Kelet Magyarország, 2006. augusztus (63. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-01 / 178. szám
2006. augusztus 1., kedd KELET KÉPI /16 RÖVIDEN ■ • Heidi Klum imád enni. I „Amikor Amerikába érkez- tem, rengeteget fogyasztot- s*.. V tam az itteni kajákból. Egysek folytában muffinokat meg sütikét ettem. Az emberek Muffinnak hívtak, mert folyton azt ettem" - mesélte a világhírű német modell. Szökőár Kamcsatkán Moszkva (MTI) - Két méter magas szökőár söpört végig az Oroszország távol-keleti részén lévő Kamcsatka-félszigeten vasárnap - jelentette a rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma, hozzáfűzve, hogy a természeti csapásnak nincsenek áldozatai. Két órával a földmozgás után a helyi partvédelem észlelte, hogy hatalmas árhullám közeledik a szárazföld felé, így időben ki tudták telepíteni a tengerparti lakosságot. A cunami néhány perccel ezt követően csapott le, de még csak komolyabb anyagi károkat sem okozott. A cunamit egy, a Richter-skálán mérve 4,4-es erősségű földrengés váltotta ki. A moszkvai minisztérium közlése szerint a szökőár Uszt-Kamtcsamszk gyéren lakott térségét érintette. Medveriadó Pozsony (MTI) - Szlovákiában is tűzparancsot adtak egy barnamedve ellen, mert társaival együtt hetek óta nyugtalanítja (három bocsával együtt) egy falu lakosságát az ország középső részén, az elmúlt napokban pedig - portákra betérve - hat bárányt tépett szét. Az egyelőre nevenincs tenyeres-talpastól most már kifejezetten félnek - s a hatóságok ezt indokoltnak tartják -, úgyhogy engedélyezték a kilövést. Tízmilliónyian Zágráb (FH) - A hor- vát lányt, Nina Móricot értelmiségi szülei ügyvédnek szánták, de ő másként alakította sorsát: a modellszakmában használta ki adottságait. A kezdő lökések egyikét Ricky Martin klipje adta neki, de a divatbemutatókon is sikert sikerre halmoz: az Ask.man felmérése szerint már több mint 10 millió rajongója van a világon. Ma is tarol (Fotó: Archív) Madonna „nyergeit" Cardiff (FH) - Nyeregben pörögve és keresztről énekelve kezdte meg világturnéjának európai szakaszát vasárnap este Madonna. A Confessions (vallomások) című album bemutatójának első brit koncertjén 59 ezren voltak a walesi Cardiff- ban. A műsor meg volt tűzdelve provokatív táncokkal. Egyik pillanatban Madonna a középső ujját mutatta a közönségnek, amely tapsviharral reagált. Volt hogy az énekesnő egy pörgő nyeregben lebegett a színpad fölött máskor meg egy kereszten énekelt. A Millenniumi Stadionban maradt néhány üres hely is, de azokat a táncoló nézők foglalták el. Milyen furcsa is tud lenni ez a nagyvilág. Szerencsémre a gazdim nagyon szeret, és féltőn vigyázza minden lépésem. (Fotó: Magánarchlvum) Jjjj j j j J j jJ J jjj J jj ■ Glasgow-ban két skót támasztja a kocsmapultot:- Képzelje, uram, a feleségem névnapja és születésnapja is karácsony napjára esik.- Micsoda véletlen, uram!- Dehogyis véletlen! Mit gondol, miért épp őt vettem feleségül? További viccek: humor.szon.hu Éva Pigford, az egyik új amerikai topmo- dellígéret. Lejárván szerződése, a saját lábán kell megállnia. (Fotó: Archív) ......,................................. Elfelejtett halott Stockholm (MTI) - Két hónapig a hullaházban felejtették egy 73 éves férfi holttestét a svédországi Lund egyetemi klinikáján, ahol a férfi - beszállítása után - május végén elhunyt. A családját nem értesítették, viszont a kórház egynapi kórházi kezelési költség megtérítése végett számlát küldött postán a férfi címére. A történtekre akkor derült fény, amikor a férfi szomszédja nem bírta már tovább nézni, hogy a postaládája zsúfolásig megtelt. A Kristianstadtsbladet című regionális lap értesülése szerint egy kórházi alkalmazott hasztalan próbálta felhívni az igazgatóság figyelmét a már jó ideje a hullaházban tartott holttestre. A kullancs nem üzemi baleset Trier (MTI) - Ha egy tisztviselőt munkába menet kullancs csíp meg, az nem tekinthető üzemi balesetnek - ezt az ítéletet hozta Trier német város közigazgatási bírósága egy rendőr ügyében, aki kerékpáron ment munkahelyére erdőn át, és útközben kullancs csípte meg. A csípést azért nem lehetett üzemi balesetnek minősíteni, mert a rendőr nem tudta kellőképpen bebizonyítani, hogy a kullancs csak az erdőben került a testére, hiszen könnyen lehet, hogy már akkor belecsimpaszkodott, amikor még el sem indult munkahelyére - indokolták a bírák döntésüket. Sok százezer a sellő maradványaiért Washington (MTI) - Egy eleddig ismeretlen, másfél méteres, leginkább sellőre emlékeztető tengeri lény földi maradványai 1550 dollárért, azaz 330 ezer forintért keltek el az eBay on-line aukciós ház árverésén. A lényre állítólag a floridai St. Petersburg egyik lakója bukkant egy néptelen strandon. Az illető, jobban szemügyre véve a lényt, rájött, hogy az leginkább egy sellőre hasonlít: a pikkelyekkel borított törzsön „emberi” fej volt, kezekre hasonlítottak „felső” végtagjai, ugyanakkor lábak helyett hamisítatlan halfarok nőtt. Balatoni nyár. A nyíribronyi Nagy Andrea (19) és barátja már mindent előkészítettek, hogy minél emlékezetesebb maradjon közelgő balatoni nyaralásuk. (Fotó: Balázs Attila) A Casablanca ma is verhetetlen Ingrid Bergman és Humphrey Bogart (Fotó: Archív) ■ A kezdő filmszínésznő, - a hajdani pletykák szerint - nem szeretett forgatni Bogarttal. London (MTI) - A BBC News nemrégiben jelentetett meg egy listát, amely a világ legnagyobb filmsikereit gyűjti egybe. Minden idők egyik leghíresebb filmje, a Casablanca lett az első, míg az Édes élet csak a 6., az Ének az esőben pedig a 17. helyet foglalja el. Kikezdhetetlen legendák övezik az 1942-ben forgatott filmet, amelybe generációk lettek szinte „szerelmesek”, és amelyre egész szuvenír- és plakátiparág épült utóbb. A „Játszd újra, Sam!” című mondás azóta már egy világhírű színdarab címe is lett, bár ezek a szavak soha nem hangzottak el így a filmben. Humphrey Bogart ehelyett azt mondja: „Játszd csak, Sam, ha ő elviseli, én is.” Előtte pedig - a film meséje szerint - éppen hogy ő tiltotta meg a zongoristának, hogy játssza a kettőjük szerelmére emlékeztető slágert. A film forgatókönyvét egy kiadatlan színdarabból adaptálták, amelynek az volt a címe: Mindenki Rickhez jár. Ingrid Bergman és Humphrey Bogart soha többé nem forgattak együtt. A film forgató- könyve párhuzamosan készült a forgatással, így Bergman soha nem tudta, kibe kell jobban szerelmesnek lennie. A kezdő filmszínésznő - a hajdani pletykák szerint - nem szeretett együtt forgatni Bogarttal. „Bogit” zavarta, hogy sámlira kellett állnia, mert csak így tudta illúziókeltően átölelni a gyönyörű svéd színésznőt. A film nemrég volt látható a klasszikus - régi - magyar szinkronnal az egyik csatornán, de aki a már eltávozott „égi” sztárok igazi hangjára kíváncsi, az a TCM (Turner Classic Movies) nevű csatornán augusztus 7-én, hétfőn este ismét megnézheti. Tiltott nevek Kuala Lumpur (FH) - Malajziában ezentúl tilos lesz olyan keresztneveket adni az újszülötteknek, mint Hitler, büdös kutya vagy 007 - adta hírül a BBC brit rádió weboldala. A nemkívánatos nevekről hatósági tiltólistát tettek közzé. HASZNAI TRUHA -KERESKEDl Nyíregyházán, a Rákóczi u. 19. sz. alatt „i s I Extra minőségű felnőtt- wm és gyermekruhák: 1800 Ft/kg. Augusztus 2-án (szerdán) teljesen új őszi árukészlet! Háda Kft.. HIRDETÉS