Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-17 / 269. szám
2005. november 17., csütörtök RÖVIDEN • A legidősebb magyar. 108 éves a szegedi Molnár Gergely András, a legidősebb magyar férfi. Még javában az Osztrák-magyar Monarchia idején Kiskun- dorozsmán született férfi mind a két világháborúban harcolt, hat évet töltött uniformisban. Jön a Jurassic Park, 4. Hollywood (MTI) - Jól halad a Jurassic Park, 4. előkészítése, az Indiana Jones- sorozat negyedik része pedig az utolsó fázisba lépett - számolt be róla Steven Spielberg a Dél-kaliforniai Egyetemen tett látogatásán. A mester azt is elmondta hogy az immár filmlegendává és klasszikussá lépett Jurassic Park legújabb részének nyersanyagából azokat a részeket vágják bele a végső változatba, amelyek a legjobban mutatnak - adja hírül a UIP Duna-Film magyarországi forgalmazócég. Spielberg kedvence az a jelenet, amelyben motorosok megpróbálnak egérutat nyerni egy csapat felbőszült veloci- raptor elől. Az Indiana Jones-rajongók számára örömhír, hogy az utóbbi két évben sokszorosan újraírt forgatókönyv végre a producer, George Lucas boszorkánykonyhájába került, aki elvégzi rajta az utolsó simításokat. Titokzatos robbanás Bécs (MTI) - Csak anyagi károkat okozott egy robbanás, amely szerdára virradóra történt az osztrák főváros Hernals kerületében. A tömegtájékoztató eszközök értesülései szerint a városközponttól nyugatra található Mariengasse egyik háza előtt röviddel hajnali 3 óra előtt történt a robbanás, amely károkat okozott egy épületben, valamint az előtte parkoló gépkocsikban. „Feltámadnak" London (MTI) - A Cream után úgy látszik, a Genesis egykori tagjai is kedvet kaptak a feltámadásra. Nemrégiben Phil Collins nyilatkozott úgy, hogy semmi akadálya annak, hogy az art- rock egyik úttörőjének legnagyobb felállása - Peter Gabriel (képünk), Mike Rutherford, Steve Hackett és Collins - ismét együtt muzsikáljon. „Beszélünk róla” mondta Peter Gabriel.1 Karen Elsőn (Fotó: Archív) Az év topmodellje London (MTI) - A 26 éves brit Karen Elsőn lett az év topmodellje. Karl Lagerfeld, a világhíres divattervező azt mondta róla, hogy „Karen modem nő, az új évezred típusa. Nagyszerűen közvetíti a Chanel-ház imázsát, a holnap asszonya, mint amilyen a maga korában Coco volt". Az égő vörös hajú, alabástromfehér arcú, kék szemű szépség - az a típus, akiről azt mondják, hogy az álmok asszonya - most megkapta a divatvilág Oscar-diját, a The British Fashion Awar- dot. Peter Lindbergh ismert divatfotós készítette Karenről az első képeket. Sajnálom, hogy már nem olyan gyönyörű virágos a mező, mint nyáron volt. (Fotó: Archív) MEDER EGY MOSOLYT- Doktor Úr, mostanában másnak hiszem az embereket, mint amik valójában! - Értem, hölgyem, de most már megkaphatnánk a két sört és a pizzát, amit egy órája rendeltünk? További viccek: humor.szon.hu KELET Sikerült felmásznia egy sziklára a berlini állatkert négy hónapos elefántbébijének november 15-én. (Fotó: EPA) Elaggott majmok Washington (MTI) - Az Egyesült Államokban megnyílt az első olyan idősek otthona, ahol elaggott majmok tölthetik „nyugdíjas éveiket”. Shreveportban nyílt meg, ahol olyan majmok leltek menedékre, „akik” az elmúlt negyven évben az űrkutatási hivatal, a NASA kísérleteiben vettek részt. Az idősek otthona a legkevésbé sem emlékeztet a szó hagyományos értelmében vett otthonra. A veterán majmoknak ugyanis egy kéthektáros „dzsungelt” alakítottak ki, ahol az állatok kedvükre ugrálhatnak a fákon, s foglalkozhatnak mindazzal, amitől „munkás éveik” alatt megfosztották őket. Mivel az otthon 31 lakója közül mindössze kilenc született a dzsungelben, a többieket fokozatosan szoktatták a (viszonylagos) szabadsághoz. Tizenhárom földművest ölt meg egy akna Kambodzsában M A robbanószerkezetek minden évben számos embert csonkítanak meg, pusztítanak el. Phnom Penh (MTI) - Tizenhárom, rizsaratásból hazafelé tartó földműves, köztük négy tizenéves kamasz vesztette életét Kambodzsában, miután teherautójuk letért az útról és aknára futott - közölték szerdán hivatalos források. A robbanásban, amely még vasárnap történt a vörös khmerek egykori fellegvárának számító Oddar Meanchey tartományban az ázsiai ország északkeleti részén, további két aratómunkás megsebesült. A taposóaknát valószínűleg még a kambodzsai polgárháború idején ásták el - mondta a tartományi kormányzó helyettese. A robbanás olyan erős volt, hogy a hatóságok csak tizenegy személyt tudtak azonosítani, két holttest a felismerhe- tetlenségig összeroncsolódott. Kambodzsában úgy becsülik, hogy négy- és hatmillió között lehet a földben rejlő taposóaknák és egyéb fel nem robbant lövedékek száma. KRÓNIKA 1 V Döntött, a házi Szatmári Zsuzsa (20) egy, a barátnőivel eltöltött jó hangulatú buli után döntötte el, hogy kipróbálja magát a fényképezőgép előtt. tea www.szon.hu (Fotó: Racskó Tibor) /20 Felkészülve az aszteroidákra Egy ionhajtóműves űrhajó egyszerűen odébb vontatja az égitestet a Föld útjából. Washington (MTI) - Amerikai űrhajósok új tervet dolgoztak ki arra az esetre, ha a Föld pályáját aszteroida keresztezné: kiszámították, hogy a NASA készülő ionhajtóműves űrhajója leszállás nélkül, pusztán gravitációs erővel is képes lenne pár év alatt a Föld sugarának megfelelő távolsággal odébb vontatni egy 200 méter átmérőjű aszteroidát. Edward Lu és Stanley Love űrhajós, s egyben tudományos fokozatokkal rendelkező kutató fizikus, részletes tervet készített arra az esetre, ha egy Föld felé tartó aszteroidát el kellene téríteni pályájáról. Számításaikat a Nature ame■ Mielőtt pénzt adtak volna neki, kiderült a 32 éves férfiról, hogy szökött rab. * Lisszabon (MTI) - Egy rendőrkapitányságra tért be pénzt kérni Portugáliában egy körözött férfi, ám ott pénz helyett szállást adnak neki telrikai tudományos folyóiratban ismertették. Alkalmas a célra Már egy 200 méternél kisebb átmérőjű aszteroida bejes ellátással, hosszabb időre. A 32 éves illető azzal állított be a rendőrségre, hogy nincs pénze hazautazni. Az ügyeletesek azonban mielőtt adakoztak volna az ilyen esetekre tartott pénzalapból, ellenőrizték a férfi bűnügyi nyilvántartását, és kiderült róla, hogy szökött rab. Az illető ugyanakkor nem túl nagy hal, csapódása is súlyos katasztrófát okozna a Földön. A téma természetesen felkeltette a filmipar figyelmét, és a hollywoodi filmeken a hősök atombombával robbantották mindössze öt hónap börtönt kapott, és közben még eltávozásra is elengedték, ahonnan viszont nem tért vissza a börtönbe. Most majd visszatér. Portugáliában nem ez volt az első eset, hogy egy körözött személy éppen a rendőrségre ment pénzt kérni. Tavaly februárban egy 44 éves férfi járt hasonlóan, ő 106 napot kapott. szét a hatalmas szikladarabot. A robbantásoknál azonban nem zárható ki, hogy egyes darabok mégis eltalálják a Földet, ezért a kutatók szelí- debb módszert kerestek. Lu és munkatársai eredetileg arra gondoltak, hogy egy űrhajó le- szállna az aszteroidára, és finoman odébb tolná. A NASA fejlesztés alatt álló új, atomreaktorral és ionhajtóművel felszerelt Prometheus űrhajója, melyet a Naprendszer peremének kutatására szántak, alkalmas is lenne erre a célra. Csekély gravitáció A csekély gravitáció miatt viszont biztosan rögzíteni kellene a szerkezetet, ami nehézségekbe ütközik, ha szikla helyett jeges törmeléket találnak. Áz aszteroidák gyakran sebesen forognak, ami nem könnyíti meg a helyzetet. Shania Twain amerikai énekesnő megérkezik a countrydíjak átadási ünnepségére a New York-i Madison Square Gardenbe november 15- én. (Fotó: EPA) EGY KIS EGYÚTtU ÉRZÉSBEN RE- \f NA LÁTOP, \ MÉNYKEPTEW. EGY ÚJABB / J?»A V l9 A rendőrségen kéregetett a körözött