Kelet Magyarország, 2006. május (63. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-27 / 123. szám

2006. május 27., szombat KELET PROGRAMOK /15 Súlykok és mángorlók Nyíregyháza (KM) - A Rejtőzködő kin­cseink sorozatban súlykok és mángorlók te­kinthetők meg a Sóstói Múzeumfalu gyűj- jsffli teményéből a Jármi kisnemesi lakóház­ban. S ha már arra jár a kedves látoga­tó, érdemes a falu­sias levegőből is szippantani, és eltöl­teni egy órácskát a házak között, bele­kóstolni múltunk egy-egy szeletébe. Hegedűs Zsiga juhász szeretőjével hegedű- szóra táncol, 1839 (Fotó: archív felvétel) Gyermeknapi szemcsillogás Nagy István Attila nagyia@inform.hu Mí lájus utolsó vasárnapján a hagyomány szerint a gyerekek felé fordul a figyelem. Van ebben természetesen jó is, hiszen ta­lán sok emberben tudatosul, hogy ő is volt valamikor gyerek, s ha megéri, lesz még egyszer. Az ünnepbe azonban vegyül egy kis üröm is, hiszen nem tudja elleplezni: ke­vés valóságos figyelem fordul a gyermekek felé. A felnőttek nem figyelnek eléggé rá­juk. Nemcsak a kicsikre, hanem a nagyob­bakra sem, hiszen a szeretetre hivatkozás­sal nem készítik fel őket felnőtt életükre. Mindent megoldanak helyettük, azt hiszik, hogy a gyermeknevelés egyenlő a minden kívánság teljesítésével, a mértéktelen vá­gyak teljesítésével. Pedig a „szeretlek, ezért követelek tőled" jelenti a valóságos törő­dést, mert arra az időszakra készíti fel a gyermekeket, amikor már ők lesznek fel­nőttek. Ettől függetlenül szombaton és vasár­nap örüljünk a gyerekek örömének. Erre lesz is módunk, hiszen úgyszólván me­gyénk minden településén lesz valamilyen gyermeknapi rendezvény. Van olyan, amelyik túlmutat a lakóhely határain, több ezer embert vonz majd, mint a vajai komédiás napok. De a falunapokba ágya­zott gyermekprogramok is nagyon fonto­sak. Különösen, ha az örömtől csillogó gyermekszemekbe tekintve arra gondolunk, hogy a felnőttek felelőssége ezt a ragyogást átmenteni néhány évtizedre. A maguk érdekében is. Minősítő Naményban Vásárosnamény (KM) - A művészeti is­kolák minősítő versenyét rendezik május 27- én a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium sportcsarnokában. A Pro-Homo Lendület DTS szakosztálya szombaton délelőtt közel húsz közösség szá­mára teremti meg a minősítés különböző fo­kozatainak megszerzését. Beregdaróctól Nyírbéltekig; Csengersimától Tiszakerecse- nyig több szatmári és beregi iskola bizonyít­hat mátészalkai és nyíregyházi táncosok­kal együtt. Délelőtt 11 órától tarpai, gacsá- lyi, túrricsei tiniket éppúgy láthatnak Be- reg központjában, mint Beregsurány, Kán- torjánosi vagy Fábiánháza általános isko­láskorú táncosait. Beregdarócon is hagyománya van a kép­zésnek, a kisiskola táncosai szorgalmasan készülnek a szombati minősítőre. Évadzáró táncbemutató Nyíregyháza (KM) - Évadzáró táncbemu­tatót tart a Merényi Zsuzsa Alapfokú Művé­szetoktatási Intézmény szombaton este hét órától a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A háromórás műsorban összesen 250 növen­dék lép fel, és új koreográfiákkal mutatko­zik be a Jonatán Mazsorettcsoport és a RE- flex Moderntánc Stúdió. —L SZÍNHÁZ ■ í#w: NYÍREGYHÁZA: Móricz Zsigmond Színház (Bessenyei tér 13.), Család ellen nincs or­vosság Mikszáth-bérlet. - ma 19.00-21.00, ®-» (42)310-548 PROGRAMOK APAGY: Művelődési Ház (Kossuth L. u. 112.), Ünnepélyes beruházásátadások - ma 17.00, g-» (42)548030_________________ FEHÉRGYARMAT: Városi Művelődési Ház (Kos­suth tér 17.), Gyermeknap - holnap 10.00- 18.00, ®-» (44)510-105 ______ JÁNKMAJTIS: Művelődési Ház (Kossuth tér 10.), Gyermeknap - ma 10.00-15.00, 7» (44)366-656______________________ KÁLMÁNHÁZA: Benedek Elek Általános Iskola (Nyíregyházi út 30.), Játszótérátadás - ma 16.00- 22.00, <D-* (42)244-006 ______ NAGYKÁLLÓ: Harangod, Akácvirágzás, nyírségi ízek fesztiválja ­ma 9.00-22.00_________________________ NYÍRTELEK: Petőfi utcai sportpálya (Petőfi u.), Gyermeknap - holnap 13.00-18.00 ______ RAM0CSAHÁZA: Ramocsaházi Közösségi Ház (Tanács tér L), Falunap - ma 10.00- 23.00___________________________ TÚRISTVÁNDI: Vízimalom Panzió (Malom u. 3.), Nemzetközi molnártalálkozó - ma 10.00- 22.00, (44)434-099 __________ VAJA: Vay Ádám Múzeum (Damjanich u. 75.), III.: Komédiás Napok - ma, holnap 9.00- 22.00, ®-» (44)385-297 «ÁLLÍTÁSOK IBRÁNY: Művelődési Ház (Hősök tere 4.), Ib- rány város helytörténeti és néprajzi gyűjte­ménye - ma, holnap 14.00-18.00, <0-* (42)200-129 KISVARDA: Rétközi Múzeum (Csillag u. 6.), Kovácsműhely, Szövőház, Ajaki ház, Régi használati tárgyak Állandó kiállítások - ma, holnap 9.00-16.30, ®-» (45)405-154 NYÍRBÁTOR: Báthory István Múzeum (Károlyi u. 21.), „Nyírbátor évszázadai”, „Határvéde­lem - határőrizet" a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga Állandó kiállítások - ma, holnap 9.00- 17.00, <B-» (42)281-760 ______ NYÍRBÁTOR: Báthory István Múzeum (Károlyi u. 21.), A Báthori István múzeum rejtett kincsei, A világ zászlói (Zászlómúzeum) Időszaki kiállítások. - ma, holnap 9.00- 17.00, U-y (42)281-760 _____ NYÍREGYHÁZA: Jósa András Múzeum (Ben­czúr Gy, tér 2L), Benczúr Gyula-emlékkiállí­tás, Krúdy Gyula élete és kora, Nyíregyházi huszárok, Nyíregyháza története az újjáte- lepítéstől az I. világháborúig, A pénz törté­nete az ókortól a XVII. századig. Jósa And­rás emlékkiállítás (Állandó kiállítások) - ma, holnap 9.00-17.00, ®-» (42)315-722 NYÍREGYHÁZA: Jósa András Múzeum (Ben­czúr Gy. tér 21.), Múltidéző lég! felvételek Magyar kastélyok, várak és templomok szí­nes fotográfiáit bemutató kiállítás - ma, holnap 9.00-17.00, 8-» (42)315-722 _______________________ NYÍREGYHÁZA: Jósa András Múzeum (Ben­czúr Gy. tér 21.), „Vond ki dicsőséggel...” A magyar kard évszázadai - ma, holnap 9.00- 17.00, 8-» (42)315-722 _______________________ NYÍREGYHÁZA: Kállay-gyújtemény (Széchenyi u. 1.), Érmek és kitüntetések, a Kállay család emlékkiállítása, llosvay Ferenc-em­Tárlat. A Pál Gyula-emlékkiállítás iránt változatlan az érdeklődés. (Fotó: Racskó Tibor) lékkiállítás, a Máltai Lovagrend emlékklál- lítása - ma, holnap 9.00________________ NYÍREGYHÁZA: Krúdy Vigadó (Sóstói út 75.), Gyermekszemmel - Mendel Péter kiállítása- ma, holnap 9.00-22.00, ®-> (42)596-187 _____________________ NYÍREGYHÁZA: Sóstói Múzeumfalu (Sóstófür­dő, Tölgyes u. 1.), Bokortanyák világa A Bo­kortanyák Lakosságáért Egyesület támogatá­sával, Fodor András fotóművész képeiből kiállítás - ma, holnap 9.00-17.00, 8-» (42)479-704 _______________________ NYÍREGYHÁZA: Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Levéltár (Széchenyi u. 4.), A káliói vár története - ma 9.00-17.00, 8-» (42)311-280 _____________________ NYÍREGYHÁZA: Térgaléria (Nyírfa tér 5.), „Festészet néma költészet” A Bem József Általános Iskola által szervezett megyei rajz­verseny dQazottainak kiállítása - ma, holnap 10.00-16.00 Júlia Central Naavhalasz nHMnMHMMHMHÉMBHnMH BECHER0VKA SHOilAf : VISUM IPfíRTY SPY THE GHOST Ingyenes Taxh 444-333 NYÍR 1 TAXI Pet-Line | V KFT p legszínvonalasabb DiscobarjaJ CHAT Ha nincs kivel moziba menned: <http://chat.szon.hu> Ha társaságra vágysz: <http://chat.szon.hu> Ha érdekel, jó-e a film: <http://chat.szon.hu> HOLLYWOOD MULTIPLEX NYÍREGYHÁZA Nyíregyháza Plaza, Szegfű u. 75. május 25-31. EZ IAJ X-MEN ­Ez UJ Ü AZ ELLENÁLLÁS VÉGE 2 ui 14.00, 16.00, 18.00, 20.00, 21.45, UJ CZ Q­27-28-ig 11.30 is oz Q­A DA VINCI KÓD 15.00. 18.00. 21.00. 27-28-ig 12.00 is ÖSSZE KUTYULVA 15.00. 17.00. 27-28-ig 11.00. 13.00 is SZIKLÁK SZEME 18.30. 20.45. 25-26-án és 29-31-ig 16 .15 is MISSION: IMPOSSIBLE III. 19.00. 21.30 UNDERWORLD: EVOLÚCIÓ 21.45 ANYÁM NYAKÁN 19.45. 27-28-ig 11.45 is JEGYRENDELES: TELEFON: 06 42 501 660 SMS: 06 20 467 4267 INTERNET: www.hmpU.hu HORRORRA AKADVA 4. 14.00. 16.00 SILENT HILL - A HALOTT VÁROS 18.45. 21.30 A RÓZSASZÍN PÁRDUC 17.45 VADKALAND 14.15. 27-28-ig 11.45. 16.15 is JÉGKORSZAK 2.: AZ OLVADÁS 14.30. 16.30, 27-28-ig 11.00, 12.45 is Ingyenes pontgyűjtő kártya További részletes moziműsor a Szon-on érhető el: www.szon.hu Vaján komédiáznak v • , ...................:................................:___________ ... . J MISEREND MÁRIAPÓCS Göröq katolikus Kegytemplom első áldozó) vezeti: Miló Miklós paróchus 11.00 - Kistemplom (Széna tér) elmarad Maqvarorszáq Nemzeti Szentélye 10.00 - Szent Liturqia 09.00 - Emmaus Szeretetotthon ORSZÁGOS ZARÁNDOKLAT NAPJA 12.00 - Szent Liturqia 15.00 - Rozsrétszőlő Gyülekezeti Ház 08.00 - Reggeli istentisztelet 17.15 - Szent Liturqia (Utrenye) 18.00 - Alkonyati istentisztelet Református istentiszteletek: 09.00 - Római katolikus szentmise, (Vecsernye) 08.00 - minden reggel áhitat vezeti: dr. Beer Miklós váci (hátsó qyülekezeti terem) püspök Társszékeseqyház, Kossuth tér Vasárnap: 08:00, 10:30, 17:30 isten­11.00 - Görög katolikus püspöki 06.30 - szentmise tisztelet (református templom) szent liturgia, vezeti: 07.30 - szentmise 10.00 - keresztelési istentisztelet dr. Keresztes Szilárd görög 09.00 - ifjúsági szentmise (református templom) katolikus püspök, 10.30 - naqymise 10.30 - gyermek istentisztelet: Szentbeszédet mond: 18.00 - szentmise (alsósok és felsősök külön Balás Béla kaposvári termekben) meqyéspüspök Evanqélikus Naqytemplom: 12.15 - A betegek kenetének ünnepélyes kiszolqáltatása 08.00 - igehirdető Adámi László lelkész Baptista egyház, Nyíregyháza, Rózsa u. 7. 10.00 - igehirdető Bozorády 09.15 - imaóra NYÍREGYHÁZA Zoltánné, utána közqyűlés 10.00 - Istentisztelet Göröq katolikus püspöki templom 17.00 - Istentisztelet 06.00 - Szent Liturqia Gyülekezeti terem: 06.45 - Szent Liturqia 18.00 - Sztankó Gyönqyi Nyíreqyházi Zsidó Hitközséq 07.30 - Reggeli istentisztelet (Utrenye) 09.30 - Borbánya evangélikus templom Nyári időszakban pénteken 18.00-tól istentiszteletet, ősztől az időpont váltó­08.30 - Szent Liturqia 10.30 - Kálmánháza evangélikus zik. A szombati istentisztelet időpontja Ünnepélyes első áldozás (26 templom 08.30 az év minden szombatján. A bábosok mellett jelen lesznek a táncosok, a muzsiku­sok is. Vaja (KM - N. I. A.) - Má­jus végén immár harmadik al­kalommal rendezik meg Va­ján a komédiás napokat. Az előző két év sikerén fel­buzdulva a szervezők még vál­tozatosabb programokat kí­nálnak, mint korábban. Május 26-án a Harmónia Kamarakórus koncertjével kezdődött a program. Szombaton délelőtt fesztivá- li kavalkád lesz a szabadtéri színpadon, majd gyermeknapi ökumenikus istentiszteleten áldják meg a gyerekeket. Az ünnepi műsorban Vaja és a környék településeinek amatőr művészeti csoportjai mutatkoznak be, de egy kiál­lításon láthatjuk az autenti­kus Terka-babákat is. A Kelet köszönti Vaját A bábosok mellett jelen lesznek a táncosok, a muzsi­kusok is. Érdekes színfoltja lesz a programnak a középko­ri lovagi torna és a táncház. Szombaton a Kelet köszönti Vaját, a programban ismert művészek és együttesek szó­rakoztatják a többezres közön­séget. Vasárnap kánkán és has­tánc, játszóudvar vonzza a vendégeket, este a Fortress ze­nekar koncertje zárja a komé­diás napokat. rll.lt Komédiás Napok. Letölthető a teljes prog­ram. (PDF, 218 kB) A Cantemus Vegyeskar (Fotó: archív) Hangfelvétel a templomban Vállaj (KM) - A hét végén megszállja a vállaj i római katolikus templomot a Cante­mus Vegyeskar, ugyanis CD- felvételt szeretne ott készíteni a nyíregyházi együttes. A kórus nem kisebb feladatra vállalkozott, mint arra, hogy Szergej Rahmanyinov 15 téte­les Vesperás című kórus­művét CD-re énekelje Szabó Soma karnagy vezetésével. Pénteken, szombaton és vasárnap készíti majd el a hangvelvételeket a nyíregy­házi TLS Zeneház. A tervek szerint még ebben az évben megjelenik majd a Rah- manyinov-CD a Cantemus Vegyeskar saját kiadásában. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom