Kelet Magyarország, 2006. május (63. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-12 / 110. szám
2006. május 12., péntek KIÜT SZOLGALTATAS /13 HOROSZKÓP 4Mb tmc iá WL 21.-W. 20. _______ Hagynia kellene most mindent és mindenkit hadd menjen a maga írtján. Ha "beleavatkozna, azzal hátráltatná a végkifejletet, pedig az idő most önnek dolgozik. Hagyja hát érvényesülni. IV^21.-V. 20. ______ ________ Az ön véleménye most egyáltalán nem egyezik azokéval, akikkel pedig olyan sokat vitatkozott hogy megértesse magát. Ne foglalkozzon most velük; egyszerűen csak tegye a sajat dolgát. V. 21.-VI. 21. Túlságosan feketén Bt most bizonyos dolgokat és ez egyáltalán nincs jó hatással a párkapcsolatára. Próbáljon meg kissé másképpen gondolkodni, és semmiért se hibáztassa a partnerét. VI. 22.-VH 22. Ha továbbra is ilyen aktívan részt vesz egy bizonyos ügyben, rövidesen ta- pasztalhatja, hogy nem fecsérelte hiába az idejet és az energiáját. Addig azonban szorgalmasan kell dolgoznia. yn.23.-yin. 23. Úgy tapasztalta eddig, hogy előbb-utóbb akkor is megoldódnak a protdé- mai, ha nem tesz egy lépest sem annak érdekében, hogy helyrejöj|enek a dolgok. Most azonban nem Így áll a helyzet. Vili. 24.-IX. 23. ____ ___ Úgy tűnik, hogy-nincs elég ereje és kitartása ahhoz, hogy végre elhatárol- ja magát valakitől, illetve az általa képviselt ügytől. Meg "kellene pedig tennie ezt a lépést a saját érdekében. IX. 24.-X. 23. A partnere most valami olyanban sántikál, amelyet ön egyáltalán nem he- lyeselne, ha a tudomására jutna. Valószínűleg ezért is akarja önt kihagyni - legalábbis átmenetileg - a tervéből. X. 24.-XI. 22. Ön igazán nagyon örülne annak, "hä sikerülne, amit eltervezett. Minden igyekezetével azon van, hogy elérje a célját, ám most sajnos néhány, nem vart akadállyal is meg kell birkóznia. XI. J3.-X11.21. ______ Igen sok mindent elvégzett az utóbbi időben, mégis elégedetlen az ered- ményeivel. Valószínűleg nem is azokkal van igazából baja, hanem a lelki élete az, amely kissé kiegyensúlyozatlan. XII. 22.H. 20. ______ ______ Sokkal határozottabban kellene kiállnia a saját véleménye mellett. Nem lenne szabad hagynia, hogy mások befolyásolják a döntéseiben. Ha sikerül ezen túllépnie, minden rendben lesz. I. 21.Hl. 20. ___ ___________ Annak semmi értelme nincs, hogy állandóan másokat hibáztat a saját ma- gánéleti kudarcai miatt. Nézzen végre a tükörbe, és ismerje be, hogy kizárólag csak ön tehet a kialakult helyzetről. II. 21.HII. 20. _____ Ravaszkodással nem sokra megy, sőt, ha kiderülne a turpisság, csak ma- gára haragítaná azokat is, akiket manipulált. Merje végre vállalni saját magát mindenki előtt, a hibáival együtt. OLVASÓINK ÍRJÁK Az Orfeum együttes tagjai és a Bodnár házaspár (Fotó: amatőr) A küszöbön hagytuk A munkával töltött dolgos mindennapok közepette jól jön néha egy kis kikapcsolódás. Ezt erősítette meg bennem az Orfeum együttes „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című magyarnóta- és operettestje, amelyen a közelmúltban vettem részt férjemmel több száz muzsikaszerető emberhez hasonlóan. A zene, az igényes muzsika gyermekkoromtól része az életemnek, emlékszem, a legtöbb örökzöldet együtt dúdolgattam édesanyámmal. Csodálatos időutazásban volt részünk e varázslatos esten. Néhány órára valamennyien a bejárat küszöbén hagytuk gondjainkat, problémáinkat, fájdalmainkat, s élvezettel hallgattuk Jeremiás Bélát és népzenekarát, Molnár István játékát, valamint Demeter Ágnes, Berényi Márta, Szabó Lajos, Szabó Sándor, Csiky Edit, Szarka Tibor és Dalnoki Éva Erna dalait. BodnAr Miklósné, Nyíregyháza Nehéz a döntés Nemrégiben „Dönteni kell” címmel olvasói levél jelent meg. Valóban dönteni kell, de nem mindegy, hogyan. Kedves ismerősöm, pár éve, érettségije mellé szakmát tanult. Jól döntött! Hamarosan szakmájának megfelelő munkát talált, melyet hamar elsajátított, megszokott, elfogadott és életének részévé vált. Jól döntött. Mégis voltak emberek, kollégák, akik kihasználták őszinteségét, kedvességét, naivságát. Megpróbálták ráhúzni a „vizes lepedőt”, de ő nem hagyta magát. Jól döntött! Hosszú rágódás után nemrégiben mégis elhagyta munkahelyét, mindazokat, akikkel együtt és akikért dolgozott. Sajnos rossz döntést hozott. (Bár adott helyzetben ez tűnt a legjobbnak.) Kapott lehetőséget a visszatérésre, de nem élt vele. Rosszul döntött! Jó lenne, ha láthatnánk előre a jövőt, és tudnánk döntéseink következményeit. Legyen az akár pozitív, akár negatív. A jó tanács mindig elkel döntés előtt, de csak tanácsokat kaphatunk, a végső megoldás mindig a mi kezünkben van. (Sajnos.) H.-né, Kisvárda Szerenád Reményekkel telve vártuk már az igazi tavasz eljöttét, amikor végre kizöldül a természet és újjáéled minden! A fiataloké ez a hónap. Szerelmeseké, anyáké, gyermekeké és nem utolsósorban a ballagó középiskolásoké! Minden évben várom a tablók kirakatba kerülését, hol- és mikor fedezek fel ismerős arcokat. Egykori tanáraimét, és ismerős „gyerekekét”, akik már érettségiznek. Természetesen a május velejárója a szerenád is, ami egy nagyon szép hagyomány. Épp a minap jutottak eszembe a mi szerená- dos emlékeink, és alig vártam, hogy az éneklő fiatalok hangját meghalljam az éjszakában! Ez be is következett! De amit hallottam, illúzióromboló volt, és inkább hasonlított egy csapat ittas ordítására, mint tanáraiktól, társaiktól búcsúzó fiatalok keserédes dalolására! Pár éve ennyire megváltozott a szerenádok jellege? Azt meg tudom érteni, hogy stráfkocsival, vagy netán autóval járják be a várost a maturandusok, de a múlt éjjeli ordítozás már nem a tiszteletről és a búcsúzásról szólt! Senki ne értse félre, nem azt mondom, hogy ne érezzék jól magukat e néhány éjszaka alatt a fiatalok, de gondolkodjanak el rajta, hogy ezzel a viselkedéssel örömet szereznek-e tanáraiknak, társaiknak, illetve az őket hallgató városlakóknak! L-né, NyIregyhAm FONTOSARR TELEFONSZÁMOK j/jjjjjjjjjj jj j jj jjjj j j jj j jjj ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 14. sz. alatt. Tel.: 42/465-666 és a 42/402-377. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A héten a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt tart ügyeletét._______________________ Mentőle 104. TOzottófc 105 Rendőrség: 107. A VOLÁN-információ: 42/598 177 __________ ÚT1NFORM: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. ___________ A MAGYAR AUTÓKLUB segélyhívószáma: 188 A T-Com-tudakozó: 198. A hibabejelentő: 194 Nyírségvíz Rt., ivóvíz: 310-456 Szennyvíz: 430-004_______________________ Nyírtévhő Kft.: 451-644 __________________ TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764_______________________________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310_______________________ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 KELET ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, lefler Györgyöt. Tel 42/501-510/4242 e-mail: gyorgy.lefler@inform.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06- 40/424-424-es kékszámunkat Minden információ egy helyen! Olvassa Ön is mindennap! KELET NYERŐSZÁMOK Kenő, 2006. május 10. 1, 10, 11, 17, 18, 23, 30, 31, 36, 39, 42, 45, 49, 53, 54, 55, 56, 59, 74, 77. Skandináv lottó 19. hét Első számsorsolás: 2, 7, 8, 13, 16, 23, 26 Második számsorsolás: 3, 6, 10, 19, 25, 29, 32 Az adatok tájékoztató jellegűek. i NAP kel: 4:54 nyugszik: 19:56 llUÍfilS ELŐREJELZÉS ~ 23 °C 8 °C Ma derült idő lesz. Csak az éjszaka második felében kezdődik jelentősebb felhősödés. Természetesen csapadék sem várható. Gyenge délies szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 22, a szombat reggeli minimuma 11 fok körül alakul. LETESŐSSENNYESETTSÉB Az egészségügyi határérték kb. 70-80%-a. ELŐBEIELZES A Nyírségben ma változóan napos idő lesz. Csak az éjszaka második felében kezdődik kisebb felhősödés. Csapadék akkor várható. Gyenge délies szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 22, a szombat reggeli minimuma 11 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: szombaton zömmel száraz, napos, délután 23 fok körüli, meleg idő valószínű. Vasárnap kiadós esőre, kb. 7 fokos hőmérsékletcsökkenésre van kilátás. Hétfőn nyugaton már napsütésre, Kelet-Magyarországon még esőre számíthatunk. Szombat: 11, 23 °C napos Vasárnap: 10, 21 °C eső •a * Hétfő: 8, 23 °C felhős cTJ . Kedd: 7, 22 °C változó Szerda: 13, 23 °C eső ** • MA: napos 23 °C 9 °C déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet Készíttette: ® zones Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI“. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉVPBMBI.Í MILLOSS AURÉL Száz éve született Milloss Aurél magyar származású olasz táncművész, koreográfus. Táncművészként első sikereit Németországban aratta. Világjáró művész volt, de 1938- tól 1988-ban bekövetkezett haláláig tevékenységének fő színtere Itália és annak fővárosa maradt. NÉVNAP PONGRÁC, GYÖRGY VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -101 cm, apad, a mederteltség 17%, vízhőfok 11,8 C-fok; Vásárosnamény- nál 78 cm, apad, 27%, 14,9 C-fok; Záhonynál -5 cm, apad, 31%, 14,4 C-fok; Dombrádnál 185 cm, apad, 39%, 12,9 C-fok, Tiszabercel, 340 cm, apad, 48%, vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS vízállása Csengéméi 47 cm, apad, 14%, 15,0 C- fok; a KRASZNA vízállása Ager- dőnél 198 cm, apad, 36%, 15,6 C- fok, a TÚR vízállása Garbóiénál -32 cm, apad, 16%, 15,6 C-fok. maö«Míii.iTH Duna 12-14 °C Tisza 11-18°C Balaton 16 °C Velencei-tó 19 °C Fertő 18 “C wiin Platán magas Eperfa magas Nyír közepes Fűz közepes VILÁSVÁBBBBB Bangkok 35 °C Buenos Aires 17 °C Los Angeles 22 °C Miami 30 “C Moszkva 16 °C New York 18 °C Peking 16 °C TRAFFIPAX 41-es főút. NAPI MENÜ Ha fagyjSlfe,akkor 22 fajta pizza, 4 fajta tészta, saláták, desszertek, üditő7 Székely, Demecser, Gégény, Berkesz, Nyírtét, Nyírté Ramocsaháza, Nyíribrony, Nyirbogdány, Kék. SZÉKELY, Kapitány u. 26/C. Rendelés: 42/232-694, 20/4-322-321 H-P.: 13.30-21.30, Sz.: 12.00-21.30, V.: 12.00-20.00 100%-ig bio élelmiszerekből készült ételek! 'Hossza az egészségetí Francia hagymaleves, Majorannas cs.comb, rizs Vaduljuk családi és üzleti rendezvények ' lebonyolítását 6 0 fiiig! Nyháza. Bujtos u. 27. Tel.: 42/402-306, Fax: 42/402-628 Borostyán Nyháza, Ady Endre u. 43. i Telefon: 461-438 [ Jókai bableves A.: Máglyarakás B.: Túrós sztrapacska Étlap szerinti és menü kiszállítás. Hidegtálak készítése. Szombat, vasárnap minden ételre 20% kedvezményt adunk éttermünkben! r Nyíri Fészek Étterem Esküvők színvonalas lebonyolítását vállaljuk 12« főig. Komplett vacsorával és éjféli vacsorával 3200 Ft/fő. i A.: ij Napi menü: Máius 12.. oéntek: Zöldborsóleves Sertésragu Sztrogonov módra, rizs B.: Sertéscsülök jAS Pékné módra Qr | Nyháza, Rákóczi u. 26. Tel.: 42/310-916 ÉTTEREM / RESTAURANT Nyíregyháza, Lujza u. 13/B www.steIlarose.hu 42/460-060 Menü kiszállítás már 480 Ft-tól! Minden nap normál és extra menüink mellett fimess, ínyenc és vegetáriánus különlegességeinkből is választhat! Péntek és szombat este élőzenével és grill látványkonyhával várjuk kerthelyiségúnkben. A hirdetés a legjobb befektetés! A megye legkedveltebb napilapja! a gr; iEf, »sä», ss. HIRDETÉSEK KELET ■ «aTAROAAZift Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabQ@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Mán László (man@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1380 forint, negyedévre 4080 forint, félévre 7880 forint, egy évre 14 980 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kélet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubóczki@kelet.szon.hu). Megjelenés száma: 2006/110. www.informmedia.hu MATESZ print-audit