Kelet Magyarország, 2006. március (63. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-29 / 74. szám
2006. március 29., szerda • Nő a benzinár Emeli bruttó öt forinttal, illetve bruttó három forinttal a 95-ös benzin, valamint a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mól szerdától. • Véradás. Szerdán Tiszavasváriban a polgármesteri hivatalban 8-15, Záhonyban a H étszín virág óvodában 9-14, Nagyarban az orvosi rendelőben 8-12 óra között várják azokat, akik véradással is szeretnének segíteni embertársaiknak. • Ügyfélszolgálat. A megyei egészségbiztosítási pénztár Fehérgyarmaton kihelyezett ügyfélszolgálatot tart szerdán 9-14 óra között a Kossuth tér 38. szám alatt. • Párhuzamosok. Antal Attila és Szepessy Béla közös kötetének lesz a bemutatója március 30-án 16.30-kor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Biztonsági játék Pók Viktória viktorla.pok@inform.hu Aki k ismernek, tudják, sajnos nem vagyok egy áramvonalas biciklisalkat. Kedvenc időtöltéseim egyike is az autózás, forró nyarakon, lehúzott ablakkal, zene mellett. De elárulom, nem volt ez mindig így. Alig tanultam meg járni, már várt a gyönyörű, piros, háromkerekű csoda, amit csakhamar kétkerekű zöldre cserélhettem. Mint minden rendes gyermek, én is megkaptam jó bizonyítványom jutalmául a kempingbicajt, majd mikor divatba jött, a versenykerékpárt is. Remek bringázásokat rendeztünk a lakótelepünkön, felfedeztük a környéket, voltak bukásaim is a drótszamárral. Felnőttként megnőtt a veszélyérzetem, zavarni kezdtek a mellettem elrobogó, néha tülkölő autók, s biztonságosabbnak láttam, ha gyalogszerrel vagy busszal - úrinős napjaimon taxival - teszem meg a rám váró utat. Am amikor a városszélre költöztünk, újra előjöttek az emlékek. A zsúfolt 4-es buszról sóvárogva pislogtam a mellettünk húzódó kerékpárútra. Győzött a szabadság utáni vágy. Vettem újra egy kétkerekűt, s nem alkalmazkodtam többé a menetrendhez. Aztán jött a motorizáció, s mint megtudtam, szabálytalanul a kerékpárúton, de nem félve senkitől immár sárga kis Yamahámmal robogtam a város felé. Most újra a sárga a nyerő nálam, csak négy kereke van. Viszont kényelem ide vagy oda, bármikor szívesen nosztalgiázom. De csak kerékpárúton, biztonságban. Soós Imre-díjas. Kedden délelőtt itthon is köszöntöttéK Kuthy Patríciát, a Móricz Zsigmond Színház művészét abból az alkalomból, hogy hétfőn este a Madách Színházban átvehette a legjobb pályakezdőnek járó SoÓS Imre-díjat. (Fotó: Balázs Attila) Megérzi a mezőgazdaság a hosszú tetet? Szavazók száma: 211 2006. 03. 28. 18 óra Igen 85,31% Nem 14,69% Következő kérdésünk: Ön szerint kihasználtak megyénkben a meglévő kerékpárutak? Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. KIÚT HÁTTÉR Utat a bringásoknak! Egészségünk, s környezetünk védelme miatt is fontos lenne minél több kerékpáros. Nyíregyháza (KM) - A napokban újabb pályázat látott napvilágot, az önkormányzatok és a vállalatok is támogatásra számíthatnak. A tervek szerint a kormányzat kétmil99............................................ 'A kistérségi tár- jf sulás települései £ kerékpárúnál U ^ W kapcsolódnak »7 y 1 majd Nyiregyhá- f Bagoly Zoltán 99 liárdot szán erre a célra. A kerékpárbarát munkahely pályázaton a cégek nyerhetnének pénzt tárolók beszerzésére, s a biciklis közlekedés népszerűsítésére, a települések pedig a kerékpárút-háló- zatuk fejlesztéséhez kapnának támogatást. Ez a közelmúlt legnagyobb összege, amit a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére szánnak. Ha a tervek valóra válnak, néhány éven belül kerékpárutak hálózzák be a Nyírséget. A kerékpárutak fejlesztésének lelkes élharcosa Bagoly Zoltán, Nyírtura polgármestere, a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás területfejlesztésért felelős alelnöke.- A kerékpárutak kiépítésével kettős célt érhetünk el. Egyrészt a térségben lévő kistelepülések még közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a megyeszékhellyel, hiszen nagyon sokan vannak, akik kerékpárral járnak be dolgozni a közeli falvakból. Másrészt reméljük a turizmus fellendülését is a kerékpárutaktól. Nagyszerű kirándulások- Elkészült egy tanulmány- terv, amely szerint a kistérségi társulás települései kerékpárúnál kapcsolódnak majd Nyíregyházához. A megye- székhellyel kerékpárút kapcsolja majd össze Kálmánhá- zát, Kótajt, Nagycserkeszt, Napkort, Nyírpazonyt, Nyírteleket, Nyírturát, Sényőt. Ka- balásig már most is ki van építve a kerékpárút. Ezt hosszabbítanák meg Nyírturáig, amely ott elágazik majd Jövőre pályáznak A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás közös projektjével 2007-ben pályáznak európai uniós forrásra, hiszen a költségek másfél milliárd forintba kerülnek. Sényő felé, valamint Li babokorban és Sóstóhegyen keresztül rákapcsolódna a Nagyhalász felé vezető kerékpárútra. Nyíregyházán belül is lennének kerékpárutak. Ha mindez megvalósul, akkor a nyíregyházi családok a hétvégeken szép kirándulásokat tehetnek a környéken. A kerékpárúton biztonságosabb (Fotó: Balázs /3 Talajterhelés Nyíregyháza (KM) - Olvasóink kérdezték, van-e mentesség a talaj- terhelési díj alól. A bevallást nullásán is be kell nyújtani határidőre. Az ingatlan pontos azonosításához szükséges adatokat meg kell adni a bevalláson, s ha a vízmű által közölt fogyasztás 0, akkor a víz- mennyiségnél is ezt szerepeltetheti a bevalló, aki ez esetben nem fizet talajterhelési díjat. Két keréken a töltéseken Kerékpárutak a gátakon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Az idén a hálózat t 23] kilométerrel Vásárosnamény •any * <*>• Tf?a Gulács l|*f Milota isar Tis; kóród ród igosliget Nyírcsaholy jNagyecsed / i borszál lás Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - A szilárd burkolat a gátkoronán megkönnyíti a védekezést, s ha biciklizni is lehet rajta, turisztikai vonzerőt is jelent. A gátakra épített kerékpárutak létrehozását támogatja az EU is. Még ősszel átadták a Ti- szakóród-Tiszacsécse közötti szakaszt. Hamarosan megkezdik a Kraszna töltésén egy hat kilométeres bicikliút építését Tiborszállás és Nagyecsed között, valamint egy 4,2 km-es szakaszt a Tisza bal partján Olcsvaapáti és Panyola között. KIÚT T"Z Grafika: Kelet-Magyarország Pályázatok gáti kerékpárutakra. Részletes tájékoztató letölthető. {PDF, 455 kB) VIDOR - immár ötven ■ Igazi népünnepély lesz a fesztivál, ezúttal már utcaszínházi versenyprogrammal is. Nyíregyháza (KM - Z. D. Z.)- A szervezők az idén végre megnyugtató anyagi kondíciókkal láthattak neki az V. VIDOR Fesztivál megtervezésének. Tavaly a központi forrásból közel sem kaptak annyit, mint amennyire számítottak, 2006-ban azonban a Nemzeti Kulturális Alap rangjához méltóan támogatja Közép-KeletEurópa legnagyobb színházi és világzenei fesztiválját.- A 88 magyarországi feszti99 ................ Csak olyan rendezvények szerepelnek előttünk, mint például a Művészetek VölgyeTasnádi Csaba .................................99 vál közül a VIDOR a 7. helyre került a támogatási listán - mondta büszkén Tasnádi Csahelyszínen ba fesztiváligazgató. - Ezzel megelőztük a Pécsi Országos Színházi Találkozót, és csak olyan rendezvények szerepelnek előttünk, mint például a Művészetek Völgye, vagy a Szegedi Szabadtéri Játékok. A szervezők továbbra is arra törekednek, hogy a VIDOR igazi népünnepély legyen: a Kossuth téren szept. 1. és 9. között ismét vüágsztárok lépnek a közönség elé, de az idén először utcaszínházi versenyprogram is indul. A 9 napos fesztivál alatt 50 helyszínen 450 program várja a közönséget. Világsztár a tavalyi fesztiválon: Goran Bregovic KIÚT — VIDOR. Bővebb információk áz idei fesztiválról. (PDF, 93 kB) Kisamál megcsúszott a töltés Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - A folyókat a csapadék mellett a hóolvadás is duzzasztotta, a Tisza felső szakaszán újabb árhullám indult el. A Tisza a kárpátaljai szakaszon 0,6-1,3 méterrel emelkedett, most is árad, Tiszabecsnél 116 cm-rel nőtt a vízszint. A folyó Záhonyig árad, lejjebb Tisza- bercelig apad, de szerdától isKllil-------kmtiapekszon.hu--------------Ár- és belvíz. A borsodi tájékoztató letölthető (PDF, 55 kB) mét emelkedni fog. Tiszatelek és Gávavencsellő között I. fokú készültség van érvényben. A kisari rézsű burkolata meghibásodásának ideiglenes bevédése hétfőn befejeződött. A Szamos újra árad. Balvizhalyzat Elöntött terület _________19 300 ha Ebből Felső-Szabolcsban 7 400 ha Átemelt belvíz ________1,8 millió m Védekező települések 16 (I. fok) Szombaton nyit a múzeumfalu Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Páll István, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója nem épp kellemes hírrel kezdte: a megvonások miatt - sokáig úgy tűnt - csak részleges nyitva tartással tudják működtetni az intézményt, hisz nem futja a teremőrök bérére. Ennek ellenére megpróbálják tartani a színvonalat, s minden épületet megnyitnak április 1-jén a nagyközönség előtt. Már első nap 14 órakor nyitják meg a Magyarok a Kárpátokon túl című fotókiállítást (a moldvai csángókról). A korábbiaktól eltérően több lesz a kamarakiállítás. R.MJKJ ■ .//kmtippek.szon.hu Programok '06. A Sóstói Múzeumfalu részletes programja letölthető. (PDF, 327 kB)