Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-21 / 169. szám
2006. július 21., péntek UTÁNAJÁRTUNK /5 Feledhetetlen előadás A nyíregyházi Hang-Szín Tanoda növendékei július 7-8-án rendezték meg évadzáró vizsgaelőadásukat, melynek a Barbizon szabadtéri színpada adott otthont. Szeretnék köszönetét mondani gyermekeim és a többi növendék nevében dr. Bánhidiné Magdikénak és Venyige Sándornak, akik létrehozták a feledhetetlen előadást. Egy szülő Megtalált kulcscsomó Nemrégiben elvesztettem a kulcscsomómat. Több napig próbáltam felkutatni, még a „talált tárgyak osztályán” is érdeklődtem. Aztán örömmel olvastam a lapban, hogy egy járókelő bevitt a szerkesztőségbe kulcsokat. Reménykedtem, hogy az enyém, szerencsém volt. Jelentős kiadástól menekültem meg így. Ismeretlenül is köszönetét mondok annak az embernek, aki vette a fáradságot és megtette ezt a lépést. Sokat segített. Egy feledékeny Dr. Szilágyi Tamás (Fotó: a szerző) Kárpótlási ügyekben Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A július 6- ai telefonos fórumunkon dr. Szilágyi Tamás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal igazgató- helyettese, kárpótlási osztályvezető volt a vendégünk. Azóta is nagy az érdeklődés a kárpótlás ügyében. A kérelmek benyújtási határideje ez év július 31-e, tehát már igen szűkös azok számára, akik még eddig nem intézkedtek. Több olvasónk arról érdeklődött, hogy milyen címen és telefonszámon kereshetik dr. Szilágyi Tamást, illetve munkatársait. A témában érintettek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal (4400 Nyíregyháza, Kereszt u. 9.), telefon: 42/313-011 és 42/311- 292-es címen és számon érdeklődhetnek. nmiT Kárpótlás. Korábbi cikk letölthető (PDF, 55,7 kB) » 1 1 1 .............................. n A kormány a jónépet megfojtja! Ha lenne munkahelyteremtés és normális fizetés, akkor reformozhatnának! De már a csontunkat rágják! (203112513)________________ Egy „erkölcscsősz"-nek üzenem, aki a szabadstrandon meztelen, az nem biztos, hogy esztelen! SMS-ezzen, aki tud legális natúrhelyet. (308137529)__________________ Gratulálok a Szabolcs Volán-nak. Tiszatelek-Mezőladány körülbelül 40 km. Szombati napon Dombrád félé 4 óra. Van miért jegyárat emelni? Szerintem ez is sok! (304693596) _______________________________________ 07. 18-án este a Kert utcán elveszett egy Sony Ericsson z520 telefon. Nagyon fontos számok voltak benne. A megtalálónak magas jutalmat fizetek. Érdeklődni ezen a számon. (306372816) _______________________________ Bottáné Tipán Zsuzsának Szabolcsbákára nagyon sok boldog születésnapot kíván a Tipán család minden tagja! (209676819) _______________________________________ A világ legdrágább édesanyjának, Vadász Lajosnénak, nagyon boldog névnapot kívánok: lányod, Tamara! (702485648) _______________________________________ Csorna Viktornak 1 éves születésnapjára nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget és hosszú boldog életet kíván Csorna mama és Huzsvár dédi! (304316030) __________ Kincs Boglárkát első születésnapján köszöntik: testvére, szülei, nagyszülei, unokatestvére, keresztszülei! (36705427062) _____________________________________ Porcsalmára Pataki Bélánénak, Magdolna-nap alkalmából nagyon sok boldog névnapot kíván: férje, gyermekei és azoknak családjai! (703155235) ______________________ Kun Daninak Nyírmadára sok boldog névnapot kíván anya apa és Pannika (36302528825)_______________________ Macsu Miklósnak és Dorinának Levelekre, születésnapjuk alkalmából sok boldogságot és hosszú életet kíván, családjuk! (309751451) _________________________ Pethő Dávidnak Őrbe, 4. születésnapján nagyon sok boldogságot kíván, Anita keresztanyu, Fecó és az egész család! (704596744) Energiatámogatás A Magyar Államkincstár megyei Területi Igazgatóság Családtámogatási és Szociális Ellátási Irodáján gőzerővel készítik elő postázásra az iratokat. A levelek címzettjei a gázár- és távhőszolgáltatási támogatásokra rászoruló családok, amely- lyel az érintetteknek a lakóhely szerinti önkormányzatok jegyzőit kereshetik fel. A gázártámogatásra jogosultsággal a jegyző az illetékes gázszolgáltatót, míg a távhőtámogatás esetében a területileg illetékes Kincstárigazgatóságot keresi meg. (Fotó: Olajos Tamás) Az özvegyi nyugdíjról Ügyfélszolgálat Nyírbátor (KM) - A K Sorozatunkban nagyon sok olvasónk arról érdeklődött: ki kaphat özvegyi nyugdíjat? Lefler György ________________ kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Özvegyi nyugdíjat a házastárs, az elvált házastárs és az élettárs kaphat - tájékoztatta lapunkat Makara Sándorné, a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nyugellátási főosztály- vezetője. - Özvegyi nyugdíjra jogosult a házastársra előírt feltételek esetén az is, aki élettársával annak haláláig egy év óta megszakítás nélkül .................................. Özvegyi nyugdíjat a házastárs, az elvált házastárs és az élettárs kaphat. Makara Sándorné ................................................................J* együtt élt és gyermekük született, vagy megszakítás nélkül tíz év óta együtt élt. Élettársa után nem jogosult özvegyi nyugdíjra az, aki az együttélési időszak, vagy ennek egy része alatt özvegyi nyugdíjban vagy baleseti özvegyi nyugdíjban részesült. A tiszadadai idősek otthonának kát Özvegyi nyugdíjra az jogosult, akinek házastársa az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg. Ideiglenes nyugdíj Az ideiglenes özvegyi nyugdíj a házastárs halálától legalább egy évig, továbbá az elhunyt jogán árvaellátásra jogosult, másfél évesnél fiatalabb gyermeket eltartó özvegynek az árva 18 hónapos életkorának betöltéséig jár. lakói „otthonosan" érzik mágusotok: a szerző) Fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj azonos feltétellel a gyermek harmadik születésnapjáig folyósítható. Az elvált, továbbá házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek ideiglenes özvegyi nyugdíj csak akkor jár, ha házastársától annak haláláig tartásdíjban részesült - mondta Makara Sándorné. Kim "zst“ A nyugdíjról. Korábbi cikk letölthető. (60 kB) Ügyfélszolgálat Nyírbátor (KM) - A megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó és Áldozatsegítő Szolgálata augusztus 3-án, csütörtökön Nyírbátorban, a Városházán tart kihelyezett ügyfélfogadást 10 órától 14 óráig. Összedőlt a házam Hatvanhét évesen sajnos arra a sorsra jutottam, hogy a házamat elmosta teljesen a belvíz. Annyira tönkrement, hogy összedőlt. Segítséget kértem a nyíregyházi cigány kisebbségi ön- kormányzattól, de nekik nem állt módjukban engem támogatni. így nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Bízok benne, hogy vannak emberek, akiknek megesik a szíve egy idős, egyedül élő asszonyon. Név és cIm a szerkesztőségben Faragó László és Mohácsi Gábor nyújtja a karját (Fotó: amatőr) A karjukat nyújtották ■ Azt mondják: a véradó egyszeri véradással három ember életét is megmentheti. Nyírkércs (KM - L. Gy.) - Sikeres jótékonysági véradást tartottak kedden Nyírkércsen a helyi általános iskola épületében. A véradás apropóját az adta, hogy a községből hárman is súlyos műtéten estek át a közelmúltban. Az önkormányzat és a Vöröskereszt helyi alapszervezete közös szervezésében megvalósuló véradáson 46-an vettek részt. Feltúrva a Derkovits utca, mivel erősáramú vezetékeket fektetnek le. (Fotó: Olajos Tamás) Káprázatos kisasszonyok a Hotel Barbizonban Pénteken és szombaton este újabb lebilincselő előadás látható a sóstói Hotel Barbizon szabadtéri színpadán. A Turay Ida Színház ezúttal Ken Ludwig író népszerű bohózatát mutatja be a kikapcsolódni vágyó nagyérdeműnek MI VAN A SZOKNYA ALATT? (avagy a káprázatos kisasszonyok) címmel. A két felvonásos bohózatban olyan közismerten elismert színészeket üdvözölhetünk, mint Nemcsák Károly vagy Mikó István. A Sóstói Színházi Esték program- sorozat keretében látható darab rendkívül szórakoztatónak ígérkezik. A kitűnő író, egyik nagyszerű bohózatának alaptörténete, hogy két színész, akik azon keseregnek, hogy nem kapnak szerződést és szerepet, azt olvassák az újságban, hogy egy idős hölgy - bizonyos Florence Schneider -, keresi két rokonát, akiket örökösül akar megtenni. Mivel a hölgy gyerekkorában látta utoljára a két gyereket, Alex- et és Maxet, így adódik a lehetőség, hogy a két fiúnak a .következő szerepe”, amely majd busás hasznot is hoz, ennek a két rokonnak az eljátszása legyen. Útközben azonban kiderül, hogy Alex és Max nem fiúk, hanem Alexandra és Maxine. A fiúkat ez sem zavarja meg, Shakespeare-i jelmeztárukból, egy Cleopátra és egy Tündérkirálynő jelmezt felvéve jelentkeznek Florence néninél. Itt kezdődnek az igazi bonyodalmak, hiszen kiderül, hogy a néninek egy távoli rokona is együtt él vele, a szép és csinos Kate, és egy bérlő, Audrey, akikbe a fiúk természetesen beleszeretnek. Az oda-vissza játék, amikor a két színész, lányokat és saját magukat játsszák, igazi bohózati elemekkel van teletűzdelve. Nehezíti helyzetüket, hogy a két lánynak két kérője is van a háznál, egy orvos fia, és egy anglikán lelkész. Természetesen a játék végül is happy end-del végződik, hiszen kitudódik ugyan Alexandráról és Maxineről, hogy fiúk, de Florence néni megbocsátó és a két lány Audrey és Kate nem kevésbé, így a történet boldog véget ér. Ken Ludwig: MI VAN A SZOKNYA ALATT?- avagy a káprázatos kisasszonyok (bohózat 2 felvonásban) Rendező: Cseke Péter Szereplők: Nemcsák Károly, Cseke Péter, Pásztor Erzsi, Mikó István, Vásári Mónika, Rusz Milán, Haumann Petra, Boros Zoltán, Kaczor János Nemcsak Károly „Sóstói Színházi Esték, 2006” Időpont: 2006. július 21-22. 20.30 óra (esőnap: július 23.) Helyszín: Barbizon Szabadtéri Színház (Sóstógyógyfürdő, Szódaház u. 14.) Információ: 42/475-731. Jegyek a Hotel Barbizon recepcióján és Nyíregyházán, a Tourinform Irodában (Országzászló tér 6.) kaphatók. KELET