Kelet-Magyarország, 2006. június (63. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-21 / 143. szám
2006. június 21., szerda KELET KÖZBIZTONSÁG /6 Besurranó Nyíregyháza (KM) - Hétfőn napközben, Nyíregyházán egy hétvégi ház kertjébe mászott be ismeretlen tettes, és a teraszon hagyott táskából ellopta a pénzt, iratokat és egyéb tárgyakat. A bűncselekménynyel okozott kár 70 ezer forint. Gázolt Újfehértó (KM) - Újfehértó belterületén egy autó ütött el egy szabályosan kerékpározó asz- szonyt. A 48 éves nő könnyű sérülést szenvedett, a kocsi megállás nélkül elhajtott, ám egy tanú mindent látott. A kocsit vezető 20 éves fiatal ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás. Ráadásul jogosítványa sem volt. • Elsodorták. Egy teherautó a Bottyán János utcán tartott a Derkovits utca felé Nyíregyházán kedden késő délután, és a sofőr vélhetően nem tartott megfelelő oldaltávolságot, mert kikerülés közben elsodorta mindkét nőt. Az egyikük csak karcolásokat szenvedett, a másik azonban eszméletlenül terült el a földön. Temetésre lopott Nyíregyháza (KM) - Hétfőn hajnalban Nyíregyházán betörték egy belvárosi ruhaüzlet kirakatát. A riasztó megszólalt, és az elkövető egy fehér és egy fekete inggel távozott A rendőrök a közelben elfogták a feltételezett elkövetőt, kezében az összesen 3000 forint értékű ruhadarabokkal. Csak ezután vették észre, hogy a férfinek vérzik gumicsizmás lába, feltehetően a kirakatüveg vágta meg. Az egyenruhások mentőt hívtak, akik bekötözték és kórházba szállították a fiatalembert. A 33 éves hajléktalan ellen lopás miatt indult eljárás. A gyanúsított elmondta, hogy egy ismerőse temetésére kellettek az ingek. Bársony János Résen Nyíregyháza-Felsősima (KM) - Egy eredményes felderítésről számolt be lapunknak Bársony János a felsősimái polgárőrség vezetője. Az egyik polgárőr társa jelezte, miszerint két „gyanús" ló van kikötve Felsősimánál a fasorban. Kiderült, hogy a lovak lopottak. A további nyomozásba bekapcsolódtak a városi rendőrök, akik megállapították, hogy az állatokat egy megyeszékhelyi gazdától kötötték el. Vásárolj két egyforma havidíjas előfizetést a Vodafone-tól, és most 2 mobilt kapsz 1 áráért a meghatározott készülékkínálatból. Ráadásul a két előfizetés egyikének fél éven át elengedjük az alap-havidiját. ' * most élhetsz igazán VOdöfone Olvasd el a Részvételi Feltételeket! Aj akciós ajánlat 2006. június 3-töl júliusS-ig a k**szl*t erejéig vagy visszavonásig, kizárólag a Vodafone tini meghatározott készülékekre kétéves hűségnyilatkozat aláírásával, két azonos, akc ió» havidíja» etófiietó* ós két aeonos telefon egyidejű vásáriba esetén érvényes. Az akciós larif acsomag előfizetési ajánlat a Házimobil és Európa előfizetésen kívül bármilyen éj lakossági havidíjas előfizetés aíap-havsdijára vonatkozik További információ: 1270, v»w6v.vadafone.hij 884695 HIRDETÉS Orvosra támadt Fehérgyarmat (KM) - Ügyeletes orvosra támadt egy férfi a fehérgyarmati kórházban. A doktor a sürgősségi osztály ellátásával elégedetlen pácienst próbálta lecsillapítani, amikor az bántalmazta. A 43 éves tar- pai gyanúsított ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eliárás. Határőrnap Nyírbátorban Nyírbátor (KM) - A Nyírbátori Határőr Igazgatóság és kirendeltségei Szent László király, a határőrök védőszentje előtt a Határőrség Napja alkalmából immár hagyományosan ünnepi programmal és családi ju- niálissal tisztelegnek. A határőr igazgatóság központi rendezvényei Nyírbátorban lesznek június 23-án. Autókat tört össze a felüljárón Autókat tört össze egy .fékeveszett' tartályúti felüljárón. A belváros felé tartott a nagytömegű jármű, amikor a vezetője eddig tisztázatlan okból riem készült fel arra, hogy a bukkanó mögött forgalmi okból álló autók lehetnek, és rövid fékezés és oldalra kormányzás közben egy utánfutót vontató VW Passatot tolt rá egy előtte álló Seatra. A hármas ütközés nyomán személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. A rendőrség eljárást indított a felelősség megállapítására. Grafika (a baleset feltételezett lefolyása): Kelet-Magyarország, további képek: Legyen mindig gyanakvó! _ A legtöbb kopogtató házaló, de némelyik csak azért jön, hogy valamit ellopjon. Nyíregyháza (KM - F. A.) - A tolvajok nem mindig bajlódnak a betöréssel, főként ha behívják őket. A legtöbb kopogtató házaló, de ezek közül némelyik csak azért jött, hogy valamilyen értéket ellopjon. Mindig legyen gyanakvó, ha valakit nem várt! Ne feledje! Lakásának bejárati ajtaja az ön várának első védőbástyája. Ezzel kezdte Gurbán Csaba r. törzszászlós, amikor a trükkös lopások előfordulásáról és azok megelőzéséről tájékoztatta lapunkat. Elmondta: ezek az emberek sokféle indokkal jöhetnek. Van amikor hivatalnoknak adják ki magukat, lehetnek szépen felöltözve, és azt állítják, hogy az önkormányzattól vagy más szervezettől jöttek, segélyt osztanak, de a tényleges céljuk, hogy becsapják áldozatukat. Másik típusa a házaló. Általában ruhane99 .................................... Ne feledje! Lakásának bejárati ajtaja az ön várának első védőbástyája. Gurbán Csaba ....................................99 műt, háztartási eszközöket vagy ékszert ajánlanak olcsón megvételre, azonban ehelyett meglopják a hiszékeny embereket, vagy több értéket visznek el a lakásból, mint ameny- nyiért megvette a kínált árut. Iparosként, szerelőként is felléphetnek. Ellenőrizni akarnak (gázórát, vízórát, telefont), kisebb javítási feladatokat végeznek. Legyenek óvatosak az ilyen emberekkel szemben, és ne feledjék; lehet, hogy csak lopni jöttek! Gyakran kérnek pénzt, majd eltűnnek, és soha nem jönnek vissza. Az igazi szakember előtte megbeszéli, megrendelést vesz fel, és időpont egyeztetés után dolgozik. Mit kall tenni, ha valaki beeeönget Önhöz?- Ellenőrizze ki keresi Önt I ________- Használjon széleslátókörű optikai kitekintő^ ________________________________- A bejárati ajtajára szereltessen fel lán- cot, és minden alkalommal használja!- Ha nem ismeri a látogatót, kérje el igazolványát és gondosan nézze meg! (Aki valóban Önt keresi, az nem sértődik meg)- Ha nem biztos a dolgában, mondja meg az illetőnek, hogy jöjjön vissza ké- sőbb!(Addig esetleg tudja ellenőrizni)- Mindig ellenőrizze a névjegykártyán lévő telefonszámokat, amit megadnak Önnek! ___________________________________- Amennyiben továbbra sem nyugodt az érkező kilétében, hívja fel a helyi rendőri szervet! ________________________________- Ha valaki túlzott magabiztossággal, követelődző hangnemben lép fel, akkor se egyezzen bele olyasmibe, amivel nem ért egyet és sejti, hogy kára származhat belőle. Az idegen lakásba különböző ürüggyel bekéredzkedőknek sajátos módszerük az, hogy rosszullétet színlelve, pohár vizet, gyógyszert kérnek, vagy nagycímletű pénzt szeretnének felváltatni, nyereményt hoztak házhoz..., és miután beengedték őket, a kedvező alkalmat kihasználva megszabadítják értékeiktől. lilir li n> . kmtiDpek.szon.hu Trükkös lopások. Az utóbbi időben megyénkben előforduló trükkös lopások letölthetők. (PDF, 65 kB) _____________________________________ J J J JJJJ J J J J V V J V V V V V J J V V V j'Ü/j V V v v‘ V j V j V V V ** V j w V v’ V w V 2006. június 23., péntek___________________________________ 8.00, laktanya: elismerések átadása_________________________ 9.45, katolikus minorita templom: Szent mise a lovagkirályért | 10.30, Papok rétje: dr. Rácz János, a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőiének ünnepi beszéde __________________________ i Az ünnepség keretében a Talán Teátrum műsora, majd utána határőr kommandós- és eszközbemutatók __________________ Határőr juniális, Június 25., vasárnap____________________ I 8.00, nyírbátori strand és kemping _________________________ j A kínálat: kispályás foci, Íjász-, kutya-, technikai bemutató, korong-, légpuskalövészet, családi vetélkedők, gyermekműsorok. ;.