Kelet Magyarország, 2005. október (62. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-05 / 233. szám
2005. október 5., szerda KILÉT HÁTTÉR 13 • író és olvasók. A Sóstói Szindbád Hotel Lőrincz L. Lászlót látja vendégül október 7- én délután 16.30 perckor. • Szünet. Nyíregyházán, a megyei illetékhivatalban október 7-én technikai okok miatt nem lesz ügyfélfogadás. • Koltöz A Móricz Zsigmond Könyvtár - költözés miatt - egy ideig zárva tart. A fiók- könyvtárak változatlanul az olvasók rendelkezésére állnak. A gyermekkönyvtár október 17-ig még várja az érdeklődő olvasókat. NÉZŐPONT Sasfivér, Lombnővér Zajácz D. Zoltán zoltan.zajacz@kelet.szon.hu Az állatok kétségtelenül alacsonyabb rendűek, mint mi, hiszen nem tudnak emberi nyelven beszélni, nem ők találták fel a televíziót, sem az űrrepülőgépet, sőt, a puskát sem, amivel visszalőhetnének, és meg tudnák védeni magukat. Az állatok azért vannak, hogy az embert szolgálják: húzzák az ekét, őrizzék a házat, adjanak tejet, gyapjút, és ha korog a gyomrunk, meg lehessen enni őket. Amíg kölykök, legyenek édesek és játsszanak velünk, aztán, ha felnőnek és unalmasak lesznek, legfeljebb kidobjuk valamennyit, akkorra már úgyis tudnak gondoskodni magukról. Az ostoba természeti népek azt mondják, hogy a virágok, a zöldellő lombok nővéreink, a szarvas, a ló, a sas fivéreink. Hogy mindannyian ugyanahhoz a nagy családhoz tartozunk. És akkor még jön Darwin is, ez a veszedelmes áltudós, aki azt állítja, hogy mi, emberek, az állatvilág tagjai vagyunk valamennyien... Ne menjenek lépre, civilizált ember nem hihet el ilyesmit. Az ember igenis kiválasztott, uralkodó faj, és az erősebb jogán szembefordulhat az őt körülvevő világgal. Kiirthatja az esőerdőket, ha attól boldogabb lesz, levadászhatja a tengerek összes bálnáját, megnyúzhatja a Föld minden ezüstrókáját, és gyönyörködhet az egymást marcangoló harci kutyákban. Higgyék el, az állatoknak nem fáj... Csak mi, a természet legtökéletesebb lényei vagyunk képesek szenvedni és érezni. De hátha mégsem. Mi van akkor, ha igazuk volt a Majmok bolygója alkotóinak? Tetszene-e nekünk, ha bennünket zárnának ketrecbe, és miközben emberi nyelven magyaráznánk, hogy érző, gondolkodó lények vagyunk, lekicsinylőén azt mondanák: nézze, professzor úr, pont úgy tesz, mintha beszélni akarna... Szóval, fivéreim és nővéreim, mi lenne akkor? Vidám pillanatok Nyíregyházán, a Sta dión Utcai jászótéren. (Fotó: Elek Emil) VILLÁMV0KS Ön szokott pénzt küldeni a postán? Szavazók száma: 159 2005. 10. 04. 16 óra Igen ■ Nem 79,87% 20,13% ■ Következő kérdésünk: Ön szerint jogos-e a szigorítás a magyar-román határ túloldalán? i'NEi yvww.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Esélyt kapnak az életre A sorsolás izgalmas pillanata - jobbra: dr. Tóth Erzsébet, a nyíregyházi emjödiagnosztikai centrum vezetője, balra dr. Varga Erzsébet, az ÁNTSZ megyei illetékese (Fotó: sipeki Péter) ■ A rák egyik legsikeresebb gyógymódja az időben történő felismerés, a megelőzés lehet. Nyíregyháza (KM - K. É.) - A két éve kezdődött, első emlőszűrő programban felfedezett daganatos betegek közül csak a nyíregyházi mammog- ráfiai centrumban ez idáig százhúsz nőt operáltak meg, akikről túlzás nélkül elmondható: esélyt kaptak az életre. A kiszűrt és azóta megoperált lányok, asszonyok annak köszönhetik újra visszanyert egészségüket, hogy eleget tettek a felhívásnak, és elmentek vizsgálatra. Közülük több mint hatvan esetben ugyanis másfél centiméter alatti,' vagy annál kisebb, kezdődő daganatot állapítottak meg az orvosok. A rák egyik legsikeresebb gyógymódja ugyanis - akárcsak a legtöbb betegség esetében - az időben történő, korai felismerés, a megelőzés lehet. Ezért is van nagy jelentősége annak az -országos (Programnak, amelyben megyénk a kezdetektől a legjobban teljesít. Országos első A statisztikai adatokból kiderül, a megyebeli nők megjelenési aránya hatvankilenc, a nyíregyháziaké ötvenkilenc százalékos volt az eltelt két év alatt.- A megjelentek számát tekintve még mindig tartjuk országos első helyezésünket, de a figyelem továbbra is rendkívül fontos - mondja dr. Tóth Erzsébet osztályvezető főorvos, a nyíregyházi emlődiagnosztikai centrum vezetője. - Jelenleg az úgynevezett második ellenőrzésre hívjuk vissza az érintetteket, a megyebeli 45 és 65 év közötti nőket. Az első körben rendkívül jó arányban, hetvenegy százalékban jelentek meg a lányok, asszonyok, most ennél valamivel kevesebben, hatvanegy százalékban tesznek eleget a felhívásnak. Igaz az is, hogy az országos, harminchét százalékos arányt alapul véve ez még mindig rendkívül jó eredmény. Az emlőrák kialakulása ugyanis nagyon gyorsnak mondható, ezért hiba lenne azt hinni, hogy aki már volt szűrővizsgálaton, az nyugodtan elkönyvelheti, nem beteg. Ez olyannyira nem igaz, hogy mindenkit arra biztatunk, a két ellenőrzés között is végezzen folyamatos önvizsgálatot, és ha bármi rendelleneset tapasztal, jelentkezzen orvosánál. Beutalót kérnie kell, időpontot egyeztetnie tanácsos. A Nyíregyházán lakó megjelentek között ösztönzésül havonta értékes vásárlási utalványt sorsolnak ki. Az emlőszűrés részvételi aránya 2004. január 1-jétöl 2005. július 31-ig a nyíregyházi mammográfiacentrumban Százalék to 00 l ÍN w ^ _ <} ifl ^ to ifl m s s s a a* a* j •. M "I o us M a rf I I m JJLjlj > *- o . o c <N ItS Grafika Kclct-Magprofszáq, forrás nyíregyházimammcqráfiaccntrum * Az alma lesz a középpontban ■ Az idei Szatmári Almanapok valószínűleg a tavalyi rendezvény sikerét is felülmúlja. Csenger (KM) - Tartalmas, színes rendezvényre számíthat az október 13—15-ig Csengerben rendezendő IV. Szatmári Alma Napokra látogató. Kovács Barnáné, a művelődési központ igazgatója kiemelte: neves művészek kiállítása, hagyomány- őrző egyesületek kulturális műsora, komoly- és könnyűzenei koncertek, vetélkedők, labdarúgó-mérkőzés, sakkverseny és filmvetítés kínál majd hasznos időtöltést a jelenlévőknek. A programból természetesen nem hiányozhat a szakmai tájékoztatás sem: a térség gyümölcséről, annak jelenlegi helyzetéről szakemberek tartanak előadást. Különleges színfoltot jelent az almalekvárfőző- verseny, az almából készült különlegességek bemutatója és vására. .K.ÜÍ.T '’?>(> / KmtippeK,szon.hu A rendezvény részletes programja letölthető. (DOC. 30 kB) Állati menedék Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Az állatok világnapján az állatotthonban felépítendő menedékház szóbeli alapjait rakták le.- A Csatorna utcai otthonban szükség van egy menedékházra, ahol megfelelő körülmények között lehetne elhelyezni az állatokat - említette Bornemisza Andrea az Állatbarát Alapítvány elnöke.- Támogatjuk az alapítványt, jó volna, ha a vállalkozói kör megmozdulna a nemes ügy érdekében - adott hangot bizakodásának Czimbalmos Istvánné vállalkozó. Az Állatbarát Alapítvány kezdeményezését támogatja a nyíregyházi ön- kormányzat, ám a teljes kivitelezéshez szükséges 35 millió forintos összeget nem tudja felvállalni.- Ha csak a pénzösszeget hozzuk nyilvánosságra, aligha mozdulnak meg az érdekeltek. Amennyiben konkrétan lehet tudni, hogy mennyi kavicsra, betonra, faanyagra, vagy éppen cserépre lesz szükség, nagyobb a remény a menedékház megvalósítására - közölte Mikó Dániel alpolgármester. mű http kmtlpnek.szon hu A menedékház látványrajza és az anyagszüséglet részletezése letölthetők. (PDF, 187 kB) A hazánkba belépő román állampolgárok számának csökkenése a Nyírbátori Határőr-igazgatóság határállomásain Csökkenés az október előtti időszakhoz képest, százalék Léta- Nyír- Vállaj Tibor- Csenger- Átlag vértes ábrány* szállás sima 'Kantion cs vasúton Grafika: Keta-Magyarország, forrás: Nyírbátori Határőr-igazgatóság Csökkent a határforgalom A határátkelőkön átlagosan 38 százalékkal kevesebb román állampolgár érkezik hozzánk. Nyírbátor (KM - Gy. L.) - Október 1-jétől a román hatóságok saját állampolgáraik kiutazása esetében az EU- ba 250 euró meglétét ellenőrzik, illetve közjegyző által hitelesített, román nyelvre lefordított meghívólevelet kérnek. Az első napok tapasztalatairól érdeklődtünk Tanyik József alezredestől, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtó- referensétől.- Az átkelőhelyeken a román határellenőrzési szervek az érvényes útlevél mellett nemcsak a valuta meglétét ellenőrzik, hanem az egészségügyi biztosítást, a menettérti jegyet, a személygépkocsi külföldre szóló biztosítását, a tartózkodás céljának jogszerűségét igazoló egyéb dokumentumokat is. Különböző mértékben- Az igazgatóság határállomásain a hatályba lépést követő első három napon 38 százalékkal kevesebb román állampolgár utazott hazánkba, mint azelőtt. A csökkenés mértéke az egyes átkelőhelyeken különböző: Létavértesnél 41, Nyírábránynál (közúton és vasúton) 60, Vállajnál 9, Ti- borszállásnál (vasúton) 9, a legnagyobbnál, Csengersimá- nál pedig 43 százalék. ' KmtlppeK.sion.hu A határforgalom korábbi adatai letölthetők. (PDF. 113 kB) Toliból hulló poron a vírus Nyíregyháza (KM) - Megyénkben két éve Nyírgelsén a Víziszárnyas Kft. feldolgozóüzemében történt több papagájkor megbetegedés - tudtuk meg a megyei ÁNTSZ igazgatóhelyettesétől. Mészáros Gyula helyettes megyei tiszti főorvos beszámolt arról, hogy 2003- ban a tollszárító karbantartását követően betegedtek meg a borsodi karbantartók és helyi dolgozók, összesen 17-en. A betegség tüdőgyulladásban nyilvánult meg, de valameny- nyien meggyógyultak. Hazánkban évente száznál kevesebben betegednek meg papagájkor miatt. A szakember hozzátette: a statisztika azt mutatja, hogy halálozás a megbetegedettek egy százalékánál sem következik be. Kovács Ferenc a megyei állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési szolgálat igazgatóhelyettese lapunk érdeklődésére elmondta, a víziszárnyas- feldolgozás során a kacsák, libák tollából kihulló por belégzése útján fordul elő a fertőzés. KELET — kmtippek.szon.hu Élelmiszerbiztonság. A Szentesen kedden kezdődött háromnapos konferencia témái letölthetők. (DOC, 24 kB) Orfeo Nyíregyházán Nyíregyháza (KM) Gluck: Orfeo című művét hallgathatják meg a zenebarátok október 9-én, vasárnap 17 órától Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskola nagytermében. A hangversenyen közreműködik a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, a Prelude Vegyeskar, a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kamarakórusa, Baja Mónika (continuo).