Kelet-Magyarország, 2006. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-03 / 153. szám

Jenei Imre kelet@kelet.szon.hu M atalmas meglepetésnek tartom, hogy négy európai csapat fogja eldönteni a vi­lágbajnok kilétét. Sajnálatos, hogy kiesett Argentína, s nem hiszem, hogy valaki gon­dolta volna ezt több mint fél órán át tartó előnyüket követően. Két komoly hibát is elkövetett Pekerman edző: nem tette be Messit, majd lecserélte Crespót, illetve Riquelmét, pedig utóbbi sikeresen lassítot- ta-rombolta és szűrte folyamatosan a né­met támadásokat. A cseréket követően az­tán jött a váratlan Klose-gól, a hosszabbí­tás meg a tizenegyesrúgások és a törvény- szerű német továbbjutás, merthogy közis­mert a tény: a németek sohasem adják fel, ők mindig visszakapaszkodnak. A brazilok nagyon készültek az 1998-as vb-döntőn Franciaországtól elszenvedett vereség revansára, annál is inkább, hogy a gallok elég halványan teljesítettek a cso­portmérkőzések során. Szombat este vi­szont egy igen erős és jó francia csapatot láthattunk játszani, s ennek a jó csapatnak még jobb középpályás „ötösfogatát" egy varázslatos tehetségű karmester, Zinedine Zidane irányította. Olyannyira jól, hogy a brazilok kilencven percen át egyetlen alka­lommal sem voltak képesek eltalálni Barthez kapuját! Az Anglia-Portugália összecsapás várat­lanul nagyon alacsony színvonalú volt. El­sősorban az angoloktól vártam volna töb­bet, de a portugálok sem mutattak sokkal többet, csupán tizenegyes-találataikra le­hetnek büszkék. Az olasz és az ukrán le­génység viszont nem egy súlycsoportba va­lók, holott utóbbiak igen sokszor veszé­lyeztették az olasz kaput, s „csináltak na­gyot" az olasz kapufából. Négyesélyes befejezés ■ A brazilok 1990 óta nem szerepeltek ilyen qyenqén a viláqbainok- ságokon. Frankfurt (MTI) - Ronal- dinho, a brazil válogatott já­tékmestere óriási kudarcként élte meg csapata franciák elle­ni, negyeddöntőbeli kiesését. A Barcelona 26 éves futballis­tája aranylabdásként, Bajno­kok Ligája-győztesként érke­zett a viadalra, a legtöbben azt várták tőle, hogy látványos já­tékkal végső győzelemre veze­ti a dél-amerikaiakat.- Nagyon szomorú vagyok, a címvédés reményében ér­keztünk a tornára, azért küz­döttünk, hogy Brazília hatszo­ros világbajnok legyen. A bu­kásunkra nincs magyarázat, hihetetlenül rossz érzés, hogy már nem vagyunk verseny­ben - mondta a világklasszis futballista. Hullámzó teljesítmény Ronaldinhónak jelentős ér­demei voltak abban, hogy az előző idényben a Barcelona menetelt. Ehhez képest a sztár a vb-n rendkívül hullámzó tel­jesítményt nyújtott, a Fran­ciaország elleni, 1-0-ra elvesz­tett negyeddöntőben pedig szinte semmit nem mutatott. A Selecao 1990 óta nem sze­repelt ilyen rosszul a vb-n: ti­zenhat éve, Olaszországban már a nyolcaddöntő a végál­lomást jelentette számára, de azóta minden alkalommal legalább döntős volt az együt­tes, 1994-ben és 2002-ben nyert, 1998-ban második lett. ■ A franciák a mu­musai maradtak a búcsúzó brazi­loknak. Frankfurt (MTI) - A pénteki és szombati ne­gyeddöntők után kiderült, hogy biz­tosan Európa adja a 2006-os futballvilág­bajnokot, hiszen csak ................................... ■ Várhidi Péter szak­mailag többet kapott a világbajnokságtól, mint amit remélni mert. Nyíregyháza (KM - B. T.) - A sportcsatornánál állandó szakkommentátor, a világbaj­nokság mérkőzéseit azonban „nyugodtan” nézheti Várhidi Péter, három magyar korosz­tályos válogatott szövetségi edzője. Lapunk felkérte, hogy elemezze az eddig látottakat. ff .............................................. A csoportmérkő­zéseket és az egyenes kieséses szakaszt teljesen külön kell érté­kelni. tottak játékereje pedig nagyon közel állt egymáshoz, így az óvatosság, a védekezés került előtérbe. Hozzáteszem, a já­tékvezetői felfogás sem segíti a csapatokat, a játékosok szin­te már nem is merik vállalni a párharcokat, mert egyből sárgát kapnak. Javuló franciák Négy meccs maradt hátra, a szakember vajon milyen be­fejezést remél?- A negyeddöntők előtt azt mondtam, hogy nyolcesélyes a vb, most is tartom, hogy a négy elődöntős közül bárme­lyik nyerhet - így az edző. - A franciák formája felfelé ível, a döntőre lehetnek a csú­cson, az olaszok nagyon stabi­lak, a németek is jól fociznak, a portugálokat pedig a döntő­be várnám, de annyi a sárga lapos játékosuk, hogy az az eredményesség rovására me­het. A portugáloknak sok a sárga lapjuk Henry (balra) gólja miatt estek ki a brazilok (Fotók: epa) Mostantól kezd­ve csak arra koncentrálunk, hogy bejussunk a fináléba, nem akarunk itt megállni. Zinedine Zidane ...............*.............J? az öreg kontinens kép­viselői maradtak ver­senyben. A legna­gyobb szenzációt a franciák okozták, akik kiejtették a cím­védő és nagy esélyes brazilo­kat. A sokak által csak nyugdí­jasok gyülekezetének nevezett francia válogatott szombat es­te, a brazilok elleni világbaj­noki negyeddöntőben vissza­forgatta az idő kerekét és leg­szebb éveire emlékeztető já­tékkal búcsúztatta el a címvé­dő és ezúttal is favoritnak tar­tott dél-amerikai együttest. Zinedine Zidane - aki élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a találkozón, sokkal brazilosabban játszott, mint bárki más a pályán - is na­gyon boldog volt. „Mostantól kezdve csak arra koncentrá­lunk, hogy bejussunk a finá­léba, nem akarunk itt megáll­ni. Olyan csodálatos élmé­nyek érnek bennünket, hogy nem szeretnénk, ha a történet véget érne” - mondta a 34 éves játékmester, aki a vb után befejezi pályafutását. A franciák a szerdai, müncheni elődöntőben a portugálokkal találkoznak. =aaraoap focivb.szon.hu vJ Eredmények, képek, meccsek élőben. Várhidi Péter ..........................................................­- Minden rezdülését élve­zem a tornának, szakmailag többet kaptam annál, mint amit vártam - mondta Várhi­di Péter. - Az érzéseim mégis felemásak, elsősorban azért, mert a csoportmérkőzéseket és az egyenes kieséses sza­kaszt teljesen külön kell érté­kelni. A világbajnokság elején a nagycsapatok húsz-huszon­öt perc alatt eldöntötték egy- egy meccset, utána energia­takarékosán játszottak, a kieséses fázisba jutott váloga­VB-HÍREK • Gázolás. Heten könnyebben megsérültek, amikor egy autó az emberek közé hajtott a Berlinben elkülönített szurkolói sétányon. • Folytatja. A jövőben is szeretne a brazil labdarúgó-válogatottban szerepelni Ronaldo. A brazil támadó három gólt szerzett a né­metországi tornán, és az örökranglista éllo­vasává lépett elő. • Távozna. Úgy tűnik, Cristiano Ronaldo napjai több okból is meg vannak számlálva a Manchester Unitednél, az angolok ellen győztes portugál válogatott fiatal csillaga maga is megerősítette, hogy a Real Madrid­hoz igazolásáról szóló médiaértesülések nem alaptalanok. VB-SZAKÉRTŐNK Zizou, a nagy varázsló 2006. július 3., hétfő KELET MAO Y A R O R 8 Z A O Európáé a világ(bajnokság)! /9 Elszálltak a brazil álmok Ronaldinho: nagy kudarc A NYOLCADDOITT» A DÖNTŐIG München, június 24., 17.00 Kaiserslauten, június 26., 17.00 Stuttgart, június 2S., 17.00 Dortmund, június 27., 17.00 Németország [~2l FŐI Svédország Olaszország [Tj jjT] Ausztrália Anglia LjU DB Ecuador Brazília [Jj .['ÖJ Ghána i Lipcse, június 24., 21.00 Köln, június 26., 21.00 ; Nürnberg, június 25., 21.00 : Hannover, június 27., 21.00 Argentína jj[]ÖJ Mexikó Svájc I 0 I ..I 01 Ukrajna Portugália 1 0 Hollandia Spanyolország Qj..[~3~l Franciaország \ .1- negyeddöntő, Berlin, június 30., 17.00................j „ ,2. negyeddöntő, Hamburg, június 30., 21.00 ] n '3. negyeddöntő, Gelsenkirchen, július 1., 17.00 \ n '4. negyeddöntő, Frankfurt, július 1., 21.00 \ < Németország i I ^ i > Argentína j Olaszország 3 |—i_0 M Ukrajna Anglia [ 0 I 0 i Portugália Brazília 0 11 j Franciaorszáq Tizenegyesekkel: ------±2-------- ? ~T ' Tizenegyesekkel: 1-3 .... y1. elődöntő, Dortmund, július 4., 21.00 y | 2. elődöntő, München, július 5., 21.00 ' r Németország j f~~ l—f ....I j Olaszország ; ; ’ I—►[ Portugália_____ } LIj~[ZJ f "Franciaországi Egu 1 jj A 3. helyért, Stuttgart, július 8., 21.00 j ^ ^4 5. ^ 1. ed. vesztese 2. ed. vesztese j; ''' B€Rm£nr ________________» Pdntő-Berlln- J#lus 9- 2000 ◄----------------------­1. ed. nyertese ; ; M 2. ed. nyertese j *

Next

/
Oldalképek
Tartalom