Kelet Magyarország, 2005. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-03 / 180. szám

2005. augusztus 3., szerda KIÜT SPORT /10 HÍREK • Spanyol állampolgár. Roberto Carlos, a Real Madrid brazil válogatott futballistája megkapta a spanyol állampolgárságot. A klub már nagyon sürgette a 32 éves balhátvéd ho­nosítását, hiszen csak három Európai Unión kívüli játékos szerepelhet a csapatban. b • Önkéntesek. A 2010-es vancouveri téli olimpia szervezőbizottsága 1500 főfoglalko­zású munkatárs és 35 ezer önkéntes közre­működésére számít a játékok ideje alatt. A helyszínek 620 millió kanadai dollárból ké­szülnek el, s a költségeket a központi kor­mány és a tartomány közösen vállalja. • Balaton-átúszás. Szombaton 25. alka­lommal kerül sor Európa egyik legnépsze­rűbb és legnagyobb teljesítményorientált szabadidősport úszórendezvényére, a Bala- ton-átúszásra. A szervezők reményei szerint az idei viadalon megdől a két évvel korábbi részvételi rekord: 2003-ban 10 731-en vál­lalták a Révfülöptől Balatonboglárig tartó 5,2 km-es táv leúszását. Fura meccs Tuzsér (KM) - Az NB III-as bajnoki rajtra ké­szülő tuzséri futballcsa­pat szerdán rendhagyó előkészületi mérkőzést vív. Eredetileg a Tisza- kanyár lett volna az el­lenfél, ám végül változás történt a menetrendben, és 17 órától a Mándok ellen játszik egy félidőt a gárda, majd a szünetet követően egy újabb 45 percet a Komoróval szemben. Tizenhármán indulnak Nyíregyháza (KM) - A tervezett tizenkettő helyett tizenhárom csa­pattal veszi majd kezde­tét a labdarúgó megyei III. osztály Mátészalkai csoportja. A szövetség ugyanis elfogadta a Fá- biánháza nevezé­sét is, amely szabadnappal kezdi az augusz­tus 28-án rajtoló küzdelemsoroza­tot. STRANDKÉZILABDA Szikora Márk Szikora­sziporka Nyíregyháza (KM) - Szép sikernek örülhe­tett a küzelmúltbap alakult Nyíregyházi Kerékpár Sport Club, amelynek színeit kép­viselő Szikora Márk Tamás az U15 kate­góriában nyerni tu­dott a Mádon meg­rendezett II. Zemplén Hegyikerékpár Maratonon. A három távon - 35, 55 és 95 km - lebonyolított megmérettetésen az ország minden szeg­letéből érkeztek ver­senyzők, ami még in­kább növeli az elért eredmény jelentősé­gét. Bíró Balázs (labdával) látványos góllal „belőt­te" a Tiszavasvárit a döntőbe (Fotó: amatőr) A hazaiak is továbbléptek Tiszavasvári (H. A.) - Tiszavasváriban rendezték meg a hetedik alkalommal kiírt országos strandkézilabda-bajnokság kvalifi­kációs selejtezőjét. A speciális homokpálya mellett a szaharai hőség is igénybe vette a játékosokat, akik bírták a kiképzést. A tíz kijelölt helyszínen (Kelet-Magyarországon az egyetlen állomás Vasvári volt...) az első két pozícióban záró csapat jut be az augusz­tus 19-21-e között esedékes fináléba. Előzetesen 11 férfi és 4 női együttes ne­vezett, majd játszott - hatalmas közönség- sikert aratva. Egyébiránt az a fura helyzet alakult ki, hogy mind a férfiaknál, mind a nőknél a győztesek korábban már kiharcol­ták a fináléban való szereplés lehetőségét - ez például kedvezett a házigazdának,, amely az erősebb nem küzdelmében harma­dikként zárt és így is továbbjutott. A végeredmény Az országos strandkézilabda-bajnokság tiszavasvári selejte­zőjének sorrendje _________________________________ t Férfiak: 1. Salgótarján, 2. Miskolc, 3. Tiszavasvári, 4. Fe­hérgyarmat_____________________________________________ Nők: Ford Solymár, 2. Vaktyúkok, 3. Dobó Katicák. Csapatnyi távozó és érkező ■ Szakolyban a nehe­zebb útra szavaztak, és újra elindul a csapat a labdarúgó NB lll-ban. Szakoly (KM - B. T.) - Utolsó hely ide vagy oda, Sza­kolyban úgy döntöttek, állnak elébe a szövetség felkérésé­nek, és újra megpróbálják a labdarúgó NB lll-ban.- Az elnökség és a szpon­zorok kérése is az volt, hogy ha csak lehet, akkor éljünk a harmadik osztálybeli indulás lehetőségével - indokolt a Ti- sza-csoportba sorolt gárda edzője, Terdik Ferenc. - A megyei első osztályban senki nem látott fantáziát, és bár eggyel feljebb cseppet sem lesz könnyű dolgunk, abban azért bízunk, hogy megka­paszkodunk ebben a bajnok­ságban. Nagy volt a mozgás Hát, elnézve a játékoskeret­ben bekövetkezett változáso­kat, ez valóban nem lesz egy­szerű. A legutóbb még negye­Gráf Levente nem a medve bőrére iszik, de hű maradt a Szakoly­hoz (Fotó: KM-sport) dik vonalnak számító NB lll- ban tizenötödikként végzett Szakolyból ugyanis csak Gráf Levente és Tardi Zsolt maradt meg hírmondónak, no meg a szezon második felében foglal­koztatott ifjúsági játékosok. Távozott viszont Mustafa Ko­mi és Pámer Alex (Volán- Sényő), Tóth Zoltán, Vass Zol­tán, Dobos Zoltán és Szemán Zsolt (Balkány), Tuska János (Kisvárda), Palaga Péter (Nyíradony), Ványi Zsolt és Kertész János (Nyírtelek), Paulik Zoltán (Nagykálló). Ha már egyszer tizenegy tá­vozója van a gárdának, akkor az érkezők száma is éppen csapatnyi. Csakhogy az aláb­bi névsorban - ilyen szinten - kevesebb az ismert labdarú­gó, mint az előzőben, nekik kell tehát helytállniuk immár a harmadik vonalban. Nézzük csak: Bógyis István (fél év ki­hagyás után újrakezdte), Kotricz Zoltán (Nagykálló), Lendvai István (Újfehértó), Csák Zsolt és Balogh Gábor (Nyíradony), Lippa János (Volán-Sényő), Madzin István (Kemecse), Horváth Adalbert (Nyírsuli), Milbik Kálmán (DVSC ifi), Lengyel Gábor (Rohod) és Mándi László (visszatért Nagycserkeszről). A szándék mindenesetre be­csülendő, hogy a szakoly iák a nehezebb utat választották, és bízzunk benne, hogy a szere­pük a tavalyinál meghatáro­zóbb lesz a bajnokságban. fi kmtiooek.szon.hu Tabella. A legutóbbi NB III-as tabella letölthető (DOC 61 kB) Feledtetnék a pokoli pillanatokat ■ A záhonyiak három játékost vesztettek, mi­közben ketten visszatértek. Záhony (KM - K. T.) - A legutóbbi bajnoki évadban po­koli perceket élt át a Pokol-le­génység. Olyannyira, hogy a megyei első osztályú futball- egylet saját erőből nem is tud­ta „kibrusztolni” a bent- maradást - a visszalépések következményeként mégsem Lelt csak maradt Nyírkárászon Nyírkárász (KM) - Noha korábban elterjedt, hogy a ta­vasszal játékos-edzőként az NB lll-ban szereplő Nyírká­rászt segítő Lelt József - fél élv elteltével - visszatér Nyíribronyba, időközben vál­tozott az ábra. A tapasztalt futballista ma­rad az immár megyei első osz­tályban jegyzett gárdában, amely Forró Elemér irányí­tásával készül a bajnoki rajt­ra. A karásziakat érintő hír, hogy egyedül Takács Attila távozott a keretből, egyébiránt nem változott a gárda összetétele. Ami pedig az ibronyiakat illeti: nos, a tréneri posztot Csorna Dezső tölti be. Vagyis, a „megye kettő” Kutykó Sport-csoportjában szereplő, az elmúlt idényben újoncként sikeresen teljesítő társulatot az a szakember vezényli, aki legutóbbi évadban az Újfehér­tó kispadján ült. Márpedig, az a legénység kiharcolta a felju­tást... REJTVÉMY A megfejtéseket aug. 11-ig lehet bekül­deni. Kérjük, a levele­zőlapra ragasszák fel a hat rejtvény számát és a Kelet-Magyarország- logót is. A jó megfejtők között Ford VAGÉP au­tós ajándékot sorsolunk ki. Beküldési címünk: Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Pf. 25. 4401 tűnt el a süllyesztőben. Vagyis sikerült megkapasz­kodni, a posztján kitartó Po­kol László pedig szebb és jobb jövőben bízik. Egyelőre csak reménykedhet ebben - megle­het, Csépke György már ke­vésbé volt optimista, a kapus ugyanis a Demecsert válasz­totta a nyári szünetben. Ketten az ifik közül Kertész Milánt szabad­listára tette a szakvezetés, míg Rajzinger nem jelentke­zett a felkészülés kezdetén, és azóta sem hallatott magáról... Ami az érkezőket illeti: cer­berusra volt szüksége a vas­utas társulatnak, emígyen tért vissza a Tiszaszentmártonba kölcsönadott Kovács Szabolcs, miként a korábban hasonló státust élvező Kői Lászlót is ebből a gárdából szólították haza. A záhonyiak két tehet­séges ifjúsági játékost is a fel­nőttkerethez „emeltek”, Feke­te Gábor és Varga László a nagycsapatban is bizonyíthat. Pokol László bizakodó (Fotó: KM-sport) Minőség, megbízhatóság, ' ,a\ I VaSeP Nyíregyháza, Kert u. 47/A Tel./fax: (42)460-677 ________' Kisvárda, Városmajor u. Tel./fax: (45)416-416 © KELI MAGYARORSZÁG Megfejtendő: Thomas Wolfe, ameri­kai író gondolata. KOSZTO­LÁNYI DEZSŐ VERSE JANICS...; OLIMPIAI BAJNOK KAJAKOZÓ Ü KÖLCSÖN­BE VESZ SZEMMEL ÉRZÉKEL JÜ. BAZ. M. KÖZSÉG NÉMA TANÚ! KUPAC, HALOM n ERDEI NÖVÉNY .. CARREY; SZÍNÉSZ ül NYOMDAI ELJÁRÁS A MEG- FEJTÉS 2. RÉSZE SÜRGETŐ SZÓCSKA SZÁLLÍT­TATÓ ERKÖLCS­TELEN HIBÁSNAK TARTÓ SKÓT JANOS ...-Fi; LEM MŰFAJA BARANYAI VAROS MALÁJ AUTÓJEL KÓRUS GÖNGYÖ­LEG VISZONY JELZŐJE UGYAN­CSAK MOHÓ SZERETET A MEG­FEJTÉS 1. RÉSZE JÖN-MEGY IT ELŐKELŐ HÖLGY KELMEFES­TŐ ELJÁRÁS T7 Állóvíz ARZÉN VEGYJELE SZELÍD madAr SZABOLCSI KÖZSÉG NAGY­HATALOM SZEXUÁLIS DÉL­AMERIKAI madAr T NÉVUTÓ NÉGYLÁBÚ Állat CROM­WELL VEJE ...SZÚ; PANASZ ERBIUM, BÓR KÉST ÉLEZ ODÚLAKÓ Állat 4~ OMSZK FOLYÓJA EZREDES. RÖVIDEN LALO: ... KIRÁLYA OSZTÁLY­FŐNÖK, RÖV. EGÉSZ­SÉGES JAPAN FÉLSZIGET NAGY­BÁCSI D SVÉD AUTÓJEL 0 VADÁSZ IGÉJE ZAGON SZÜLÖTTE (KELEMEN) PARASZTI JELLEGŰ

Next

/
Oldalképek
Tartalom