Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-10 / 263. szám
2005. november 10., csütörtök MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Káosz(szal) fenyeget Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (képünkön) szerint egyre közelebb kerül az ország egy olyan helyzethez, amikor az államháztartást finanszírozó befektetők bizalma meginog. Leértékelődhet a forint, felgyorsulhat az infláció, elértéktelenedhetnek a bérek és a nyugdíjak. JEGYZET Mi a tragédia? Szegő Péter peter.szegoe>inform.hu Érdekes kijelentést tett Rogán Antal, aki szerint pártjának és Orbán Viktornak egy választási vereség sem lenne tragédia. így galmazott: „Orbá politikában még letően még egy választási vereség sem lenfogalmazott: „Orbán Viktor fiatal ember, a olitikában még komoly jövó'je van, ezt ne tragédia". A kampányfó'nök szerint a lapok inkorrekt módon idézték ó't, mert nem tették hozzá nyilatkozata többi részét, mely szerint nem vállalta volna a kampányfó'nökséget, ha nem hinne benne, hogy gyó'znek, és hogy a Fidesz elnöke jobb miniszterelnök tucí lenni, mint Gyurcsány Ferenc. Ez így valamelyest valóban árnyalja a kijelentést, de akkor is furcsa ilyet hallani egy kampányfőnök szájából; kicsit olyan, mintha eló're csökkenteni akarná a pártvezetés felelősségét. Persze az is lehet, hogy valóban azért mondta ezt, mert olyan erősnek érzi pártját, hogy szerinte sem a Fidesz, sem annak vezetője nem rendülne meg egy választási fiaskótól. Kétségtelen azonban, hogy könnyű vitába szállni a politikus kijelentésével - mégpedig bármelyik politikai erő szimpatizánsaként. Tessék mondani, egy párt életében ugyan micsoda két egymást követő választási vereség, ha nem tragédia? Természetesen lehet ezt bagatellizálni. Egy esetleges választási vereség után lehet hibáztatni a kampánystábot, vagy külső okokkal indokolni, ha esetleg nem lesz elég széles a szövetség. De csak ennyi még egy kevésbé centralizáltan működő párt esetében sem lenne elegáns. „Szerepet játszott" Budapest (MTI) - Az Apró-Gyurcsány érdekkör milliárdjainak titkait vizsgáló bizottság elnöke a szerdai ülésen elnapolta a záró jelentéstervezetről való szavazást. A fideszes Szijjártó Péter a jelentés tervezetében úgy fogalmaz: Gyurcsány Ferenc és érdekköre meggazdagodásában nagy szerepet játszottak a cégeinek rendszeresen, nagy összegben juttatott, állami megrendelések, támogatások és hitelek.- 11 iímti kmtippek.szon.hu Az Apró-Gyurcsány bizottság ügyrendje (DOC 90 kB) 2X1 MONDAT Előny, cserével? Budapest (MTI) - Jogosulatlan előnyt fogadott el évekkel ezelőtt Orbán Viktor és felesége, amikor Mester utcai lakásukat elcserélték a Haris közben lévő korábbi ingatlanjukra - mondta Szabó Zoltán, az Orbán- bizottság tagja szerdán, a testület ülését megelőzően, Budapesten. A bizottság később felfüggesztette az Orbán Viktor és felesége lakáscseréiről szóló részjelentés tárgyalását. Politikusok mondták Gyurcsány Ferenc kormányfő választást érintő minapi ötletéről: a három egyéni képviselőt parlamentbe juttatni képes pártok alakíthassanak frakciót. Az MDF partner abban, hogy minél kevesebb szavazat vesszen el. DAvio Ibolya, az MDF elnöke Egyetértünk azzal, hogy a miniszterelnök kiáll a többpártrendszer mellett, de szem előtt kell tartani azt az eddig következetesen alkalmazott elképzelést, hogy lehetőség szerint ne hajtsanak végre érdemi változásokat a választásokat megelőző néhány hónappal, hogy kellő idő legyen kiérlelni a különböző javaslatokat. Kuncze Gabor, az SZDSZ elnöke Sosem egymással beszélnek ■ Kezdődik a kampány. Közelednek a felek? Vagy csak a taktika változott? Budapest (ÉKN - BAL) - A vezető politikusok, ahogy a laikus újságolvasó látja, „ma ezt mondanak, holnap azt”. Ha egyik pillanatban megegyezésre hajlanak, a másikban már a riválisra rontanak. Miként magyarázható a jelenség? - erről kérdeztünk két, politikai kommunikációban jártas elemzőt. Csapdahelyzet- A politikában egy szempont van. Minden politikusnak, különösen a kampányidőszak kezdetén, a különféle választói csoportoknak való megfelelés a fontos. Sosem egymással beszélnek, konfliktusuk nem egymással van - kezdte Braun Róbert. - Olyan értékeket és érdekeket igyekmtippek.szon.hu A Political Capital elemzései az elmúlt napok parla- menti komrrfunikációjáróh (DOC 73 kB) __________ Odaült: Gyurcsány Ferenc (jobbra) Orbán Viktorral beszélt a parlamentben (Fotó: MTI) keznek felmutatni, ami a meglévő, vagy a még meg nem szerzett választók számára vonzóvá teszi őket. Az már külön sajátosság, hogy a választói csoportokban egyszerre van jelen elvárásként az együttműködés, megegyezés kényszere, illetve hogy a saját, a másiktól elkülöníthető értékeiket lássák viszont. A politikusok így „csapdahelyzetbe” kerültek: egyszerre kell két ellentétes igénynek megfelelniük. A jelenleg nem aktív 2,5 millió szavazó megszólításához egymással versengve kell vonzónak mutatkozni. Mindkét politikus népszerűségversenyben van - bár a miniszterelnök elveihez inkább ragaszkodva teszi ezt - és egymással vetélkedve igyekeznek népszerűnek látszó javaslatok, ötletek, kezdeményezések mellé állni, néha egymás mellé állva, néha egymás tyúkszemére taposva. Tovább megy a boksz Mire utalnak a fejlemények? Elkezdődött a kampány - szól Stumpf István gyorsértékelése. A politológus szerint világossá vált, hogy ha a pártok csak lejárató hadjáratot folytatnak, jó esélyük van rá, hogy még biztos támogatóikat is elveszítik: otthon maradnak. Úgy véli, az érintettek észlelték a társadalmi elégedetlenséget. Stumpf István- Orbán Viktornak is meg kellett szólalnia. Úgy gondolhatta, erre jó alkalom, ha a Fidesz-konzultáció eredményeiről ad tájékoztatást. Amire a miniszterelnök nem el- utasítólag, látszólag befogadó módon reagált. De amit kért a Fidesz a családtámogatási rendszer átalakítása kapcsán, a kormánypártok nem akceptálták. Tehát arra számíthatunk, hogy a színfalak mögött tovább megy a boksz. Akcióra reakció: ez jellemzi majd a kampányt Stumpf István várakozása szerint. Példaként említi: a nagyobbik ellenzéki párt vasárnap meghirdette a „változás” programját - hétfőn már a nagyobbik kormánypárt is változásról beszélt. Az elemző jogosnak találja a Fidesz panaszát: „az MSZP lenyúlja minden ötletüket”.- Ez a játék fogja végig jellemezni a kővetkező fél évet. A kérdés csak az, mi fogja dominálni... Számítani kell rá, hogy csak elszabadul a szociális demagógia - ebben a szocialistáknak nagy a gyakorlatuk - fogalmazott lapunknak nyilatkozva.- Ez valamelyest erősebb a jobboldalon, hiszen ott a teljes jobboldali palettát szeretnék lefedni, a konszolidáltabbaktól , ******* A politikusok a jelenléti, nem aktiv 2.5 millió „ szavazó megsző■ ff lításában versengenek. Braun Róbert a radikálisokig. A baloldal vezetőinek ilyen pártpolitikai kihívásokkal kevésbé kell szembenézni - véleményezte a helyzetet Braun Róbert. Természetes Teljesen természetes - reagált a szakember kérdésünkre: „normálisnak” tekinthető-e mindez. Mint mondta, a világban jelenleg a kétpár- tiság, a kétoldaliság irányába halad a politizálás. A „politika a kompromisszumok művészete” definíció szerinte mára úgy módosult, hogy a kompromisszumkészség nem táborok között, hanem táboron belül nagy feladat. A TÉNYEK HÁTTÉR A 2002-es reklámköltségek Az előző választások után készített kimutatás szerint 2002. január elejétől április végéig a kampányban csak reklámokra a Fidesz - a szövetségeseivel együtt - „papíron" 482 millió forintot költött hirdetésekre, az pedig MSZP 519 millió forintot. Az Orbán Viktor vezette kormány 947 millió forintot, a pártok együtt 1,545 millió forintot költöttek listaáron hirdetésekre - derül ki ugyanebből a felmérésből. ___ __ A pártok és a kormány egyedi megrendeléseinek listáját 323 millió forinttal toronymagasan vezette az akkori Miniszterelnöki Hivatal Széchenyi-tervet népszerűsítő televíziós spotja. Forrás: Mediaonőzis Egymilliárdnál jár az MSZP? ■ A Fidesz szerint az MSZP „két hónap alatt egymilíiárd forintot költött kampánycélokra". Budapest (ÉKN - SzP) - A felvetéssel megkerestük a párt szóvivőjét. Arra voltuk kíváncsiak, hogy helytálló-e a Fidesz számítása. Sokba került- Úgy tudom, hogy az ő Nemzeti Konzultációjuk és a Magyar Vizsla nevű újság kiadása, terjesztése került nagyon sokba - reagált kérdésünkre Nyakó István. - Az MSZP, a Fideszhez hasonlósan a két választás között is akti van kommuni . kál választóival * Ezt a költségve k A téséből erre e célra elkülöní tett összegből fi nanszírozzuk. Természetesen a költségvetéssel minden év vé gén elszámolunk az Állami Számvevőszéknek, vagyis a kampányra használt források összege meg fog jelenni a MaNyakó István „ígérték a jó folytatást" ■ Az emberek garanciára vágynak, érvel pártja javaslata mellett Rogán Antal. Budapest (ÉKN - SzP) - A fideszes politikus szerint nem sok értelme lenne a választások előtt módosítani a választójogi törvényt Gyurcsány Ferenc javaslata alapján, főleg úgy, hogy ezt maguk az érintettek sem akarják. A Fidesz kampányfőnöke Orbán Viktor garanciatörvényre vonatkozó javaslatát viszont naRogán Antal gyón is konkrétnak és ke- resztülvihető- nek tartja. - A pártok az elmúlt 15 évben mindig csak ígérték, hogy a kormányváltás után a jó dolgokat megtartják, és csak a rosszakat nem folytatják. Elfogadhatják Az emberek garanciára vágynak. Rogán Antal szerint a választásig még törvény lehet a javaslatból. Vérfagyasztó London (MTI) - „Vér- fagyasztó“ bizonyítékok vannak arra, hogy terroristák újabb merényleteket készítenek elő Nagy- Britanniában - mondta a Scotland Yard főparancsnoka, Sir Ian Blair aki kijelentésével nyíltan a kormány pártjára állt a terrorellenes szigorításokról folyó vitában. A brit kormányfő szerdán közölte: a nyári merényletek óta két újabb kísérletet sikerült megakadályozni. gyár Közlönyben, akkor kiderül, hogy ki mennyit költött - fogalmazott a szóvivő. Konkrét összeget Nyakó István nem említett, de elmondta, hogy két részre oszlanak a kampányköltségek. A mostani imázskampány, illetve a közvetlenül a választások előtt lezajló intenzív, a programot bemutató, jelöltjeiket népszerűsítő akció költségeire. A választási törvény értelmében erre a közvetlen kampányra választókörzetenként egymillió, vagyis összesen 176 millió forintot fordíthatnak a pártok. A terror elérte Ausztráliát Az eddig terrormentes övezetnek tar tott kontinensnyi országban, Ausztrá liában is nyilvánvalóvá vált, hogy tartaniuk kell egy vagy több esetleges merénylettől, hiszen 16 hónapnyi nyomozás után 17 terroristagyanús embert vett őrizetbe a melbourne-i és a sydneyi rendőrség. New South Wales AUSZTRÁLIA ®~l Victoria l----®. 1,1 $ Melbourne-----------1 Canberra ________ » graphic ni ws Sydney KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@keleLszoD.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemelline@kel.et.5zon.hu) Főszerkesztő-helyettes: Mán László (man@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn ( Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.vafga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@keleLszon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: kelettetj@kglet.szon.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szQD.hu apróhirdetés feladása telefonon 06*90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6, Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példényszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft,, Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 S|A*TESZ