Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-19 / 271. szám

2005. november 19., szombat KELET SZOLGÁLTATÁS /13 HOROSZKÓP m Hät & Jä£ WV: & III. 21 -IV. 20. Ha úgy tesz, mintha semmiről nem tudna, attól a probléma még fennáll. Jobb lenne tehát szembenéznie vele, nem pedig saját magának is hazudva elfutni előle. Gondolja meg, mit lep. IV. 21.-V.20. Valami bántja. Nem akarja azonban, hogy rosszkedve átragadjon a környezetében élőkre is, ezért megpróbálja titokban tartani. Nem sokáig sikerül, mert a párja azonnal kiszúrja a gondot. V. 21.-VI. 21. __________________________ Nagy fába készül vágni a fejszéjét. Önnek szerencsére eddig minden sikerült most sem fog különösebb nehézségekbe ütközni egy kü­lönleges terv megvalósítása. Fogjon csak hozzá bátran. VL 22.-V1I. 22. Nem fogják tudni átrázni. Néhány rosszakarója ugyanis most azon mesterkedik, hogyan tudnának önnek keresztije tenni, ehhez azon­ban hamarabb kellett volna felkelniük, mert ön figyel. VII. 23.-VIII. 23. Egyedül most nem boldogul egy nehéz feladat megoldásával. Nem tudja, hogy mit tegyen, mert nem akar senkit sem terhelni a saját gondjával, de lassan csak rákényszerül erre a lépésre. Vili. 24.HX. 23. ____ Ön most már sokkal optimistábban szemléli a világot, mint akár még néhány nappal ezelőtt. Valami változás történt, hogy ennyire sikerült kikászálódnia a gödörből. Őrizze meg a jó kedvét. VI tmo ék & IX. 24.-X. 23. Készüljön fel arra már jó előre, hogy nem fog teljesen simán menni az a dolog, ami ön előtt áll. Sokan akarják gátolni abban, hogy ered­ményt érjen el, nagy kitartásra lesz szüksége. X 24.-XI. 22. Még nem teljesen boldog, de már a legjobb úton van afelé, hogy minden sikerüljön e téren. A partnerével nem ártana egy igen mély, minden részletre kiterjedő beszélgetést megejtenie. XI. 23-XII. 21. On most sokat köszönhet annak az ismerősének, aki felnyitotta a szemét egy bizonyos ügyben. Ne engedje el maga mellől még egy jó darabig, mert szüksége lehet a további véleményekre. XII. 22H. 20. Alaposabban meg kellene fontolni, hogy mit lép. Nem lenne szabad olyan könnyen beugrani mindenkinek, mint ahogyan azt ön tette az utóbbi időben. Higgadtsággal sokkal többre mehetne. 1.21 Hl. 20. A mai napja a vártnál is jobban alakulhat. Üzleti tárgyalásai kiválóan sikerülhetnek, ez olyannyira rányomhatja a bélyegét a magánéleté­re, hogy az eddigi kapcsolata új irányt vehet. II. 21 .-Hl. 20. Ha sikerül rászánnia magát arra, hogy végre változtasson, engedjen az úgynevezett kísértésnek, nagy élményekben lehet része. A régeb­bi kapcsolatokat felejtse el teljesen, ha jót akar. SEGÉLY Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a 42/465-666 és a 42/402- 377-es számokon hívható. ______ GYÓGYSZERTÁRI ügyelet A héten a Korona gyógyszertár Nyír­egyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt tart ügyeletét. ____________ GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefon­számok hívhatók: Mentők: 104. Tűz- oltók: 105. Rendőrség: 107. _____ A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) ____________ A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A MAGYAR AUTÓKLUB országúti seqélyhívószáma: 188 __________ A T-Com-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 _______ A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 _________________ Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyhá­zán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelen­tő: 310-456. Szennyvíztelep, hiba­bejelentő: 430-004____________ Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 ________ TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák beje­lentése: 460-764 _____________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 Diszpécserszolgálat hajléktalanok­nak. A Periféria Egyesület nonstop diszpécserszolgálatának száma: 42/504-618 15:47 OBSZÁGBS ELOREIELZES __. 4 X-4 X Ma hideg, nyugaton derűs, keleten felhős napunk lesz. Jelentős meny- nyiségű hó ott sem hullik. Erős. a Dunántúlon gyakran viharos északi szél fúj. A jellemző hőmérséklet ko­ra délutánra is csak 4, vasárnap reg­gelre -4 fok köré várható. LEVEGÖSZEMBYEZETTSEG Az egészségügyi határérték kb. 5%-a. : WWW.SEM.ItllllllV. É http://idojaras.szon.hu Óránként frissülő információkkal! 2005. november 20., vasárnap ELBBEIELZÉS A Nyírségben ma gyakori felhősö- désckkel hideg, változóan napos idő les/. Jelentős mennyiségű ho nem hullik. Élénk, többször is erős északi szél fuj. A jellemző hőmérséklet kora délutánra is csak 3, vasárnap reggelre -5 fok köré várható. (A hőérzet ennél is alacsonyabban alakul.) A legvalószínűbb folytatás: vasárnap napközben is hidegre, de különösen északnyugaton, délután hózáporokkal, nagyobbrészt napsü­tésre számíthatunk. A jövő hét első felében erősödik a hideg. Viszont erős felhősödésre és esetleges havazásra is célszerű felké­szülnünk. Vasárnap: -4, 2 °C napos Hétfő: -5, 0 ”C felhős Kedd; -6, 0 °C változó Szerda: -7,1 °C változó ** Csütörtök: -7, 0 °C napos , <0*k MA: felhős 4 “C -5 °C Zahon^-**^ Az előrejelzés bizonytalansága: hétfőig „KICSI” 3 °C Szél: északi déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet EWS További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile WAP-portálján (http://wap.t-zones.hu). ÉVFORDULÓ MAKOVECZ IMRE Hetven esztendeje, 1935. november 20-án, Budapesten született a Kos- suth-díjas építész, a Corvin-lánc ki­tüntetettje. A magyar organikus épí­tészet iskolateremtő személyisége­ként alkotásait a népi építészet ha­tása jellemzi. NÉVNAP ERZSÉBET, ZSÓKA VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA vízállása Tiszabecsnél -240 cm, áradó, a mederteltség 2%, víz­hőfok 5,6 C-fok; Vásárosnamény- nál -152 cm, áradó, 7%, 6,1 C-fok; Záhonynál -255 cm, áradó, 8%, 6,4 C-fok; Dombrádnál 15 cm, áradó, 22%, 6,3 C-fok. A SZAMOS vízál­lása Csengéméi -53 cm, áradó, 6%, 7 C-fok; a KRASZNA vízállása Ágerdőnél 108 cm, áradó, 22%, 8,2 C-fok, a TÚR vízállása Garbóiénál -72 cm, apadó, 10%, 6,4 C-fok. ViZHBMÉBSÉKIaETER Duna 7-10rC Tisza 5-8 5C Balaton 9 °C Velencel-tó 7 C Fertő 6 °C HÓJELENTÉS Dachstein 0-30 cm Hintertuxer 0-100 cm Sölden/Ötztal 0-110 cm Tignes 0-30 cm UTINF0 Autópálya csomópont-építési munkálatai miatt forgalomeltere­lésre kell számítani: - Nyíregyhá- za-Nagykálló (4911. sz. ők. út) sza­kaszán 2005. december 15-ig a for­galom terelőúton folyik. Burkolatfenntartás: Baktalóránt- háza-Székely, Nyírtét-Székely között, Laskodi bekötőút. TRÁFFIPAX _ Nyíregyháza és környéke. MTV n M2 05.50 Nap-kelte 09.00 Delta 09.30 Századunk 10.00 Mindentudás Egyeteme 10.50 így szól az Úr! 11.00 Vallások és kultúrák az ókor romjain Mecset és palota 11.30 El Camino-Az út 2. 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.05 Telesport 13.50 Főtér 14.45 Örömhír 15.10 Csellengők Segélytelefon: (06-1) 438-08-58 15.35 Magyar Elsők 16.00 Híradó 16.05 Unokáink sem fogják látni 16.45 Tejben-vajban 17.15 Szívek szállodája Randizásból elégtelen Lorelai és Sookie hozzálátnak a Szitakötő felújításához, ám amikor Lorelai megtudja, hogy a kivitelezőt korábban anyja alkalmazta, elbizonytalanodik. 18.05 Az emlősök élete A rovarok vámszedői 19.00 Híradó este 19.25 Körhinta Pataki elhatározza, hogy kilép a szövetkezetből, lányát Far­kas Sándor egyéni gazdához adja és így egyesítik szomszé­dos földjeiket Mari azonban Bíró Mátét a szövetkezet tag­ját szereti. Egy vidám vásári mulatságon boldogan kerin­genek együtt a körhintán, amíg az apai szó vissza nem parancsolja a lányt Egy lako­dalmi mulatságon nyílt össze­csapásra kerül sor a két rivális között. Mari bejelenti apjá­nak, hogy Mátét szereti. 21.05 A szólás szabadsága 22.10 Telesport Sporthét 23.20 Telesport Motorsport 23.40 Híradó 23.45 Héthatár A hét hírei határok nélkül a Kárpát-medencében Külpoliti­kai magazin 00.34 Műsorzárás 05.50 Nap-kelte 09.00 így szól az Úr! 09.05 Örömhír 09.30 Maradj velűnkl 09.40 Katolikus krónika 10.05 Református ifjúsági műsor 10.15 Útmutató 10.45 Capella Savaria 11.00 Vallások és kultúrák az ókor romjain Mecset és palota 11.30 El Camino-Az út 2. 12.00 Déli harangszó 12.02 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 12.45 Világvédett lehetne Körös-torok - Csongrád 13.00 Átjáró Emberek és történetek a Kárpát-medencében 13.25 Jobbulást! 13.55 Magyar Ház Palackposta 14.35 Iskolapélda 15.25 Nap-nyugta 18.00 A Nagy Könyv 18.30 Kultúrház 19.00 Klipperek Kupaktanács 19.25 Esti mese Zseb TV 20.00 Verssor az utcazajban Várady Szabolcs: Holtpont derűje 20.05 Híradó este 20.30 Fekete krónika Magyar tévéfilmsorozat, Kékszakáll Fsz.: Szűcs Lajos, Csema Antal 21.00 Szó, szó, szó Rend.: Zilahy Tamás 21.30 Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban Közvetítés a Soproni Petőfi Színházból, felvételről Fsz.: Tóth Sándor, Auksz Éva, Szabó Judit, Csonka Hajnalka, Horváth Eszter 23.50 Mindentudás Egyeteme Magyar ismeretterjesztő filmsorozat 00.40 A szólás szabadsága (ism.) 01.45 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 02.30 Tudósklub 03.20 Magyar Ház Palackposta (ism.) 03.55 Válaszd a tudást! RTL KLUB 06.00 A vadak ura A választás 06.45 Lisa Animációs sorozat 07.00 Kölyökklub Dibu, a kistesó - Okostojások -Jackie Chan kalandjai 08.30 MegaMan 08.50 Slayers - A kis boszorkány 09.20 Recept Klub 09.4006-81-603-000 10.40 Borsodi Liga Összefoglaló Tatabánya- FC Fehérvár mérkőzés - köz­ben: Híradó-Déli kiadás 13.35 így készült Gól 13.55 Mr. Bean 14.10 Egy rém rendes család Apa és lánya 14.40 Hegylakó-A holló Egy becsületbeli ügy 15.40 Az X-csapat Isten hozott a csapatban! 16.40 V. I. P. - Több, mint testőr Kínai kalamajka 17.35 Harmadik műszak Súlyos bántalmak 18.30 RTL Klub Híradó 19.00 Cobra 11 Tisztogatók I 20.00 Jelek Amerikai film, 2002 Fsz.: Mel Gibson, Joaquin Phoenix, Rory Culkin, Abigail Breslin, Patricia Kalember 22.10 Heti hetes Vidám, aktuális talkshow 23.25 A vadnyugat fiai 2. Amerikai western, 1990 Fsz.: Emilio Estevez, Christian Slater, William L Petersen, Kiefer Sutherland, Lou Diamond Phillips Billy, a Kölyök új kalandokra indul, amikor barátaival Mexi­kó felé veszik az irányt Kor­mányügynökök elöl menekül­nek, akik a nyomukban jár­nak, és az életükre törnek. Új- Mexikó kormányzója pedig éppen Billy jó barátját, Pat Garrettet akarja rábírni arra, hogy intézze el legrégebbi cimboráját. 01.20 Fókusz Portré 01.50 Pasadena Rémálom TV2 05.45 Reggeli gondolatok 06.15 Mókás mechanika 38. 06.45 Tv2 matiné Ász, a villám - Beyblade - I Talpig zűrben-Fakopáncs Frici — Babar—Benjámin, az elefánt - Spongya Bob kocka- nadrág - Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki- Született kémá 09.50 Egyről a kettőre 160. 10.25 Családodra ütök Halloween 10.55 Stahl konyhája 11.30 Conan, a kalandor Kapzsi mágusok 12.25 Sliders Csúszás okozta tünetek 13.25 Knight Rider Egyetlen tanú 14.25 Smallville Metamorfózis 15.25 Száguldó vipera A Menhely 16.25 Walker, a texasi kopó Elvi kérdés 17.25 J. A. G. - Becsületbeli ügyek A trójai faló 18.30 Tények 19.00 Napló Mérlegen a valóság 20.00 A Szmokinger Amerikai akció-vígjáték, 2002 Fsz.: Jackie Chan, Jennifer Love Hewitt, Jason Isaacs, ! Ritáié Coster, Debi Mazar A taxisból sofőrré lett Jimmy Tong hamar rájön, hogy egyetlen fontos szabályt kell betartania, ha a milliomos playboy, Clark Devlin-nek dol­gozik: Sose nyúlj Devlin be­cses szmokingjához! Ám amikor Deviin egy megrázó erejű 'baleset' következ­tében átmeneti pihenőre kényszerül, Jimmy mégis felöl- ti a ruhadarabot és gyorsan ráébred, hogy a nem minden- ! napi öltöny nem csupán egy J fekete övét és egy fekete nyakkendőt rejt.. 22.05 Chicago Amerikai-német zenés vígja- I ték, 2002 Fsz.: Renée Zellweger, Cathe­rine Zeta-Jones, Richard Gere 00.25 Született július 4-én DUNA TV 08.40 Nyelvőrző 09.00 Világörökség 09.30 Egy kamaszlány naplója Kakukk a fészekben 10.00 Evangélikus istentisztelet a zuglói gyülekezet és az Evangélikus Hittudományi Egyetem templomából 11.00 Felelet az életnek 11.30 Tisztelet az öregasszonyoknak 11.45 Híradó, időjárás-jelentés 12.00 Déli harangszó 12.01 Vers 12.05 Élő egyház 12.35 Magyarország kincsei - Templomok 12.40 Felföldi levelek 13.10 Csellengők 13.30 Sziámi macska 15.00 A XXI. század spanyol városai 15.30 Törzsasztal 16.30 Századunk 16.55 A világörökség kincsei Spissky Mrad 17.10 Egy lépés előre 18.00 Híradó, időjárás-jelentés 18.30 Heti Hírmondó 19.30 Mese Miss Mallard nyomoz 20.00 Hamlet Amerikai—angol-francia-spa- nyol filmdráma, 1990 Fsz.: Mel Gibson, Glenn Close, Alan Bates, Paul Scofield, Ian Holm 22.10 Dunasport Sportösszefoglaló 22.25 Véresen komolytalan Francia-belga-spanyol-svájri filmdráma, 2002 Fsz.: Chiara Mastroianni, Angela Molina, Lucia Sanchez, Lio, Esther Gorintin 00.35 Mozart: Esz- dúr kvintett zongorára és négy fúvósra KV 452 00.55 Vers 01.00 Himnusz, műsorismertetés 01.05 Heti Híradó Összefoglaló a Kárpát-meden­ce heti eseményeiről. 01.35 Mese Krisztofóró: A csodalámpa 01.45 Én és a gengszter 03.30 Latin táncok világbajnoksága 9.10 Superbook 9.35 A Teker- gér család világkörüli tekergé- sei 10.10 Repülő Ház 10.35 A I Tekergér család világkörüli te- kergései 11.00 Vidám Vasár­nap 13.05 Laci bácsi konyhája 13.35 Sportvilág 15.00 Az af­rikai vadvilág családjai 15.30 Közvetlen ajánlat 16.30 Aero magazin 17.00 Közvetlen aján­lat 17.30 Extrém-éxer 18.00 Jim Lehrer világhíradója 18.30 Híradó 19.00 Vasárnapi Pols- how 21.00 Rejtvényláda-sor- solás 21.03 Haszon 22.30 Filmbomba 23.00 Játszma VIASAT3 6.10 Ragtime 9.05 Csillagközi szökevények 10.05 Star Trek J 12.05 Sabrina, a tiniboszor­kány 13.35 Superman leg­újabb kalandjai 14.35 A na­rancsvidék 15.35 Melegítő 16.35 Topmodell leszek! 17.35 Will és Grace 18.05 Ally McBeal 19.05 Gyilkos sorok 20.10 Poirot történetei 21.20 Sherlock Holmes kalandjai 22.30 X-akták 23.30 Angel i 0.30 Félelem és reszketés Las Vegasban 2.50 Melegítő 3.35 X-akták KOSSUTH RÁDIÓ 5.35 Rákóczi induló 5.40 Szü­lőföldünk 6.00 Vasárnapi újság 6.33 Egy csepp emberség 7.00 Kárpát-medencei Krónika 8.25 Édes anyanyelvűnk 8.30 A mú­zsák kertjében 9.05 Világóra 10.04 Metodista Istentisztelet közvetítése Dombóvárról 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli j harangszó 12.02 Déli krónika. Sport 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasárnapi levél 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 MNNH 15.04 Hajszálgyökerek 15.35 Mű­vészlemezek 16.04 Róma ma­gyar kövei 17.00 A mi időnk 18.00 Esti krónika 19.04 Sportvilág 19.30 A magyar népzene és népköltészet hete 19.40 Petró István nótáiból 20.04 Mi a titka? 21.05 Kos­suth fsz. műsora 22.00 Késő es­ti krónika 22.20 Közvetítés a Nyíregyházi Móricz Zsigmond 23.50 Zene-Bartók 23.59 Pon­tos időjelzés 0.00 Himnusz PETŐFI RÁDIÓ 4.03 Rákóczi induló 4.09 Folk- óra 5.03 Gramofonalbum 6.03 Jó reggelt, Európa! 8.00 Hír­percek 8.15 A könnyűzene csil­lagai 8.45 Sportreggel 9.05 Premier 10.00 Gordiusz maga­zin 11.05 Promenád 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hír­percek 13.15 Mesesziget 13.16 Többsincs királyfi 14.30 Kataposta 15.10 Kölyökrádió 15.40 Memoriter 16.00 Zene­pavilon 17.05 Hazafelé 17.15 Sporthírek 18.38 Sportössze­foglaló. Totó 21.04 Leporoló 22.00 Arcok, emlékek 23.00 Hírpercek 23.15 Zene-java 23.59 Pontos időjelzés 0.00 ÉJSZAKA 0.00 Himnusz - Hí- ' rek. Időjárás 0.10 ÉJSZAKA BARTÓK RÁDIÓ 8.05 Orgonamuzsika 9.05 Ma­gyar operaénekesek 10.04 Új Zenei Újság 10.55 Az MR Gyermekkórusának hangver­senyfelvételeiből 11.05 Gye­rekpáholy 11.25 Ökör a ház­tetőn 11.45 A magyar népze­ne és népköltészet hete 12.05 Európa hangversenytermeiből 13.21 Adorján András kama­razenei felvételeiből 13.50 Hangok és visszhangok 14.05 Új lemezeinkből 14.35 Jeles Naptár 15.00 Musica Sacra 16.05 Életműtöredék 17.25 A Magyar népzene és népkölté­szet hete 18.05 Ritkán hallott REMEK művek 19.22 Kórus 19.35 Kapcsoljuk az Olasz Kul­túrintézet nagytermét 20.30 A magyar népzene és népkölté­szet hete 21.30 Rézfúvós együttesek játszanak 21.45 Fritz Kreisler hegedül 22.05 Fi- delio 23.00 Jazz-lemezkülön- legességek NYÍREGYHÁZI TV 08.00 A Kossuth Lajos Gimná­zium szalagavatója 08.30 Az Arany János Gimnázium sza­lagavatója 09.00 A Kölcsey Fe­renc Gimnázium szalagavatója 10.00 Kincses Sziget 10.30 Menü 12.00 Képújság 15.00 Vác-Nyíregyháza Spartacus - labdarúgó-mérkőzés 17.00 Halló 18.30 Csömör-KKNY - kézilabda-mérkőzés 20.30 Hír­háló 21.00 Maksavízió 21.30 Levél a halálsorról Jelek RTL Klub 20.00 ZEMPLÉN TV 9.00 Előző nap délutáni adásá­nak ismétlése 18.00 .TUR­MIX" - Ifjúsági magazinműsor 19.00 A héten történt... 19.30 Vörös grófnő l.-ll. (ma­gyar dráma) 21.30 A héten tör­tént...(ism.) 22.00 Képújság MR NYÍREGYHÁZA 5.55 Adáskezdet, műsorismer­tetés 6.00 A héten történt 6.30 Gondoltál már arra? Ökumeni­kus egyházi műsor 7,00 Egy hazában: a magyarországi nemzetiségek műsora 8.00 Hí­rek 8.10 Fortissimo; klasszikus zenei műsor 8.30 Természet, hobbi - múzeum, levéltár ­9.00 Hírek 9.05 Tájak, hangu­latok, emberek - Művészbejá­ró, Portré -10.00 Hírek 10.05 A héten történt (ismétlés) 10.30 Kabaré 10.57 Elköszö- nés 11.00 Kossuth Rádió mű­sora Chicago TV2 22.05 Forrás: mozi tv színház

Next

/
Oldalképek
Tartalom