Kelet Magyarország, 2005. november (62. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-19 / 271. szám
2005. november 19., szombat AUTO /it KilET iiimeMitt HÍREK • A Toyota bejelentette, hogy javításra visszahívja 246 és fél ezer Japánban eladott és 1998 és 2005 között gyártott Crown és Hiace modelljét, mert ezek motorjainak bizonyos részei rozsdásodhatnak. Azt is jelezte, hogy ezen okból a mostani visszahívási akciót további egymillió autójára is bejelentheti, melyeket nem Japánban, hanem a világpiacon adott el. • Az amerikai General Motors autógyár összesen 80 milliárd dollár értékben venne át alkatrészeket kínai beszállítóktól a jövőben, s a gyár hamarosan népes szakember- gárdát küld az ázsiai országba az ügylet előkészítésére. • Októberben 1,11 millió új autót állítottak forgalomba Nyugat-Európában, 2,4 százalékkal kevesebbet, mint tavaly októberben - közölte a német ágazati szövetség. Az év első tíz hónapjában az újonnan forgalomba helyezett járművek száma 0,3 százalékkal 12,4 millióra nőtt. Leáll a Phaeton Budapest (KM) - A VW vezetői az alacsony értékesítési darabszám miatt úgy döntöttek, jövő nyártól, a 2007-es mo- dellév kezdetétől leállítják az USA-ban a Phaeton forgalmazását. A hivatalos bejelentés azután született, hogy 2005 első kilenc hónapjában a tengerentúlon mindössze 650 Phaeton talált gazdára, ami bő 50 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A cég inkább a volumen eladásokra kíván koncentrálni, így a Passat, a Jetta, a Touareg és a New Beetle értékesítésére koncentrálják majd az erőforrásaikat. Új Audi A4 Budapest (KM) Megjelent az első kép az Audi A4 legújabb generációjáról. Az autó csak 2007-ben mutatkozik be a nagyközönségnek, és rá egy évre kerül a kereskedésekbe. Kémfotó a Suzuki SUV-ról Suzuki Amerikába Budapest (KM) - A Suzuki elsöprő sikert arat az új Swifttel, de a márka többi modelljére is érdemes odafigyelni. Még csak most mutatták be a hazai autószalonokban az új Grand Vitarát, de máris egy új SUV modellről hallani, sőt készült néhány kémfotó is. A hírek szerint az új terepjáró nagyobb lesz, mint az új Grand Vitara, de méretekben felülmúlja a hétüléses XL-7-es modellt is. Ezen persze azért nem kell meglepődni, mert az autó elsősorban az amerikai piacra készül. Motorról egyelőre csak egyről hallani, egy V6-os, 3.4 literes, benzines hajtja majd mind a négy kereket, ami egy ekkora monstrumhoz nem számít túl nagynak. A Toyota lesz az első? Stuttgart (MTI) - Ágazati elemzők szerint 2007-ben a japán Toyota lesz a világ vezető autógyára, évi 9,2 milliós járműgyártással, átvéve a vezetést az akkor becslések szerint 9,1 millió járművet előállító amerikai General Motorstól. A stuttgarti Auto Motor und Sport szakmagazin által közölt szakértői értékelés szerint amerikai piackutatók azt valószínűsítik, hogy a harmadik helyen a Renault/Nissan lesz 6,8 millió legyártott járművel, a negyediken a Ford 6,6 millióval. Az ötödik 2007-ben a Volkswagen lesz 5,8 millió, a hatodik a DaimlerChrysler 5,3 millió autóval. A világ első tíz autógyártója között akkor a hetedik helyen várják a szakértők a Hyundait, 4,5 millió járművel, a nyolcadik helyen holtversenyben 3,9-3,9 millióval a Hondát és a francia PSA-cso- portot. A tizedik helyen 2007-ben az előrejelzések szerint a Suzuki áll majd a világ vezető autógyártóinak sorában. A Toyota legifjabb üdvöskéje, az Aygo (Fotó: gyári) Megérkezett az új a Speciál Forma Kft. nyíregyházi, Tiszavasvári úti szalonjába! Bemutató: 2005. november 20., vasárnap Ár: 4 690 Ft-tól! 1963: Rover 2000 1964: Austin 1800 1965: Renault 16 ________________ 1966: Fiat 124 ______ 1967: NSU Ro 80 1968: Peugeot 504_ ___________ 1969: Fiat 128 1970: Citroen GS __________ 1971: Fiat 127 1972: Audi 80 __________ 1973: Mercedes 450S 1974: Citroen CX ________________ 1975-1976 Simca 1307-1308 1977: Rover 3500 1978: Porsche 928 ___ 1979: Simca-Chrysler Plorizon 1980: Lancia Delta ______________ 1981; Ford Escort __________ 1982: Renault 9 ___________ 1983: Audi 100 _ 1984: Fiat Unó 1985: Opel Kadett ___________ 1986: Ford Scorpio ______________ ' 987: Opel Omega 1988: Peugeot 405 ______________ 1989: Fiat Tipp___________________ 1990: Citroén'XM 1991: Renault Clio ____ 1992: Volkswagen Golf _____ 1993: Nissan Micra _____________ 1994: Ford Mondeo 1995: Fiat Punto 1996: Fiat Bravo/Brava ________ 1997: Renault Méqane Scénic 1998: Alfa Romeo 156 ______ 1999: Ford Focus 2000: Toyota Yaris _____________ 2001: Alfa Romeo 147 ________ 2002: Peugeot 307_ 2003: Renault Megane 2004: Toyota Prius * Változtattak a lámpán, körösítették a négyszöget, teljesen megújult a hűtőrács. Nyíregyháza - Európa egyik kedvenc középkategóriás limuzinja, az Opel Vectra frissítő átalakításon esett át. A legfontosabb és szó szerint legszembetűnőbb újdonság a mandula formájú lámpa testek. Mondjuk ki bátran: jót tett a kezelés! Középen trónol Az év autója: a Renault Clio Budapest (KM) - Az Év Autója választás idei győztese a Renault Clio III lett, míg a két másik esélyes, a Volkswagen Passat és az Alfa Romeo 159 csak a dobogó második, illetve harmadik fokára fért fel. A francia autó mellett leginkább azt hozták fel érvként, hogy látványosan nagyobb, mint a kategóriatársai. Á Renault így történelmének hatodik Év Autója címet gyűjtötte be. Huszonkét ország 58 újságírója döntött így. AZ EDDIGI GYŐZTESEK: A z 1998-ban debütált Grand Vitara most jutott el a harmadik generációig. A mai divatnak megfelelően mind a három-, mind az ötajtós formája jóval szögletesebb- élesebb, mint az elődje volt. Ezzel együtt sikerült átmenteni a legnagyobb Suzuki legfontosabb ismérvét: robusztus, ugyanakkor elegáns és megbízható benyomást kelt. A sportos szabadidő-autók kategóriájában a szemet gyönyörködtető Grand Vitara most alaposan feladta a leckét. A motorválasztékra nem lehet panasz: a paletta a változtatható szelepvezérlésű 1,6-os VVT-től a 2,7 literes V6- os benzines erőforrásig, illetve a 300 Nextonméteres nyomatékra képes 1,9-es DDiS dízelmotorig terjed. A korábbi szögletes orrkiképzést sokkal ívesebb, görbületekkel tagolt orr váltja. Teljesen megújult a hűtőrács: mostantól egy vastag króm- csík közepén trónol az Opel- jelvény. Modellfrissités persze nem történhet csak külsőleg, ezért az autó szinte összes szerkezeti elemén is csiszoltak a mérnökök egy kicsit. Javult a karosszéria merevsége, ami pontosabb irányíthatóságban mutatkozik meg, több motorhoz választható az IDS Plus és a CDC technológia mint eddig. Természetesen megújult a belső design is. Változtattak a műszerfalon, a légbeömlőkön és a kézelőgombokon, és ettől elegánsabb, áttekinthetőbb lett az utastér is. Minden modellbe háromküllős, sportos külsejű kormánykerék kerül. Öt benzines és négy common-rail dízel erőforrás lett elérhető. Mindegyik motor teljesíti az Euro-4-es környezetvédelmi normát, a dízelmotorokba ehhez karbantartást ívek, görbületek jelentek meg az új Vectrán nem igénylő részecskeszűrőt szereltek. Háromliteres dízel A motorválaszték csúcsa egy új 2,8 V6-os turbómotor, mely 1800 és 4500 percenkénti fordulat között 330 Nm-es csúcsnyo- matékkal csap a lovak közé. A 230 lóerős benzinessel a Vectra 7,4 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-t, és gyorsabb, mint elődjei, hisz végsebessége eléri a 250 km/h- t. A dízelek közül a 3 literes V6-os CDTI a csúcsragadozó, míg a kínálat alján újdonság az 1,9 CDTI motor 100 lovas takarékos változata. Az 1,6-os és 1,8-as benzines belépőmodelleket leszámítva hatfokozatú kézi váltó kerül minden autóba alapáron, míg a 2,8 V6 CDTI hatfokozatú automatával is rendelhető. Szintén újdonság az új Vectrákon a Structure Wheel alumíniumnak látszó lemezfelni. Manapság egy autó már nem is autó nagy átmérőjű könnyűfém felnik nélkül, de rossz úton - különösen alacsony oldalfalú gumiabroncsokkal - komoly hátrányokkal jár, különösen ha az autógyárak kínálatában oly gyakori olcsóbb típusokról van szó. Ötküllős acélfelni Alternatív megoldásként persze szóba jöhetne a jó öreg lemezfelni egy szép dísztárcsával, de egyrészt a szép dísztárcsa nagyon ritka, másrészt leg(Fotó: gyári) többször azonnal látszik az átverés, hiszen a lemezkerék kilóg a műanyag fedő nyílásain. Az Opel mérnökei viszont rájöttek, hogyan lehet tökéletes varázslatot véghez vinni. Készítettek egy ötküllős acél felnit, és ráhelyeztek egy precízen illeszkedő, szintén ötküllős dísztárcsát. így a nyílásokban a féktárcsa látszik, ahogy kell, ráadásul a műanyag burkolat nem is eshet le, mert a kerékanyák tartják a helyén. Összefoglalva: az új Vectra magabiztosságot és ellenállhatatlan erőt sugároz. biti kmtippek.szon.hu Bemutatták az Opel Vectrát. Korábban megjelent írásaink az Opel középkategóriás autójáról. (DOC, 28 kB) ____________________ Megújult az Opel Vectra HIRDETÉS