Kelet Magyarország, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-18 / 193. szám

2006. augusztus 18., péntek SPORTKIIET MAGYARORSZÁGI /9 KAJAK-KENU-VILAGBAJNOKSAG Tüzesen kezdték Janicsék a szegedi vízi ütközetet Szeged (MTI) - A máris szépszámú kö­zönség nagy örömére, a papírformának megfelelően minden magyar egység tovább­jutott a csütörtök délelőtti 1000 m-es előfu­tamokból a szegedi kajak-kenu-világbajnok- ság első napján. Négy hajó egyből a szom­bati döntőbe, öt pedig a pénteki középfu­tamba kvalifikálta magát. A nőknél Benedek Dalma (k-1), a Kovács Katalin, Janics Natasa duó (k-2) és a Paksy Tímea, Kovács, Janics, Keresztesi Alexand­ra kvartett is megnyerte versenyét, így „megspórolta“ magának a pénteki közép­futamot. A férfiaknál a Metka Márton, Mike Ró­bert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor összeál­lítású kenus kvartett harmadikként éppen továbbjutott a legjobbak közé, a Gyökös La­jos, Kökény Roland, Vereckei Ákos és Hor­váth Gábor alkotta kajakos egység azonban nem bírt a címvédő németekkel, s mivel eb­ben a számban csak a győztes örülhetett, a másodikként záró magyarok pénteken, a vb második napján is vízre szállnak a fináléért. Egyesben Vajda Attila (c-1) első, Benkő Zol­tán (k-1) pedig harmadik lett első „pályá­ján“, így csakúgy, mint az egyaránt futam­győztes Kämmerer Zoltán, Kucsera Gábor (k-2) és a Kozmann György, Kolonics Györ­gy (c-2) duó a péntek délelőtti középfutam­ban folytathatja szereplését. Pénteken folytatódik a vb a Maty-éri pályán (Fotó: EPA) Bucsumeccs Budapest (MTI) - Az MTK Baráti Kör szom­baton, 17 órás kezdettel rendezi meg Illés Bélá­nak, a klub korábbi vá­logatott kiválóságának búcsúmérkőzését a Hi­degkúti Stadionban. A szervezők alaposan fel­készültek a 540 magyar bajnokin szerepelt kö­zéppályás köszöntésére, hiszen a kék-fehér együttes minden koráb­bi kiválóságát meghív­ták a gálára. Ezen az MTK az Illés barátai né­ven pályára futó gárdá­val csap össze, amelyben a futballpálya (Détári Lajos, Nyilasi Tibor és mások, s a közélet, így Eperjes Károly, Farkasházy Tiva- w dar, László atya) Jr ismert arcai W 2 vállalták a sze­replést. A talál-' kozót Vágner László J / vezeti. % Priskin Tamás í Diadal Budapest (MTI) - I Priskin és Feczesin í két-két, valamint Ba- \ logh B. góljával j kiütéses, 5-0-ás győ- j zelmet aratott a ma- j gyár U21-es váloga- j tott Finnország leg­jobbjai ellen első Eu- rópa-bajnoki selejte- : zőjén, a Szusza Fe- j renc-stadionban. Az í új selejtezőrendszer- j ben ez volt az egyet- j len hazai mérkőzése j Róth Antal szövetségi i edző gárdájának. A j csoport harmadik j tagja az orosz együt- ! tes, amely szeptem- bér 6-án látja vendé- j gül a magyarokat. T0TÓT1PPELŐ 33. BÉT 1 j X 1. Aachen-Schalke 1 2. Bremen-Leverkusen 1 3. Ciottbus-Hamburq X 2 ! 4. Dortmund-Mainz X 5. Frankfurt-Wolfsburq 1 6. Hertha-Hannover 1 7. Bielefeld—Stuttqart 1 x 8. Arsenal-Aston Villa 1 9. Bolton-Tottenham 1 x 1 10. Newcastle-Wiqan 1 X 11. West Ham-Charlton 1 12. Manchester United-Fulham 1 13. Chelsea-Manchester City 1 14. Bochum-Bayern München 2 Horváthék osztrákokat vertek ■ Az Eb-selejtezők előtti utolsó felkészülé­si mérkőzésen Grazban nyertek a magyarok. Graz (MTI) - Szerda este, lapzártánk után a magyar lab­darúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott Grazban Ausztria felett, az Európa-baj- noki selejtezőket megelőző utolsó felkészülési mérkőzé­sén. Az újonc Horváth András góljával, amely később győz­tes találatnak bizonyult, iga­zolta Bozsik Péter szövetségi kapitány azon döntését, hogy behívta őt a keretbe.- Olyan játékost kerestünk, aki hátulról, második hullám­ban érkezve is veszélyes le­Gera-kritika Bozsik az ezúttal hal­ványabb teljesítményt nyújtott Geráról azt mondta, „játszott már jobban, de végre gólt rú­gott, míg a csapat Man­chesterben hiába játszott magasabb színvonalon, mint most, akkor nem si­került két gólt rúgni, ezúttal viszont igen”. Bozsik Péter hét, mert a korábbi találko­zókon az okozott problémát, hogy nem tudtuk megfelelően támogatni a csatárokat. Hor­váth beváltotta a hozzá fűzött reményeket - mondta a sop­roni középpályásról a szakve­zető, aki a barátságos mérkő­zés után sem pozitív, sem ne­gatív értelemben nem kívánt senkit kiemelni csapatából. Bozsik szerint megérdemelt 99 ..................... A korábbi talál­kozókon az oko­zott problémát, hogy nem tud­tuk támogatni a csatárokat. Horváth (3) és Gera (10) góljával nyert a válogatott ..............................................99 győzelmet aratott együttese, mivel technikailag jobb volt az osztrákoknál, akiknek egyetlen helyzetük sem volt akcióból. Az ellenfél góljával kapcsolatban megjegyezte, hogy a szögletnél „elaludt a védelem”.- A labdabirtoklással nem voltam elégedett. Valószínűleg azért nem tudtuk úgy eldug­ni a labdát, mint Manchester­ben az angolok ellen, mert a második félidőre elfáradtunk. Ennek az az oka, hogy a csa­patból többen még vasárnap is bajnoki találkozón játszot­tak - fogalmazta meg kritikai Össiasítő Ausztria-Maqyarorszáq 1-2 (0-2) Graz, 12 000 néző, v.: Richard Havrilla (szlovák) ___________________ Ausztria: Payer (Macho, 46.) - Standfest, Stranzl, Feldhofer, Pogatetz (Katzer, 46.) - Leitgeb, Scharner (Ertl, 86.), Aufhauser (Mörz, 78.), Ivanschitz (Prager, 61.) - Junuzovic (Wallner, 46.), Kuljic. (Fotó: EPA) észrevételeit a harmadik vá­logatott mérkőzésén dirigáló szakember. Magyarország: Király (Fülöp, 46.) - Fehér Cs., Éger, Juhász R., Halmosi (Löw, 61.) - Molnár B. - Horváth A. (Kiss Z., 78.), Dárdai, Huszti - Gera (Kabát, 88.) - Szabics (Sowun­mi, 58.). ____________________________ Gólszerző: Kuljic (73.), illetve Gera (11.), Horváth (37.) Kőváriékkal építenek várat ■ Biztató fejlemény: je­lentősen bővül a fehér- gyarmati kézilabdacsa­pat kerete. Fehérgyarmat (KM - K. T.) - Benne van a pakliban, hogy új fent Kun-kunsztokra építhet a Fehérgyarmati VSE- Fevill NB I B-s kézilabdacsa­pata. A minden hájjal meg­kent játékos lehúzott már né­hány idényt a határ menti le­tt...................... Remélem, a kö­vetkező évadban normálisan bent tudunk marad­ni, biztató, hogy bővült a keret. Falcsik Miklós .............................................99 génységben - momentán a Nyíregyházi KSE technikai vezetőjeként ténykedik, emel­lett az FVSE riválisainak vé­delmét döntené romba. Ami viszont fix: ezentúl a Falcsik Miklós pallérozta legénység szerelésében feszít a Hajdúbö­szörményből igazolt páros - Miskolczi Tamás kapus, illet­ve Taizs Péter, a huszonkét esztendős jobbátlövő. Ugyan­csak visszatért a legutóbb má­tészalkai színekben produk­ciózó Kirvai János és Bállá János. Elképzelhető, hogy a Megúszták Mint arról már beszá­moltunk, az FVSE sze­rencsés módon „maradt vissza” a második vonal­ban - a feljutást kihar­coló Mezőtúr nem kért a magasabb követelmé­nyekből. A legújabb fej­lemény: a Hajbúböször- mény széthullásának kö­vetkezményeként az a Salgótarján is megúszta a kiesést, amely egyébiránt a Gyarmat mögött zárta az elmúlt idényt. Debrecen kötelékéhez tartozó, nehéztüzérként bevethető Kincses, valamint a fehér- gyarmati nevelésű, irányító­átlövőként foglalkoztatható Kővári Zoltán kettős játéken­gedéllyel szintén „besegít”. Egy kapus jövetele is prog­nosztizálható: az sem lenne meglepetés, ha az a Varga Zsolt állná útját a lövéseknek, akire az NYKSE is szemet ve­tett. Mindeközben révbe ért a nyárelőn távozó Pilár Gá­bor, Szűcs Tamás duó - az osztrák negyedosztályban pró­bálnak szerencsét.- Valami megmozdult - utalt a korábban tapasztalt bi­zonytalan helyzetre Falcsik Miklós a Gyarmat edzője. - Remélem, a következő évad­ban normálisan bent tudunk maradni, mindenesetre bizta­tó, hogy jelentősen bővült a játékoskeret, bár az is igaz, egyelőre nem lehet felmérni, mire lehet képes. kmtiBEekszQrhhu Krónika. A gyarmati csapattal kapcsolatos nyári ese­mények. (PDT, 31 kB) Vízilabda­csemege Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Péntektől vasár­napig Nyíregyházán edz az újpesti vízilabdacsa­pat, eközben pedig szom­baton 17 órától, valamint vasárnapig 10 órától ját­szik a patinás OB I-es együttes a vendéglátó, OB II-es Aqua SE együt­tesével. A szabolcsi kö­tődésű Máthé Balázst is soraikban tudó lila-fehér pólósok bemutatója iga­zi csemegét jelent a sportág szerelmesei és a szimpla fürdőzők számá­ra egyaránt. Ilyen rangos vízilabdacsapat még nem vizitált a megyében! A tréningek és a gya­korló mérkőzések nyilvá­nosak a sóstói uszodá­ban, amelyeket bárki megtekinthet a strandbe­lépő megvásárlásával. kmtippek.szon.hu A kezdet. Új csapat alakult. (PDF 42 kB) Új győztes Rio de Janeiro (MTI) - Az Internacional egygólos ide­genbeli sikere után otthon döntetlent játszott az ugyan­csak brazil Sao Paulo ellen, s ezzel fennállása során először hódította el a labdarúgó Lib- ertadores-kupát. A 60 ezer né­ző előtt lejátszott visszavágón a pályafutását Dortmundban folytató Tinga vezető gólja után örömében levette mezét, mire a bíró második sárga lappal leküldte a pályáról. A vendégek azonban csak egy találatot tudtak „kihozni” az emberelőnyből. Jagyzőkönyv Döntő, visszavágó: ______________ Internacional (brazil)-Sao Paulo (brazil) 2-2 (1-0) Gól: Fernandao (29.), Tinga (65.), illetve Fabao (50.), Lenilson (84.) Edzőtábor. A Nyírsuli fiatal atlétáinak egy csoportja edzőtáborozott Túristvándiban, í ezzel elkezdték a felkészülést a szeptemberi serdülő országos bajnokságra. (Fotó: amatőr)

Next

/
Oldalképek
Tartalom