Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-16 / 165. szám

2005. július 16., szombat KELET KÖZBIZTONSÁG /6 • Veszélyes padka. A 49-es főút Máté- szalka-közeli szakaszán árokba borult egy autó, két személy könnyű sérüléseket szen­vedett. A vezető elmondása szerint a jármű akkor vált irányíthatatlanná, amikor a jobb oldali kerekek az úttest egyenetlen szélére hajtva defektet kaptak. • Apjára ütött. Orrcsonttöréssel került kór­házba egy 75 éves szakolyi férfi. Az adatok szerint a férfit a vele együtt élő 44 éves fia egy gumicsővel bántalmazta. A rendőrség súlyos testi sértés megalapozott gyanújával indított eljárást. Átszerelte Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi járőrök ellenőrzése során bukott le az a kállósemjéni la­kos, aki július 14-én úgy közlekedett egy személy- gépkocsival, hogy arra egy másik, a forgalom­ból kivont autó rendszá­mát szerelte. A 28 éves fiatalember ellen egyedi azonosító jel meghamisí­tása bűntettének mega­lapozott gyanújával in­dult eljárás. Két sérült Nagykálló (KM) - Nagykállóban a Nagy- balkányi úton tartott Bi- ri felől a belváros irá­nyába egy motoros, ami­kor az útnak volt egy erős íve, a beláthatósá­got pedig nehezítette a páros oldalban lévő ro­mos, gerendákkal meg­támasztott épület, ahol a kerékpárját tolta ke­resztbe egy személy. A motoros fékezett, de összeütköztek. Egy könnyű és egy súlyos Várakozás Bomba­riadók Nyíregyháza (KM) - Bombariadó miatt kiürítették a nyíregy­házi OTP Hősök te­rén lévő bankfiókját, illetve a Kereskedelmi és Hitelbankot is pénteken 12 óra előtt néhány perccel. Az utcán járkáló em­berek szinte észre sem vették, hogy mi történt, mert a rend­őrség azonnal, feltű­nésmentesen csele­kedett. A nemrégi­ben Londonban tör­tént támadás miatt a bejelentést nem vet­ték félvállról, az em­bereket kiküldték az épületből, akik megértve a helyzetet, türelmesen várakoz­tak az árnyékba hú­zódva, amíg az épü­leteket átkutatták. Álló buszba rohantak Tiszavasvári (KM) - Négyen megsérül­tek Tiszavasvári belterületén egy közleke­dési balesetben csütörtök éjszaka. A strand irányából, az Adria utcán haladt egy Opel négy személlyel, a 36-os főút irányába. A keskeny utca mellett állt egy autóbusz. Az Opel vezetője egy kanyart követően átsod- ródott a bal oldalba, ahol a parkoló jármű­nek vágódott. A benne ülő két fiú és két lány megsérült, kettőjük állapota súlyos. Feltehetően a gyorshajtásé volt a főszerep. Az anyagi kár több milliós nagyságrendű. Hatalmas csattanás volt (Fotó: Pusztai Sándor) IJ a belvárosban! Nyíregyháza, gúzsa Gy. u. Z. Ugyanitt BURDA méteráru! Olasz fürdő­ruhák beszerzési áron! Telefon: 70/384-1113 Alácsúszott? Rakamaz belterületén megbé­nult a forgalom, amikor egy Debrecenbe tartó kamion ütkö­zött egy magyar rendszámú, pi­ros BMW típusú személygépko­csival péntek délben. Helyszíni adataink szerint az autó a na­gyobb jármű alá csúszhatott. A kocsiban öten utaztak, köztük egy gyerek. A helyszínre két mentő érkezett és a sérült sze­mélyeket ellátták. Informá­cióink szerint súlyos sérülés nem történt. ta) www.szon.hu (Fotó: Balázs Attila) Még keresik a határőrt Jobboldali szavazók! Baloldali szava­zók! Mi ez a nagy fanatizmus? Csak nem anyagi érdekeltségetek van ben­ne, hogy jövőre ki fog győzni? No po­litika! Inkább azon vitatkoznátok, hogy kicsiny országunkban, miért kell ekkora állami apparátus? És a keleti régión hogyan lehetne segíteni? Pl. infrastruktúrában stb. (203734823) ■ Abban reményked­nek, hogy a természet visszaadja a folyóban eltűnt határőrt. Záhony, Budapest (KM- F. A.) - A határőrség és a víziren­dészet továbbra is keresi azt a 30 éves határőrt, aki még szer­dán délután esett a vízbe egy járőrhajóról Záhonynál. A mis­kolci speciális mentők is csu­pán szüneteltetik a keresést, tájékoztatta a Kelet-Magyaror- szágot Tímár Zoltán, a Határ­őrség kommunikációs osztály- vezetője. Hozzátette még az osztályvezető: abban remény­kednek, hogy a természet rövi­desen visszaadja a folyóban el­tűnt határőrt. Arra is számí­tanak, hogy a sodrás miatt az eltűnés helyétől távolabb vár­ható a felbukkanása. Mint arról pénteki lapunk­ban beszámoltunk, a záhonyi hídtól nem messze teljesített járőrszolgálatot a 31 éves hajó­vezető és 30 éves határőr tár­sa. A fiatalabb eddig pontosan még nem tisztázott ok miatt a vízbe esett. Társa próbálta ki­menteni, de nem járt sikerrel, mert hiába ugrott utána, nem találta meg. Nem sokkal ké­sőbb öngyilkos lett, őt a par­ton találták meg holtan. A Ka­tonai Ügyészség most azt is vizsgálja, felelős lehetett-e az öngyilkos határőr azért, hogy a másik vízbe esett, és vezet- hetett-e ez ahhoz, hogy szolgá­lati fegyverével megölje magát. http hirek.szon.hu A régió és a világ hírei. SMS A KELETNEK 08-20/9848-886 Úgy látszik, az önkormányzat már ké­szül a választásokra! A távhődíj 1-200 Ft-os csökkentését ígérik! De mi is történt az előző választások után: az országos átlagot 50%-kal megemelt távhődíj, víz-, vízalapdíj, szemétdíj, parkolódíj, meg különböző adóemelé­sek. Emberek ez nem cinikus dolog? Azért ezt ne feledjük el! (303747366) Botorság azt hinni, hogy a kormányt, vagy az ellenzéket érdekelné az elbo­csátott, esetleg a munka nélküli em­berek sorsa! Új munkahelyek helyett van viszont ígérgetés, Gyurcsány, Or­bán elbeszélgetés! (203112513) ______ Szerdán Mátészalkán „elvesztettem" a tárcámat. Kérem szépen a „megtalá­lóját", az irataimat juttassa vissza! Kö­szönöm. (306801201) A vasútnál vannak a „legjobb" veze­tők! Tizenhárom éves munkaviszo­nyom után vajon melyik volt vezetőm zsebébe „vándorol" a nekem járó végkielégítés? Kíváncsi lennék arra, hogy a munka törvénykönyve szívató része miért csak a megélhetési dolgo­zókra vonatkozik? Miért nem jár ne­künk semmi? (203734823) OLVASÓINK ÍRJÁK Dédelgetett utunk Oroson, mi, a Vezér utca lakói nem vagyunk haladásel­lenesek, örülünk az autópá­lya és a keleti elkerülő út megépítésének. Nem örülünk viszont annak, hogy a lakos­sági hozzájárulással épült utunkon „zajlik” az anyag- szállítás jelentős része! Nem örülünk, mert úgy gondoljuk, hogy a mi kis dédelgetett utunk nem alkalmas arra, hogy 25 tonnás teherautók, mixerek forgalmát bonyolít­sa, és a nyugalmunkról még nem is beszéltem. Arra már gondolni sem merünk, hogy nem csak az utunk, épüle­teink is károsodhatnak! A vi­ták elkerülése érdekében a fuvarozók és fuvaroztatók ke­rüljék el az utunkat! Tóth Géza, Oros A betegekért A közelmúltban csípőproté­zis beültetése vált szükséges­sé nálam. Felvállaltam, elője­gyeztek, majd némi szoron­gással befeküdtem a nyíregy­házi Jósa András kórház or­topédiai osztályára. Az előké­születek és a műtét utáni ke­zelés során a tapasztalataim meglepően jók voltak. A be­tegtársaim is elégedetten nyi­latkoztak az orvosok, az ápo­lók, a gyógytornász, a beteg- szállítók és a takarítók tevé­kenységéről, modoráról. Lát­szott, hogy a betegekért van­nak, s mindent megtesznek gyógyulásuk zavartalanságá­ért. Az egész személyzet rend­kívül sokat dolgozik, de a be­tegeknek van neve (nem „ket­teske”, bácsika), és kedvesek, szolgálatkészek, éreztük, hogy értünk tevékenykednek. Mindezért köszönet jár! B. István Corsa Euro klímával 0% befizetéstől! x A Az Opel Corsa Euro klímával most 0% befizetésétől vihető el! Ráadásul a törlesztő részlet is csak 33 333 forint havonta. Felszereltség: légkondicionáló 1.2 16V motor vezetőoldali légzsák szervokormány távirányítós központi zár elektromos ablakemelők elöl állítható magasságú kormány állítható magasságú vezetőülés pollenszűrő, indításgátló Ajánlatunk július 1-től 31-ig érvényes, lízingre történő vásárlás esetén. Futamidő: 100 hónap. Fagyasztás (vegyes): 6,0 l/100km, CO2 kibocsátás (vegyes) 144 g/km. A képen látható autó illusztráció. Az Ön Opel-partnere: Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: (42) 597-666. Fax: (42) 597-667 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. info@csoszkft.hu, www.opelcsosz.hu Opel Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. (0 J£§£9 mellett) Tel.: (42) 59-89-59, Fax: (42) 59-89-58 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. info@opelautokosbor.hu, www.opelautokosbor.hu Eljárás az anya ellen Nyíregyháza (KM) - A rendőrség gondatlanság­ból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés megala­pozott gyanújával indított eljárást annak a 2,5 éves nyírbélteki kislánynak az édesanyja ellen, aki július 11-én lakásuk konyhájá­ban szenvedett égési sérü­léseket. A vizsgálati ada­tok szerint a gyerek a padlón hűlni hagyott, for­ró levessel teli tálba esett bele játék közben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom