Kelet Magyarország, 2006. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-13 / 87. szám

2006. április 13., csütörtök MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN mm JW jr Yjryj j j 4 j j • Hosszú távon. Irán hosszú távon ipari méretben akar uránt dúsítani, a most kis mennyiségben elkezdett dúsítást bővítené ki - jelentette be szerdán az iráni atomenerge­tikai hivatal helyettes vezetője, Mohammed Szaídi. Perek, bírók ellen Gyula (MTI) - Több megyei bírósági elnök je­lezte, hogy egyre gyak­rabban fordul elő bírósá­gi vezetők és bírók be- perlése, elsősorban a bűnelkövetők részéről - mondta a Legfelsőbb Bí­róság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Ta­nács (ÓIT) elnöke sajtó- tájékoztatóján szerdán. Lomnici Zoltán (ké­pünkön) ugyan statisz­tikai adatokat nem tu­dott említeni, ám arra utalt, hogy Gyulán, a Bé­kés megyei összbírói ér­tekezleten a megyei bíró­ság elnöke mint jelentős problémát említette ezt az új jelenséget. A főbí­ró szerint a bírák perlé­se ellen a világon min­denütt hatásosan harcol­nak. „Az Európai Unió legtöbb tagáÜamában meg sem próbálják ezt, mert ennek na­gyon komoly I következ­ményei le­hetnek” -1 hangsú­lyozta. Beismerés Bagdad (MTI) - Az iraki belügyminiszter elismerte, hogy mű­ködnek az országban „halálbrigádok" a biztonsági erők bizo­nyos egységein belül, de tagadta, hogy azoknak köze lenne a belügyminiszté­riumhoz. Baján Báker Szulág szerdán a BBC-nek adott inter­júban a halálbrigá­dok fenntartásával a minisztériumok és más kulcslétesítmé­nyek - elektromos központok, olajveze­tékek - őrzésével megbízott, a belügy- és a védelmi minisz­térium ellenőrzése alól kicsúszott külön­leges egységeket, va­lamint az Irakban működött számtalan biztonsági magáncé­get vádolta. A mi­niszter szerint e kü­lönleges erők , legalább 150 ezren vannak, ugyanolyan egyenruhát viselnek, ugyanolyan gépko­csival járnak és ugyanolyan fegyvere­ket használnak, mint a rendőrség. Prodi nem tart a voksok újraszámlálásától Róma (MTI) - Romano Prodi, az olasz bal­közép pártszövetség vezetője - saját szavai szerint - nem tart a szavazatok ellenőrzésé­től, szerinte az nem fog változtatni a parla­menti választások számára kedvező végered­ményén. Annak kapcsán mondta ezt Prodi, hogy Sil­vio Berlusconi miniszterelnök jobboldali koa­líciója követeli a vasárnap és hétfőn megren­dezett parlamenti választásokon leadott vok­sok egy részének újraszámlálását. Prodi új­ságírók előtt hozzátette: nem látja veszélyben koalíciójának győzelmét. Jelenleg nincs a „másik oldalon" sem miniszterelnök­jelölt, sem pedig program, amelyet támogatni lehetne. Kuncze Gábor, SZDSZ Az MSZP hűséges kiszolgálójává, cselédpártjává vált az SZDSZ, amely kioktató szónoklatot tart programról és miniszterelnök-jelöltről, holott ezek közül egyikkel sem rendelkezik. Deutsch-Für Tamás, Fidesz VÁLASZTÁS 2006 Orbán Viktor visszalépett ■ Az MDF-fel közös kormányfőjelöltet ajánl maga helyett a Fidesz vezetője. Budapest (ÉKN - SzP) - Az Antall-kormány volt ipari és kereskedelmi minisztere, egy­kori jegybankelnök, Bőd Pé­ter Ákos lenne a Fidesz új mi­niszterelnök-jelöltje, ha ezt az MDF elfogadja. Orbán Viktor ezzel a „vezércsellel” tesz kí­sérletet arra, hogy meg­könnyítse a jobboldali erők összefogását. Telefonon egyeztettek Orbán Viktor tegnap azután ajánlott közös kor­mányfőj elöltet az MDF-nek, hogy nyilvánosságra került Dávid Ibolya levele, melyben kemény feltételeket szabott a Fidesznek az esetleges válasz­tási együttműködésért cseré­be. Dávid Ibolya lényegében a Fidesz-program legfontosabb elemeinek feladására kérte Elméletek Fideszes forrásunk sze­rint ez a lépés nemcsak hogy felesleges, de túl nagy kockázatot jelent a pártnak. „Inkább rende­sen végig kellett volna vinni a kampányt Orbán Viktorral, építve a mara­dék esélyre. Kár volt hagyni, hogy Dávid Ibo­lya diktáljon” - vélekedik. Kormányközeli infor­mátorunk szerint feszült­ségforrás az is, ha bejön a Fidesz terve, és Bőd Péter Ákossal nyernek. „Valószínű, hogy őt csak addig engednék létezni, amíg elvégzi a piszkos munkát, ami a gazdaság stabilizálása miatt feltét­len szükséges.” pedig az MDF nek nincs esé­lye a kor­mányváltás­ra, így a két ellenzéki párt össze­fogására van szükség. Arra a kérdésre hogy Orbán Viktort, aki erre beje­lentette: hajlandó lemondani arról, hogy ő legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje. A jelöltet a nap folyamán so­káig sem a Fidesz, sem az MDF nem nevezte meg, csak annyit mondtak, hogy „egy MDF-es politikus, aki segíthet­ne a pénzügyi válság leküzdé­sén”. Bőd Péter Ákos elismer­te, hogy szerdán délelőtt a Fi­desz és az MDF elnökével is beszélt telefonon. „A szemé­lyemet érintő sajtóhíreket megerősíteni nem tudom. (...) Egy közös kormányfő­jelölt személyéhez a két pártnak, azok testületéi­nek kell előbb megálla­podniuk. A végső felha­talmazást, bárki legyen a közös kormányfője­lölt, a választók adhat­ják meg, amíg nem tör­ténik érdemi fejle­mény, nem kívánok en­nél többet közölni” - ír­ta közleményében Bőd Péter Ákos. Az MDF lapzártánkor válaszolt Orbán Viktor javaslatára. Orbán Viktor tegnap arról beszélt, hogy nem folytathat­ja a kormányzást a jelenlegi koalíció, „hiszen becsapta a választókat, amikor eltitkolta az ország valós pénzügyi hely­zetét”. Megjegyezte, miután ön­állóan sem a Fidesznek, sem AZ maritit Budai Bernadett, a Vision Consulting elemzője: Bőd Péter Ákos személyében egy kifejezetten pragmatikus szakpoliti­kust választott a Fidesz, akiről egyelőre nem lehet tudni, hogy miként fogadja, fogadná a párt tagsága. Ennél is fon­tosabb, hogy a párt szavazóbázisa mennyire áll az új jelölt mögé. Most úgy tűnhet, hogy Orbán Viktor irracionálisán nagy kockázatot vállal azzal, hogy visszalép, függetlenül attól, hogy komo­lyan gondolja-e, vagy ez az egész csak egy taktikai lépés. Nem tudja senki, hogy miként reagálnak a nagyon is a vezető személyére épülő párt szimpati­zánsai egy kvázi vezércserére. Legalább ekkora kockázatot jelentett volna az, ha Orbán Viktor elfogadja Dávid Ibolya nyolc pontját. Ezek között voltak olyan pontok, melyek elfogadása gyakorlatilag a Fidesz programjának meg­tagadását jelentették volna. Végül arról sem feledkezhetünk meg, hogy a győzelemre még akkor sincs garancia, ha történetesen sikerül megállapodni, és szinte minden MDF-szavazó a Fideszre voksol a második fordulóban. Orbán Viktor a kormányváltás reményében tette meg a kormányfőjelöltségből való visszalépést jelentő ajánlatát (Fotó: MTI) Dávid Ibolya a Fidesz-program visszavonását szabta tárgyalá­si feltételként, Orbán azt mondta: ha lesz közös jelölt, ő majd összefésüli a két párt programját és dönt majd arról, hogy nekik milyen szerepük &p:y/kmtlPBfiliszQn.hu Orbán Viktor és Dávid Ibolya levélváltása (PDF 52 kB) lehet az új kabinetben. Orbán Viktor azt szeretné, ha pénte­kig megegyeznének. Visszautasítva „Amíg nincs közösség az elvekben, addig nincs közösség a kormányzás­ban” - válaszolta Orbán Viktor javaslatára Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint „második Mo­hács” lenne a Fidesz programjának megvalósu­lása, ezért kijelentette: amíg ezen a téren nincs megegyezés, nem hajlan­dóak közös kormányzás­ra. „A ma reggeli leve­lemben foglalt nyolc pon­tot, kérem, vegye komo­lyan és válaszoljon rá ” - tette hozzá Dávid Ibolya. AZ Ól JELÖLT PÁLYÁJA J J jJ'j Jj * w Bőd Péter Ákos 1951. jú­lius 28-án szü­letett Sziget­váron. 1989- ben részt vett az MDF gazdasági program­jának összeállításában és képviselte a pártot a Nemze­ti Kerekasztal munkájában. Az 1990-es országgyűlési választásokon Veszprém me­gyei listás mandátumot sze­rez. 1990. április és 1991. de­cember között ipari és ke­reskedelmi miniszter. 1991. december és 1994. de­cember között a Magyar Nemzeti Bank elnöke, majd a szocialista-szabad demok­rata kormány nyomására le­mond. 1995 januárjától 1997 végéig a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fej­V J®!??»J J j j* j j jFj jj j j j J 9 W . lesztési Bank (EBRD) igaz­gatótanácsának tagja. 1998-tól egyetemi tanár, emellett Orbán Viktor kor- mányfősége idején a Minisz­terelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadója. Pár napja úgy nyilatko­zott, az államháztartás rend­betételéhez és a 2010-es euróhoz elkerülhetetlenek a fájdalmas beavatkozások. Megtehetik A Fidesz országos elnöksége kongresszusi határozat nélkül is dönthetett, hogy közös mi­niszterelnök-jelöltet javasol - közölte Deutsch-Für Tamás (Fidesz). Orbán Viktor minisz­terelnök-jelöltségét a március 19-ei kongresszus hagyta ugyan jóvá, de a kongresszus és a választmány a Fidesz or­szágos elnökségére és az orszá­gos választmány elnökségére ruházta át a rendkívüli hely­zetekre vonatkozó döntéseket. HÁTTÉR Éhen halnak? I Mérő Miklós ekn@inform.hu „Egyelőre nem folytatjuk a pa­lesztin kormánynak szóló közvet­len segélyeink folyósítását" - kö­zölte Ursula Plassnik, az európai uniós tagállamok külügyminiszte­reinek hétfői luxemburgi ülésén elnöklő osztrák külügyminiszter a testület döntését követő sajtótájé­koztatón. (MTI) Az EU segélyeinek befagyasztá­sa „a palesztin nép demokratikus parlamenti választásának tisztes­ségtelen büntetése, amely össz­hangban áll a palesztin népre gya­korolt izraeli nyomással" - vélte az új palesztin - Hamász-mozga- lom vezette - kormány külügymi­nisztere, Mahmúd Zahar. Az a pa­lesztin politikus, aki a napokban a kínai Szin-hua hírügynökség tudó­sítójának így nyilatkozott: „Az az álmom, hogy gázai irodám falán egy olyan világtérkép fog függeni, amelyről hiányzik Izrael. Ez az álom holnapra valósággá válhat, mert Izrael állama számára ezen a földön nincs hely." Hogy az EU, a palesztinok legnagyobb pénzügyi támogatója éppen azért függesztet­te fel a maga évi 500 millió eurós segélyösszegének folyósítását, mert a palesztin vezetők nem monda­nak le a zsidó állam föld színéről történő letörlésének álmáról s ugyanezért nem kapják a koráb­ban az Izraelt elismerő palesztin kormánynak folyósított 240 millió dolláros amerikai segélyt, valamint az 55 milliós izraeli adóvisszaté­rítést, azt nem veszik tudomásul. Kormányszóvivőjük bejelentésével viszont megkongatták a vészharan­got: „a huszonötök döntése a pa­lesztinokat éhínségre kárhoztatja". A palesztinok tehát éhen fog­nak halni? Nem. Mert a huszon­ötök azt is bejelentették, hogy a népnek szánt humanitárius segé­lyeket továbbra is elküldik Gázá­ba és Cisziordániába, csak azokat - hogy nenogy eltűnjenek, mint egykor az rendszeresen történt ve­lük - nem a kormány raktáraiba küldik, hanem közvetlenül a sa­nyarú körülmények között élő em­bereknek fogják kiosztani, s az iz­raeliek is változatlanul biztosítják a palesztin területek áram-, víz-, gyógyszer-, és alapvető élelmi­szer-ellátását. Csak pénz nem megy az álmai megvalósításán fá­radozó s ezért terrorszervezetnek minősített kormányhatalomra ke­rült Hamász kasszájába. De nem­csak Európa, az Egyesült Államok és Izrael nem ad neki pénzt, ha­nem a 22 országot - közöttük a leggazdagabbakat is - magába foglaló Arab Liga sem. Az ugyanis már 2000-ben, az akkor még Jasszer Arafat által vezetett Palesz­tin Hatóság előtt elzárta a dollár- milliók özönlését ígérő csapokat. Pedig milliárdos támogatásról biz­tosította a palesztinokat. Csakhogy a ramallahi kormány már az első százmillió dollárt kitevő gyorsse­géllyel sem tudott elszámolni. Az egyszerű, munkanélküli paleszti­nok egyöntetűen azt állították, hogy semmit sem láttak belőle. Iz­raeli titkosszolgálati jelentések szerint a pénz egy részét tiltott fegyvervásárlásokra költötték, a többi - amerikai banki értesülések ■■■■■■■■■■■A szerint - élükön Arafat elnökével, a palesztin kormánytagok bank­számláit duzzasztotta. Valami igazság lehet ezekben az állítá­sokban, hiszen emlékezetes a gá­zai partoknál elfogott fegyverekkel dugig töltött Carin nevű teherhajó esete, amelynek - bár palesztin személyzete volt, a mai napig is­meretlen a gazdája és úti célja. A Palesztin Hatóság köreiben ural­kodó és köztudott korrupcióról pedig elég annyit mondani, hogy a Hamász éppen a korrupcióelle­nes kampányával aratta januári földrengésszerű választási győzel­mét az addig hatalmon levő Fatah-kormány fölött. Ám amíg Iszmaíl Haníje kormányfő, miként szombaton ismét megerősítette: a Hamász vezette kormány nem ad­ja fel politikai nézeteit - a fejlett világ csak egyet tehet: felfüggeszti a segélyeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom