Kelet Magyarország, 2006. október (63. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-12 / 240. szám

2006. október 12., csütörtök KELET MINDENFÉLE /8 Módosított útvonalakon Nyíregyháza (KM - K. T. B.) - A Korzó Üzletház építési munkálatai hamarosan el­kezdődnek, és emiatt október 24-től lezárják a közúti forgalom elől a Dózsa György utca Vay Ádám körút és Luther utca közötti sza­kaszát. A Szabolcs Volán Zrt. a város veze­tésével egyeztetve módosította a helyi és helyközi buszjáratok útvonalát.- Az építkezés megkezdésekor lezárják a Dózsa György utca Kossuth tér előtti szaka­szát, amely több buszjáratunkat is érinti. Emi­att több vonalon új útvonalat és megállóhe­lyeket jelöltünk ki. Jelentős változás, hogy a helyi autóbuszok nem állnak meg a Bíróság előtt, azokra a Kiskörút már elkészült szaka­szán, az ott kialakított megállókban szállhat­nak fel majd az utasok. Szintén nagy válto­zás: október 24. után a 2-es jelű autóbuszok nem érintik a Szent István utcát, azok a Kiskörútról a Bocskai utcára kanyarodnak, és azon folytatják útjukat a Kállói út irányá­ba. A 7-es és 18-as buszok a Vay Ádám kör­útig a 8-as busz útvonalán haladnak, ugyanis az Omnia előtti buszmegállót áthelyeztük a Bessenyei térre. A 11-es, 13-as és 15-ös számú autóbuszok megállóhelyeit a Luther utcán ala­kítottuk ki, a Vay Ádám körúton az üzlet- központnál található megálló kicsivel közelebb a Dózsa György utcához került kialakításra - mondta el Danku Andor, helyi személyfor­galmi üzletágvezető. Riadót fújtak kukoricacsővel Nyíregyháza (KM) - Tegnap Nyíregyházán folytatódott a Génmanipuláció-mentes Ma­gyarországért akcióhét. Egy riasztóan hatal­mas kukoricacsővel és persze ismertetőanya­gokkal érkezett az ország 13 városát végigjá­ró Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), amely újabb génmódosított növé­nyektől mentes övezetek létrehozását szorgal­mazza. Nyíregyházán ezúttal is az E-Misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület volt a „génpiszkált” óriás kukoricás Kossuth téri akció szervezője - tudtuk meg Fidrich Ró­bert MTVSZ-programvezetőtől.- A világ legnagyobb vegyipari vállalatai, akik 4-5 évtizede DDT-vel és egyéb vegysze­rekkel mérgezték meg az élővilágot, földjein­ket, vizeinket, a levegőt, most az élelmisze­reinkre akarják rátenni a kezüket - tolmá­csolja az MTVSZ álláspontját Fidrich Róbert. - Géntechnológiai úton olyan növényeket ál­lítottak elő, amelyek minden sejtje rovarirtó szert termel, vagy ellenállóvá vált valamilyen totális gyomirtó szerrel szemben. Amennyi­ben ezek a növények bejutnak a tápláléklánc­ba, komoly egészségügyi, ökológiai és gazda­sági károkat okozhatnak. ÜIUI kmtippek.szQp.hyj Megfontolandó. Az Élőlánc Egyesület levele a Magyar Tudomá- nyos Akadémia elnökének GMO-ügyben, letölthető. (PDF, 1 MB) Földgáz Beregdarócról Beregdaróc (KM) - Beregdarócon négy kompresszorral szabályozzák a nyomást. Ä szerződés szerint az Ukrajnából érkező (orosz) gáz nyomásának a fogadónál 48 bar­nák kell lennie, ettől csak eggyel térhet el. Tavaly télen a kritikus napokon előfordult, hogy ez a nyomás 30-33 bárrá csökkent. A beregdaróci állomásra 42 millió köbméter gáz érkezik naponta, melyből 12 millió köb­méter tranzit. Az ország földgázigényét 80 százalékban importból elégítik ki, s az im­portnak 85 százaléka Beregdarócnál jön be az országba. Fűtési időszakban az országban 75-90 millió köbméter gáz fogy naponta. Újraszámolnak Tiszaeszláron Nyíregyháza (KM) - Szerdán is ülésezett a Területi Választási Bizottság. A helyi bizott­ság határozata után a Sóstón történt esetről - miszerint több idős ember nem szavazhatott a Szivárvány Idősek Otthonában - a TVB is úgy döntött, nincs szükség az eredmény meg­semmisítésére. Nyírtelekről is érkezett felleb­bezés a helyi bizottsági döntés ellen, amely azt taglalta, az egyik polgármesterjelöltet a kampánycsend előtt negatív színben feltünte­tő kiadvány jelent meg. A TVB döntése sze­rint ez érdemben nem befolyásolta a válasz­tás eredményét. Ezúttal Tiszaeszlár esetében bizonyosodott be, csupán egyszer számolták újra a szavazatokat, így a Juhász Barnabás vezette bizottság úgy döntött, a TVB végzi el az újraszámlálást. Buszmegállók Nyíregyháza belvárosában Járat Megállók 2-es ’ OOO© ©© © © © © 2Y-os QOGQ©© ©©© © 4- es OOO O © 0 © © 4Y-os Ö Ö 0 O © © © © 5- ös 0©©©©©©© 7-es O © O G O © © © 9Y-os O00O©©©©©© 11-es ©©©©0©©© 13-as 000©©©©©©©©©© 15-ös 0©©©©©©©©©©© 17- es 0000©©©© 18- as 0©00Q©©© 23-as O000©©©©©© H32-es 0O0O©©©©©© Helyközi* 0 0 © © "Nagykálló, Napkor Grafika: Ke let-Magyarország forrás: Szabolcs Volán Praktikum: Q Ft/perc az 5. perc után, most három hónapig havidíj nélkül Samsung C130 Praktikum kártyás csomagban

Next

/
Oldalképek
Tartalom