tartásdíj mértékéről, annak fizetési rendjéről és módjáról elsősor­ban a szülők döntenek, ám ha a szülők nem tudnak megegyezni, ez esetben erről a bíró­ság dönt. A tartásdíj összegét gyermeken­ként általában a kötelezett átlagos jövedel­mének 15-25%-ában kell megállapítani. A meghatározáskor figyelemmel keÜ lenni a gyermek tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira. Dr. Bartha Beatrix (Fotó: Olajos Tamás) Olvasóink SMS-ben is szavazhatnak Az elkerülő utak megépüléséig Nyíregy­házán szinte megoldhatatlan problémákat okoz a közlekedés. A belvárosi üzletközpont építése, a Dózsa György utca lezárása tovább nehezíti a helyzetet. Arra vagyunk kíváncsi­ak, hogy olvasóink meghoznák-e azt az áldo­zatot, hogy ne hajtsanak be autóval Nyíregy­háza belvárosába. Küldje el a „KM A” betű­kombinációt, amennyiben a kérdésre igennel, a „KM B”-t, ha nemmel válaszol. Egy üres szóköz után rövid magyarázatot és nevét ad­hatja meg válaszához. Az így elkészült SMS-t küldje a 06-20/964-6666-os számra! Ön megtenné, hogy nem hajt be autóval Nyíregyháza belvárosába? Igen Küldjön SMS-t KM A betűsorral (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásá­val fűzheti hozzá) a 06-20/964-6666-os számra (az SMS alapdíjas). Nem Küldjön SMS-t KM B betűsorral (rövid szöveges magya­rázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 06-20/964-6666-os számra (az SMS alapdíjas). Szavazatát küldje el lehetőleg október 27., péntek 16 óráig. Mécsesárusítás engedéllyel ■ A cérna akkor sza­kadt el, amikor látta, hogy a zenélő autós is kegytárgyakat árul. Lefler György ____________________ lefler@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Egy vidéki virágárus vállalkozó amiatt keresett meg bennün­ket, mert a halottak napjához közeledve a falujában most szinte mindenki virágot, csok­rot, gyertyát, mécsest árusít. Az viszont már mindennek a teteje, hogy a trillázó autó ve­zetője is „beszállt a buliba”, nála is lehet kapni ezen por­tékákból - fakadt ki a nevét és lakhelyét elhallgatni szán­dékozó virágárus. Nagyon ff ..................... Mozgóárus a te­vékenységét ál­talában véve is csak működési engedély birto­kában végezheti. Holló Jánosné .....................................ff igazságtalannak tartja, hogy amíg őt számtalan előírás kö­ti a vállalkozása révén, addig e tevékenységet mások min­den engedély nélkül, büntet­lenül végezhetik. A jegyzőhöz fordulhat- Mozgóárus a tevékenysé­gét általában véve is csak mű­ködési engedély birtokában nCIrCI htto kmtippek.szon.hu Utánajártunk. Korábbi cikk letölthető (PDF, 56 kB) Nyíregyházán területfoglalási engedéllyel árusítanak (Fotó: Sipeki Péter) végezheti - mondta érdeklődé­sünkre Holló Jánosné, a me­gyei Közigazgatási Hivatal fo­gyasztóvédelmi felügyelőségé­nek vezetője. - Amennyiben a mozgóárus tevékenysége több települést érint, akkor azt va­lamennyi település jegyzőjé­nek engedélyeznie kell, a vég­ső működési engedélyt a be­jegyzett székhelytelepülés jegyzője adja meg számára. A konkrét esetben az ÁNTSZ szakhatósági engedélyezése is szükséges lenne. A probléma nem kimondottan a fogyasztó- védelem feladatkörébe tarto­zik. Azt tanácsolom, hogy a virágárus vállalkozó keresse meg a település jegyzőjét, mi­vel a legtöbb információ bir­tokában a leggyorsabb és leg­hatékonyabb döntést ő hoz­hatja meg ez ügyben - mond­ta Holló Jánosné.- Csak azt árusíthat a moz­góárus is, amire az engedélye szól! Emiatt valóban a helyi jegyzőt kell megkeresnie a pa­naszos virágárusnak - mond­ta dr. Gál György nyíregyházi alpolgármester, az okmányiro­da vezetője. Nem ellenőrzik Nyíregyháza (KM) - Az Északi temető bejáratához közel 190 árusítóhelyet ala­kítottak ki, melyekért októ­ber 25-től november 2-ig fi­zetni kell - tudtuk meg a Városüzemeltetési Kht. közlekedés- és parkolóága­zat illetékesétől.- Az érintettek október 10-től köthetnek „közterü­letbérleti szerződést” az igényelt részre. Itt csak vi­rágot és kegytárgyakat le­het árulni. A szerződések megkötésekor nem ellen­őrizhetik, hogy az illető ős­termelő, egyéni vállalkozó, esetleg valamilyen cég ne­vében folytat kereskedelmi tevékenységet, ez az APEH jogosultsága. SMS A KELETNEK 06-20/9646-666 Nyolcadik kérdés a népszavazáshoz: egyet­ért azzal, hogy az országgyűlési képviselők tiszteletdíja megegyezzen a mindenkori mi­nimálbérrel? (209287248) ___________________ Tisztelt Orbán Viktor ex miniszterelnök úr! Ha már vette a fáradtságot és elment Brüsszelbe azért, hogy minden támoga­tást megvonasson kicsiny hazánktól (eb­be az önök hívei is beletartoznak), arra ké­rem, ne járassa le a tisztességes magyar em­bereket a nagyvilág előtt, mert mi nem ilye­nek vagyunk. Tisztelettel, Magyar. (303367011) „Békés" tüntetők megkéselték a „brutális" rendőrt. (202541875) _____________. Tele az újság a parkolási gondokkal. Öt éve már meg kellett volna oldani a Síp-Egyház utca problémáját! Most lenne parkoló, il­letve jócskán bevétel is! Eddig volt forgalom a Síp utcán, de 24-től ez megháromszoro­zódott. Nagyobb beruházás megkezdése előtt minden tényezőt figyelembe kellene venni! (707745667) ______________________ Madalina úr! Miért mindig csak a csapat felelős a vereségért? Ön soha nem hibázik? (703759924) Szeretnék kislányomnak megunt kalitkát, papagájt, vagy bármilyen kismadarat kérni! Egyedül nevelem őt. Csekély térítést adnék érte. (702876356) ___________________________ A napokban besurranó tolvaj elvitte, több más érték mellett, apám '60-as évekből származó Roemer pilótaóráját. Másnak ez már értéktelen, de neki a fiatalságát jelen­ti! Aki ilyennel találkozik, hívjon fel! (302319042) _________________________________ Hat darab kiscica szerető gazdiját keresi. In­gyen elvihetőek Mátészalkáról. (302625483) ITT CSAK ÖNÖKÉ A SZÓ! Várjuk leveleiket a 4400 Nyíregyháza, Dó­zsa György u. 4-6. címre, e-mail-jüket a kelet@inform.hu címre, telefonszolgálatunk a 42/501-510 (4280-as mellék) számon fogadja hívásaikat, személyesen a Nyíregy­háza, Dózsa György u. 4-6. alatt, 9 és 16 óra között kereshetik fel olvasószolgálatun­kat. A leveleket terjedelmi okokból rövidíthet­jük megjelenéskor. Nem közölhetünk azon­ban jogszabályokba ütköző tartalmú, vagy névtelen leveleket. Minden esetben kérjük, tüntessék fel a le- vélen/e-mailen a telefonszámukat is, hogy felvehessük Önökkel a kapcsolatot! OLVASÓINK ÍRJÁK Könnyes szemmel Reménykedve és aggoda­lommal vártam az ’56-os for­radalmunk 50. évfordulójá­nak ünneplését. Naivan arra számítottam, hogy mint az eddigi évfordulókon, ki-ki a maga stílusában, nézete, szo­kása szerint ünnepelhet. Az ünnepléseknek több kialakult formái váltak szokásossá. Vannak, akik a hivatalos megemlékezést szeretik a színház kulturált légkörében és előadásmódjában, kellemes körülmények között. Vannak, akik a forradalommal életsze­rűbb környezetet, légkört he­lyezik előtérbe. Szeretik a zászlókat lengetni, Himnuszo­kat, Szózatot énekelni stb. Szeretik az utca kövezetét a lábuk alatt érezni. Mint az egység híve, a jelenlegi álla­potoktól függetlenül valami csodára vártam, egy nemzeti egymásra találásban. Ered­ményeket másképp nem lehet elérni, csak abban az eset­ben, ha számot vetünk önma­gunkkal és meghozzuk az or­szág, a nemzet egészére szük­séges pozitív döntéseket. Fél­oldalasán nem jutunk ered­ményre, csak egymást fogjuk kaszabolni. Az ünnep egy ré­szét a tv előtt töltöttem, kár volt, illúzióim összedőlni lát­szanak. Vengrinyák JAnos, Nyíregyháza Mályváskerti vásározó Szeptember végén ren­deztük a hagyományos Mi- hály-napi vásárunkat az újfehértói Lengyel Laura Óvoda Mályváskerti tag­óvodájában. Most is színes programmal kedvesked­tünk óvodásainknak és szüleiknek. A gyermekek köszöntőműsora után a kézművessátor várta az ovisokat, ahol gyönyörű nyakláncokat készíthettek, termésekből és sólisztgyur- mából megformázhatták kedvenc állataikat. Az ud­varon a tűzoltók bemutató­val vártak bennünket, s még „igazi” tűzoltáson is részt vehettünk. A gyere­kek a feles energiájukat az ugráló-gumivárban vezet­hették le, de a nagy ked­venc idén is Ricsi, a kis póni volt. Természetesen a káposztataposás sem ma­A tűzoltók bemutatója radhatott el. A büfében a szülők által készített fi­nomságokkal csillapíthat­tuk éhségünket, a bazár­ban pedig a dolgozók saját kezűleg készített tárgyait lehetett megvásárolni. A nap záróeseménye a tom­bolasorsolás volt, ahol a nagylelkű szülői felajánlá­soknak hála, senki sem ment haza üres kézzel. A (Fotó: amatőr) sok programtól elfáradván jóízűen fogyasztottuk el a finom szabolcsi töltött ká­posztát, amivel a szakács­nénik kedveskedtek ne­künk. Ezúttal szeretnénk megköszönni mindenkinek az önzetlen segítséget és támogatást, az óvoda dol­gozói és kicsinyei nevé­ben! BAbiné Baraksó Katalin Emberséges A máriapócsi rendőrőrs ál­lományában van Miklós László rendőr zászlós, de Ófe- hértón dolgozik és ott is la­kik. A körzeti megbízottról csupa jót tudunk elmondani. Példaként lehetne állítani a többi rendőr elé. Kiválóan ért ahhoz, hogy az emberek­kel megtalálja a közös han­got, és megoldást az esetleges problémákra. így a település apraja-nagyja együtt tud vele működni. Természetesen ez azzal is jár, hogy bizalommal vannak iránta, de ez fordítva is igaz. Nem az jár az eszé­ben, hogy kit, hogyan bün­tessen meg, inkább azzal fog­lalkozik, hogy megelőzze a bajt, azt, hogy bárki is tévút­ra térjen. Kívánjuk neki, hogy az elmúlt tíz évet, amit eddig köztünk töltött, toldja meg még számtalannal. Ófehértói lakosok

Next

/
Oldalképek
Tartalom