Kelet Magyarország, 2006. március (63. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-11 / 60. szám

2006. március 11., szombat KIÜT GYÁSZJELENTÉS /15 —— GYASZHIR „Egész életeden át dolgozva, szerényen éltél, Most bánatot ránk hagyva, hirtelen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Szívünkben mindig együtt vagyunk veled." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik szerették és ismerték, hogy DOBOS LASZLONE (Marika óvó néni) nyírgyulaji, korábban nyírbátori lakos, méltósággal viselt, rövid be­tegsége után, életének 62. évében, örökre eltávozott tőlünk. Sze­reltünktől 2006. március 12-én (vasárnap) 13 órakor veszünk végső búcsút a nyírbátori temető ravatalozójából, a református egyház szer­tartása szerint. Gyászoló család. „Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim, Isten veletek!" 847055 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÓNASZÉKI MIHÁLYNÉ szül. Lippa Ilona kálmánházi lakos, 74. éves korában elhunyt. Temetése 2006. már­cius 13-án (hétfő) 13 órától lesz a kálmánházi temető ravatalozójából. Gyászoló család. 848027 „Úgy ment el, ahogy élt, csöndben, szerényen, Drága Édesanyánk, nyugodjál békében!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy drága édesanyánk, BODNÁR ANTALNÉ szül. Nyerges Irén nyírturai lakos, életének 71. évében, váratlanul elhunyt. Temetése 2006. március 13-án 15.30-kor lesz a nyírturai temetőben. Gyászoló családja. + Fájdalommal tudatjuk, hogy VÁMOS ZOLTÁN BÁLINT tanár életének 74. évében, súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése 2006. március 14-én 15 órakor lesz római katolikus szer­tartás szerint, a barcsi köztemető ravatalozójából. 847938 Gyászoló család. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik nem értesültek róla, hogy a szerető feleség, drága jó édesanya, nagymama, test­vér, anyós, PAPP SÁNDOR ENDRÉNÉ mindenki Jucikája 2006. március 2-án, 55 éves korában örökre itt hagyott minket. Drá­ga szereltünket 2006. március 5-én helyeztük örök nyugalomra Ti- szaadonyban, a református egyház szertartása szerint. Köszönetün- ket és hálánkat fejezzük ki a temetésen - a zord idő ellenére - meg­jelenteknek, hogy részvétükkel gyászunkat, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 847896 Gyászoló férje, gyermekei, unokái, menye, veje, testvérei és a rokonok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy RUSIN MIHÁLY nyugalmazott HÖR őrnagy 79 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2006. március 13-án 11.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. 846757 Gyászoló család. „ Virágerdő sűrűjében pihen egy szív csendesen, i s­Rég nem dobban családjáért, messze vitted Istenem." l Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÖTYKÖSGYULA gyémántdiplomás tanárt 2006. március 7. napján, szűk családi körben a kismarosi temetőben helyeztük örök nyugalomra. mfín A gyászoló család. A gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett felesé­gem, édesanyám, nagymamánk, PATKÓS ANTALNÉ szül. Révész Ilona súlyos betegségben, életének 87. évében, 2006. február 28-án el­hunyt. Hamvait végakaratának megfelelően 2006. március 10-én Debrecenben, református szertartás szerint, szűk családi körben he­lyeztük örök nyugalomra. Táviratcím: Patkós Antal 4511 Nyírbogdány, Kéki út 1. 847063 h t „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy FEJES JÓZSEFNÉ szül. Hupczik Irén volt nyíregyházi lakos, 2006. március 6-án, rövid, de súlyos szenve­dés után elhunyt. Temetése 2006. március 14-én 13 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. 847878 Gyászoló család. , Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy drága fiam, rpD ' 1 IMRE LÁSZLÓ GYÖRGY Nyírpazony, Béke u. 21. sz. alatti lakos, életének 58. évében, várat­lanul elhunyt. Utolsó útjára görög katolikus szertartás szerint, 2006. március 13-án 11.00 órakor kísérjük a nyírpazonyi temetőbe. 847904 Fájó szívvel búcsúzik édesanyja és testvérei. 1 S’ \ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy é KISS JÁNOS volt Nyírbátor, Krúdy utcai lakos, életének 51. évében elhunyt. Temetése 2006. március 13-án, (hétfőn) 14 órakor lesz a nyírbátori köztemető ravatalozójából, római katolikus szertartás szerint. 847747 A gyászoló család. m „Csak egy könnycsepp gördül az arcunkon, Ez azért van, mert szerettünk és hiányzol nagyon." 4S& Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYURJÁN JÁNOS volt VAGÉP, volt SZRT-dolgozó 55 éves korában, rövid, súlyos betégségben, hirtelen elhunyt. Teme­tése 2006. március 16-án 13 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. 847841 A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABOLCSI TILDA nyugdíjas tanárnő volt nyírbélteki lakos, 2006. március 7-én, 68 éves korában elhunyt. Temetése 2006. március 13-án 11 órakor lesz a nyírbélteki köztemető § ravatalozójából, római katolikus szertartás szerint. Gyászoló család. § Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ ZOLTÁN életének 50. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2006. március 13- án, hétfőn 14 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójá- g, ból. A gyászoló család. § MEGEMLEKEZES „Én itt vagyok Veletek! Csak én az út másik oldalán megyek!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk OZV. MOLNÁR JANOSNE Marika néni volt vendéglátó-ipari dolgozó halálának 1. évfordulóján, MOLNÁR JÁNOS volt asztalosmester halálának 19. évfordulóján. „Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel Őket már nem hozhatjuk vissza." 847506 Szeretteik. t „Két éve már, hogy életed véget ért, Mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Bennünk él egy arc, egy mosoly, egy tekintet, Két simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk senki, soha el nem vehet." Fájó szívvel emlékezünk GAVA KAROLY halálának 2. éves évfordulójára. 847352 Gyászoló család. „Ha egy könnycsepp gördül végig az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Bennünk él egy arc, s egy végtelen szeretet, Amit tőlünk senki soha el nem vehet. Téged elfeledni soha nem lehet, Örökre őrizzük emlékedet." Fájdalommal emlékezünk VIDA PÁL (Cini) halálának 2. évfordulójára. Felesége, édesanyja, testvérei, anyósa, apósa. 846928 f „Búcsú nélkül mentem én el tőletek, nem búcsúztam, ma is élek közietek. Szíveteket ne eméssze fájdalom, vigasz legyen, hogy rólatok álmodom." VIDA PÁL (CINI) volt Nyíregyháza, ív u. 22. sz. alatti lakos halálának 2. évfordulójára. Bánatos édesanyja, felesége, testvérei, anyósa, apósa. Mindig a szívünkben élsz! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, NÉMETH JÓZSEF temetésén megjelentek, s részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család. GYASZHIR „A napokat a napfény beragyogja, De mivé lesznek a rózsák éjszaka, Mikor a fények köddé foszlanak." Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy szeret­tünk, KÁPLÁR ISTVÁN Vásárosnamény, Dózsa György u. 38/a alatti lakos hamvasztás utá­ni búcsúztatása 2006. március 17-én 14 órakor lesz a vásárosnamé- nyi köztemető ravatalozójában. 847840 A gyászoló család. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom