Kelet Magyarország, 2006. szeptember (63. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-27 / 227. szám
2006. szeptember 27., szerda KELET GAZDASÁG /8 Termelői részvények? Vaja (KM - Ny. Zs.) - Kész vagyok cégemet zárt részvénytársasággá alakítani, s felajánlani a legalább 150-200 tonnás terméssel rendelkező termelőknek (csoportoknak) a részvényvásárlás lehetőségét. Magamnak mindössze 25+1 százalékos tulajdonrészt tartanék meg, tehát az almatermesztők többségi tulajdonosokká válhatnak - reagált a Ke- let-Magyarországban indított nyilvános vitára Balogh Gyula, a Vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. tulajdonosa. Ezzel a lépéssel - tette hozzá - megyénkben több száz gazda számára válna átláthatóvá a termelés, a feldolgozás és az értékesítés folyamata, a nyereség realizálása. Én évek óta azt hangoztatom, hogy csak ilyen szervezettség mellett lehet sikeres az ágazat valamennyi szereplője, ezért most is helyszínt kínálok a cég központjában a termelői szerveződés elősegítésére. A termelők fogjanak össze, s várom a képviselőjüket tárgyalásra. Üzemünk évi 60-80 ezer tonnás kapacitással rendelkezik, miután megvásároltuk a nyíregyházi konzervgyár sűrítősorát is. Kihasználásához ígéretes piaci lehetőségeket tudok rendelni. Ami a léalma felvásárlási árának, illetve a feldolgozók profitképzésének a kérdését illeti: a jelenlegi gazdaságpolitika és a közelmúlt intézkedései legalább 4 forintot vesznek el a termelőktől. A gáz, az áram és az üzemanyag árának emelésén túl a termelőket, illetve a feldolgozókat közvetlenül sújtja, hogy az áfa egységesen 20 százalékra emelkedett, miközben a kompenzációs árkiegészítés 12 százalékon maradt. Felajánlom a termelőknek azt is, hogy a kft. könyvelésébe betekintsenek és győződjenek meg maguk akár az elmúlt 10 évre kiterjedően is, milyen lehetőségünk volt a profitmaximalizálásra - reagált még egy termesztői észrevételre lapunknak Balogh Gyula. KUUT-----------kmtiUDek.szon.hu---------------------------------------------------------Árvita. A termelői észrevételeket tartalmazó levél letölthető. (PDF, 61 kB) Préseléshez piaci nyomás. öntött alma - erősödik a (Fotók: Nyéki Zsolt) Az összefogás a lényeg Nyíregyháza (KM) - Köszönjük a felajánlott lehetőséget, hogy bepillantsunk a Vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. könyvelésébe, de nem szívesen foglalkoznék a benne szereplő számokkal, adatokkal, mert jelenleg nem ez a legfontosabb. A hangsúly a teljes termékpályára kiterjedő együttműködésen és érdek- egyeztetésen van - kommentálta lapunknak Balogh Gyula felvetésére a 23 termelőtől aláírt levelet szerkesztőségünkbe elküldő Papp Mihály. A részvénytársasággá alakítás jól hangzik, meggondolandó ajánlat - fűzte hozzá nagyon örülnék, ha a termelők valóban tulajdonosi pozícióba kerülhetnének. Ehhez azt kell elérni, hogy a sok-sok ezer termelő működőképes szervezetbe tömörüljön, s ezzel a termést egységes árualapként vigyék piacra. Bízom benne, hogy akár nagyobb termelői, akár agrárkamarai kezdeményezéssel egy termelői szerveződés végre markáns formát ölt. Egyébként elismerem azokat a törekvéseket, amelyekről Balogh úr nyilatkozott - fogalmazott Papp Mihály. Topjob.hu - országos hatókörrel ■ Az eddigi szabolcsjob.hu álláskereső portál topjob.hu néven országossá vált. Nyíregyháza (KM) - Bő egy éve annak, hogy a szabolcs- job.hu, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei internetes álláskereső portál elindult, de - karöltve Borsod-Abaúj-Zemplén és Haj- dű-Bihar megyei testvérportáljaival - máris országos hatókörűvé bővül. A portál új neve mától topjob.hu, s immár nemcsak Szabolcs-Szatmár-Bereg, s az említett másik két megyéből, hanem az ország egész területéről adhatnak fel rajta keresztül hirdetést a munkát ajánlók, ületve találhatnak állásajánlatokat az ország bármely településéről munkát keresők. A topjob.hu tehát az álláskeresők és az állást kínálók találkozási pontjaként fog szolgálni az egész országban. Gyorsabb, hatékonyabb A topjob.hu felépítése, felhasználóbarát funkciói, megKEI ET A topjob.hu országos álláskereső inter- netes portál szeptember 27-étől a www.topjob.hu címen érhető el. újult arculata segíti a felhasználókat a hatékony és gyors álláskeresésben. Egyszerűsödött az önéletrajz-elhelyezés, hogy az álláskeresők néhány perc alatt feltölthessék bemutatkozó anyagaikat a portálra. Az állást kínálóknak pedig mindössze két lépés megtétele szükséges ahhoz, hogy feladhassák hirdetéseiket, amelyek a megrendeléstől számított tíz percen belül elérhetővé válnak a topjob.hu-n. Ezzel nem kevés időt és pénzt spórolhatnak meg. A portál eddig sikeresnek bizonyult szolgáltatásait természetesen a jövőben is megtartja, s újabbakkal bővíti. A munkát keresők ezentúl is ingyenesen helyezhetik el a portálon önéletrajzaikat. A munkaadók az ingyenes regisztráció után továbbra is szabadon gészhetnek bon több ezer önéletrajz között, majd amikor megfelelőt találnak, akkor megvásárolhatják azt. Ennek nyomán a számukra megfelelő munkavállalókkal vehetik fel a kapcsolatot. Az álláskereső portált köny- nyű kezelhetőség is jellemzi (Fotó: IM) Aktív álláskeresés a neten A topjob.hu az álláskeresők számára is kedvező feltételeket teremt, mivel helyettük végzi az aktív állás- keresést. Hogyan? A látogatók szabadon válogathatnak az aktuális ajánlatok között, s a keresés a felhasználó igényei, lehetőségei alapján tovább szűkíthető. A felhasználók azonnal, online módon jelentkezhetnek a meghirdetett pozíciókra, illetve e- mailben automatikusan értesítést kapnak arról, ha olyan álláshirdetések érkeznek a portálra, melyek az általuk megjelölt kívánalmaknak eleget tesznek. A topjob.hu internetes portál mindezeken kívül megtartja az eddigiekben is megszokott, s a felhasználók által megkedvelt szolgáltatásait is: karriertanácsokat ad, segítséget nyújt az önéletrajzíráshoz, valamint az állásinterjúra való felkészüléshez. Iparos kéznyújtás Nyíregyháza (KM) - Milyen törvényes lehetőségek között jöhetnek Magyarországra munkát végezni? Hogyan érintette a magyar vállalkozásokat az ország uniós csatlakozása? Kaptak-e a vállalkozások kormányzati segítséget az EU-ban való helytállás feltételeinek megteremtéséhez? Efféle kérdésekkel árasztották el a romániai vállalkozók a magyar iparostársadalom képviseletében előadást is tartó Géresi Józsefet a múlt héten Nagyváradon megrendezett román-magyar gazdasági együttműködési konferencián. Az IPOSZ megyei vezetője, aki az országos elnökség tagjaként az egész szervezetet képviselte a kétnapos konferencián, lapunkat tájékoztatva elmondta: hatalmas az információéhség a hamarosan EU-taggá avanzsáló Románia vállalkozásainak körében, amelyet az IPOSZ a már megszerzett tapasztalatait átadva igyekszik majd a jövőben kielégíteni. Fakitermelés. Ilyen gépek segítik a biomasz- sza kinyerését az erdőkből - mutatták be Sza- kolyban. Kovács Szabolcs értékesítő és a nyertes Krutilia György Kis autó - nagy öröm! A Gergelyiugornyán élő 54 éves Krutilia Györgyöt örömteli élmények sora érte a napokban. Az első egy vadonatúj Chevrolet Spark vásárlása volt, mellyel ő is résztvevője lett a Chevrolet-szalonokban (Chevrolet Csősz, Chevrolet Autó Kosbor) zajló nyereményjátéknak. A második, hogy ő lett a játék egyik nyertese. Egy teljes hónapig mindennap kisorsolnak a Chevrolet-vásárlók közül egy szerencsést, akinek 3 éven át nem kell törlesztőrészleteket fizetnie - azokat a Chevrolet állja helyette. György, aki nehézgépkezelőként dolgozik és 30 évig hivatásos sofőr volt, évek óta minden héten vesz egy lottószelvényt. Ennek ellenére nem tartja magát nagy szerencsejátékosnak, és mivel még sohasem nyert semmi értékeset, most sem bízott benne, hogy ezúttal mellé áll a szerencse. A Spark vásárlásának másnapján telefonon hívták Budapestről a hírrel, az ő nevét húzták ki a kalapból.- Nagy volt az öröm, a családom eleinte el sem akarta hinni a dolgot - elevenítette fel a hívást György. Egyébként is úgy gondoltam, hogy tökéletes autót sikerült megvennem, az pedig hogy ilyen szerencse ért, csak a hab a tortán! Az ember azt gondolná, hogy egy nehézgépkezelő, aki nap mint nap többtonnás munkagépeket vezet, biztosan nem egy ilyen vidám kis városi autót vásárol.- Az egyik kollégám, akinek szintén Chevrolet Spark-ja van, ajánlotta az autót, hiszen ő is nagyon meg van vele elégedve. Alaposan utánanéztem a kocsinak, az Autó Kosborban pedig Kovács Szabolcs minden fontos információt megosztott velem. Tudja, én már nem vagyok sebességmániás és más szempontok alapján döntök mint korábban. Mivel hosszabb útra ritkán kell mennem, az elsődleges az energiatakarékosság, a megbízhatóság és a jó fizetési konstrukció volt számomra. Ezeknek a Spark tökéletesen megfelel. Ezt az élénkzöld színt pedig a család választotta, engem inkább az autó műszaki oldala érdekelt. Az új kocsi előtt 23 évig használtam egy Trabantot. Meggyőződésem, hogy ha ennek az autónak is mindent megadok, amire csak szüksége van, akkor őt is legalább ennyi ideig fogom vezetni. ink a sikerre k érte. POLITIKAI HIRDETÉS