Kelet Magyarország, 2006. május (63. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-13 / 111. szám

2006. május 13., szombat KELET MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Merényletsorozat. Kisebb anyagi károkat okozva tizenöt pokolgép robbant péntekre virradó éjszaka Korzika déli részén, közülük négy állami intézmények közelében, de senki sem sérült meg. Jósé Thorel államügyész szerint egy korzikai szakadár mozgalom állhat a „szimbolikus merényletsorozat" mögött, amely így kívánta erejét megmutatni. Nem fél az amerikai támadástól Jakarta (MTI) - Nem fél Mahmúd Ahmadi- nezsád iráni elnök a Te­herán urándúsítási programja miatti ameri­kai támadástól, de nem is tartja valószínűnek az amerikai intervenciót. A jelenleg indonéziai láto­gatáson tartózkodó ál­lamfő ezt Jakartában in­donéz muzulmán vallási vezetőkkel tárgyalva je­lentette ki pénteken. Washington és nyugati szövetségesei attól tarta­nak, hogy Irán urándú­sítási programjával vol­taképpen atomfegyver előállítására törekszik, Irán azonban kereken cáfolja ezt. Az amerikai vezetés azt is hangoztat­ja, hogy a diplomácia megoldást részesíti előnyben, de nem zárja ki katonai erejének be­vetését sem. Annan (Fotó: epa) Tessék tárgyalni! Becs (MTI) - Felszólí­totta az Egyesült Álla­mokat Kofi Annan ENSZ-főtitkár, hogy folytasson közvetlen párbeszédet Teherán­nal az iráni atomprog­ram okozta válság rendezéséről. Irán mindaddig nem fog komolyan tárgyalni, amíg a tárgyalóasztal­tól távol marad Wa­shington - vélekedett Annan Bécsben, az Európai Unió, vala­mint a latin-amerikai és karibi térség csúcs- értekezletén pénteken mondott beszédében. Nagyra értékelve Budapest (MTI) - Sólyom László nagyra értékelte az ügyészség hatéves munkáját, és elismerését fejezte ki a távozó legfőbb ügyész­nek - közölte a Legfőbb Ügyészség pénte­ken. A tájékoztatás szerint Sólyom László köztársasági elnök pénteken a Sándor-palo­tában fogadta Polt Péter legfőbb ügyészt, aki­nek május 16-án jár le mandátuma. Sólyom László április 4-én tájékoztatta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét arról, hogy Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét javasolja legfőbb ügyésznek. A leg­főbb ügyész megválasztása - amely az új or­szággyűlés feladata lesz - egyszerű parlamen­ti többséget igényel. Júniusi reformtörvények ) - A reformokhoz szükséges készítését már júniusban meg :ni az MSZP az Országgyűlés­ben - jelentette ki Simon Gá­bor pénteken Egerben. A kö­vetkező években Magyaror­szágon a Magyar Szocialista Pártnak, a kormánykoalíció­nak történelmi lehetősége Simon Gábor adódott arra, hogy az ország társadalmi, gazdasági, politi­kai konszolidációját megteremtse. Készek és képesek vagyunk a koalíciós kormány­zásra - tette hozzá a politikus. ÉKN-INTERIÚ: Veres János pénzügyminiszterrel „Érdemi reformot tervezünk" ■ Veres Jánost az ál­lamháztartási hiány okairól és a további stratégiáról kérdeztük. Szegő Péter _______________ peter.szego@inform.hu Budapest (ÉKN) - Bár ápri­lisban 44 milliárddal kisebb lett az államháztartási hiány a tervezettnél, a pénzügyminisz­ter szerint ez egyáltalán nem ad okot az elbizakodottságra, és nem jelent trendfordulót. Veres János lapunknak arról beszélt: a jövőben a kellő üte­mű kiigazítás érdekében nem csak a különböző elszámolás­technikákra koncentrálnak. ÉSZAK-KELETI NAPLÓ: (ÉKN): Mi okozta és mit jelent a Az államháztartás egyenlege Év Egyenleg 1994 -8,4 1996 -3,0 2002 -10,1 pciiirrr ; 'kmtippek.szon.hu Gazdasági mutatók (PDF, 681 kB) csán volt olyan konstrukció, mely kedvező elszámolási feltételeket tett lehetővé. Egy ilyen hír alapján kár ezt a következtetést levonni külföldön, vagy akár belföldön. Természetes érdemi reformlé­péseket fogunk tenni, és nem csak az elszámolástechnikákra koncentrálunk. ÉKN: Van-e szó a tárgyalá­sokon az USA-beli példá­hoz hasonló államháztar­tási bizottság létrehozásá­ról? Vannak olyan hírek, hogy az ön tárcája is nevet változtat, és Költségvetési Minisztérium lesz. Veres János: Én nem tudok ilyenről. Szerintem ezek talál­gatások, végső soron ilyen ja­vaslat nem hangzott el. Egyébként nem tartom olyan fontosnak az elnevezéseket. Inkább azt emelném ki, hogy bár elhangzanak ötletek a leg­különbözőbb fórumokon szá­mos szakembertől és politiku­soktól is, de az ötletek mögé tényleges tartalmat eddig sen­ki nem fogalmazott meg. Pél­Veres János: Bár elhangzanak ötletek a legkülönbözőbb fórumokon számos szakembertől és politikusoktól is, de az ötletek mögé tényleges tartalmat eddig senki nem fogalmazott meg. (Fotó: ÉKN) dául még azt sem fogalmazta meg senki, hogy a parlamen­ti jogköröket, a kormány jog­körét, vagy éppen a miniszter kompetenciáját miképpen vál­toztatná meg egy kimondottan költségvetési testület. ÉKN: Van-e valamilyen kon­cepciója arra, hogy a je­lenleg túl puhának tartott költségvetési korlát helyett szigorúbb keretek legyenek, mondjuk a svéd és immár szlovén mintára? Veres János: Az EU elvárásá­tól függetlenül nemzeti érdek a konvergenciaprogramban szereplő költségvetési pálya teljesítése, és ennek elérése va­lóban nagyobb szigorra lesz szükség. Ennek elérésére ter­mészetesen megvannak az el­képzelések, a kormány nagy fi­gyelmet fog fordítani a költség- vetési folyamatok kézben tar­tására. gyakorlatban, hogy kisebb lett a vártnál az állam- háztartási hiány? Veres János: Egyrészt egy ke­véssel kedvezőbben alakultak az adóbevételek, mint ahogy azokat az előzetes számítások során figyelembe vettük. Ez jórészt a szigorúbb adóel­lenőrzésnek köszönhető. Más­részt a márciusi relatív ma­gas szja visszaigénylése már áprilisban nem jelentett tételt, a két hónap között volt egy je­lentősebb átcsoportosítás. ÉKN: Tehát nem jelentenek az adatok trendfordulót, így nem is módosít az ál­lamháztartási reformter­veken vagy a kormány- programon... Veres János: Nem, ez va­lójában csak azt jelenti, hogy a költségvetés az erre az évre tervezett pénzforgalmi fo­lyamatokon belül marad. Nem gondolom tehát, hogy annyival kedvezőbb lett a havi egyenleg, hogy alapot adjon az elbizako­dottságra. Jó hír, hogy jobb az egyenleg, de továbbra is na­gyon szigorúan figyelemmel kell kísérni a kiadásokat, és mindent meg kell tennünk an­nak érdekében, hogy a bevéte­lek - melyek az államot megü- letik - be is kerüljenek az ál­lamkasszába. ÉKN: Az egyik nemzetközi elemző intézet szerint még mindig túlzott módon össz­pontosítanak elszámolási jellegű ügyekre az alapos szerkezeti reformok helyett. Veres János: Nyilván azért mondhatták ezt, mert az autó­pálya-építés elszámolása kap­„Megállapodás a jövőnkért" ■ Volt miniszterek is egyetértenek a gazdasá­gi változások szükséges­ségével. Budapest (MTI) - A 16 gazdasági érdekképviselet ál­tal megfogalmazott „Megálla­podás a jövőnkért!” című kiáltvány célja gazdasági, po­litikai és társadalmi egyetér­tést létrehozni az ország ver­senyképességének helyreállí­tása érdekében - mondta pénteken Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke négy ne­ves közgazdász - Bőd Péter Ákos, Bokros Lajos, Csillag István és Draskovics Tibor - jelenlétében szervezett fóru­mon. Szanálni kell a költség- vetést és elindítani a struk­turális reformokat - jelezte a kiáltvány által megfogalma­zott két legfontosabb követel­ményt Parragh László. Megyevég? Eger (MTI) - Törvény- javaslatot kívánnak be­nyújtani a koalíciós pár­tok a kormány megalaku­lását követően az Ország- gyűlés és az önkormány­zatok létszámának csök­kentéséről - közölte Fodor Gábor. Ezekben az ügyek­ben előrehaladottak, meg­állapodásközeliek a koalí­ciós tárgyalások - muta­tott rá az SZDSZ országos ügyvivője. Elmondta: na­gyon közel vannak a tár­gyaló felek ahhoz, hogy ne csak elméletben beszél­jenek a megyerendszer megszűnéséről, hanem „ténylegesen elkezdjük az átalakulást”. 4x1 mondat A kiáltvány is azt jelzi, hogy az üzleti élet szerint egyetlen percet sem le­het várni a stabilizációra, a rövid távú és a hosszabb távú strukturális re­formokra. Bokros Lajos Hat év álomvilág után fel kell ébredni, már nem lehet szavazatokat vásá­rolni a külföldi befektetők pénzéből, arról nem is beszélve, hogy a jövő felélése jegyében nincs jogunk kiinni a kakaót gyerekeink és unokáink poharából. Csillag István Magyarországot újra be kell rendezni, de másképp, mint eddig: a köz­szolgáltatásban a teljesítménynek és a tisztességnek kell dominálnia, emellett az informatikát fel kell használni az államigazgatás szolgáltató funkciójának javítása érdekében. Draskovics Tibor Lépéskényszer van, a stabilizáció a kormány felelőssége. Bőd Péter Ákos Versenyt és egyetértést ■ Egyetértést kérnek az egészségügyi szak­emberek az ágazat ér­dekében. Budapest (ÉKN) - Dr. Rudas László, az Istenhegyi Magánklinika Zrt. elnöke és más egészségügyi szak­emberek petíciót fogalmaz­tak meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Kuncze Gábor (SZDSZ) el­nökhöz, hiányolva a két párt konszenzusát az egész­ségügyi reformban. Erre pedig szükség van, mert mint fogalmaznak, a pazar­ló gazdálkodás nem tartha­tó fent. Dr. Rudas László szerint ha mind a finanszí­rozók, mind a finanszíro­zottak versenyeznek, akkor kisebb többletforrással sok­kal magasabb szintű szol­gáltatásokat lehet nyújtani. Szerinte ekkor, a minden­kit kiszolgáltatottá tevő pa­raszolvenciát kiválthatná a hozzáférhető és megvásá­rolható többletszolgáltatás. Támogatnák Az egészségügyi reform­hoz a szakma prominens személyiségei is felajánlják támogatásukat. Szigorú kontrollt akar az MDF frakcióvezetője ■ Herényi Károlyt vá­lasztotta frakcióvezetővé az MDF képviselőcso­portja pénteken. Budapest (MTI) - Az erről szóló hírt Hock Zoltán elnök- helyettes az ülést követő bu­dapesti sajtótájékoztatón je­lentette be. Személyi javaslatok A frakció döntött arról is, hogy Dávid Ibolya pártelnököt javasolja az Országgyűlés MDF-es alelnökének, ha a párt­nak lehetősége nyűik a jelölés­re. A testület Pettkó Andrást jelöli parlamen­ti jegyzőnek - közölte az elnök- helyettes. Heré­nyi Károly frak­cióvezető - aki- Herényi nek megválasz­Károly tását az MDF országos választmánya szom­bati ülésén hagyja jóvá - le­szögezte: a párt az ország ér­dekeit szolgáló ellenzéki poli­tikát kíván folytatni. Tovább­ra is elvi alapon dönti el, hogy támogatja vagy elutasít­ja a kormányzati javaslatokat, és szigorú kontrollt kíván gyakorolni a hatalmon lévő politikusok felett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom