Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-29 / 279. szám
2005. november 29., kedd RÖVIDEN • H5N1, embereken is. Emberekben kimutatták Kínában a madárinfluenza vírusának mutáción átment változatát. A kínai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a mutáns vírus nem képes emberről emberre átterjedni. JEGYZET A „nemzet felett állók" országa Szegő Péter peter.szego@inform.hu M egszoktuk, hogy mindent a pártok uralnak. Csak akkor válik döbbenetessé e jelenség, ha sikerül kívülről szemlélni a folyamatot. N/tost azt halljuk, hogy a legfó'bb ügyész sorsa múlhat az országgyűlési választások időpontján. Milyen furcsa, hogy ezen valószínűleg csak az ütközik meg, aki nemigen ismerős a ravaszkodó pártpolitikai csatározásokban. Arról van szó, hogy Polt Pétert nem kedveli a kormánykoalíció, az volna tehát az érdekük, hogy az utódot még ők választhassák. Ha egy későbbi időpontban lesz a választás, a jelenlegi koalíció dönthet Polt utódjáról, ha korábban, akkor esetleg a jobboldal. Ilyen súlyos tehát a helyzet. Az egyetlen esély, hogy az államfői tisztség, e képletesnek vélt, mondott, de valójában nagyon is fontos intézmény nem esett áldozatul ennek a gátlástalan ragadozóhajlamnak. Vagyis ha valóban komolyan vehető a Sólyom László által hangoztatott civilség eszménye, ha valóban tud nemet mondani a pártoknak. Szerencsére vannak erre utaló jelek. Legutóbb például - szakítva elődjeivel - látványosan kikerülte a pártokat a választás időpontjának maghatározásában. Ha mégsem tud hosszú távon nemet mondani, akkor szinte biztosan maradhatunk a nemzet felett álló pártok országa. Egy igen... Budapest (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn 267 igen szavazattal, 11 nem ellenében, négy tartózkodás mellett döntött arról, hogy tárgysorozatba veszi az örökösödési illeték eltörlése érdekében szükséges kormányzati intézkedésről szóló országgyűlési határozati javaslatot. A javaslat tárgysorozatba vételét az MDF képviselőcsoportja kérte. Herényi Károly (MDF - képünkön) azzal indokolta a kérelmet, miszerint olyan illetékfajtáról van szó, amelynek komoly költségvetési kihatása nincs. A teljes örökösödési illetékbevétel nem éri el a 6,5-7 milliárd forintot egy évben - tette hozzá. ... és egy nem Budapest (MTI) - Az Országgyűlés 121 igen, 134 nem szavazat és 23 tartózkodás ellenében nem vette tárgysorozatba a Munka törvény- könyvéről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat tárgysorozatba vételét a Fidesz képviselő- csoportja kérte. Indoklásában Berpáth Ildikó (Fidesz) elmondta, hogy jelenleg a Munka törvénykönyvében tíz munkaszüneti nap van. A Fidesz azt javasolja, hogy december 24-e, Szenteste napja is legyen munkaszüneti nap, mert így valósulhat meg a szeretet, a család ünnepe - hangsúlyozta. Elevenen égettek el szárnyasokat Romániában Bukarest (MTI) - Menesztettek egy megyei főállatorvost és annak helyettesét Romániában, miután az irányításuk alá tartozók a madárinfluenza elleni intézkedések keretében elevenen égettek el szárnyasokat. Egy kereskedelmi televízió felvételeket mutatott be, hogy a madárinfluenza miatt karantén alá helyezett Scarlatestiben az állat-egészségügyiek egyes esetekben még élő állatokat hajítottak a lángokba. KELET MINDENFELŐL /2 „Az átverés politikája" ■ „Be kell fejezni az átverés politikáját" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfőn. Budapest (MTI) - A kormányfő ezt a parlamentben mondta, napirend előtt. A miniszterelnök szavait az ellenzéki padsorokból hosszú, erőteljes taps kísérte, amely csak a házelnök figyelmeztetésére hagyott alább. Be kell fejezni „Be kell fejezni az átverés politikáját”. Be kell fejezni azt a politikát, „amelyben a magyar ellenzék nem igaz dolgokat állítva elvitatja mindazt”, NÖVEKMÉNY Gyurcsány Ferenc állítása szerint: az MDF-kormány idején 182 a Florn-kormány idején 60, az Orbán-kormány idején 49, a jelenlegi kormány idején 46 százalékkal nőtt az államadósság. amit a szociáldemokraták és liberálisok tesznek annak érdekében, hogy Magyarországon könnyebb és kiszámíthatóbb legyen az életük a nyugdíjasoknak, a gyermekeknek és a családoknak - mondta a miniszterelnök. » .................... Januártól nem lesz gyógyszer- áremelés, lakossági áram- és lakossági gázáremelés. Gyurcsány Ferenc .....................................ff Kitért rá: a jelenlegi kormány visszaadta a nyugdíjasoknak az Orbán-kormány alatt ki nem fizetett 19 ezer forintot, bevezette a 13. havi nyugdíjat, a nyugdíjkorrekciós programot, valamint a méltányossági nyugdíjat. Gyurcsány Ferenc elmondta azt is: 1999- ben 32 százalékkal, 2000-ben 26 százalékkal nőttek a gyógyszerárak, míg a jelenlegi kormány három éve alatt 24 százalékkal. A kormányalakítás óta 28 százalékkal növekedett a nyugdíj, az Orbán-kormány alatt 17,8 százalékkal - fűzte hozzá. „Nem lesz áremelés” 2006. januártól nem lesz gyógyszer-áremelés, lakossági elektromos áram- és lakossági gázáremelés - jelentette ki. A kormányfő szerint felelős politikusnak, aki energiaárakról beszél, egyszerre kell figyelembe vennie három dolgot: az ellátás biztonságát, az árakat és a magyar ipar fejlődését. A Fidesz elnöke személyesen is támogatta az árszabályozás eltörlését 2001-ben - reagált Orbán Viktor Fidesz-elnök napirend előtti felvetésére. Ha ön törli el az árszabályozást, a fogyasztók védelmének egyik legfontosabb eszközét, akkor az helyes, ha más törli el, az nemzetellenes bűncselekmény? - tette fel a kérdést. „Letörni a luxusprofitot" Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn az Országgyűlésben arra tett javaslatot, hogy 2006. március elsejétől tíz százalékkal csökkenjen a villamos energia díja a kisfogyasztók számára. Legyen közös cél, hogy jövő év március elsejétől az emberek ne fizessenek többet ezért a szolgáltatásért, mint amennyi indokolt, vagyis ne kelljen a magyar embereknek mások luxusprofitját megfizetniük - közölte az ellenzéki politikus. Orbán Viktor a parlamenti pártok támogatását kérte a Fidesz e célból benyújtott országgyűlési határozati javaslatához. „Egy hét alatt eljutottunk oda, hogy néhány kérdésben egyetértés alakult ki” - fogalmazott a Fidesz elnöke. Hozzátette: úgy tűnik, egyetértés van abban, hogy luxusprofit mégiscsak van, és annak oka a hosszú távú szerződések és a verseny hiánya. Közölte: abban is egyetértenek lassan, hogy mekkora a luxusprofit mértéke. Mint mondta, talán egyetértés van abban is a pártok között, hogy a luxusprofitot le kell törni. Orbán Viktor Hagyják kint... (Fotó: mti) Giccs stop! Budapest (MTI) - Egy piros és egy narancssárga szeméttárolót helyeztek el két Giccs stop! feliratú táblával együtt liberális politikusok a parlament épülete előtt hétfőn, arra kérve az MSZP és a Fidesz politikusait, hogy a politikai giccs kategóriájába tartozó javaslataikat ne vigyék be az Országgyűlésbe, hanem hagyják kint azokat. Versenyt remélnek a babakötvényért Budapest (MTI) - Megkezdődtek a szakértői tárgyalások a Pénzügyminisztérium és s bankok között a január elsejétől bevezetendő babakötvény pénzügyi konstrukciójáról - közölte Batiz András kormányszóvivő hétfőn Budapesten. „A kormány úgy véli, a pénzintézetek érdekeltek a mielőbbi bevezetésben, és veresenyezni fognak a jövő évi, úgy 95-96 ezer potenciális ügyfélért” - mondta. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter elmondta, eltérően az adókezdeményektől, ami a magasabb jövedelműeknek kedvez, e kötvény rendszere úgy van kialakítva: akik rosszabb anyagi helyzetű családban nőnek fel, azoknál az állam nagyobb mértékben járul hozzá a kötvény összegéhez. Az Országgyűlés által, megalkotott törvények az egyes ciklusokban j új Törvénytörvény '''' ■ ! módosítás Összes döntés 1990-től | 1994-ig 1994-tÖI 1998-ig 1998-tól 2002-ig 2002-tÖI 2005 novemberéig 932 Grafika: Észak-Keleti Napló, forrás: www.mkogy.hu „Eszelős pályacsúcs várható..." Szaddám pere.. Negyvennapos szünet után folytatódott az emberiesség elleni bűntettekkel vádolt Szaddám Húszéin volt iraki elnök és hét vádlottársának pere hétfőn Bagdadban. (Fotó: epa) ■ A hetenként ülés vagy a kormány aktivitása miatt rekordot dönt az Országgyűlés. Budapest (ÉKN - SzP) - A mostani ciklus minden valószínűség szerint törvényhozói rekordot dönt - legalább is ezt Közelítünk a kétezerhez A parlamentek történetileg legkorábban kialakult, legfontosabb feladata a törvényalkotás. Különösen igaz volt ez az 1990. május 2-án megalakult Országgyűlés esetében. A rendszerváltozás történelmi feladata, a jogállamiság és a piacgazdaság intézményrendszerének vetíti előre az a kormányzati szándék, hogy még az idén meg szeretnék tárgyalni a száz lépés intézkedéseihez kötődő előterjesztések nagy részét. A december 15-ig tartó és egy december 19-ei rendkívüli ülésnappal kiegészülő ülésszak végéig csaknem hatvan záróvita és zárószavazás várható, a kiépítése, illetve megszilárdítása, az egész jogrendszer új alapokra helyezése és folyamatos átalakítása felértékelte és előtérbe állította a törvényalkotást. Csökkent a törvényalkotás intenzitása az 1994-98-as ciklus éveiben. 1999. március 2-án alkotta meg az Országgyűlés az 1000. törvényét a rendszer- változás óta és 2005. júliusáig összesen 1829 törvény született. 2005-ben elfogadott törvények száma 180-190, az összes döntés száma 480 feletti lesz. Az Országgyűlés munkatársai lapunknak úgy fogalmaztak, ezekkel a szavazásokkal „eszelős pályacsúcs” születhet. Egyesek szerint a kormány aktivizálódása miatt lehet rekord, mások úgy vélik, hogy többet nyomott a latba a hetenkénti ülésezési rend (az Orbán-kormány alatt háromheti ülésezési rend volt érvényben). 7-8 óra voks A 2006. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat módosító javaslatairól történő szavazáskor egyébként 7-8 órás voksolási idővel kell számolni, tekintettel arra, hogy mostanáig mintegy 1900 módosító indítvány érkezett a büdzséhez. KELET------kmtinnpk s7on hu--------------A törvényalkotás menete (PDF 363 kB) KILÉT Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Főszerkesztő-helyettes: Mán László (man@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adli£nD,biifj@kelet.S2QP,hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu k Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. '’ÍXATESZ' Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 ________________________________________________________________________________ ____________________________________________________________’_______________